Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szerb Antal: VII. Olivér_MOBI

Szerb Antal: VII. Olivér_MOBI
990 Ft

Egy király megunja a magas tábornoki gallért és azt a sok más korlátot, ami őt a közönséges halandóktól elválasztja. Forradalmat szervez maga ellen, és otthagyja ősei trónját. De milyen foglalkozást válaszzon, amikor az uralkodáson kívül semmihez sem ért? Természetesen szélhámos lesz. De ehhez sincs semmi tehetsége, a szélhámosságot is csak színleli. Szerencsére a véletlen jóvoltából egészen rendkívüli helyzetbe kerül: azt kell szélhámoskodnia, hogy az, ami - VII. Olivér exkirály. Mi ez? A legősibb vígjátéki fogás, a személycsere egy fejtetőre állított változata? Paradoxonok halmozása a kor divatja szerint? Esetleg az egzisztencialista filozófia egyik legizgalmasabb problémájának - annak, hogy mi is a személyiség - játékos feldolgozása? Mindez együtt - az egyes részek arányát majd a műítészek kibogozzák. Mi elégedjünk meg annyival, hogy hogy kellemes, igen kellemes és szórakoztató olvasmányt kínálunk olvasóinknak, melynek egyik helyszíne a Szerb Antal által oly kedvelt Velence.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Sandoval, amint magára maradt, felkelt, felöltözött, és lerohant a tengerpartra, gondolkozni. Az őrnagy lépése egy cseppet sem tetszett neki. Sandoval Clodia hercegnőnek, Delorme-nak és általában a győzedelmes forradalomnak a megbízottja volt itt. Azzal már tegnap tisztába jött magában, hogy az ő ügyüknek csak hasznára lehet, ha a király belemegy a játékba, ha Coltort csakugyan beugratják, és azután az egész dolog kipattan, és nevetségességbe fúl. Ez mindkét félnek csak előnyére válhat: egyfelől kompromittálja Coltort és az egész szerződést, és elejét veszi annak, hogy ez a szerződés valaha is valóságosan létrejöjjön; esetleg örökre el is veszi Coltor kedvét attól, hogy tovább kísérletezzék. Másfelől Sandoval, most, hogy már ismerte VII. Olivért, és cselekedetének rugóit, úgy érezte, hogy még a királynak is használna ez a történet. Igaz, hogy megnehezítené Alturia trónjára valóvisszatérését, esetleg lehetetlenné is tenné, ha kiderülne, hogy milyen felelőtlen és bolond játékot űzött a saját személyével - de hát VII. Olivér semmitől sem retteg annyira, mint hogy visszaültessék ősei trónusára. A király talán még azt sem bánná, ha ennek az esetnek a révén alakja még bohémebb, még titokzatosabb színben jelennék meg a közvélemény előtt - hiszen valószínűleg tetszik magának ebben a szerepben, amelyet önként vállalt.
    Mawiras-Tendal közbelépése tehát nemcsak Saint Germain terveit húzza keresztül, hanem az ő várakozásait is. De hogyan akadályozhatja meg? Sehogy sem, most már kétségkívül leírta, és elvitte a levelet; Sandoval nem tehet mást, mint hogy valami ellenlépéssel elveszi a levél hatékonyságát. Még szerencse, hogy az őrnagy nem tudta magában tartani gondolatait, és elmondta Sandovalnak. De mit tegyen? Vagy Antast kell megakadályozni abban, hogy elmenjen Coltorhoz, vagy Coltort abban, hogy hitelt adjon Antas szavainak. De hogyan?
    Sandoval nem volt a hosszas tűnődések embere. Azok közé tartozott, akik az első impulzusra mindjárt tesznek valamit, még akkor is, hogyha fogalmuk sincs, hogy mit tegyenek. Egy pozitív adat volt a kezében: hogy Antas bent lakik a városban, a Hotel Bonvecchiatiban. Azonnal hajóra ült, és bement a Riva dei Schiavonira.
