Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tóth Béla: Gül baba_MOBI

Tóth Béla: Gül baba_MOBI
540 Ft540

TARTALOM

Gül baba
Gulliver
A facipő
Fecskevándorlás
Beteg korszak
Nabukodonozor
Az Etna
Utazás Palócországba
Az írógép
A Göverdsin baba
Faragott képek
A selyemcipellő
A kezek
A határ
Reviczky Gyuláról
Mátyás király
Igazmondó Kelecsény
Tovább!
Trans, apud, sdversus
Karácsonyest
Bikaviadal

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Tovább!

    Hő nyári délután. A bögölyöktől bosszantott hat fekete ló türelmetlenül prüszkölve rázza ezüstös csótárját. A koszorús szekér elé fogott két öreg fehér herélt csöndesebb vérű; megadó bölcselkedésbe merülve legyezik magukat hosszú farkukkal jobbról és balról, sorra pihentetvén fáradt négy körmüket, egészen a konfortáblis lovak paraszti módja szerint. Az utca tele van feketekabátos urakkal és mosónéféle asszonyokkal, meg mezítlábas gyerekekkel. A rendőrség ugyanis lent is, fent is szigorú kordont vont, s csak a nagyságosokat bocsátják át rajta. De ez az intézkedés nem gátolhatta meg, hogy a közbeeső külvárosi házacskák akácfás udvarairól ne csődüljenek elő a bennszülöttek. Lábamnál három ferencvárosi csemete játszik lyukbavetőst, minekutána beleúntak a kocsik és lovak nézésébe. Mellettem pedig szegény nénikék töprenkednek, az állukat szorongatván:
    - Isz téz a gráf?
    - Ná, téz iz a dokter!
    - Oba gengansz, frau Khádi, téz iz a szengerin!
    - Hernsz auf! Téz iz a miniszter!
    Aztán mindnyájan elhallgatnak egy kicsit e nagy impresszió alatt. - A társaság fényes. Vagy legalább hinnem kell, hogy az. Hihetővé teszi a jeles alkalom és az a körülmény, hogy minduntalan a szemembe ötlik egy-egy, a vicclapok képeiről ismerős arc. Máskép nincsen szerencsém hozzájuk, mert jó, ha minden tíz esztendőben egyszer jelenek meg efféle és egyéb más gyülekezetekben. S olyan furcsa az: torzképről ismerni meg valakit! A karikatúra-rajzoló azt keresi az emberi ábrázatban, ami csúnya és szertelen; s azt teszi még csúnyábbá és szertelenebbé. Most, hogy e fejeket színről-színre látom, valamennyiből a groteszk vonás tolakodik a szemembe legelsőbb. Rendszerint nem hökkent meg semmi rútság. De mikor előre kiválogatták számomra az arcoknak minden fölfedezhető csúfságát, s először kerül elém az eredeti: én, a sugallat erejénél fogva, csakis a rútat látom rajtok. Csupa Gwymplayne-orca ez; s azért irtózatos mind, mert egy sem akar ocsmány lenni. Olyan karikatúrák között járok, mint a negyvenfokos láz álmaiban.
    A társaságnak központja van. Egy kimagasló, mindazáltal kopott és borzas köcsögkalap. Ezt a kalapot huszáros szőke bajuszú, de igen borotválatlan, nyurga úri ember viseli. Alkalmasint ő köztünk az egyetlen, akinek szorosan az alkalomhoz illő ruhája van; de ezen a ruhán meglátszik, hogy már évek óta hordják hasonló alkalmakkor. Kántor ez az úr? Vagy kórista? Avagy civilbe öltözött házi tisztje a szállító intézetnek? Aligha. Minden érkező egyenest feléje siet és kezet szorít vele. Ő komoly, de nyájas; némely méltóságos vagy exellenciás lapockát meg is vereget a kézszorítás után. De furcsa, hogy ezt az embert a bizalmas tisztelgés után mindjárt faképnél is hagyják. Mikor közeledik az óra, s már minden vendég együtt van: olyan egyedül áll a feketeruhás szőke huszár, mint a bélpoklos. Nézem őt, az egyedülvaló rejtelmest. És valami sejtés lep meg. Istenem, hiszen ez Fazekas, a kőnyomatos! Legutóbb a nyolcvanas években láttam, szegény kis csupaszképű, futkosó suhancnak. Irgalmas egek, mekkora bajusza nőtt azóta! S még nem képviselő vagy bankigazgató? Szegény! Persze én is tüstént színe elé járulok; mert az embernek, ha jelen van, elvégre is jelen kell lennie. Kegyesen rám ismer és megveregeti a lapockámat. Hirtelenében még csak azt kérdezem tőle, hogy kapunk-e új minisztériumot; aztán én is faképnél hagyom. Tehetem. Minden rendben van. Jelen vagyok, voltam és leszek holnap az ujságokban.
