Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Tolnai Lajos Dániel pap lesz MOBI e-könyv

Tolnai Lajos Dániel pap lesz MOBI e-könyv
540 Ft540

TARTALOM

I. Máthé Dánielné fölteszi magában, hogy... de még nem mondja meg a világnak
II. Bogarak járnak a levegőben...
III. Egy szó, a mi bánt
IV. Máthé Dániel ur utolsó rektori examene
V. Harmath ur és Oláh ur
VI. A Máthé-pár betekint a jövőbe
VII. Szentgyörgynaptól Szentmihályig
VIII. Az elesettek története
IX. A felséges pálya küszöbén
X. Kinek tőkéje van: használja
XI. A protestáns papok programmja
XII. A papné széke

  • Részlet az e-könyvből:

     

    VII.
    Szentgyörgynaptól Szentmihályig

    Csekély dolog képes felemelni a szivet, és betölteni mind ama gyönyörrel, melyért a jövő minden nemtelen akadályán készséggel keresztül törtet. Máthé Dániel csak addig érezte magát vándornak ebben a fölséges szép városban, mig a Kulcsár uram boltjában a theologusok szabójánál ügyesen felöltözködött. Máthéné, és egy csomó vidám lelkü theologus válogatta a sujtásos, zsinoros ruhadarabokat, s Dániel urnak még ott helytt, egy kis rejtett deszka-sátorban, fel kellett öltözködnie. Kávébarna atilla, mert fekete olyan széles falusi vállakra való nem volt; violaszin nadrág, mert a feketéket mind elhordták az öreg emberek, és diszes, ezüst gombos, világoskék mellény, a mit éppen gróf Károlyinak szabtak; a szomszéd boltból arany rojtos nyakkendő; bársony kucsma; egy hosszu, hosszu fokos, a milyen minden szegény papnál elkelne ma is, s ezer ránczu magyar csizma, rojtosan, egy kis, illedelmes sarkantyuval, hát ilyen volt az uj theologus, Máthé ur.
    Százszor meg százszor összeölelgette a bámuló, büszke kis feleség. Hogyne, hiszen Dániel ur egész egy Árpád, vagy Hunyadi János a keresztes hadak élén.
    Máthéné se maradt hátra. Egy közeli zsibárus boltban derekasan felöltözködött. De még hogy? Magyar főkötő, aranyos reczével, széles sujtásu ezüst kapcsos pruszlik, vitéz-kötéses tavaszi mente, habos vadgalambszin kelméből, panyókán vetve a vállra, s valami ritka rojtozatu lebegő nyakékesség, fehér is, piros is, egy kicsint zöld is, hogy tiszta magyar legyen, és szélesen elterülő, ropogós fekete, viseltes selyem szoknya, hogy csak ugy uszott a földön gazdag zsinorzatával. Mely papnét ne tenne ily ruha hódolat tárgyává.
    Máthé ur sem állhatta meg, hogy nagyokat ne ütögessen a szép uri asszonyság vállaira, hol innen, hol onnan, derült bámulati kifejezések kiséretében.
    - No, asszony, most már derekasan ki vagyunk stáférozva, a ki üdvössége vagyon! Hej, ha igy látnának Tompán, az árendásné, vagy a csizmás esperesné, te, galambom, megütné őket a guta irigységükben.
    Máthéné, a mint meglátta magát a tükörben, mely hosszu, halaványzöldes uri arczot mutatott, elpirult. És apró fekete szemeit az öröm könyei boritották el.
    - Menjen, taszigálta odább Dánielt, ki mindegyre meg akarta ölelni a szép uri fehérnépet, nem szégyenli magát, itt?
    De a mellett szivesen oda huzódott a hasonlókép nagyszerü urat mutató Máthéhoz. S nevetett a kaczagó theologus ifjakkal, s a zsidóval.
    Valóban fölötte nagyot tévedett volna az a jámbor, a ki ezekben a diszmagyaros lelkekben holmi falusi rektorpárt akart volna sejteni.
