Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szomory Dezső: Budapesti Babylon_MOBI

Szomory Dezső: Budapesti Babylon_MOBI
640 Ft

TARTALOM

Lázár
Verebek
A varázslatos csipkekendő
Rank orvos halála
Sodoma vége
Levél a halálból
Gyászbeszéd az erős Barnabás felett

  • Részlet az e-könyvből:

     

    II.
    Másnap csakugyan csomagolt Rank. Csak egy apró, könnyü bőröndje volt. Fogta és ment fölkeresni a feleségét, hogy bucsuzzék tőle. A szobájában találta, egészen fehér ruhában a pamlagon feküdt, olvasott. Rank leült mellé, a pamlagra. Fáradtan, kinnal az arcza fölé hajolt, meg akarta csókolni. Akkor az asszony behunyta az ő buzavirág szemeit és engedte, hogy csókolja az ember.
    - Nyisd ki a szemed!...
    Kinyitotta. Egy perczig nézték egymást. Aztán az asszony felkelt, nyilván nem szeretett feküdni a férje előtt, félt az édelgésétől.
    - Lekésik a vonatról... - rebegte.
    - Csakugyan.
    És Rank elindult. A küszöbön igy szólt:
    - Asszony, gyönge teremtés, vigyázz magadra. Este zárd be jól az ablakokat, ajtókat: az emberek gazemberek. Ha unatkozol, irj. Pár nap mulva itt leszek.
    Kifordult az ajtón, aztán ismét visszajött. Az asszony szobája mélyén apró, fénymázos ajtócska volt. Erre mutatott:
    - Bezártam belülről... bezártam a másikat is, mely a lépcsőházba nyilik. A kulcsokat itt hagynám, de mégis jobb lesz, ha magammal viszem. Nem akarom, hogy bemenj, akár te, akár az inas. Az asztalom tele van a szereimmel, a kenőcsöm szárad, néha ropog azonközben... Hallottad, most is ropogott!...
    Csakugyan, a szomszéd szobából apró, nyers ropogás hallatszott, olyan, mint amikor a fénymázos padlón megroppan az ember uj czipője. A kenőcs száradt és ropogott, a Rank orvos famózus kenőcse, a melyet holt emberek használatára talált ki. A hullák kölni-vizének volt mondható, mindenféle balzsamokból összeszürve, pompásan konzerválta a kihült testet, mintegy patinát vont reá, elvette még a szagát is...
    - Nagyon féltem a kenőcsömet, - szólt Rank, - egy porszem is megárthat neki... Pedig milyen grandiózus! Nincs többé holt ember!
    És elhörögte magát, ami azonban a nevetése volt. Csendes irtózattal hallgatta az asszony. Aztán ment s kitárta az ablakot, szellőztetni akart... Lenn, a kapu előtt, előállott a kocsi, látta, hogy Rank beül. Onnan alantról még a repedt, kongó hangját is hallani vélte, amint mondja a kocsisnak: „Keleti pályaudvar!” Aztán elrobogott a kocsi. Még nézett utána egy perczig, majd elkerülve az ablak mellől, megállott a szoba közepén. Tétovázott. Finom, fehér ujjai, a melyeket a sok gyürü keleti módra beboritott, végig sepertek behunyt, hervadt rózsaszirom-pilláin. Aztán hirtelen leült az asztalhoz, tollat, papirt keresett és irt, elolvasta a levelet, összehajtotta, beillesztette a boritékba, megnedvesitette a nyelve hegyével, leragasztotta. Hirtelen megremegett, a levelet nagy sietve elrejtette az asztal könyvei közé: a szomszéd szobából lépések zaja hallatszott... Felszökött, odament az apró, fénymázos ajtóhoz. Nagy, sárga haját elsimitotta a füléről, rányomta az ajtószárnyra. És hallotta mégegyszer az apró, nyers ropogást. Hirtelen dörömbölt az ajtón. Semmi válasz, a ropogás is megszünt. Csak ekkor jutott eszébe a száradó kenőcs, bizonyságul annak, milyen kevéssé figyel arra, amit a férje mond neki... Ujból előkapta a levelet, hivta a cselédet. Nagyon jó cseléd volt, tudott mindent. Szótlanul vitte a levelet, az asszony lefeküdt a pamlagra. Várt. Aztán a hervadt rózsaszirmok csendesen becsukódtak a szemei felett, mindössze egy apró, finom fonalka kéklett ki alóluk. Rank doktorné elaludt. Kéjes szuszogása hallatszott időnként, vékony czimpái ki-kitágultak. Nagyon szép volt ott, hanyatfekve, aludva. Nagy fején az összevissza szőke haj, mintha aranykalász kusza csomója lett volna. Amint a kora ősz világossága reá esett, csaknem vakitott a sárga szinével. Ostya-fehér