    És elvegyülök a népes és kellemes kaszinóban. Igen sűrűn állunk. És szivarozunk, akár csak a Stromboli-vulkán. Én, igaz, csak későbben gyujtottam rá, mert ritka vendég levén, nem tudtam, hogy ez szabad és szokás nálunk. Növekedvén a társaság, szinte tolongunk. Csak egy kis üres tér van, épp ott az aranyoszlopos kocsi mögött. Tudniillik az üvegajtó már nyitva van s a fekete deszka előrehúzva; holmi szíjak is lógnak két oldalt. Mi kerüljük ezt az egyetlen komorságot. Hiszen minden oly vidám! Az élet lakozik itten. A levegőben fecskék nyilalnak csicseregve; a sötét fullajtár leszállt a nyeregből és pipaszó mellett beszélget a magas bakján ülő kocsissal. Gyönyörködve nézem együgyű, de bölcs vigyorgásukat. Az ilyen mesterségű ember, tetszik tudni, mind humorista, még pedig a legjavából.
    Be alig megy valaki. A paszomántos, magas portás árván áll a szépen diszített kapuban; nincs kinek szalutálnia; meddő méltósága szörnyen untatja. De ki is akarna abban a szűk, fülledt udvarban szorongani, hideg szájjal, némán, s végighallgatni a hosszú énekeket és a még hosszabb beszédeket! Jobb idekint ebben a kedves, derült, úri társaságban. Orrom a sok finom havanai illatába beleképzeli a feketekávé zamatos páráját is. Csak az a hiba, hogy nincsenek itt jó angol zsöllyék és török kerevetek is, hogy végigtehénkedhessen rajtok az ember. Hogy az ilyesmiről még nem gondoskodnak a magyarok! No de ne essünk kétségbe; ki tudja, mit hoz a közel jövő.
    Eddig csak távollétemmel tündökölvén e nyájas délutáni összejöveteleken, szerény jelenlétem némi feltünést kelt. Tárgyalnak engemet. Érzem még a hátam mögött is. Tanakodnak: csak kémkedni jöttem-e, vagy valami hasznocskát akarok. Tehát már én is? Eggyel több. Egy méltóságos úr azonban önzetlenül fel akarja használni az alkalmat. Minekutána hosszas reámmutogatás és kérdezősködés után kétségtelenül meggyőződött róla, hogy én vagyok én, amolyan régi csendbiztosos sasírozással elém bokázik, egy kissé emelt fejhangon bemutatja magát - tüstént per «engedd meg, kérlek alássan» - s miután örvendett a szerencsének, kitör kebeléből a panasz, hogy őt a napi sajtó célzatosan mellőzi. Például a magyar és etruszk perjog viszonyáról írott tanulmánya is el van eddig temetve. Bámulatos véletlen, hogy egy példány épp itt van a hátulsó zsebében. Ha egy Esti levél keretén belül... és a többi. Végül a lelkemre kötvén, miszerint, bár ismeretlen oldalról, hódoló kézcsókját összes női rokonságomnak átaladni el ne mulaszszam, derült fenségességgel odábbpöndörödik.
    Jönnek a jóbarátaim, a tíz év óta nem látottak, üdvözölni a ritka vendéget Rácországban. Lebocsátkozik hozzám a hazai irodalom egyik fénycsillaga is:
    - Szavamra mondom, pajtás, a te nekrológod a legszebb az egész bandában. Mély, mély!
    Aztán a kezével mutatja, hogy milyen mély. Esküszöm az élő Istenre, hogy nem olvasta; sőt meglehet, hogy nem is írtam semmit. Látszik az orrán, hogy szeretne még valamit mondani; valami elméset főképpen. Végre is csak azt süti ki megint:
    - Mély, mély!
    S újra mutatja az ujjával. Egy perc múlva a szomszéd csoportból hallom, hogy másik ujságírónak beszél «Szavamra... mégis csak... a te... banda... mély, mély.» S látom a gesztust is.
