Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szomaházy István: Páratlan szerdák_EPUB

Szomaházy István: Páratlan szerdák_EPUB
340 Ft
  • Részlet az e-Könyvből:

    Mikor Fejérék, este tíz órakor, a bécsi gyorsvonattal Budapestre érkeztek, fényes meglepetés várta őket józsef-köruti lakásukon.
    Az öt szoba fejedelmi fényességben úszott, az ebédlő virágbokrétái között hideg sült, gyümölcs, ezer nyalánkság kinálkozott, az ezüstös, jéghideg hűtőben pedig egy palack francia pezsgő várta, hogy minél előbb fölbontsák. Az előszoba ajtajában egy feketeruhás, fehérkötényes, kékbóbitás leányzó bókolt előttük; csak a közelebbi kérdezősködésre tünt ki, hogy ez Mari kisasszony, aki a szobacicusi méltóságot viseli az új családi tűzhelynél. És mikor az öthetes asszony, a boldogságtól kipirulva, egy percre ámultan állt meg az ebédlő világosságában, a kis szalon pálmagruppjai mögül hirtelen megzendült a Mendelssohn tündéries tavaszi nyitánya.
    Fejér maga is meghatottan állott meg a csinos családi fészekben, majd lecsatolván derekáról a szivaros tárcát, mosolyogva így szólott a fiatal asszonyhoz:
    - Nagyságos asszony, bemutatom a birodalmát...
    E szavait vidám fölkiáltások követték; a szalonból egyszerre hangos lármával rohantak ki azok a jó tündérek, akik a kis fészket ilyen csinosan elrendezték. Az öreg Fejérné, László édesanyja, örömkönnyeket hullatva ölelte szívéhez a fia feleségét, a László hugai lányos szentimentálizmussal csókolták a pironkodó fiatal asszonyt, Fejér pedig, az após, értelmetlen ostobaságokat fecsegett össze képtelen örömében.
    - Vegyétek le a gallérját... talán egy kis vizet... azt hiszem, jó lenne fölgyújtani a fürdőszobában... Teringettét, hát meddig kell még várni a vacsorára?... Hopp, ide a kofferekkel... jó lesz itt az előszobában is reggelig...
    Fejér néma diadallal állt az általános örömmámor között, - mi tagadás, jól esett neki, hogy a feleségét ennyire bálványozzák... Csak most, hogy az édesanyja könnyeit, a hugai nagy elragadtatását látta, csak most tünt föl neki igazán, hogy a felesége milyen kívánatos és gyönyörű!... Az esküvő percében, mikor már azt hitte, hogy megbolondul az izgalomtól, nem igen látta a felesége szépségét, később pedig, Genuában, Mentonéban, a kék tengeröböl tavaszias napfényében többnyire csak a gyámoltalan gyermeket látta benne, aki az édes mamáját siratja... Nem egyszer azon kapta magát, hogy ezt gondolja: „Jó Isten, az ötnapos feleségem hidegen és közömbösen hagy.” És csak most, hogy fáradtan, de jóleső lomhasággal dőlt hátra az ebédlő hintaszékében, - csak most gondolta őszinte bámulattal:
    - Bizony Isten, kevés ilyen szép asszonyt láttam, mint a feleségem ő nagysága...
    A Fejér-család eközben gyöngéd felsőbbséggel szedte el a fiatal asszony holmiját s a lányok még hamarosan csókoltak egyet-kettőt a sógornőjükön, amíg a kalapját, az uti köpenyét lesegítették. Kata pedig, az öthetes menyecske, miközben csillogó szemmel majszolt egy-egy cukorkát és édességet, vidáman, élénken csacsogott, ezer jelentéktelen apróságba kezdve, anélkül, hogy egyetlen mondatot is be tudott volna fejezni a szünetlen közbeszólásoktól:
    - Genuában elfogyott a pénzünk... és Lacival remegve lestük a postást, hogy este a fogadóban megvacsorálhassunk... Ez a mozaikos melltű Velencéből való... harminc lirára tartották, de később hat liráért a nyakunkon hagyták... Csupa olasz étel... Képzeljétek, bort is ittam... tizenöt csöpp chiantit... mindig elzsibbadt a karom, mire az ebédtől fölkeltünk... Mennyi képtár... a liftes ember egyszer kisasszonynak szólított... Laciról pedig azt hitték, hogy Folchi festő, aki Bourbon Elvirát megszöktette... És a galambok... soha olyan édeset, mint ezek a szemtelen kis koldusok...
