Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Theodore Dreiser: Amerikai tragédia_EPUB

Theodore Dreiser: Amerikai tragédia_EPUB
1 790 Ft1790

Dreiser regénye (1925) az első nagyszabású kísérlet volt az európai naturalizmus - elsősorban Zola - módszerének átültetésére, az amerikai életforma, életvitel, társadalom feltérképezésére. Az igényeiben és megvalósításában monumentális alkotás valóban a legjobb, leghűbb tükre a századforduló, századelő Amerikájának, irodalomtörténeti, esztétikai értékein túl megbízható és lenyűgözően gazdag információforrás is.

A regény főhőse Clyde Griffiths, mélyen vallásos, ridegen puritán szülők gyermeke. Pályáján állandóan végigkíséri a beléoltott eszmék és a gazdag, szabad, vagyonos élet utáni olthatatlan vágyakozás ellentmondása. Kísérletei a "jobb élet" megvalósítására rendre kudarcot vallanak. Amikor - mint egy hotel kifutófiúja - először bepillanthat a gazdagok életébe, álma teljesen reménytelennek látszik, sőt egy autóbaleset miatt, melynek egy kisgyermek esett áldozatul, még menekülnie is kell. A második kísérlet is balul üt ki. Gazdag nagybácsija gyárában kap alkalmazást, bár kezdetben afféle obligát szegény rokonként szerepelhet csak, később bekerül a jó társaságba, amelynek egyik tagja Sondra Finchley, a gazdag és szép fiatal nő, viszonozza érzelmeit, egyúttal fényes jövőt, nagy karrier lehetőségeit is ígéri a szerelmes ifjúnak. Griffiths azonban Robertával, a gyár egyik munkásnőjével folytat viszonyt, aki gyereket vár tőle, s hogy az ne állhasson érvényesülése útjába, kitervel egy csónakbalesetet...
A végig izgalmas, fordulatos, de a tragégiát is előre sugalló történetet nagyszabású tablóba ágyazza az író, remekül jellemzett figurák egész sorát vonultatva fel. (Legeza Ilona)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    IV. fejezet

    Ebből az eseményből Clyde arra a következtetésre jutott, hogy még alaposabban kell gondolkoznia magáról és gondolkozásának legfőbb eredménye az volt, hogy mielőbb tennie kell valamit magáért. Mindeddig a legjobb esetben is csak olyan alkalmi munkákat végzett, amelyek véletlenül adódnak tizenkét-tizenöt év közötti fiúknak: segíteni a nyári hónapokban az újságot kihordó embernek, dolgozni nyáron át egy tízcentes bazárpincéjében és a téli szombatokon egy ideig ládákat nyitogatni és árukat csomagolni, amiért heti öt dollár hatalmas összeget kapott és ez a pénz akkoriban egész vagyonnak látszott előtte. Gazdag embernek érezte magát és szülei ellenére, akik minden színházat és mozit nemcsak világi, hanem egyenesen bűnös intézménynek tartottak, el tudott menni egyik másik előadásra néha, a karzatra. Szórakozás, amelyet titokban kellett tartania a szülei előtt. Ez azonban nem riasztotta vissza. Azt hitte, joga van hozzá, erre adni ki a pénzét és magával vinni Frankot, az öccsét, aki annyira örült, hogy vele mehet, hogy nem árulta el a titkát.
    Amikor Clyde évközben úgy látta, hogy túl sokat mulasztott, otthagyta az iskolát és beállt dolgozni egy szódavízárus kis bódéjába, amely az egyik színház mellett feküdt és elég nagy vevőköre volt. A „Tanonc fölvétetik" fölírású tábla, amelyet meglátott az iskola felé vezető útján, fölkeltette érdeklődését. Később megtudta attól a fiatalembertől, aki mellé bekellett állnia és akitől a szakmát meg kellett tanulnia, hogyha igyekezni fog és belejön a dologba, akkor tizennyolc, sőt húsz dollárt is megkereshet hetenként. Hírből arról is tudomást szerzett, hogy a Stroud-cég a Fourteenth és a Baltimore Street sarkán ennyit fizet két segédjének. Az az üzlet, amelyben alkalmaztatást keresett, csak az átlagos tizenkét dollárt fizette.
