Új jelszó kérése
Termék részletek


Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre_MOBI

Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre_MOBI
790 Ft

TARTALOM

Bevezetés
I. Középkor
II. XVI. század (Az angol renaissance)
III. XVII. század
IV. XVIII. század
V. Romantika
VI. Viktória kora
VII. XX. század
Bibliográfia

  • Részlet az e-könyvből:

     

    VII.
    XX. század

    A magunk korát nem lehet egységes formulákkal jellemezni, mint régebbi korokat: nagyon is közel van hozzánk, semhogy ezerfelé szétágazó, egymásnak ellentmondó tendenciái közül meg tudjuk állapítani, hogy mi a jellemző, mi a lényeges. Világosabban csak azt láthatjuk, hogy mi a folytatása valami réginek és mi az, ami reakció a régebbi ellen.
    A XX. század angol irodalma nagyobbára a XIX. század által kiépített úton halad. Lírában a prerafaelita dallamosság, Swinburne iskolája uralkodik; a dráma kevés igazi értéket hoz létre, Ibsen hatása bizonyos felületes ál-naturalizmushoz vezet, majd ez is elavul. A regénytermelés túlnyomó többsége részint a limonádé-regény, részint a kalandregény típusához tartozik; ez utóbbi műfajban néhány igazi tehetség is akadt.
    A kalandregényt magasabb rendű irodalmi műfajjá avatta már az előző generáció egyik legkitűnőbb regényírója, is, Robert Louis Stevenson (1850 - 1894). Benne mintegy Walter Scott tradíciói élednek újjá: a skót hegyvidék hervadhatatlan romantikája, a színes, változatos, heroikus élet tisztelete, keveredve a századvég festői, esztétista exotizmusával; Stevenson élete végét Samoa szigetén töltötte, gyönyörű leírásokban rögzítve meg a szigetvilág irodalmilag még szűz szépségeit.
    A mai angol irodalomban Stevenson szerepét Joseph Conrad (tulajdonképpeni nevén J. C. Korzenyowsky, szül.1856) tölti be; lengyel származású angol tengerésztiszt, aki a trópusokon átélt számos esztendő után ébredt csak írói hivatására. Joseph Conrad regényei (Almayers Folly, The Nigger of the Narcissus, Lord Jim, The Arrow of Gold stb.) meséjükre és meséjük regényszerű érdekességére nézve kalandregények, még pedig az exotikus országokban játszódó, Pierre Loti-típusú tengerész-regények fajtájából. Valójában azonban ezek a regények sokkal többek a kalandregénynél és talán az újabb angol regényírás legművészibb és legmélyebb termékei. A kalandos történet mögött Conradnál mindig egy örök-emberi, mély és gyötrő probléma rejlik, mely épp úgy lejátszódhatna bármilyen más miliőben is, ahol fehér emberek élnek; a tropikus háttér csak nagyszabású és színes kerete a belső drámának. Mert bármennyire is a belső drámára irányítja Conrad a figyelmét: nem tud ellenni az exotikus természet ezerszínű dekorációja nélkül és a lélekrajzoló mélység mellett éppen ez a csodálatos természetrajzoló, festői tehetség, a tropikus világ pontos és amellett költői, mítoszokba vesző rajza Conrad másik kitűnő tulajdonsága. Ennek a mély belső és színgazdag külső látásnak méltó hordozója Conrad prózastílusa. Ez a stílus nem a nyugodt ábrázolóé, hanem a költő hasonlatokban, szimbólumokban, szenvedélyes és óriási perspektívákat sejtető fordulatokban bővelkedő nyelve. Míg Stevenson stílusa franciásan világos és egyszerű és éppen ezért művei kitűnő ifjúsági olvasmányok, Joseph Conrad stílusa az olvasótól megkívánja, hogy végig, feszült figyelemmel kövesse a mondatok különös csavarulatait és ezáltal leszálljon az író gondolatainak mélységeibe.
