Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Szerb Antal: A királyné nyaklánca_EPUB

Szerb Antal: A királyné nyaklánca_EPUB
890 Ft890

Szerb Antal ezen könyvének tárgya a nagy francia forradalom előtt lezajlott híres, sőt hírhedt nyaklánc-per - ez a kalandos történetnek is felfogható, de szimbolikusan is értelmezhető história. A szerző nem elvontan, nem komoly értekező modorban, hanem írói módszerének megfelelően, szellemes könnyedséggel, finom művésziességgel elemzi az eseményeket. A királyné nyaklánca leginkább talán "történeti esszének" nevezhető. Szerb Antal e könyvében a francia forradalom előtti évek, és az utolsó felvonását élő francia arisztokrácia jellemzésével, az események hátterében meghúzódó indítékok analízisével foglalkozik, miközben testközelbe hozza XVI. Lajost, Marie Antoinette-et, az "Osztrák Nőt", és Boehmert, az ékszerészt, no meg Rohan püspököt egyaránt.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Goethét, amint már említettük, annyira foglalkoztatta a Nyaklánc-per, hogy színdarabot is írt róla, Der Gross-Kophta címen. Ebben a darabban mondja:„Die Menschen lieben die Dammerung mehr als den hellen Tag, und eben in dér Dammerung erscheinendies Gespenster.” Az emberek az alkonyatot jobban szeretik, mint a fényes nappalt, és éppen alkonyatkor jelennek meg a kísértetek. A titokzatos homályban, amelyet a páholyok támasztottak, hogy kielégítsék az emberek örök vágyát a titok után, csakhamar meg is jelentek a kísértetek. A XVIII. századi szabadkőművesség az okkultizmus otthonává lett. A misztikusabb lelkek nem érték be az öncélú titokkal, a szép címekkel és jelképekkel, hanem külön páholyokba gyűltek össze, hogy az igazi titkot keressék, a természet és a természetfeletti világ rejtelmeit: az alkímiát és a spiritizmust műveljék.
    A sátánosság, a fekete mágia, az ördögidézés is ott kísért a XVIII. századi szabadkőművesség körül. Maga Philippe-Égalité, a Nagymester is híve a fekete mágiának, és ha hihetünk a Marquise de Créquy visszaemlékezéseinek, a Sátánt is megidézte, aki sápadt, fekete szemű, meztelen férfi alakjában jelent meg, homlokától bal sarkáig sebhely futott végig rajta, amelyen látni lehetett, hogy villámcsapásnyoma, és e vészjósló szavakat hallatta: - Victoire et malheur! Victoire et malheur! - majd nyom nélkül eltűnt.
    A XVIII. századi okkultizmus szálai mind egy nagy látnok, Emanuel Swedenborg alakjában futnak össze. Ő adott határozott formát és irányt a kormisztikus törekvéseinek, és óriási hatása még ma sem szűnt meg, mindmáig vannak Amerikában szekták, amelyek az ő útmutatása szerint irányítják hitéletüket.
    Emanuel Swedenborg (1688-1772) fiatal korában mint természettudós és mérnök, hazájában, Svédországban igen előkelő szerepet játszott, nemességet kapott, és Európa legtöbb tudományos társasága tagjává választotta. 1745-ben Londonban szokott vendéglőjében vacsorázott egy különszobában. A vacsora vége felé köd támadt a szobában, és a padlón undok állatok csúsztak-másztak. De a köd eloszlott, és Swedenborg egy férfit látott fénybe öltözve a szoba egyik sarkában. A férfi erős hangon így kiáltott rá: - ne egyél olyan sokat! - Erre a látomás eltűnt, Swedenborg pedig hazatért. De másnap a férfi bíbor öltözetben ismét megjelent és közölte Swedenborggal, hogy ő Isten.
    Ettől kezdve Swedenborg látnok lett. Minden hivataláról lemondott, hogy csak látomásainak élhessen. Másvilági tapasztalatairól könyveiben számolt be, amelyeket szellemek diktálása alapján írt, hihetetlen termékenységgel.