    Közölték még vele, hogy ezen művészet kitanulására időre és szakértő ember barátságos támogatására van szükség. Ha tehát kedve van belépni és heti öt vagy hat dollárért (Clyde arca megnyúlt erre) dolgozni akar, akkor rövid idő alatt megtanulhatja az édes italok keverésének művészetét, hogyan kell a jeget folyékony édességekkel összevegyíteni és így frissítő italokká változtatni. Azonkívül a tanoncfeladata volt az összes gépek és eszközök tisztántartása, nem szólván arról, hogy mindenreggel fél nyolckor a bolt kinyitása, kisöprése és leporolása is őrá várt és azután mindenmás megbízást el kellett végeznie, amiket a főnöke jónak látott rábízni. Ha pedig közvetlen fölöttesének, a húszéves, öntudatos, hetyke és bőbeszédű Sieberling úrnak túlsók dolga volt, hogy mindenkit ki tudjon szolgálni, akkor esetleg neki kell az egyszerűbb limonádé-féle italokat elkészítenie.
    Clyde alaposan megbeszélte a dolgot anyjával és elhatározta, hogy mégis elfogadja ezt az érdekes állást. Először is arra gondolt, hogy így szabadon annyi édes hűsítő italhoz juthat, amennyit csak akar és ez sem megvetendő dolog. Azután ezt a helyet csak átmeneti állomásnak látta, amilyenben nem volt még eddig. Végre - és ezt sem tartotta egyáltalán kellemetlennek - néhány órai szabad idővel napközben, minden este tizenkét óráig ott kellett lennie az üzletben. így hát nem kellett otthon lennie esténként, legalább is tíz óra tájban nem, amikor fiúknak tartottak esti iskolát. Nem kívánhatták tőle, hogy részt vegyen a gyülekezetben, kivéve a vasárnapokat, sőt akkor sem egész nap, mert úgy volt, hogy vasárnap délután és este is dolgoznia kell.
    Azonkívül a segéd, aki ezt a különös „szódavíz-forrást“ vezette, rendszeresen szabadjegyeket kapott a szomszédos színház igazgatójától, akinek színházi előcsarnokából ajtó vezetett az üzletbe és ez nagyon tetszett Clyde-nek. Roppant érdekesnek találta, hogy olyan helyen dolgozhat, amely ennyire szoros kapcsolatban van egy színházzal.
    A legszebb azonban az volt - és Clyde most örömét találta benne és mégis kétségbeesett időnként miatta -, hogy az üzletet matinés napokon előadás előtt és után egész sereg leány kereste föl, akik egyenként vagy társaságban jöttek, leültek a pult előtt, kacagtak, csicseregtek és hajukat és arcukat rendbe hozták a tükör előtt. Clyde, aki a világ és a másik nem dolgaiban még egészen tapasztalatlan volt, nem győzte bámulni a lányok szépségét, magukat kellető biztosságát és bájosságukat, amikor rájuk nézett. Mialatt elmosta a poharakat és jeget és hűsítő italokat töltött beléjük, életében először volt alkalma leányokat ilyen közvetlen közelről megfigyelni. Milyen csodálatos teremtések! Legtöbbjükön pompás, divatos ruha volt és csodaszép gyűrűket, melltűket, prémeket, gyönyörű kalapokat és bájos kis cipőket viseltek. És mindig nagyon érdekes dolgokról beszéltek, társaságról, táncról, estélyekről, a látott színdarabokról, kirándulóhelyekről, az idei és tavalyi divat közti különbségről és végre bizonyos színészekről és színésznőkről, de főleg színészekről, akik éppen fölléptek, vagy akik nemsokára a városba érkeznek. Szülei házában sohasem hallott Clyde ilyen dolgokról.
    Nagyon gyakran megtörtént, hogy az egyik-másik fiatal szépséget frakkos, keményített-ingű, cilinderes, fehér nyakkendős, fehér glaszékesztyűs és lakkcipős úr kísérte és ebben az időben Clyde a boldogság és előkelőség netovábbjának tartotta az ilyen öltözködést. Ilyen könnyen és természetesen viselkedni és ily biztosan és hűvösen beszélni a leánnyal, mint ezek a gavallérok! Milyen tökéletesség! Azon a nézeten volt, hogy soha egy szép leány sem fog ránézni, ha ő is nem rendelkezik ugyanúgy ezzel a társadalmi fölszereléssel.