    Átment a Szent Márk téren, elhaladt az Óratorony íve alatt, és belépett a Merceriára, majd a Calle dei Fabrira, ahol sok kis ékszerüzlet van; itt beleütközött Marcelle-be. Csak most vette észre, mily rendkívül csinos ez a lány. - Nem szobaszépség - gondolta magában -, azok közé tartozik, akiknek az utca áll a legjobban…
    Marcelle előadta, mit végzett az ékszerészeknél és máshol, ahol Saint Germain megbízásából járt el. Ismét visszatértek közben a Szent Márk térre.
    - Mondja, Sandoval - kérdezte Marcelle magának mi a véleménye az egészről?
    - Zseniális - mondta Sandoval. - Ilyen terv száz évben egyszer születik meg egy ember agyában.
    - Gondolja? Nekem túlságosan szép az egész. Őszintén megvallva, mindig fáztam a nagy üzletektől. Sokkal jobban szeretnék most egy… egy derék, megbízható, öreg palit, aki mellett egy kicsit kipihenhetném magam. Nem tud véletlenül valakit?
    - Majd gondolkozom. És Oszkár? Oszkár szörnyű féltékeny.
    - Igen. Hát nem aranyos? Hogy valaki féltékeny a nőjére, a mai világban... talán ezért is szeretem annyira, ezért bocsátom meg a butaságát és az élhetetlenségét… mert ritkán láttam ilyen két ballábas embert.
    - Most már kint álltak a parton, a San Giorgio Maggiore karcsú tornyával szemben, szemben azzal a tengeri panorámával, amelyet a békevilágban minden valamire való ember megnézett egyszer az életben, mint ahogy a mohamedán Mekkába zarándokol. Sandoval, bár már századszor látta, most is önfeledten merült el a velencei kép rózsaszín szépségébe. Ekkor az alkonyodó arany vízre egy nagy, fehér hajó siklott be lassan, hogy horgonyt vessen valahol a Santa Maria della Salute temploma előtt. És ez a hajó, valami titokzatos úton, felébresztette Sandovalban a nagy ötletet, amelyet egész délután hiába keresett. Marcelle - kiáltotta megvan! Találtam valakit magának.
    - Ki az?
    - Egy nagyszerű öreg pasas, a földkerekség legnagyobb hülyéje! Egyenesen magának találták ki. Itt van Velencében. Csak rá kell bukkanni. A címét tudom.
    - Na jó, apuskám, házhoz szállítani azért mégsem lehet engem - mondta Marcelle mélységes erkölcsi felháborodással.
    - Az embernek kell valamit adnia magára. Mit gondol maga, én egy olcsó nő vagyok, egy olyan alkalmi viszony? Hogyisne. Apuskám, az én viszonyaim mind leg-alább két hétig eltartottak, de voltak sokkal hosszabb lejáratúak is.
    - Drágaságom, Isten ments, nem is úgy gondoltam - mentegetőzött Sandoval tudom én jól, hogy kivel van dolgom, hallja, festő vagyok, meg tudom különböztetni a nőket egymástól. Majd megrendezünk egy kis jelenetet. Most egyelőre menjünk vacsorázni.
    Kellemesen megvacsoráztak, és elborozgattak a Szent Márk tér mögött egy kisvendéglőben. Vacsora után pedig újra kimentek a Szent Márk térre.
    A Szent Márk tér a világ közepe. A békeévekben a világ sokkal kisebb volt, mint ma, sokkal kevesebb ember volt, illetve sokkal kevesebb ember számított. És volt egy-két pont a világban, amelyet középpontnak lehetett tekinteni, ahol időnként mindenki összetalálkozott. Ilyen volta Szent Márk tér is.
    Sandoval helyesen számított; csakugyan összekerültek itt Antasszal, méghozzá a legszerencsésebb körülmények között. A gróf pepita nadrágban és fehér vászonkabátban, gomblyukában hatalmas szegfűvel, magányosan sétált fel és alá a téren, monokliján át korát meghazudtoló érdeklődéssel szemlélve a hölgyközönséget. Sandoval úgy intézte, hogy szembe jöjjenek vele. Antas, amint egymás közelébe értek, annyira elmerült Marcelle csodálásába, hogy Sandovalt észre sem vette, amíg ez harsányan rá nem köszönt:
    - Jó estét kívánok, gróf úr.