    A mai olvasót Swedenborg látomásaiban leginkább az lepi meg, milyen természetességgel, mennyire minden különösebb megilletődöttség nélkül mozog a nagy látnok a másvilág tájain. Amint leírja a mennyei városok fekvését, lakosainak megoszlását, életmódját, közli felfogásukat különböző teológiai és más kérdésekre vonatkozólag, szinte úgy érezzük, mintha egy Baedekert olvasnánk. Swedenborg, könyvei szerint, rengeteget utazott olyan helyeken, ahol előtte élő ember alig járt, és útközben rengeteg ismeretséget kötött angyalokkal, ördögökkel és az angyalság és ördögség közötti társadalmi réteghez tartozó szellemekkel, akik „középen laknak ég és pokol között”. így többek közt beszélt Luther Mártonnal, aki amikor megérkezett a másvilágra, eleinte éppolyan, házban lakott, mint odahaza Eislebenben, trónon ült és buzgón hirdette tanait. De 1757-ben, amikor a szellemi világban óriási átalakulás mentvégbe, elvették tőle házát, és nem sokkal ezután Swedenborg és mások rábeszélésére Luther feladta azokat az eszméket, amelyek Swedenborg felfogásával össze nem egyeztethetők. Találkozott Melanchtonnal is, aki hosszú ideig ült előzőleg a másvilágon íróasztala mellett, és mint a földön, ott is egyre arról írt, hogy a jócselekedetek nem számítanak, csak a hit. De amikor 1757-ben megépítették az új Eget, ő is helyreigazította eredeti felfogását. Most az Ég dél-keleti részében lakik és amikor jár, lépései olyan zajt csapnak, mintha valaki vascipőben járna kőjárdán.
    Úgy tapasztalta, hogy a hollandusok általában igenelőnyös helyzetben vannak a másvilágon; folytatják virágzó kereskedelmüket és igen jól keresnek; mert ők a kereskedelmet önmagáért űzik, nem pedig a pénzért. Könnyen meg lehet őket ismerni a nagy jómódról, amelyben élnek. A zsidóknak viszont rossz dolguk van a másvilágon, rettenetes piszokban és büdösségben élnek; egyébként ott is főként drágakő-kereskedéssel foglalkoznak, és egyiküknek-másikuknak nagyon sok a pénze. Időnként kikeresztelkedett zsidóknak öltözött angyalok keresik fel őket térítési szándékkal, de nem sok eredménnyel. Aránylag igen jó a másvilági elhelyezkedésük az angoloknak, mert szeretik a függetlenséget, az őszinteséget és a gondolat szabadságát. A németeknek sokkal rosszabbul megy, mert a „németek külön kis államaikban zsarnoki uralom alatt élnek és nem örvendenek szólás- és írásszabadságnak, mint az angolok és a hollandusok; márpedig ahol ezt a szabadságot megbéklyózzák, ott a gondolatot is béklyóba verik”.
    Egyébként a másvilágnak nincsenek, örök, áthághatatlan határai, mint Dante Látomásában. A másvilág Swedenborg szerint lélekállapot: az embereket nem. Isten veti; a pokolba vagy emeli a mennybe, hanem saját lelkűk - és amikor lelkiállapotuk megváltozik, ennek megfelelően költöznek át egyik másvilági helyről a másikra. Hát akkor hogyan lehet az, hogy a pokol lakói, amikor látják, hogy helytelen hitük és lelkiállapotuk a pokolba vetette Őket, nem változtatják meg rögtön felfogásukat és nem szereznek ily módon. belépti jegyet az örök üdvösségre? A felelet erre az, hogy Swedenborg szerint a pokol nem szenvedés; mindenki a maga módján üdvözül, a pokol lakói a pokol förtelmes büdösségében érzik jól és otthonosan magukat. Néha előfordul, hogy fellátogatnak a mennybe, de ott szorongás és kellemetlen idegen érzés fogja el őket és sietnek vissza meghitt poklukba.