    Erre föltétlenül szüksége volt. Mihelyt azonban elérte - mihelyt egyszer ilyen ruhákat viselhetett - nem a legjobb úton volt-e a boldogság felé? Akkor bizonyára a világ minden öröme nyitva áll majd előtte. Barátságos mosolyok, titkos kézszorítások, - talán az is, hogy átkarolhassa valamelyiknek a derekát, - csók - eljegyzés - és azután - igen, azután!
    És mindezt villámgyorsan fölismerte, mi-után évekig járt szüleivel uccai istentiszteletekre, ült a templomban és vértelen, különös lényeket, nyomasztó és csalódást keltő embereket hallgatott végig, akik csak arról beszéltek, hogy mit tett Isten értük és hogyan váltotta meg Krisztus őket. Most azonban tudni sem akart már róluk. Dolgozni és takarékoskodni akart, hogy legyen belőle valaki. A hétköznapi dolgoknak ebben az egyszerű és mégis idillikus egyesülésében határozottan volt valami a belső átszellemültség fényéből és ragyogásából, igazi délibáb volt a sivatagban szomjazó és kereső előtt.
    Azonban hamarosan kitűnt, foglalkozásának nehézsége, az, hogy megtanulta ugyan az italkészítést és néha megkereste a maga heti tizenkét dollárját, de a szíve mélyén élő kívánságoknak egyáltalában nem tudott mingyárt eleget tenni. Albert Sieberling, a közvetlen fölöttese, úgy látszik a fejébe vette, hogy minél többet magában tart a tudományából és a munka legkellemesebb részét is maga végzi. Azonkívül teljesen megegyezett a főnökükkel abban, hogy Clyde-nek a hűsítő italok árusítása mellett még azokat a föladatokat is el kellett végeznie, melyeket az üzlet tulajdonosa rábízott és így Clyde-nek csaknem egész nap nagyon sok volt a dolga.
    Ezért nem tudta vágyait közvetlenül kielégíteni és még csak lehetősége sem volt rá, hogy jobban öltözködjék. Még rosszabb volt az a nyomasztó tény, hogy jóformán semmi pénzzel sem rendelkezett és csak kevés ismeretségre tett szert, olyan kevésre, hogy szülei házán kívül is majdnem annyira egyedül volt, mint odahaza. Esta szökése meglassította egy kissé a jámbor munka buzgalmát és mivel a leány még mindig nem tért haza, szülei, amint hallotta, már arra gondoltak, hogy jobb híján Denverbe, Coloradóba költöznek. Clyde azonban most már teljesen tisztában volt vele, hogy nem akarja őket elkísérni. Mi értelme volna ennek? - kérdezte magában. - Ott is ugyanúgy missziós munkát fognak végezni, mint itt.
    Eddig még mindig otthon, a Bickel Street-i lakásukban, a misszióshelység közvetlen közelében élt, de már nagyon meggyűlölte. Tizenegy éves korától kezdve, amióta a családja Kansas Cityben lakott, mindig szégyellte meghívni hozzájuk, vagy a ház közelébe, a barátait. Ugyanezért mindig kerülte a fiúk társaságát és nagyon sokat járt és játszott egyedül, vagy a fivérei és a nővérei társaságában.
    Most azonban már tizenhat éves és elég idősvolt ahhoz, hogy a maga lábán járjon s most mindettől szabadulnia kellett. Sajnos, alig keresett valamit, nem eleget ahhoz, hogy önállóan meg tudjon belőle élni és még nem volt elég ügyes és bátor ahhoz, hogy jobbat szerezzen.
    Ennek ellenére is, amikor szülei a Denverbe való költözködésről beszéltek és megemlítették, hogy ott is talál majd magának munkát és egy pillanatig sem gondoltak arra, hogy talán nincs kedve őket elkísérni, akkor célozgatni kezdett arra, hogy jobb volna neki itt maradnia. Szerette Kansas Cityt. Minek akkor áthurcolkodni? Munkája is volt és talán még jobbat talál majd idővel. A szülei azonban Estára és Esta sorsára gondoltak és nagyon nyugtalanította őket a gondolat, hogy mi lesz belőle, ha ily korán egyedül akar élni. Hol fog lakni, ha ők elutaznak? Kinél? Milyen hatások alá kerül majd akkor az élete? Ki lesz a segítségére és ki szolgál majd tanáccsal és kivezeti úgy az élet meredek és keskeny ösvényén, mint ők eddig? Alaposan meg kellett gondolni ezt a dolgot.