    Antas szörnyen összerezzent, de amikor felismerte Sandovalt, arcán boldog mosoly váltotta fel a megdöbbenést. Odalépett hozzájuk.
    Ó, Sandoval! Bocsásson meg, hogy zavarom, de nem állhatom meg, hogy egy-két szót ne beszéljek önnel... itt a Szent Márk téren ... - és közben folyton Marcelle felé hajlongott, nem hagyva kétséget afelől, hogy miért örül a Sandovallal való találkozásnak.
    - Chere Marcelle - mondta Sandoval engedje meg, hogy bemutassam igenelőkelő pártfogómat, Antas grófot, aki annak idején VII. Olivér király palotanagyja volt.
    Marcelle igen barátságosan mosolygott, és élénk társalgás indult meg kettejük között. Antas indítványára beültek az egyik kávéházba. Sandoval csak fél füllel hallgatta Antas együgyű felvágásait, közben a tervén gondolkozott. Antas szavaiból kivette, hogy a gróf ebéd után eljött szállodájából, és azóta még nem volt otthon. Tehát az őrnagy levelét még nem kaphatta meg. Holnapra, mire megkapja, már igen jó barátságban lesz Marcelle-lel.
    Hirtelen nem tudta megállni, hogy ne kérdezze meg Antastól:
    - Gróf úr, ne vegye sértésnek, ha az egykori beavatottság jogán megkérdezem: mit szólt a méltóságos asszony, amikor ön múltkori kis kirándulásunk után hazatért?
    - Ó, fiacskám, szerencsém volt, óriási szerencsém. Mire hazaértem, kitört a forradalom, és engem elcsaptak a palotanagyságtól. Ez azután elemi hatást tett feleségem idegeire. Minden másról egészen elfeledkezett. Azóta sem heverte ki szegény a csapást. Azért jöttem ide Velencébe üdülni.
    - Marcelle előadta, hogy festőnő, de nincs rá szüksége. Velencében tanulmányúton van. Nagyon szereti a tengeri halakat. Finoman és disztingváltan beszélt, Sandoval nagy szórakozására. Éjfél felé elbúcsúztak Antastól, miután másnapra hajókirándulást beszéltek meg Buranóba, a kis halászfaluba, amelynek színes bárkái és eleven vízi élete Marcelle-t bizonyára nagyon fogja érdekelni. Mondja, ez csakugyan igazi gróf? - kérdezte Marcelle, amint hazafelé hajóztak.
    - Egészen igazi. Már a nagyapja is gróf volt.
    - Látszik is rajta. Olyan finom úriember. Nem olyan, mint szegény Oszkár. De azért Oszkárt mégis sokkal jobban szeretem. Vajon miért van ez?
    - Hasonló a hasonlóhoz vonzódik.
    - Valahogy úgy.

    Saint Germaint még ébren találták. Bementek hozzá, és Sandoval elmondott a dologból annyit, amennyit szükségesnek tartott. Mawiras-Tendalt természetesen nem keverte bele a dologba. Azt mondta, véletlenül ismeri azt a Palawer nevű embert, aki a levelet írta, Párizsban sokszor volt együtt vele, és most itt összetalálkoztak.
    - Érdekesek a véletlenek - mondta Saint Germain. - Most csak azt kellene még tisztáznunk, vajon ez a Palawer honnan tudott a dologról? Van önnek valami feltevése?
    Sandoval úgy érezte, mintha keresztkérdések alá vetnék. De elkészült erre a kérdésre is.
    - Nem tudok mást képzelni, mint hogy Coltor környezetében van valaki, aki kifecsegte, micsoda üzletre készül a főnöke. Palawer pedig, mint alturiai, tudja jól, hogy a király nincs Velencében, tehát Coltor csak egy álkirállyal érintkezhet.
    - Hm. Biztos maga abban, hogy a király nem lehet Velencében?
    Sandoval majdnem zavarba jött; sejt valamit ez az ember, megsúgta neki dicső üké a századok ködén át?
    - Hogyne, biztos vagyok benne - mondta. - A király nagyvadra vadászik Közép-Afrikában.
    - Azt mondják... - szólt Saint Germain eltűnődve. - Na, mindegy. Tehát holnap…
    És részletesen kidolgozták a tervet, Antasra vonatkozóan.