    Mindebben sok a mélység és filozófia, még több alaposság és megdöbbentően egyoldalú teológiai érdeklődés, ebben a tekintetben Swedenborg még az előző századok elkésett gyermeke. Vannak kitűnő hasonlatai, pl. az az ember, akinek értelme emelkedett, de akarata nem emelkedett fel értelmével együtt, olyan, mint a parázna ember, aki egy ringyót rejteget pincéjében, először felmegy és bölcsen beszélget feleségével és vendégeivel a szüzességről, azután lemegy és a ringyóval szabadjára engedi szenvedélyét. De a hasonlatok ellenére is stílusa végtelenül száraz, hűvösen racionalista, bármilyen furcsán hangzik, hiányzik belőle a képzelet szárnyalása. Lehet, hogy nagy látnok volt, de nem volt költő. Swedenborg nem Dante, és jóllehet, ő csakugyan látta lelki szemével a másvilág tájait, látomása sokkal kevésbé szuggesztív, mint a Firenzei Költőé, aki csak képzeletben tévedt el „az emberélet útjának felén”.
    És talán ebben áll hatásának titka. Swedenborg a nyárspolgárság a másvilágon. Úgy aránylik Dantéhoz, az óriáshoz, mint a szabadkőműves „férfiszövetség” az afrikai párducemberekhez. Neki ne beszéljenek fellengzős dolgokat Mennyei Rózsáról és „a Féregről, aki fúrja a világot” - a dolog tulajdonképpen olyan egyszerű, ha az ember józan ésszel fog hozzá. Aki érti a módját, bármikor érintkezhet a szellemekkel, és a szellemek, ezt nem győzi eleget hangsúlyozni, épp olyanok, mint az élő emberek, van mindenük, ami az embernek, éppúgy esznek-isznak, házaséletet élnek, csak éppen szellemi körülmények között; szellem voltukat nem szabad eltúlozni. A szellem is ember. Swedenborg hatásának titka az, hogy a szellemvilágot leszállította a mindennapi ember színvonalára, népszerűsítette a másvilágot. Dante látomásait nem mindenki tudja kibontakoztatni a zordon terzinák közül; a mágia riasztó légkörében nem mindenki tud lélegzetet venni - de Swedenborg másvilági kalauza segítségével oly nyugodtan utazhatunk Menny és Pokol titkai közt, mintha a Cook-iroda szervezne társasutazást a Mennyei Jeruzsálembe. Swedenborg az a látnok, akit Cagliostro kitűnően felhasználhat, hogy művelten-együgyű híveinek lelki táplálékkal szolgálhasson. A nagy misztikusokat nem használhatná fel, Dzseláleddin Rumi vagy Meister Eckhardt tanaiból sem ő, sem hívei nem értenének egy szót sem.
    De nemcsak azért időztünk ilyen hosszasan Swedenborgnál, mert Cagliostro tőle tanult mindent, ami értelmes elméleti megnyilatkozásaiban; hanem elsősorban azért, mert érzésünk szerint itt, ezen a ponton közelíthetjük meg leginkább a lényeget, azt az eszmét vagy hangulatot, mely az egész kort és a Nyaklánc-pert mint a kor legjellegzetesebb, legdrámaibb, tehát legszimbolikusabb eseményét érthetővé teszi.
    A XVIII. század második fele a szellemtörténet korjelző címszava szerint a preromantika kora. Vagyis ebben a korszakban születnek és virágoznak ki azok az eszmék és hangulatok, amelyek a XIX. század első felében, a romantika korában uralkodni fognak. De egyelőre úgy aránylanak a nagyromantikához, mint a gyermek az ifjúhoz és felnőtthöz. Bár a XVIII. század második felének embere egy késői civilizációban és egy végéhez közeledő, túlérett társadalmi rendben él, a legfontosabb dolgokban, az eszmék világában naiv és gyermekes. Gyermekes és idillikus; nincs még egy. korszak, amely ennyire távol állna a tragédiától. Az előző évtizedek, XV. Lajos és a rokokó ideje valami furcsa lázat és tragikus életérzést rejtegettek a vastag rizsporréteg alatt; de XVI. Lajos trónra léptekor mintha elfújták volna. Az emberek úgy érzik, egy új aranykor küszöbén állnak. A tudósok általában az egész század jellemző vonásának tartják az optimizmust. De ez az optimizmus XV. Lajos idejében még csak filozófiai meggyőződés most válik életérzéssé. A preromantika valami csodát vár. Egy csodát, amelytől minden szép és boldog lesz, és mégis minden marad a régi helyén.