    Az egyre fenyegetőbben közeledő denveri veszedelem és az, hogy nemsokára rá Sieberling úr a szép nemmel szemben tanúsított túl nagy figyelmessége miatt elveszítette állását az üzletben és Clyde egy hideg, csontos emberképében új főnököt kapott, akinek, úgy látszott nem volt szüksége az ő segédi munkájára, mindez arra az elhatározásra vezette, hogy rövidesen fölmondja a helyét és addig is üzleti útjain más állás után nézzen. Álláskeresés-közben eszébe jutott egy napon, hogy beszélhetne annak a hűsítőital-üzletnek a vezetőjével is, akinek boltja a város legnagyobb szállodájában volt elhelyezve. A szálloda nagy, tizenkét emeletes épület volt és Clyde a pompa és kényelem kvintesszenciájának tartotta. Ablakait mindig nehéz függönyök borították; főbejárata, ahová sohasem mert benézni, a vas és üveg pompás kombinációja volt, pálmákkal szegélyezett márványkapujával és mindig egy csomó bér- és magánautó várakozott előtte. Clyde gyakran elment mellette és gyerekes módon elképzelte, hogy milyen szép lehet az élet egy ilyen helyen.
    A kényszerűség, amely állást keresni hajtotta, most rávette arra, hogy belépjen a Fourteenth és a Baltimore Street sarkán lévő üzletbe és megkérdezze a kis üvegkalitkában, az ajtó közelében ülő pénztáros kisasszonyt, hogy ki a hűsítőitalos bolt vezetője. Félénk, bizonytalan modora és szép, nagy szemei megtetszettek a leánynak és mivel ösztönszerűen megsejtette, hogy munkát keres, így felelt:
    - Ott áll Secor úr, az üzletvezető.
    Rámutatott egy kis, kínos eleganciával öltözött, vagy harmincöt évesnek látszó emberre, aki éppen illatszer újdonságokat rendezett egy üvegszekrényben. Clyde közelebb ment hozza és mert még mindig nagyon bizonytalan voltabban, hogyan kell viselkednie az életben, addig ereszkedett egyik lábáról a másikra, míg végre az ember megérezte, hogy áll valaki mögötte, megfordult és megkérdezte:
    - Tőlem kíván valamit?
    - Nem volna talán segédre szüksége?
    Clyde közben úgy nézett rá, hogy a tekintete mindennél érthetőbben elárulta: Ha van üresedésben lévő állása, nagyon kérem, adja nekem. Nagyon kellene.
    - Nem, nem - felelte a másik, aki szőke, erőteljes, kissé ingerlékeny és veszekedős ember volt. Azzal ismét meg akart fordulni, de amikor észrevette a csalódást és levertséget Clyde arcán, hozzátette: - Volt már ilyen alkalmazásban?
    - Nem, uram. Ilyen szép helyen még soha-sem voltam - válaszolta Clyde, akire nagyhatást tett ez a környezet. - Most Klinkle úrnál dolgozom a Brooklyn és a Seventh Street sarkán, de ott megközelítően sem olyan szép, mint itt és én szeretnék valami jobb állást kapni, ha lehetne.
    - Hm - válaszolta az ember, akinek tetszett üzletének ártatlan megdicsérése -, ez egész okosan hangzik. Sajnos, nincs most üresedésben lévő helyem, ahol alkalmazhatnám. Mi nem változtatjuk a személyzetünket. De ha kedve van ahhoz, hogy kifutófiú legyen egy szállodában, megmondhatom, hogy kihez forduljon. Odabent a szállodában éppen szükség van most egy fiúra. A fiúk főnöke mondta, hogy keres valakit. Úgy vélem, hogy ez legalább is ér annyit, mint segédnek lenni egy hűsítőital-üzletben.