    Másnap korán reggel kirándultak Buranóba.
    Sandoval azért beszélt meg igen korai időpontot, hogy Antasnak ne legyen ideje előbb Coltorhoz menni. A találkozáson Antas igen idegesen jelent meg, látszott, hogy valami nagyon nyomja a lelkét. Nyilván Mawiras-Tendal levele, amelyet időközben el kellett olvasnia.
    Mikor a kishajón ültek, és a sima vízen a Velencét övező kis szigetek felé közeledtek, Antas nem bírta tovább, és kiöntötte a szívét.
    - Ma reggel egy levelet kaptam bizonyos dr. Palawertől, aki államtitkár volt hazámban, Alturiában - mondta. - Az államtitkár azt írja, hogy Velencében szélhámosok garázdálkodnak, VII. Olivér királynak és udvartartásának adják ki magukat, és így akarják Coltort, a nagy pénzembert félrevezetni. Az egész történet oly valószínűtlen, hogy nem is hinném el, hanem Palawer írta volna. És ami a legfelháborítóbb az egészben, azt mondja, hogy a banda tagjai közül valaki engem készül alakítani. Antas grófnak adja ki magát… Ez égbekiáltó! Képzelje el, Sandoval, ha a feleségem azt hallaná, hogy én szélhámosok közé keveredtem! Soha többé be nem tehetném a lábamat Alturiába.
    - És mit szándékozik tenni, gróf úr?
    - Még ma elmegyek Coltorhoz, megmutatom neki a levelet, és leleplezem az egész bűnös üzelmet.
    - Ma? Azt hittem, hogy ma egész nap együtt leszünk - nyafogta Marcelle. - Azt hittem, hogy kint maradunk Buranóban.
    - Ó, milyen aranyos maga - lelkesedett Antas. - Milyen boldog lennék, Istenem, milyen boldog lennék, ha kint maradhatnék…
    Egy pillanatig habozott, azután felsóhajtott.
    - A kötelesség nem rózsaágy, ahogy nagy nemzeti költőnk mondja. Még ma okvetlenül beszélnem kell Coltorral, holnap, ki tudja, talán már késő. Néha az embert oly hamar becsapják, hogy jóformán észre sem veszi.
    - Hát akkor legalább vigyen magával - kérte Marcelle. - Még sosem láttam közelről ilyen nagy milliomost, mint Coltor. Kíváncsi vagyok, milyen az arca. Engem, mint festőnőt, annyira érdekelnek az arcok!
    - Boldogan elvinném, de hát hogyan?
    - Ó, az csak nem probléma! Mondja azt, hogy az unokahúga vagyok, és nem akart engem egyedül hagyni a hotelben.
    - Igaz! Nagyszerű, zseniális.
    - Gróf úr - mondta Sandoval -, nagyon nagy tolakodás lenne, ha arra kérném, hogy mutassa meg nekem azt a bizonyos levelet?
    - Nem, dehogy, itt is van.
    Kivette a zsebéből, és átadta Sandovalnak, a festő a levél tanulmányozásába mélyedt. Közben Marcelle elhívta Antast a fedélzet másik oldalára, hogy mutasson neki valamit. Sandoval a levelet kicserélte egy másik levéllel, amelyet Saint Germain írt aznap reggel. Minthogy az őrnagy a levelet Sandoval levélpapírjára írta, nem volt nehéz egy ugyanolyan alakú levelet kiállítani. - Saint Germain persze nem tudott erről a szerencsés koincidenciáról. Mikor a gróf visszatért, Sandoval átadta neki, a borítékba gondosan visszatéve, a hamis levelet, a gróf bele sem nézett, csak zsebre vágta.
    Megérkeztek Buranóba. Miután megnézték, amit meg lehetett nézni, leültek ebédelni. Antas, amint már mondtuk, a nap bármely szakában szívesen fogyasztott szeszes italokat; most is alaposan nekilátott. A szerelem és a honfibú is fokozott ivásra indította, és Marcelle és Sandoval egyáltalán nem beszélték le róla.
    - Mondja, gróf úr, maga csakugyan olyan jóban van Coltorral? - kérdezte Marcelle.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984697
Webáruház készítés