Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szini Gyula: Marion_MOBI

Szini Gyula: Marion_MOBI
890 Ft890
  • Részlet az e-Könyvből:

    Az öregasszonynak hófehér volt a haja, de piros volt az arca és a szeméből valami bölcs megelégedettség, nyugodt okosság sugárzott. Az élettől még csak néhány jókedvű, meleg napot várt, nem többet, mint ameddig a bokor gerezdje néhányszor bíborszínűvé érik és a csurgatott mézet egypárszor még tiszta kőedénybe rejtheti.
    Anyám volt ez az öreg asszony.
    - Nem vártalak, fiam és főként nem vártam, hogy másodmagaddal jössz... Ki ez a szép fiatalasszony, aki veled jött?
    - Megmondjam őszintén?... A menyasszonyom - feleltem.
    - A menyasszonyod?! - és anyám szeme leírhatatlan aggodalommal fürkészett a szememben…
    - Tudom, hogy ez meglep téged, anyám, de Marionra ugyanolyan meglepetés vár: ő sem sejti, hogy te az édesanyám vagy. Mikor megérkeztünk ide Szentendrére, úgy rendeztem el a dolgot, mintha csak véletlenül kerülnénk erre a helyre, és fölkiáltottam: „Ejnye, hiszen itt lakik egy kedves, vendégszerető nagynénim, azt meglátogatjuk."
    - Szóval letagadtad, hogy anyád van…
    - Bocsásd meg, mama ezt a diplomáciai fogást. Én tudom - hiszen ehhez eléggé ismerem az asszonyokat... - hogy ha két asszonyt első találkozásra összehoz az ember, nem lehet eléggé előretekintő. Ha Marion tudta volna, hogy te az anyám vagy és ha te is tudod előre, hogy ő a menyasszonyom, ez az első találkozástok tudja isten hogyan végződött volna.
    - Nem szeretsz te már engem, édes fiam - mondta anyám neheztelő hangon - nem bízol már bennem…
    - Dehogynem bízom, anyám. Hiszen épp azért hoztam ide Mariont, hogy anyám szemeddel lásd, milyen az az asszony, akit el akarok venni feleségül. Most megfigyelheted, megalkothatod róla az ítéletedet. Meg vagyok győződve, egyenesen érzem, hogy igazat fogsz adni, ez az asszony hozzám való, az Isten is nékem teremtette.
    - Szereted?
    - Szeretem.
    A kertben, ahol a gyerekségemet töltöttem, fecsegő tyúkok csibelléreztek, a vizslánk boldogan csóválta a farkát, valahányszor ránéztem.
    Anyám elboruló homlokkal kérdezte.
    - Asszony? És a férje megengedte neki, hogy veled jöjjön?
    - Csak nem gondolod, hogy az engedélyét kértük? - szóltam nevetve. A bokrokon érett dudafürtök pukkantak, pattantak, szinte kacagva.
    - Nem szeretem - vélte anyám - hogy megcsalja az urát, még ha veled is… Nem féltek, ti férfiak, hogy amelyik asszony megcsalta az első férjét, megcsalja a másodikat is?
    Ez általánosságban, igen bölcsen hangzik - feleltem, de ha ismernéd a Marion férjét… te is megadnád a feleségének a fölmentést.
    - Az is bánt - mondta anyám -, hogy sohase tettél említést nekem erről az asszonyról...
    - Csak nemrég érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy feleségül veszem. Maga Marion még nem is sejti, hogy miért hoztam ide…
    - Elvált már az urától? - kérdezte anyám.
    - Még nem. Ma akarom rábeszélni Mariont, hogy innen írjon levelet a férjének, írja meg neki, hogy mást szeret, és el akar tőle válni. Arra az időre pedig, míg a válóper tart, szeretném, ha Marion itt laknék:
    - Az én házamban? - kérdezte anyám és arca idegenkedő kifejezést öltött.
    - Marion itt laknék, én pedig valahol a közelben, idegen házban bérelnék lakást, tekintettel a világ rossz nyelvére.
    - És így a saját fiam nem lakhatnék nálam!
    - Anyám, ehhez a tervemhez ragaszkodom. Nem engedem többé vissza Mariont Budapestre. Te fogod őt nevelni és előkészíteni arra, hogy olyan jó feleség váljék belőle, amilyen te voltál.
    Anyám arca elkomolyodott:
    - Én fiam, csak bálozni jártam Budapestre. Nem értek ezekhez a pesti asszonyokhoz. Más világból valók, mint én és ők se értenek meg engem… Nem vállalkozhatom rá, hogy mássá neveljek olyan asszonyt, aki alkalmasint megveti az én szegény, elmaradt, falusias nézeteimet.
    - Nem úgy van az, anyám… Marionban annyi jóság, lelki finomság, igazi asszonyiság lakik, mint kevés nőben… Egyenesen jó feleségnek, és jó anyának született. Ha láttad volna, milyen gondosan varrta meg egyszer a hiányzó gombjaimat! És ott kellett volna lenned, mikor ma a vonaton megnyugtatott egy csecsemőt és tisztába tette… Akit ti „pesti asszonynak" csúfoltok, az nem Marion.