    Csak a fizetés, ez az átkozott betegség, zavarta meg néhány perczre Máthéék boldogságát. Nyolczvan ezüst forint ment el, nehány krajczár hijján, pedig mindent majd ingyen kaptak, a kereskedők szerint.
    - Ha igy apad, mormogá fejedelmi öltözetében Máthé ur, akkor nem sokára gyalogosan haza sétálhatunk Tompára. De mit is akarunk mi, mi az ördög is ütött mi hozzánk? dadogá halkan.
    - Csak magához, mert én tudom, meg tudtam is mindig, mit csinálok, sugta oda a sok theologus előtt mérgesen a férje fülébe.
    Ha ezek a durva döfések nincsenek, hát én azt hiszem, Máthéék több izben végig sétálnak a Váczi-, Uri- és Hatvani utczákon, s a néző közönségnek nem lett volna bennök vesztesége.
    Igy gyorsan hazafelé huzódtak, a Szénatérre.
    - Megálljon, szoritotta meg Máthéné bámuló és hallgató férje atillás karját, most bemegyünk a főtisztelendő püspök urhoz.
    - Oláh urral?
    - Semmi urral, csak magunk. Itt vagyok én, majd beszélek én.
    - Mit? És borzongás futott át a Máthé ur deli termetén.
    - Mit? Ne féljen, tele van az én szivem. Megyünk egyenesen a püspökhöz.
    - Most?
    - Azonnal.
    - Igy? Ebben a fényes ruhában? S szerette volna szegény ember lehányni magáról.
    - Éppen igy. Tán szégyenli magát, hogy tisztességes ruha van rajta?
    - Nagyon czifrák vagyunk, az üdvösségét! mormogá a falusi ember.
    - Mert itt minden jóravaló ember nem igy jár-e? Pest ez, nem Tompa. Még örülnie kellene, hogy Isten idáig vezérelt bennünket. Csak én volnék férfi... S a házaspár haladott a püspöki lakás felé.
    A nagy kopogásra, fokos csörtetésre, szoknyasuhogásra egy csomó apró leány-gyermek szaladt ki a folyosóra. Tiszteletteljesen megbámulták a fényes vendégeket, bár ily uraságok akkor tájon sürün járták a nagyon is egyszerü püspöki rezidencziát, s nem voltak ritka tünemények. Hanem ekkora ember, ily hosszu fokossal, rengő sastollal - az mégis tetszik a gyermekeknek.
    Máthéné asszonyi gyöngéd természeténél fogva sorra simogatta a kis borzas, felette falusias egyszerüséggel öltözött csemetéket.
    - A papát keresik?
    - Mi a püspököt, lelkecskéim, ha itthon találhatnók.
    - Itthon van - kiáltották a kicsinyek.
    Fél fejjel a püspökné is kitekintett - a konyhából.
    Nem kerülte el a Máthéné figyelmét. S a volt rektorné igen kellemetlenül érezte magát, mikor látta, hogy az a kis halavány, gyenge asszonyka - ha tán a püspökné - mily szegényesen van öltözve ő hozzá képest. Hanem annak sehogysem szabad a püspöknének lenni, mert az bizonyosan oda bent ül bársonyban, selyemben, drága kanapén és olvas.
    Ezek a gyerekek is a harangozóné gyerekei lehetnek. Az igazi püspöki gyerekek arany-sujtásos, selyem köntösökben mulathatnak valahol.
    Egyszerü, kopottas, fekete ruhás, magas termetü ember nyitotta ki az érkezők előtt az ajtót. Nyájas mosolylyal hajlott meg, s vezette őket belebb.
    - Barátom - mormogá Máthé ur, néhány kis pénzt kutatva mellényzsebében. Mi a főtisztelendő püspök atyánkat keressük. Lehetne-é vele beszélni? Nem kivánjuk ingyen fáradságát.
    - Lehet - nyujtotta kezét a nemes, jóságos arczu püspök.
    - Talán tán - hebegé az okos beszédre készült asszony. Csak nem...
    - Én vagyok.
    S székkel kinálta meg a püspök vendégeit.
    Ennél a szobánál még a tompai adminisztrátor ur szobája is czifrább - tette ez első megjegyzést magában Máthé ur. Aztán ez volna az a nagy püspök, az a felséges ember, ki jóságában a Krisztushoz hasonló?...