    A preromantika embere éppolyan racionalista, mint a barokk és a rokokó embere; de - és ez az új benne - amellett hisz a csodában is; vagy legalábbis szeretne hinni a csodában. Az irodalom ebben az időben fedezi fel, hogy szüksége van a „csodás elemre”. Divatba jön Milton, divatba jönnek a kísértethistóriák (Voltaire még csak fényes nappal mert kísértetet felléptetni a színpadra), és a kor misztikus, okkultista és hasonló mozgalmai felfedezik, hogy nemcsak az irodalomnak van szüksége csodás elemre, hanem az életnek is.
    De a csodavárás sokkal általánosabb emberi és történelmi jelenség, semhogy egy kor kizárólagos sajátjának lehetne feltűntetni. Az ó-egyház, állandó csodavárásban élt, és a csodák be is következtek; Kr. u.1000-ben az egész emberiség vonagló izgalomban várta a legnagyobb csodát, a világ végét, és a csoda nem következett be. A csodavárás nem jellemző a korra; csak az, hogy miféle csodát vár. A preromantika preromantikus csodát vár: idillikusát, szelídet, optimistát és egyszerűt. Ezért Swedenborg a prófétája, Swedenborg, aki vendéglői asztalnál ült és vacsorázott, amikor érte jött a Látomás; aki tudja, hogy 1757-ben minden nagyobb megrázkódtatás nélkül végbement az Utolsó ítélet, új menny épült, és újvilágrend keletkezett - de közben mi sem változott, mindenki nyugodtan űzheti tovább foglalkozását, ha polgárember, ha pedig nemesember, élvezheti nyugodtan tovább a jövedelmét.
    Valami ilyen csodát várnak történetünk szereplői is valamennyien. Boehmer azt várja, hogy csodálatos ékszere valami csoda folytán a megfelelő csodálatos fejedelmi nyakra kerül, és a nyak tulajdonosa csodálatos pontossággal kifizeti az 1600 000 fontot. Jeanne de la Motte azt várja, hogy valami csoda visszasegíti Valois-ősei rangjához és előkelőségéhez,annyira várja a csodát, hogy kevesebbel nem érheti be. Rohan azt várja, hogy valami csoda megszerzi számára a királyné kegyét, a „kegy” szó legbőségesebb értelmében, és annyira várj a ezt a csodát, hogy boldogtalanul lézeng Saveme káprázatos termeiben. Cagliostro számára ez a csodavárás jelenti a megélhetést, ő a többiek csodavárásának haszonélvezője. Marie Antoinette szórakozást szórakozásra kergetve a nagyasszonyi csodát várja, amely minden szórakozást feleslegessé tesz. XVI. Lajos egy csodatevő pénzügyminisztert vár, aki eltünteti a deficitet, anélkül hogy a nép nyúzásával emelné a bevételeket, vagy a királyi háztartás megszorításával csökkentené a kiadásokat.
    És egész Franciaország várja a legnagyobb csodát, a nép boldogságát. Tudja, hogy egy új kor fog elkövetkezni, hiszi, hogy a reformtervek rövidesen valóra válnak, de valahogy úgy képzeli ezt is, hogy majd színpadi felhők közül leereszkedik egy mennyei monarchia, udvaroncaival körülvéve; az angyalok Gluck és Grétry indulóit fújják lágyszavú harsonákon, a király felemeli jogarát és mindenki boldog lesz Franciaországban. Lázálmaiban sem képzelné, hogy az új kor nem a magasságokból ereszkedik majd alá, hanem az alvilágból tör fel, a Saint-Antoine külvárosból és frígiai sapkát hord a fején. Az Úr azzal bünteti az elvakult embereket, hogy teljesíti kívánságaikat; még néhány év, és a csoda bekövetkezik.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984529
Webáruház készítés