    A nőttön növő zsibongásból mondatok, sőt anekdoták töredékei ütik meg fülemet. Ama szent-maglódi parcellázások fényes sikere... Udvari tanácsos in petto... Nyilvános rendkívüli... Azok a tót választók a herkópáternek sem fogadják el az új tízforintost, de valami kincsásó reá bukkant háromszáz darab régire, tehát... A rendes tagság... Államtitkárjelölt... Hahaha!... Tizennyolc percent is lehetséges... Ellensúlyozni kell a rosszakaratú kritikát... Különben zsidó... Tegnap beszéltem a kegyelmessel... A bizottság a mi részünkön van... Egy hét alatt huszonkét koronával estek... Biztos kerület... Tencer Pál... A főispán mulya... No pedig ezt a sikert meg fogjuk csinálni, huszonöt előadáson alul meg se állunk... Az a lap megbukik, már a házmestertől kérnek bélyegre valót... A királyi táblánál majd elalszik...
    Egyszerre végigszáguld a társaságon a jaguár. A legalsó csoport ugyanis szóba hozta, hogy egy approbálás alatt levő tankönyvben a jaguár növényevő állatnak mondatik. Nagyon jó ez a vegetariánus jaguár! Tüstént szálló igévé válik és szájrul szájra repül még azok közt is, akiknek a legkisebb gondjuk ez a jaguár. De mulatságos a jaguár. A legfelső csoport (más cég képviselője) egy pillanatra belesápad ebbe a jaguárba; hanem azonnal magához tér s ő is beledob a sokaságba egy bombát: hogy az approbálás alatt levő másik tankönyvben az van, hogy a genus accusativusa generem. Gördül tehát a generem is, és sokan nevetnek rajta, főképpen azért, mert sokan nem igen tudják, hogy mi rajta a nevetni való. Erre az alsó csoport visszavágna a szűz Szent Imre herceg ugyancsak approbálás alatt levő négy fiával, de...
    Jön a főtisztelendő klérus.
    Az apátúr egyet ránt a vállán, hogy ünnepibbre igazítsa az ezüsthímes pluviálét. Egy külön üdvözlő tekintetet vet az én kőnyomatos barátomra, s egy általánost reánk, díszes közönségre. A bojtos dalmatika terhét cipelő káplán urak kisasszonyos szendeséggel mosolyognak; nekik is kő nyomja a szívöket. A paszomántos, magas portás haptákba merevedik, még pedig első osztályúba. De nem ez a megható. A megható, azaz hogy a szenzációs, a minden tereferének elnémítója, a papság nyomában kelő gyászos jelenet. Sötét leplek és fátylak felhőjébe veszve a hazai színművészet Napja közeledik. Megtörten, összezúzva. Roskadozása, negyedik felvonásbeli roskadozása, mint mindig, most is a realizmus nagy erejével hat bennünket tönkre. Két oldalt támogatják őt. Jobb felől egy ismeretlen öreg asszonyság, bal felől egy ismeretes fiatal úr. Emberségemre merem mondani, hogy a Nap nem ismerte jobban a ma délutáni gyülekezet tárgyát, mint én a chicagói kereskedelmi és iparkamara elnökét; s nem is lehetett vele több dolga. De az a bevonulás mégis igen sikerült volt. Méltó záradéka pedig az az enyésző eltünés a gyászkárpitos kapu sötétségében... Ah, még most is ide kell kapnom a szívemhez!
    De a jelenvoltak között, per associationem, tüstént mindennek fölébe kerekedik két nagy rokon-théma: a színművészet és a szerelem. Én odulakó már elszoktam egy kicsit az ilyen beszédek hallásától. De hegyezem a fülemet, mert valóban érdekesek, s milyen újak, legalább nekem! Cannesból Montreuxbe mentek, onnan pedig Gmundenba... A nyaraló bére egy saisonra tízezer korona... Monte-Carlóban állítólag be kellett csapni a smukkot, tetszik tudni, abban a meredek sikátorban... Két manicuret foglalkoztatott; az egyik csak arra való volt, hogy szecessziósan piszkosra fesse a körmét... Az a híres történet?... Legenda... Ugyan kérem, húszezer korona honorárium, ezekben a súlyos napokban!... Venite, exultemus Domino: jubilemus Deo salutari nostro.
