Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szomory Dezső: Horeb tanár úr_EPUB

Szomory Dezső: Horeb tanár úr_EPUB
1 290 Ft1290

Kőbányai János így ír Szomoryról: "...értékelésem szerint Szomory a magyar irodalom, s különösen a modern magyar irodalom ritka zsenije…" Márai Sándor hasonlóképp rajong érte: "A kifejezés tehetségének ez a pazarló gazdagsága lenyűgözi az olvasót. Minden pillanatban készen állok a meglepetésekre, a csodálat felkiáltásával üdvözlök képeket, jelzőket, egész képtömegeket, melyek oly bőségesen pzarlón, egymást lökdösve tolakodnak, mintha szerzőjük félne, hogy a végtelen választékot fel sem tudja sorolni mind, s aggódik, hogy valamit kifelejt." S tulajdonképpen miről szól ez a regény? Szomory páratlan műveltsége jelenik meg Horeb tanár úrban. Lenyűgöző műveltségi és világnézeti utazás ez két ókorkutató párharcába, majd Horeb tanár úr mnológjaiba rejtve. Nem véletlen hát Márai és Kosztolányi rajongása: ma is rajongunk Szomory Dezsőért.

  • Részlet az e-könyvből:

    VI. fejezet
    A kávéházban

    A sors iróniája volt, ha szabad ezzel a közönséges képlettel szólnunk, de valóban a sors iróniája, hogy Horeb tanár, meglehetősen elhagyatva s kizárva a hivatalos tudományosság köreiből, Akadémiából és Egyetemről, nemigen talált más partnert vitázó kedvéhez, mint ezt a selejtes filológust, aki Varjassy Kálmán volt. Olthatatlan beszédszomja, ellentmondó harciassága, ami verzátusságának dús forrásaiból fakadt, egész természetének vitákra hajlamos ingerlékenysége nem engedték, hogy megvonulva dolgozóasztalánál, négyezer kötet könyv padlásvilágában élje ki magát mint egy Prytaneumban, s még egy Varjassyval is beérte, mint egy víziló egy patkánnyal. Még egy Varjassyval is, csakhogy vitázhasson és cáfolhasson.
    Szomorúan meg kell állapítanunk, hogy ez a kétes frekventáció, mint általában az olyan barátság, amelyre, jobb híján, rá van utalva az ember, még csak jobban kihangsúlyozta Horeb tanár izoláltságát, megüldöztetését és jégbehűtöttségét, s ha nem is ártott tudósi presztízsének, viszont ex-tanári személyiségét tagadhatatlanul beárnyékolta valami enyhe lezüllöttség homályosságával. Még az utóbb, az archeológiái kongresszus záróülésén olyan nagynak, olyan emberinek, olyan emberfölöttinek mutatkozott, renani kontúrokban, mikor elhallgatván személyes panaszait, megbántódását és keserveit, a "felejtés templomá”-t emelte, gyönyörű szavak felívelésével, egy kettészakadt társadalom elé, s úgy beszélt, szinte mámorosán jóságról, irgalomról, megértésről és bűnbocsánatról, hogy ezekből kizárta magát, mint aki beéri, erre az életre, legfőbb jutalomképpen, sebzett szíve fájdalmasságával. „Milyen ostoba dolog az, gyűlölni!” kiáltotta, befejezvén a beszédét.
    S két roppant fülének olyan rezgésével kísérte ezt a végső akkordot, egész koponyájának olyan vérrel telített vibrációjával benső izzását s meggyőződését, egész szent hitét az igazságban, hogy valósággal úgy tűnt, mintha egy idegsokkot kapott volna.
    Milyen furcsa, hogy ennek a nagy embernek, aki ilyen magasról látta a dolgokat, nem derogált az olyan mélységekbe nézni, mint ami a Varjassy lénye volt. Valami bizsergető kedvteléssel, valami élvhajhászó gurmandériával engedett e szomorú tudós ostromának, mikor ez, szokása szerint, megleste az utcán vagy besompolygott utána a kávéházba. Dúlt alakja soványságát, begörbülve az alázatosságba, csakugyan valami olyan mélyéről hozta emberi silányságnak, vágyakozásoknak s hipokritaságnak, hogy Horeb derűsen intette magához, és alig várta, hogy megszólaljon. Mert mindég azon volt, hogy megszólaljon, mint az az ember, akit nem engednek szóhoz. Dús sörtéje magasan állott a fején elborult homloka s zavaros tekintete fölött, s ahogy leült az asztalhoz Horeb mellé, csak a szék szélére ült. Azzal a különleges reményt keltéssel ült a szék szélére, ami viták és eszmecserék terén annál izgatóbb, minél több badarságot ígér.