    A szájacskája talán éjfélig sem állt volna meg, ha az öreg Fejér, aki a családban a tapintatot képviselte, végre meg nem nézi az óráját.
    - Papperlapap... holnap is lesz nap, meg holnapután is... Ideje, hogy hazatérjünk és magukra hagyjuk őket... A fiatal házasok nem igen szeretik, ha éjfél után is a nyakukon ülnek...
    Az öreg úr nagyot kacagott ezen az elmésségen, az asszonyok pedig, több heves csókolódóroham után, végre csakugyan eltávoztak. Kata asszony ekkor egy percig szótalanul nézett szét a kivilágított lakásban, aztán könnyezve megszorította az ura kezét.
    - Te is imádkozz, - mondta meghatva - hogy a jóisten segítsen meg bennünket házasságunkban... És szeress mindig úgy, mint most, mert e világon senkim sincs terajtad kivül... Az anyám is te vagy... és az édesatyám is... és a szerelmesem... és mindenem...
    Fejér megcsókolta a felesége haját és mert az érzékeny jelenet nem nagyon jól hatott az idegeire, gyorsan rágyujtott egy cigarettára. Aztán a felnőtt ember szelid felsőbbségével símogatta meg a fiatal asszony arcocskáját.
    - Most szépen le fogsz feküdni, mert a tizenkétórás út ugyancsak kifáraszthatott... Úgy fogsz aludni, mint a tej... a saját ágyadban, a saját égszinkék mennyezeted alatt... Én pedig, amig a cigarettámat végigszivom, hamarosan rendet csinálok az íróasztalom fiókjában...
    - És nem jösz be velem? - kérdezte Kata asszony megdöbbenve.
    - Csak nem félsz talán egyedül? Egyébként tíz vagy tizenöt perc mulva követni fogom a palota urnőjét...
    Megcsókolta a felesége kezét és a fiatal asszony, visszafelé még egy szomoru pillantást vetve, eltünt a hálószoba függönyei mögött. Fejér pár percig utána nézett, aztán idegesen földhöz vágta a cigarettáját.
    Öthetes férj még aligha volt olyan lelkiállapotban, mint ez a mosolygó arcu fiatalember.
    Mit is tett? Csak most érezte igazán az elhatározó lépés fontosságát. Mikor az öreg Véninger, a baranyai püspök jószágkormányzója, a Gvadányi-szobor leleplezésének napján kikosarazta és Klára kisasszony, két hónap mulva, kezét nyújtotta egy budapesti ügyvédnek, Fejér talán megfulladt volna haragjában, ha valami bosszutervet ki nem eszel. És tisztességes ember létére még sem jutott más bosszu az eszébe, mint hogy expressz uton megnősül.
    Csak most tört ki belőle a négy hétig visszafojtott indulat s csak most ébredt először annak a tudatára, hogy gonoszságot és együgyüséget követett el. Mintha a szeme egyszerre fölnyilt volna: tisztán, világosan látta most a különbséget a két asszony között, aki életében szerepet játszott. A Klára asszonyos öntudata, érett okossága, ragyogó tehetségei, a kis Kata gyerekes naivsága, engedékeny szerelme, félénk habozása: óh, mint szeretett volna összetörni valamit, mikor mindez az eszébe jutott! És egyszerre vad féltékenység fogta el, fogcsikorgatva gondolt a boldog ösmeretlenre, aki az ő Kláráját a kedve szerint ölelheti s tehetetlen dühvel mormogta:
    - Talán éppen most csókolja meg, talán most, ebben a pillanatban!
    Haragos pillantást vetett a hálószoba függönye felé és miközben a másik asszony gyönyörű termetét, okos, hideg pillantását újra és újra fölidézte emlékezetében, kétségbeesve ismételgette:
    - Egy éretlen gyereket vettem feleségül, akár mindjárt a nevelőnőt is elhozhattam volna vele együtt az oltár elől.