    Amikor Clyde arca hirtelen földerült, megjegyezte:
    - Miután azonban nem ismerem magát, nem szabad azt mondania, hogy én küldtem. Kérdezősködjék odabent a lépcső alatt Squires úr után és az majd minden szükséges dolgot el fog mondani magának.
    Clyde-et már maga az a reménység is, hogy állást kaphat ily nagyszerű üzemben, mint a Green-Davidson-szálló, egészen kihozta a sodrából. Reszketett egy kissé izgalmában, hálát mondott tanácsadójának szívességéért és egyenesen a zöld márvány aj tó felé indult, amely az üzlet mögött a szálloda előcsarnokába vezetett és amely nagyobb hatást tett rá,akit félénksége és szegénysége mindeddig visszatartott attól, hogy ilyen világba behatoljon, mint minden, amit valaha is látott. Mindenütt a legtékozlóbb bőség uralkodott. Fehér-fekete mintás márványpadlón járt. A mennyezet festett és aranyozott rézből készült fölötte és a fekete márványoszlopoknak valóságos erdeje tartotta, amelyek akár a padlózat, mint az üveg úgy fénylettek. Az oszlopok között, amelyek jobbra, balra és előre a Dalrymple Avenue-re, három különböző bejárat-hoz vezettek, pazar tömegben lámpák, szobrok, pálmák, szőnyegek, székek és zsöllyék voltak, röviden, az egész berendezésben az a hamis fényűzés uralkodott, amely, mint egyszer valaki csípősen megjegyezte, a „tömegek előkelőségének" szolgál. Egy nagy és virágzó amerikai kereskedőváros legnagyobb szállodájának valóban szinte túlságosan fényűzővolt. A szobák, az előcsarnok, a följárók és az éttermek túl gazdagon és az egyszerűség és célszerűség megmentő szépsége nélkül voltak berendezve.
    Clyde megszeppenve és csodálkozva nézett körül, azután eszébe jutott a Squires név és elkezdte keresni a „lépcsőház alatti“ irodát. Jobbra fekete-fehér kettős lépcső volt. amely merész íveléssel kétfelé, a földszintről az első emeletre vezetett. Bizonyára itt volt a szállóirodája, mert egész csomó alkalmazottat látott ott álldogálni. De a közelebb lévő lépcső alatt, egészen közel ahhoz a falhoz, amely mellett elhaladt, egy nagy íróasztal volt, amelynél egy vele egykorú, sok ragyogó rézgombbal díszített, barnaruhás fiatalember állott. A fején kis kerek dobozformájú sapkát viselt, amelyet hetykén az egyik füle felé tolt. Buzgón írt ceruzával egy nagy könyvbe, amely előtte feküdt. Közelében több, vele egykorú és ugyan-olyan egyenruhás fiú ült egy hosszú pádon, vagy ide-oda rohant; néha egy papírlappal, tányérral vagy levéllel tértek vissza az asztal mellett állóhoz, azután ismét leültek a padra és várták az új megbízást, amelyre, úgy látszott, nem sokáig kellett várniok. A telefon csaknem szüntelenül berregett a nagy asztalon, amelynél az egyenruhás fiatalember állt és miután az megkérdezte, hogy mi a kívánságuk, ráütött egy kis, előtte álló harangra, vagy azt kiáltotta, hogy „előre“, amire a legközelebb ölő fiú fölugrott. Mihelyt valakit előszólított, az mingyárt fölrohant az egyik vagy másik lépcsőn, odasietett valamelyik bejárathoz, vagy fölvonógéphez és szinte csalhatatlanul meg lehetett pillantani azután, amint kísért valakit és vitte a táskájukat, köpenyüket és golf verőiket. Mások azért tűntek el, hogy tálcán italokkal, vagy ilyen és olyan csomaggal térjenek vissza, amelyeket fölvittek valamelyik emeletre. Nyilván ez a munka várt őrá is, föltéve, hogy olyan szerencséje lesz és fölveszik ebbe az üzembe.
    Az egész olyan vidám és kedves látványvolt, hogy szívből kívánta, bárcsak sikerülne neki itt alkalmaztatást nyernie. De vájjon sikerülni fog-e? És hol van az a Squires úr? Megszólította a fiatalembert az asztalnál:
    - Kérem, nem tudná megmondani, hol találhatom meg Squires urat?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987858
Webáruház készítés