    - Hogy van? - kérdezte Horeb, s már maga is tűkön ült, noha a szék mélyén.
    - Köszönöm szíves kérdését - felelte a másik -, nagyon el vagyok merülve a munkámban.
    S csak lebegett a szék szélén, soványan.
    - Nevezetesen? - kérdezte Horeb.
    - Nevezetesen az akkád nép s akkád műveltség részletkérdéseibe vagyok beásva e pillanatban.
    - Jó mélyre? - érdeklődött a tanár úr.
    - A lehető legmélyebbre - felelte Varjassy a szék széléről, mint egy pincéből. - Ez különösképpen érdekel, ez a filológiai kérdés, mert éppen az akkádisták hasonlítgatták a török és magyar nyelvet a hipotetikus ősnép nyelvéhez.
    - Az akkádisták - felelte Horeb boldogan -, épp olyan ökrök, mint ön.
    - Mert? - szólott a másik, koncedálva ezt a megállapítást.
    - Mert külön akkád nyelv, külön akkád vallás és műveltség sohasem létezett Babylóniában!
    - Bocsánatot kérek, de az ékirat-tudomány általánosan elfogadott dogmája ellen méltóztatik beszélni.
    - Méltóztatom, valóban! - felelte Horeb.
    S hátradőlt a székében, élvezettel.
    - Tehát? - kérdezte a fiatal tudós.
    - Tehát? Mit tehát? Ez abc, amit maga nem tud! Várjon csak! - intette le, ahogy Varjassy kinyitotta a száját. - Hogy beavassam ebbe a titokba, hát nézze csak! - magyarázta. - Azok az ékiratok, jobban mondva az ékiratoknak az a különleges gyűjteménye, mely az akkád nép és akkád nyelv föltevésére vezetett, nem más, mint a közönséges asszír nyelvnek a közönséges ékírástól eltérő rendszerrel való grafikus kifejezése. Mondom, ez abc, amit maga nem tud. Szóval, egyszerű allographia. Szóval, ellentétben azzal a felfogással, mely az asszír kultúrát akkád alapra építi, e kultúra eredete tisztán asszíriai. Ezt mindenki tudja. Ezt még a laikus is tudja. Ezt csak éppen maga nem tudja! Varjassy! Varjassy! nem vagyok megelégedve - mondta, s rázta a fejét, a nagy kopasz fejét a roppant fülekkel, ahogy ezt a szigorlatokon szokta volt a bús jelölt társaságában. - Nyilván Halévyt sem tanulmányozta kellőképpen - folytatta -, mert hisz akkor verzátusabb volna.
    - Halévy, az egy túlhaladott álláspont - kockáztatta meg Varjassy a szék széléről, szerencsétlen!
    - Nézze csak, maga egy szamár - felelte Horeb. - Halévy lehet túlhaladott álláspont például nekem, aki messzebbre mentem el Dél-Arábiában, mint aki nem mozdult ki a Boráros térről. Micsoda primitív beszéd ez! - fűzte tovább felizgulva. - Egy Halévy! Mindenekelőtt a párizsi Ecole des Hautes Etudes-ön az aethiop filológia tanára volt. Tudja, hogy ez mit jelent? A bibliai kritika terén világraszóló harcot folytatott az ellen a Kuenen-Wallhausen-féle elmélet ellen, mely Mózes 3-ik könyvének s általában a papi kódexeknek a babyloni fogság után történt szerkesztését vitatja.
    - Ezt én mind tudom, kérem - rebegte a fiatal tudós.
    - Ördögöt tudja! Hol van El-Dsóf például, ezt tudja?
    - Jemen nyugati részén!
    - Pont ellenkezőleg! Jemen keleti részén! Látszik, nem volt ott.
    - Nem voltam kérem, ez igaz.
    - De én ott voltam, s Halévy is! - csattant ki.
    - Éppen ebben az El-Dsóf tartományban fedezte fel Me’in városát.
    - Ez talán nem nagyon fontos - rebegte Varjassy alázattal és tájékozatlanul.
    - Nem fontos?! - kiáltotta Horeb elképedve, s hanyatt vágódott a székében. - Me’in nem fontos magának?! Hát akkor mi fontos ezen az égvilágon? Hiszen éppen Me’in volt a székhelye a mineuszoknak! Azoknak a mineuszoknak, akikkel ön foglalkozik!
    - Részletkérdés! - hebegte Varjassy, s nem tudta, mit mondjon. Me’in, gondolta haszonleséssel, s a szíve mélyén nagyon örült ennek az információnak. - Nagyon jól tudom - folytatta-, hogy Halévy, elindulva Jemen keleti részéből, messzire jutott ezen a vidéken.