    - Fiam, én megnyugszom a te ítéletedben… Hiszen én öreg, fáradt agg vagyok, te pedig fiatal, életerős, a korral haladó. Mond csak, mégis... bocsáss meg, hogy ilyen kérdésekkel zavarlak, de meg kell tennem... hogy áll ez az asszony... anyagilag?...
    - Hozományvadász vagyok én, vagy mi?
    - Szóval, nincs vagyona - szólt anyám.
    - Mit tudom. A férje gazdag gyáros.
    - Ha házasodni akarsz - mondta anyám - a megélhetéstekkel kötelességed törődnöd… Elvégre az én szerény vagyonkám…
    - Anyám… ezt hagyjuk… Eddig se voltam a terhedre, ezután se akarok lenni…
    - Nem mondom… apai jussoddal elég gazdaságosan bántál eddig… De mondd, nem pazarló hajlamú-e ez a te jövendőbélid?
    Kínosan kezdett érinteni ez a faggatás, de megjelent Marion és ezzel a bizalmas beszélgetésünk véget ért. Marion sugárzott a jókedvtől, kissé sápadt és városiasan áttetsző arcára a falusi nap gyöngéd rózsákat csókolt. A köténye, amelyet a divatosan szabott szoknyája fölé kötött, vizes volt.
    - Hol lett ilyen vizes? - kérdezte tőle jóakaratúlag anyám.
    - Vizet mertem a kútból - felelte Marion nevetve. Tanulmányozom a falusi életet.
    - Csak beleszagolni jó abba - mondta anyám máris kissé ellenségesen -, de egyébként nehéz munkával, vesződséggel jár. Nem mulatság!
    Ekkor már megjelent a szemhatáron Trézsi, az öreg cselédünk, és felénk kiáltotta:
    - Tessenek jönni... Már az asztalon van a leves.
    Anyám az ebéddel kitett magáért, szinte úgy, mint régen, amikor boldogult apám, még főbíró volt és vendégül látta a megye és a város előkelőit. Az ételeket hajdú hordta föl, akit anyám kölcsönkért egyik előkelő ismerősétől. Mindebből láttam, hogy anyám azt akarta, hogy az az asszony, akit magammal hoztam, ne valami koldusnépet lásson bennünk.
    Az ebéd csöndesen, boldogan telt el. Anyám okosan, tapintatosan viselkedett, mint mindig és Marion szemmel láthatólag igyekezett az öregasszony kedvébe járni, elhalmozta figyelmességének és növekvő szeretetének minden jelével.
    Ebéd után anyám lefeküdt, a rendes, ebéd utáni szunyókálását soha el nem hagyta, és mi ketten ottmaradtunk, fekete kávéra az ebédlőben, négyszemközt.
    A kedves, ódon szabású bútorokból, amikért régiségkereskedők törnék magukat, gyermekkori emlékeim rajzottak felém és ha kinéztem a kertbe, láttam, hogy Trézsi barna agyagpalackból nagyokat kortyol, bizonyosan pálinkát ivott, töpörödött keze remegett, amikor a palackot nagy titokban a szájához emelte. Azt hitte, hogy nem látja senki és szemefehérje a mámor boldogságában kifelé fordult:
    Megfogtam Marion kezét:
    - Ugy-e, milyen tiszta, jó szagú ez az egész lakás? Én mindig úgy érzem magam benne, mintha a bűnös nagy világban ez volna az a sziget, hová mindig vissza vágyom… Ezekben a szobákban töltöttem gyermekségemet, és annak az ártatlan szűzi örömei járnak most vissza hozzám…
    Marion a vállamra hajtotta szép fejét.
    - Nem tudom - szólt halkan. - Úgy féltem magát... mintha ez a lakás el akarná rabolni magát tőlem... Maga itt nőtt föl? A nagynénjénél?
    - Vallomással tartozom magának, Marion... Ez a nagynéni az én…
    - Az édesanyja..: Tudom. Kitaláltam. Egyébként úgyis megtudtam volna... De mondja, miért titkolta el eddig, hogy az édesanyjához jövünk látogatóba? Hátha én elleneztem volna?
    - Épp azért titkoltam el, mert féltem, hogy ellenezni fogja… Kelepcébe csaltam magát, Marion. Most meg van fogva. Innen többé nem engedem el.
    - És mit szól majd ehhez... az édesanyja?
    - Édesanyám - feleltem - csak a fia boldogságát akarhatja.
    - De hátha ő más irányban keresi a maga boldogságát... Hátha van már neki jelöltje?... .Miért nem szólt nékem hamarább, Gábor? … Ilyen dologba mindig be kell avatni azt az asszonyt, akit szeretünk. Félek, hogy ezt a lépést elhibázta. Először is kezdjük azzal, hogy még sem kérdezte tőlem, akarok-e a felesége lenni?
    - Szeret engem? - kérdeztem.
    - Szeretem.