arczára is egészen sárga fényt vetett, amelyből csak az ajkak, mint egy nagy, szétnyomott eper tetszettek elő a piros szinökkel. És laza fehér ruhája alatt az apró, de erős teste vonalai tünedeztek elő, izmos keble csendesen, egészségesen pihegett, a két csípője a magok édesen hajló vonalát mutatták. A szomszéd szobában néha-néha megroppant a száradó kenőcs, néha nagyon is nyersen, az ember azt hitte volna, hogy valaki jár odabenn... De Rank doktorné nem hallotta, nem hallott semmit. Pedig most már a szobája ajtaja is megnyilt, egy fiatal ember jött óvatosan feléje. Helm Gusztáv volt, a beteges arczu, nagy, fájdalmas szemü asszisztens. Látta, hogy alszik az asszony, s nyilván szerette igy látni, mert nem keltette fel, hanem halkan, odahuzott egy apró széket az asszony fejéhez s nézte, nézte sokáig. Egyszerre azonban megrezzenve, mint amikor kővel érnek alvó madarat, felébredt az asszony. Helm megfogta a kezét és megcsókolta.
    - Köszönöm, hogy irt...
    Sokgyürüs ujjaival a rózsaszirom pilláin végigsimitott az asszony. Ugy tetszett, hogy nem birja az őszi délután világosságát. Felkelt s az ablakra huzta a függönyt. Most enyhe félhomályban voltak. Ismét Helm szólott:
    - De hogy ilyen korán utazott... Sajátságos...
    - Azt mondta, egyéb dolga is van Bécsben.
    Egy perczig hallgattak. Aztán az ember leült az asszony mellé, a pamlagra. Szeliden megfogta a kezét és szeliden mondta:
    - Milyen jó és áldott maga... rögtön irt, hogy egyedül van s jöjjek... Mennyire siettem!... szinte elfáradtam.
    - Elfáradt?
    Csak a szemeivel mondta, hogy igen. Aztán beszélt:
    - Mindenképen el vagyok fáradva... látja, nagyon akarom magát és maga rossz... Higyje el, hogy sokat szenvedek... nem látszik rajtam?
    Jól megnézte az asszony. Ugy volt, mintha a szemei megfürödtek volna ez ember szemeiben, meg egész arczában.
    - De meglátszik.
    - És mégsem?... - kérdezte egész halkan.
    - Nem! - válaszolt szilárdan az asszony. És hozzátette:
    - Szeressen ugy, ahogy én szeretem magát. Tudjon várni, a mint én tudok. Óh! önnek könnyebb mint nekem, mert legalább egyedül van... De én Rankkal vagyok. Ez rémség nekem... és mégis várok. Miért? Mert igy nem tudnék boldog lenni. Mi hasznom van belőle, ha a magáé leszek s ez az ember él, látom továbbra is magam mellett...
    Belekapaszkodott az ember vállába és majdnem kiáltotta:
    - Látja, nagyon, nagyon akarok élvezni s azért csak akkor leszek a magáé, amikor majd ő nem lesz többé... Addig pedig szenvedjünk, hogy akkor nagyon édes legyen.
    Helm Gusztáv felállott. Néhány lépést tett a szobában; aztán csendesen mondta:
    - Jó, szenvedjünk.
    Majd hirtelen, megvillanva az elméjében:
    - Tudja, hogy tegnap találkoztam vele, itt, a házban, a lépcsőn?...
    Az asszony felugrott.
    - Találkozott vele?... a lépcsőn?...
    - Azt mondtam, hogy betegnél jártam.
    - S ő?...
    - Elhitte.
    Sok-gyürüs ujjait befurta a hajába. Egy perczig állott mozdulatlan, aztán, hirtelen, rémülettel:
    - Nem, ne gondolja, nem hitte el!... Ah! Rank nem ostoba!... milyen különös is volt tegnap este!...
    Meg akarta nyugtatni az asszonyt:
    - Ő mindég különös.
    De az asszony már nem hallotta, már lázban volt, már kiáltotta:
    - Ki tudja, mit rejt az elutazása!... Hátha el sem utazott!...
    Ebben a pillanatban, mig a fiatal ember unottan menni készült, kinyilt a szomszéd szoba ajtaja. És Rank lépett ki rajta. Csendesen jött az asszony felé és csendes, kimért hangon, mintegy a maga sikerének keserü örömében mondotta:
    - Igazad van, nem utaztam el.
    Azzal megfogta az asszony kezét, leültette a pamlagra. Az embert is székkel kinálta meg. Egy perczig csend volt a szobában. Rank orvos beszélni készült, ugy látszott, hogy keresi a bevezető szavakat. Látszott az arczán, téglaszin szakállán, nagy, golyóbis szemein, micsoda őrületes perczeket szenvedett át az előbb a szomszéd szobában. Megviselve, elnyűve, mint életre kelt hulla ült a felesége előtt, egyre lihegve, türtőztetve magát. És ekkor az asszony, szemtől-szembe a férjével, érezve, hogy kijátszották, csapdába keritették, a dühtől zokogva vágta a szemébe:
    - Ez czudarság!
    Rank orvos megfogta a kezét, megszoritotta. Aztán csendesen szólt:
    - Nem kell tombolni... ez itt nem szinház. Látja Helm okosabb.
    Csakugyan Helm egészen nyugodtan viselte magát. Ott ült a széken a professzor közelében és csendesen várakozott. Most ismét a professzor szólott:
    - Beszélgessünk.
    De az asszonynak ez nem tetszett. Ismét zokogott, ismét kiáltott:
    - Czudarság! Gyávaság! Hadd menjek el! Hadd menjek el!
    Rank felállott, bezárta az ajtókat. Még a kulcsot is kihuzta a zárból, a zsebébe csusztatta.
    - Ismétlem, ez itt nem szinház! - mondotta most már parancsolóbb hangon.
    Aztán ismét nyugodtan:
    - Csak tiz perczig viselkedjél csendesen, ezalatt elvégzünk mindent. Hiszen voltaképen nincs semmi baj... hiszen te nem csaltál meg engemet... ugy-e? Mindössze azt várod, hogy meghaljak... no hát meg fogok halni... meg fogok halni, ez természetes.
    Odavágta magát és összegubbaszkodott a pamlag sarkába, a Rank orvos nagy, rideg nyugalma mintha legyőzte volna. Az arczát elfödte a zsebkendőjével, csendesen zokogott, néha meg-megcsuklott azonközben. Rank az ablakhoz ment, félrehuzta a függönyöket. Már alkonyodott odakünn, most benn a szobában mindannyian homályban voltak. Ismét szólott a feleségéhez fordulva:
    - Téged, Kreizler Emma, a nyomorból vettelek magamhoz. Nagyon tetszettél nekem, mert nagyon egészséges voltál...
    Kereste a szavait, nem akart sokat mondani.
    - Talán láttad is, érezted is, hogy nagyon érdeklődöm irántad. Akkor éreztem jól magam, a mikor hazajöttem hozzád. Mindég csak hullákkal foglalkozván, a te létedhez annál jobban tudtam ragaszkodni, a te léted annál becsesebb volt nekem. Nagyon, nagyon megbecsültelek, mert te annyira vagy élő, a mennyire élettelenek a hullák. De neked az én becsülésem nem kell, neked én nem kellek, neked az én holttestem kell. Ugy látszik, az én hullapasszióm téged is megkapott. Nos hát meg fogod kapni ezt az én holttestemet... a türelmed megérdemli.
    Zsebkendőjét lekapta az arczáról, egész apró, izmos teste megborzadt a Rank orvos szavára. S ez csak ismételte, ugy tetszett minden áron meg akarja nyugtatni:
    - Igen, meg fogod kapni a holttestemet... meg fogod kapni...
    Aztán a fiatal emberhez fordult:
    - Téged is a nyomorból vettelek magamhoz, Helm Gusztáv. Emlékszel talán, hogy választhattam volna az asszisztensek között és téged választottalak. És téged is megbecsültelek... és neked már mondhatom nyiltan, amit az asszonynak udvariasságból nem akartam mondani: ha meg nem döglöttél valamelyik szeméthányáson, ha élsz és tiszta ingben jársz, Helm Gusztáv, nekem köszönheted! Még csak tegnap is kisegitettelek, a mikor a lépcsőn, emlékszel, nem tudtál hova lenni tőlem... amikor olyan ügyetlen voltál, hogy még hazudni sem tudtál, amikor olyan ostoba voltál, hogy engem tartottál ostobának...
    Már-már dühbe jött, téglaszin szakállas arcza ijjesztővé vált, a hangja kongott mint a repedt harang, hosszu, majomszerü karjai rángatództak. Ugy rémlett, hogy a következő perczben fel fog ugrani, torkon ragadja a fiatal embert. De aztán, mintegy rajtakapva magát az emóczióján, ismét lecsendesedett, egy szivar után kotorászott a zsebében. Most rágyujtott, idegesen fujta el magától a gúla formában szálló füstöt, a melynek homokszinű tömegén finom, egészen kék szálak füződtek keresztül. Néhány perczig hallgattak, a pamlag végében az asszony már nem zokogott többé. Helm felállott, menni készült. Azonközben maga is csendesen kérdezte:
    - Ez minden, tanár ur?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982600
Webáruház készítés