    Eszébe jutott tízéves szerelmi viszonya, már amennyire viszonynak lehet mondani azt az édes barátságot, mely egy okos leányt és egy okos férfit tíz hosszú éven át egybekapcsol. Fejér - ez talán különösen hangzik - már húszéves korában szerelmes lett a tízesztendős Klárába, aki józan itéletével, helyes fölfogásával még az idegeneket is nem egyszer bámulatba ejtette. Mikor a lány tizennégyéves lett és a gyermek érett nővé kezdett fejlődni, Fejér nem egyszer azon kapta magát, hogy órákon át ott kószál a Véningerék elsötétült ablaka alatt. A kisvárosi korzón, a homályos piac kövein, nap-nap után egymás mellett sétálgattak; és miközben lelkileg teljesen egymáshoz simultak, valami csudálatos és meleg harmónia fejlődött ki közöttük. Fejér egy pillantása elég volt, hogy Klára megértse, mire gondol és László viszont a lány futólagos mosolyából is kitalálta legtitkosabb érzéseit. Ugyanazok a dolgok tetszettek nekik, ugyanazok az ötletek hangolták őket jókedvre és ugyanazok a kellemetlenségek voltak, amik néha mindkettőjüket elszomorították. László sohasem mondta, hogy szereti és Klára sohasem viselkedett úgy, mintha tudná, hogy Fejér szünetlen ő reá gondol; és mégis mind a kettő szinte kicsapongóan jókedvű volt, ha összetalálkozott a másikkal. Elég volt eltávozni az egyiknek, hogy a másik szótalanul, szomorúan hallgassa az immár közömbös társaság beszédét. Talán álmukban sem gondoltak volna arra, hogy életüket valaha mással kössék össze; és még sem szóltak soha egymásnak arról, hogy mik jövendőbeli terveik. Csak egyszer - mikor Fejért végre előléptették a bankjában - egy téli estén, a piaci korzón, hogy László hazalátogatott karácsonyra, fordult köztük legelőször a beszélgetés a rózsás, rejtelmes jövőre.
    Véningerné hátul ballagott a hugával, Klára pedig léha megjegyzéseket tett a szembejövő fiatalokra. Fejér nagyokat nevetett - mindketten mérhetetlenül boldogak voltak - és egyszer csak minden átmenet nélkül így szólott:
    - Mikor akarja, hogy az esküvőt megtartsuk?
    - Kinek az esküvőjét? - kérdezte Klára kissé remegve.
    - A miénket... Azt hiszem, hogy a jövő tavasszal ideje lesz, hogy magát Budapestre vigyem...
    Klára mitsem felelt, mintegy öt percig szótalanul sétálgattak egymás mellett, végre Fejér újra megszólalt.
    - Nem akarja?
    A lány most fölemelte okos, szürkéskék szemét és hangja csodálatosan meleggé vált.
    - Akkor megyek, amikor maga jónak látja...
    Fejérről e napokban minden barátja azt hitte, hogy megbolondult; egy darabig hóbortos, mesébe való jókedvvel járta végig mindennapi stációit. Szuverén szánalommal tekintett le a körülötte hullámzó világra, az együgyü sajnálnivaló tökfilkókra, akik egészen idegen célokért lótnak-futnak naphosszat az utcákon. Már most is részeg volt, mikor arra gondolt, hogy Klára egészen az övé lesz, hogy a szürkeszemü lányt Fejér Lászlónénak fogják hívni, hogy karöltve fognak ezután bolyongani Budapest napsugaras utcáin. Így, összebújva, egymás mellett érni el minden földi dolgok végső céljához, egyedül lenni hatszázezer közömbös ember között, suttogni, kacagni, ölelkezni, - Fejér néha föl szeretett volna kiáltani örömében, mikor a jövő álmait szinezgette. És szombat este, ha a hivatal megengedte, lihegve rohant ki a vasuthoz, hogy másnap legalább félóráig együtt sétálhasson Klárával s egy hétig újra és újra érezze azt a meleg kézszorítást, amellyel a lánytól késő este elbúcsuzott.
    Mikor Fejér a következő év tavaszán kérőképp állított be az öreg Véningerhez, a kisvárosi parvenü dölyfösen gyújtott rá egy csempészett német szivarra.
    - Mennyi a jövedelme? - kérdezte a kissé sápadtan dobolgató Fejértől.
    - A közgyűlés után háromezer forintom lesz. Kétezernégyszáz forint fizetés és hatszáz forint lakáspénz...
    - És tudja, hogy mennyi a Klára hozománya?
    Fejér tiltakozva emelte föl a kezét.
    - Megsért, ha erről beszél! Én a kisasszonyt nem a hozományáért szeretem...
    - Hanem a szivéért, - folytatta Véninger úr lenézőleg. - Tudom édes barátom, mert magam is olvastam fiatal koromban regényeket. De akár sértem, akár nem, én bizony egyenesen kimondom, hogy Klárának ötvenezer forint hozománya van.
    - A hozományáról szivesen lemondok.