    - Akkor hát kell, hogy a feleségem legyen. Akarom. És maga meg is ígérte, hogy a feleségem lesz…
    - De nem ilyen komoly formában... az édesanyja előtt!... Nézze Gábor, mondom magának, hogy elhamarkodottan, könnyelműen cselekedett…
    - Nem bánom. - feleltem. A fő az, hogy cselekedtem. És ha szeret engem, Marion, akkor maga is cselekedni fog. Még ma levelet ír innen a férjének. És tudtára adja, hogy el akar válni tőle. A válópör ideje alatt pedig vissza fog vonulni a világtól... ide, az édesanyám házába.
    - Lehetetlen, Gábor, lehetetlen! Maga nem tudja, mit kíván.
    - Nem szeret rengem, Marion! Mi akadálya lehet annak, hogy mi ketten, akik szeretjük egymást, egymáséi legyünk? Nem ismerek, nem akarok ismerni akadályokat. Vagy azt hiszi, hogy sokáig elbírom, hogy maga ne legyen mindig mellettem?...
    - A rabnak jobb az élete, mint az enyém olyankor, ha maga nincs mellettem... Tudom, hogy maga, Marion valami különös, nagy, színes pillangó, akit nehéz elfogni, mert még mindig szabad szeretnél lenni, csapongani…
    - De én megfogtam magát és nem eresztem… nem eresztem!
    - Hát mit akar?
    - Azt akarom, hogy itt maradjon nálam… örökre…
    Marion csöndesen ingatta a fejét.
    - De az édesanyja nem akarja ezt - szólt. - Ellenezni fogja.
    - Dehogy fogja ellenezni. Már nyíltan megmondtam neki, hogy maga a menyasszonyom.
    Marion idegesen fölugrott.
    - Megmondta neki! … Akkor én egy percig sem maradok tovább ebben a házban.
    - Miért? - a meglepetés kérdése tükröződött az arcomról.
    - Mert a kedves mamája sohase fog beleegyezni a mi házasságunkba!... Az édesanyjának már más menyasszony... jelöltje.
    - És ki, ha szabad tudnom?: - szóltam. - Mért én nem tudok róla. Hacsak a hátam mögött el nem jegyzett valakivel. Aki kell az ördögnek, de nem nekem… Egyáltalán, Marion, maga csak néhány órája van itt és már mindent tud?
    Marion komoly arcot öltött.
    - Kedves Gábor, maga tudtom és akaratom ellenére belevitt engem ebbe a kalandba. Tudom, hogy maga jóhiszeműleg cselekedett, de kissé könnyelműen. Magának előbb tudakozódnia kellett volna, hogyan fog engem az édesanyja fogadni. Akkor meghallotta volna azt, amiről nekem akaratom ellenére az imént kellett értesülnöm. És amiről egész Szentendre tud, úgy látszik, magát kivéve.
    - És mi az?
    - Rátz Almának hívják azt a csudát, akit magának el kell vennie feleségül és akit maga el is fog venni, mert az édesanyja úgy akarja és maga szerető, engedelmes fia az édesanyjának.
    - Rátz Alma? - szóltam. - Nohát ebből a rác almából nem kérek. Különben is az a Rátz Alma, akiről beszél, szóba se jöhet! Két évvel ezelőtt, még mint gyermeket láttam utoljára. A budapesti Sacré Coeurban nevelték, ahová én nem- igen szoktam járni.
    - Én úgy hallottam, - mondta Marion - hogy Rátz Alma kisasszony már ki is kosarazott maga miatt egy kérőt!
    - Kit?
    - A Milánovics Arzén helybeli borkereskedőt…
    - Akivel a vonaton találkoztunk?
    - Azt, azt - felelte Marion.
    - Ha én tudtam volna - nevettem föl - hogy ismeretlen vetélytársammal utazom együtt! Lássa nekem minderről sejtelmem sincs. A nevemben eljegyeznek menyasszonyokat, akiket nem ismerek… Mindebből láthatja, hogy mindez csak üres szóbeszéd... és mondja meg kitől hallotta ezt, Marion?
    - Megmondom, de azzal a föltétellel, hogy nem árulja el az édesanyjának.
    - Megígérem - feleltem.
    - Van maguknak egy öreg cselédjük, aki mindenbe bele van avatva. Trézsinek hívják…
    Fölnevettem:
    - A Trézsi! De: hiszen az egész nap iszik! Túlságosan szereti a pálinkát! Amit a Trézsi fecseg, abból egy szó sem szokott igaz lenni…
    - Csak maga nem tud semmit, Gábor - felelte Marion. - Maga rendszerint a fővárosban él. Azalatt itt Szentendrén megalapozzák a maga jövőjét. Hiszen Rátzék is akarják azt, amit az édesanyja akar... Vagy talán azt is le óhajtja tagadni előttem, hogy Rátzékat jól ismeri? Hogy a legjobb barátságban van velök?
    - Dehogy tagadom! - feleltem. - Hiszen Rátzék anyámnak a legjobb barátai és a mai díszebédünkre is ők adták kölcsön a hajdújukat, aki fölszolgálta az ételeket.
    - Rátzék nagyon gazdagok… milliomosok. Maga rosszul tenné Gábor, ha nem venné el feleségül a leányukat…
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980101
Webáruház készítés