    Ez belülről hallatszik; a lágyan zordon, a vigasztalón félelmes énekszó. Meg se hallottuk volna, ha nem elegyedik bele egy idegtépő sikoltás, az ötödik felvonásbeli országos hírű sikoltás. Legott dúlt arcú alak jelenik meg a kapuban, az az ismeretes fiatal úr: a Nap rosszul lett, orvost, orvost! Mintha forgószél sodorná, úgy repül ki a sokaságból egy jeles ifjú doktor (kinek magántanársága ellen hallatlan ármánykodást viszen véghez a vetélkedő szanatórium) s elszánt, drámai markolással kiragad a belső zsebéből egy hosszú műszeres tokot. Klinikákon járatos szemnek nem titok, hogy 1-30 számú katheterek vannak benne. A buzgó ifjú tehát eltűnik a feketeposztós alagútban. A paszomántos, magas portás szalutál; tisztelt barátom, a kőnyomatos, pedig jegyez.
    A gyülekezeten mintha új hullám hömpölyögne végig. Nem igen tudom az okát, de minden felől Deák Ferenc, Beőthy Aldzsi, Ujházi és névtelenek olyas anekdotái hallatszanak, amelyek, kinyomtatva, okvetlenül könyvelkobzásokkal járnának. S valami folytonos crescendo észlelhető. Eleinte csak halkan suhan a trágárság, de később - vajon ettől a mód nélkül való dohányzástól részegedett meg a kompánia? - harsog a szabad száj és vele a kacagás. Hanem egy incidens ennek is véget vet.
    Mentelmi eset fordult elő a rendőri kordonnál. Dr. Purzicsán, a dalnok, lélekszakadva érkezvén, hogy a Pompéry-társaság részéről jelen legyen, át akart törtetni a vonalon. De, mint hattyúhoz és nyaraló hazafihoz illik, talpig fehérben, többször kimosott tennisöltözetben volt; a fején Stanley-sisak; a hóna alatt - mivel negyven perc múlva indul a vonat - két rúd szalámi, három láda szivar, külső és belső zsebeiben pedig bámulatos bősége a negyed kiló gyöngykávénak, a keményítőnek, a dohánynak és a sajtoknak. András az ő józan eszével azt hitte, hogy a lázas ifjú eltévelyedett ebben a nagy városban; megmagyarázta neki, hogy a pályaház nem erre van. Erre a nagyságos úr rövid, de hangos szónoklatban tiltakozott mentelmi jogának megsértése ellen; s minekutána a kérdés tisztázódott, diadalmas fönséggel rohant végig soraink között, be a sötét kapuba, - black and white.
    Ez az eset megint a törvényhozás felé irányozta a közvéleményt. Eleinte csak a casuistica forgott szóban. Rendkívül tanulságos történetek, hogy ötven szekér választó érkezését hogyan lehetett meggátolni az ő falujokbeli tűzvész hírével; továbbá, hogy ha az ellenjelölt takarékpénztári könyvecskékkel veszteget, legcélirányosabb azokat a könyvecskéket a hely színén kész pénzen beváltani; a szavazatok biztosak, sőt kamatok is. Aztán soká tartottak odabent a beszédek - következett a sok szám. Százezer, nyolcvanezer és lefelé. S mind bizonyos, mint az, akinek a kedvéért tulajdonképpen itt vagyunk: a halál. Kiabálták a numerusokat. Egyszerre elém toppan egy ismeretlen úr és felajánlja nekem a szent-lilliputi kerületet; fillér nélkül, csak húsz különböző esedékességű váltót kell kiállítanom öt esztendő negyedévi fizetéseiről és a lakásbérekről. Ítéljem meg magam: nem tündöklő ajánlat ez? Hallani ilyet a mai világban? Felelni sem tudok, olyan nagy a zaj. De egyszerre erős pisszegés hallatszik és lassankint csönd lesz. Még csak egynéhány elkésett szám hallatszik.
    A kapuból fekete tollbokréták bukkannak elő, s fehérleni kezd egy nagy halom virág és szalag. A sötét, de vidám fullajtár, a csizmaszárba tüntetvén pipáját, iziben nyeregbe mászik. A fényezett deszka egyet csikordul, amint betolják; az üvegajtó becsapódik. A koszorús szekeret is gyorsan megterhelik. S egy igen tiszteletreméltó, deres pofaszakálú úr felszól a kocsisnak:
    - Tovább!

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987629
Webáruház készítés