    - Először is nem keletről indult, hanem nyugatról. Maga mindig nyugatot mond kelet helyett, s keletet, mikor nyugatról van szó. Maga el van tévedve minden irányokban. Halévy nyugatról indult és eljutott Szanáig!
    - Szanáig? - kérdezte a másik meglepetve en évre, s nem tudta, mit gondoljon.
    - Nem Szana Tamásig, akiről Dóczi verset írt, hanem egyszerűen Szanáig, Tamás nélkül - magyarázta Horeb dühbe gurulva. - Kétségbeejtő, mennyire nincs magának fogalma semmiről! - tette hozzá kis rojtszakállát rezegtetve.
    - Oh istenem, olyan rettenetes matéria ez! - sóhajtott fel Varjassy.
    S rögtön, ahogy ült a székén, lebegve, eszébe jutottak keserves éjszakái kis hónapos szobákban, ahol tanult egy kis lámpa fényében! Most érezte csak, hogy a dolgok mélyére szállva, hogy távoli őskorokba szállva, mineuszok és szabeusok után, mennyire elmaradt a felületeken! Annyit görnyedt, kínlódott, olvasott, s a vége az volt, hogy nem tudott semmit! Micsoda koponya egy ilyen Horeb koponyája, gondolta, micsoda agyvelő, mint egy Momsen vagy egy Renan agyveleje, amelyik így el tudja raktározni múlhatatlanul, mindig üdén és idézetre készen, mindig frissen, minden órában s mindentálalásra ezt a homályos masszát, világító fényekben, ezer és ezer nevet és adatot, őskori leletet, feljegyzést s emléket, egy betű tévedés nélkül, egy egész elsüllyedt világot! Honnan van az, hogy ő ezt nem tudja, minden törekvése, minden szorgalma dacára? Hiába dolgozik, kutat, jegyez, böngész, neki sohasem lesz ilyen mesés agyveleje ezzel a befogadó s bebútorzó képességgel! Ezt gondolta a szék szélén lebegve, mint egy örvény fölött egy végtelenben. Hol itta hiba? Nyilván az intuícióban, gondolta. Nyilván azokban a születéses ösztönökben, meglátásokban s megérzésekben, melyek függetlenül könyvektől, tanulástól, törekvésektől s virrasztástól, szinte önmaguktól termékenyülnek meg és támasztanak fel rég elmerült világokat, újjáalkotva, megjelenítve s kivetve a napfényre egy Momsen, egy Renan, egy Horeb agyában és lelkében! Hol van ő ezektől, szegény nyomorult ember?! Hol van ő Jemen aranysivatagától, El-Dsóf láthatárától, kelettől, nyugattól. Szanától? Hol van ő Horeb katedrájától, micsoda távol! S elborulva a szék szélén, spekulatív elmerengése, szédítő utak és távolok zűrzavarában, arra a szűk kis ösvényre tévedt, ami az ember igazi útja silánysága tudatában. Homályos ösztöne, megremegve, egy közelebbi horizontnak fordult, a Horeb tanszéke irányában. Egy másik lehetőség lidérctüze derengett, egy könnyebb módja a sikernek! Könyveken s tanulmányokon túl, Dél-Arábián túl, mindenen túl, a nyers élet sugallta a lelkét s ragadta el egy pillanatra. Horebné! gondolta, valami olyan fagyos fellángolással, olyan elbűvölt felismerésével megoldásoknak és jövőnek, hogy majdnem lefordult a székről.
    - Vigyázzon - mondta Horeb! - a feje lágyára esik!
    - Nincs semmi baj - felelte, s csak nézett.
    Mint egy álomban, úgy nézett. Mint egy álomban, tudományosan szólva, ahogy Pascal értelmezi ezt. Hogy tudniillik az ember igazi élete talán nem is az ébrenlétben, mint inkább álmában van, egy ágyban. Horebné! gondolta Varjassy, és csak nézett.
    - Különösképpen érdekelni fogja önt mint hajdani rabbi-jelöltet, hogy Jemennek a mai napig számos zsidó lakossága van - mondta Horeb tanár. - Ezeket a zsidókat Abu-Karib jemeni király telepítette oda 220-ban Krisztus után. Abu-Karib, aki maga is a zsidó hitre tért. Mit szól ön egy ilyen királyhoz? - kérdezte, és ezzel a mai napra befejezvén a vitát, egy egypengőssel kopogtatott az asztalon, hívta a pincért, fizetett és ment.
    S először volt, hogy hagyta menni s nem csatlakozott hozzá.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986165
Webáruház készítés