    Ez, édes barátom, Máthé ur, ennek a századnak egyik legnemesebb embere, egy püspök, a milyenek a régi jézusi erényü püspökök, mert férfiak, lehettek valaha.
    Ez itt Török Pál - százaknak, ezereknek áldása. Nézz reá bátran, nem ur, nem méltóság, nem papi kevély fejedelem, nem gőg, nem biró: ember, édes atya, paizs, mely a gyöngéket védi, vár, melynek nyilt kapuin minden kérelmező, üldözött, vigaszt kereső egyenesen bejuthat.
    Beléphettek ti is, szegény bolondok, minden ajtónálló nélkül.
    Máthé ur azért-e, mert mégis férfi volt, vagy mert a püspököt ilyen egyszerü embernek találta, a kiben még annyi nagyuri tempó sincs, mint a tompai nevető esperes urban - azonnal dologhoz látott.
    - Főtisztelendő atyám, ez itt a feleségem. Én rektor voltam Felső-Tompán, de pap akarnék lenni Isten segitségével, eljöttem tehát tanulni. Bizonyitványaim itt vannak.
    A püspök összefogott ajkain türtőztette a mosolyt, mely másnál hahotává változott volna, ha erre a párra tekint.
    Máthé ur lába alatt csöndesen eltüntette a fokost és nézte áhitattal a szeretetteljes tekintetü, magas, széles homloku, borotvált, katholikus pap arczu protestáns püspököt.
    - Jól van, kedves fiam - bizonyitványai rendben vannak, a szükséges osztályokat végezte, de harminczkét éves korában nem lesz-e nehéz uj pályát kezdeni?
    - Nem, főtisztelendő püspök uram - szólalt meg most már az asszony is - mert mellette leszek Dánielnek.
    - Tehát itt fog vele lakni, édes leányom?
    - Itt, és én állok róla jót, hogy Dániel tanulni fog, és mindeneket becsületesen elvégez.
    - Nem tévednek-e, édes fiaim, mikor ily dologhoz kivánnak fogni, nem ámitotta el szivüket valamely csalárd gondolat.
    - Nem, nem, főtisztelendő püspök ur - erősité az asszony. Férjemnek papnak kell lennie, megigérte nekem.
    - Eddig rektor volt? jó helyzetben volt? hiveivel békében?
    - Az voltam, ugy voltam, semmi bajom sem volt.
    - Akkor, kedves fiaim - s megfogta a püspök a Máthé pár kezét, ha hozzám fordulnak, gondoskodni fogok róla, hogy minél előbb egy tisztességes rektori állomásba helyeztessem.
    - Soha! - férjem rektor többet nem lesz.
    - Miért?
    - Mert meggyülöltem a rektorok életét.
    - Vannak nagyon becsületes, tiszta életü rektorok.
    - Férjem is az volt eleitől fogva - de élete csak a papoknak van. Szép élet, nyugalmas élet, boldog élet, tisztelt élet csak a papoknál vagyon. Mosok, varrok, főzök, dolgozom, de Dániel...
    A püspök összébb huzta szemöldeit, künn ülő, könyes gyönge szemeivel élesebben szemügyre akarta venni ezt a tarka-barka párt, hogy bolondokkal van-e dolga, vagy szánandó elámitottakkal.
    Mily könnyen veszi a legnemesebb ember is bolondnak azt, ki erején felül mer, ki feltétlenül egy lapra teszi fel mindenét, ki csodálatos rajongással akar hinni egy eszmében, vágyban, egy zajló érzésben s ki mert elgondolta, hogy a mit kivánok, annak meg is kell lennie, nem látja az örvényt, mely pedig már lábai előtt kavarog. Mindenki látni véli, óh, talán látja is, csak az az egyetlen egy nem, kiért a Goethe sellője már a viz szinén lebeg.
    - Vannak-e gyermekeik?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989227
Webáruház készítés