    Az epigon-irodalommal, a Viktória-tradíciók folytatóival a rendelkezésünkre álló hely csekély volta miatt nem foglalkozhatunk. Csak azokat említhetjük meg, akik reakciót jelentenek a Viktória-kori irodalom-felfogás ellen. Az új írók ugyanis, akikről beszélni fogunk, rendkívül erős egyéni különbözőségük mellett egyben hasonlítanak egymásra: valamennyien mást értenek irodalom alatt, másban látják az irodalom célját, mint elődeik. A Viktóriádkor írói szórakoztatni, gyönyörködtetni akartak, legnagyobbjaik pedig ábrázolni vagy valami álomvilágba felragadni az olvasót. Tudatosan vagy maguk tudatlanul a l'art pour l'art hívei voltak; legfeljebb valami bizonytalan erkölcsi tendenciájuk volt, az erkölcsök általános megnemesítésére törekedtek, - mint Thackeray vagy Meredith. Az újabb angol írók pedig aktív részt akarnak venni a társadalom életében írásaik által; a legkülönbözőbb irányokba, de valamennyien irányítani akarják közönségüket. Nem hívei többé a l'art pour l'art-nak, ez ellen az elv ellen való harc a közös vonás ebekben az igen ellentétes egyéniségekben.
    Ezt a költői tettvágyat az angol regényfajta szentimentalizmusra és exotizmusra hajló hagyományaival a legszerencsésebben Rudyard Kipling tudta egyesíteni. (Szül. 1865.) Elsősorban exotikus író: az indiai angolok életének legjobb ismerője. Első művei (Piain Tales from the Hills, Kim, Soldiers Three stb.) ezt a világot ábrázolják kitűnő humorral és pompásan gördülő stílusban. Barrack Room Ballads című versgyűjteményében sajátos és újszerű kifejezését találta meg az angol gyarmati katonák érzelmi világának és lassankint eljutott egy világnézethez, ami tökéletesen megfelelt a katona'költő egyéniségének: ő lett az angol imperializmus költője és későbbi költészetét ennek az eszmének a szolgálatába állította. (Songs of Three Nations stb.)
    Az angol imperializmus eszmevilága mitőlünk természetszerűen messze van; de Kipling régebbi írásai nem veszítik el frissességüket. Különösen gyermekek számára készült írásai kitűnőek: a Jungle Book, melyben az őserdő vadállatainak életét mutatja be a régi állatmesékre emlékeztető mítoszteremtő fantáziával és a Just So Stories című mulatságos mesekönyv.
    Míg Kipling, mint megannyi honfitársa, az angol világbirodalomtól várja az emberiség boldogítását és az impérium-eszme fegyveréül ajánlja fel művészetét, a másik reprezentánsangol író, G. Bemard Shaw, a társadalmi reformok harcosa. Drámaírói pályája elején (Warrenné mestersége) még Ibsen hatása alatt állt, de azután megtalálta a maga hangját, a szellemességnek egy specifikus formáját, melyről valamennyi írását rögtön meg lehet ismerni. Szellemességének alapformája a paradoxon; de meglepő mondásai nem rendkívüliségük által lepnek meg, hanem éppen rendességük által. Alapsémájuk Shawnak az a felfedezése, hogy a fehér bor nem is fehér, hanem sárga; valamennyi felfedezése, tendenciája és paradoxonja ilyen természetű: kimutatja valamelyik konvenció hamis voltát. Ebben a dezilluzionizmusban sokszor rendkívül merész: Arms and the Man (Hősök) című színművében pl. a harci dicsőség konvencióit, You never can tell (Nem lehessen tudni) címűben a szülők iránt való szeretet konvencionalizmusát, az Ember és Felsőbbrendű Emberben a szerelmi romantika hazugságait, John Bull Másik Szigetében szűkebb honfitársainak, az íreknek felületes, szentimentális honszeretetét „leplezi le”. Egész irodalmi munkássága leleplezések sorozata; be akarja mutatni az összes társadalmi hazugságot, amely a mai ember életét oly kellemetlenné teszi és amelyen csak egy gyökeres demokratikus társadalmi átalakulás segíthet.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633987025
Webáruház készítés