    - De Klára nem mond ám le arról, hogy a vagyoni viszonyaihoz aránylag rendezze be a jövendő házaséletét. Hát azt hiszi, hogy azért kuporgattam harminc évig, hogy a leányom most négyszázforintos lakásban lakjék és maga segítsen tisztogatni a szobalánynak? Remélem, hogy továbbra is jó barátok maradunk, de a leányomról egyszer és mindenkorra mondjon le...
    Fejér ekkor ostoba dolgot cselekedett. Budapestről levelet írt Klárának s a levélben keserű gúnnyal emlékezett meg az édesapjával folytatott beszélgetésről. Arrogáns és méltatlan hangon írt, olyan hangon, amit az ártatlan leány sehogy sem érdemelt meg tőle.
    - Meg kellett volna mondania, - írta - hogy elsősorban is a lakásra gondolt s arra, hogy három szobalányt tart a jövendő férje házában. Bocsássa hát meg a tolakodásomat és kérjen nevemben a papától is bocsánatot... Engem pedig kegyeskedjék elfelejteni, mert én, fájdalom, nem tarthatok három szobalányt...
    Fejér elküldte a levelet és ekkor történt, hogy két hónapig eszeveszett életre adta magát. Többnyire hajnaltájt feküdt le, gyakran emlegette a dorozsmai szélmalmot, a holttestet, akit kitettek az udvarra s gyakrabban fordult meg a bodegákban, mint a hivatalos asztala mellett. Már-már arra került volna a sor, hogy a takarékpénztárak előszobáiban ólálkodjék s a barátait pillanatnyi girókra kérje föl, mikor két hónap mulva váratlan hírt hallott: Klárát eljegyezte valami budapesti ügyvéd, akinek jövedelme megengedte, hogy a feleségének három szobalányt tartson. Fejér ijedten meredt az ujságra, amelyben az eljegyzési hírt olvasta; de később - s ez férfiasságának bizonyára díszére válik - egyszerre magához tért majdnem kéthónapi kábultságából.
    - Ostobaság, - dörmögte - hogy az egész dolgot annyira a szívemre veszem. Végre is mi történt? Nem én vagyok az első férfi, akit egy éretlen kisasszonyka kinevet és hál’ Isten, nem is tartozom amaz Azrák törzséhez, akik szerelmi öngyilkosságot követnek el egy külvárosi fogadóban. Szeretni fogom azt a leányt, akit feleségül veszek és miért ne kaphatnék különb feleséget, mint ez az elbizakodott kis perszóna? Háromezer forintnyi biztos fizetés nem tréfa s ismerek komoly családapákat, akik nem kivánnak három szobaleányt a csemetéjükhöz. Körül fogok hát nézni a zsurokon és két hét alatt meg fogom találni azt az ideált, akibe ötven évig szerelmes lehetek...
    Vállalkozását nemsokára siker koronázta. A csalódott szerelmes hamarosan megnősült, még pedig a következő körülmények között:
    Fejér permanenciába helyezte a frakkját és a smokingját, mérhetetlen mennyiségü sandwichot és teát fogyasztott, figyelemmel kisérte a divatos szójátékokat s két hét múlva bizonyos jóindulattal nézte végig a keringő Huszár Katát, aki ártatlan Gretchen-arcocskájával az ő vihartépett szivét is szimpatikus elnézésre hangolta.
    - Terringettét, - mondta a buffet mellett állva, (Katát éppen a nagybátyja segédtitkárja vitte táncba) - milyen csinos és édesarcu baba! Ebből ugyan különb feleség válnék, mint a gőgös és elbizakodott Klárából. Igaz, hogy aligha van annyi energiája, mint Zrinyi Ilonának, de szeretném tudni, miért kellene éppen a Zrinyi Ilonák közül választani a jóravaló feleségeket?
    Udvarolni kezdett a szőke Huszár Katának, a vacsoránál melléje ült, később pedig, mikor hajnaltájt egyedül maradt Huszár tanácsossal (a Kata nagybátyjával és gyámjával), szentimentális borongások közt emlékezett meg hideg lakásáról és kirojtosodó, elzüllött gallérjairól. Utóbb, a negyedik üveg pezsgő fölbontása után, merész hasonlatot használt: kivert kutyának mondta magát, akinek senkije sincs a mérhetetlen világon... A tanácsos, aki okos és szókimondó ember volt, joviálisan közbevágott:
    - Csak nem vagy annyira elkeseredve, hogy a házasságra gondolsz?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980118
Webáruház készítés