Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Stendhal A szerelemről MOBI e-könyv

Stendhal A szerelemről MOBI e-könyv
740 Ft

TARTALOM

Stendhal
Előszó
Második előszó
Harmadik előszó
Első fejezet. A szerelemről
Második fejezet. A szerelem megszületése
Harmadik fejezet. A remény
Negyedik fejezet
Ötödik fejezet
Hatodik fejezet. A salzburgi faág
Hetedik fejezet. Különbségek a két nemnél a szerelem megszületésében
Nyolczadik fejezet
Kilenczedik fejezet
Tizedik fejezet
Tizenegyedik fejezet
Tizenkettedik fejezet. A kristalizáczió folytatása
Tizenharmadik fejezet. Az első lépés, előkelő világ, kellemetlenségek
Tizennegyedik fejezet
Tzenötödik fejezet
Tizenhatodik fejezet
Tizenhetedik fejezet. A szépség trónvesztése a szerelem következtében
Tizennyolczadik fejezet
Tizenkilenczedik fejezet. Kivételek a szépség hatása alól
Huszadik fejezet
Huszonegyedik fejezet. Az első találkozás
Huszonkettedik fejezet
Huszonharmadik fejezet. A villámcsapás
Huszonnegyedik fejezet. Utazás ismeretlen tartományban
Huszonötödik fejezet. A bemutatás
Huszonhatodik fejezet. Szemérem
Huszonhetedik fejezet. Pillantások
Huszonnyolczadik fejezet. A női büszkeség
Huszonkilenczedik fejezet. A nők bátorsága
Harminczadik fejezet. Különös és szomoru látvány
Harminczegyedik fejezet. Kivonat Salviati naplójából
Harminczkettedik fejezet. A meghittség
Harminczharmadik fejezet
Harmincznegyedik fejezet. A közlékenység
Harminczötödik fejezet. A féltékenység
Harminczhatodik fejezet
Harminczhetedik fejezet. Roxane
Harmincnyolczadik fejezet. A hiuság tövise.
Harminczkilenczedik fejezet. (I.) Czivakodó szerelem.
Harminczkilenczedik fejezet. (II.) A szerelem gyógyszerei.
Harminczkilenczedik fejezet. (III.)
Negyvenedik fejezet
Negyvenegyedik fejezet. A nemzetek a szerelem szempontjából. Francziaország
Negyvenkettedik fejezet. Francziaország. (Folytatás.)
Negyvenharmadik fejezet. Olaszország.
Negyvennegyedik fejezet. Róma.
Negyvenötödik fejezet. Anglia.
Negyvenhatodik fejezet. Anglia. (Folytatás.)
Negyvenhetedik fejezet. Spanyolország
Negyvennyolczadik fejezet. A német szerelem
Negyvenkilenczedik fejezet. Egy nap Florenczben
Ötvenedik fejezet. A szerelem az Egyesült-Államokban
Ötvenegyedik fejezet. A szerelem Provenceban 1328-ig, Toulouse-nak az északi barbároktól való elfoglalásáig
Ötvenkettedik fejezet. Provence a tizenkettedik században
Ötvenharmadik fejezet. Arábia
Töredékek a szerelem divánja cimü arab gyüjteményből.
Ötvennegyedik fejezet. A nők neveltetése
Ötvenötödik fejezet. Ellenvetések a nők tanittatása ellen
Ötvenhatodik fejezet. (I.) Folytatás.
Ötvenhatodik fejezet. (II.) A házasság
Ötvenhetedik fejezet. Az ugynevezett erény
Ötvennyolczadik fejezet. Európa helyzete a házasság tekintetében
Ötvenkilenczedik fejezet. Werther és Don Juan
Hatvanadik fejezet. Fiascók

  • Részlet az e-könyvből:

    Negyvenkilenczedik fejezet.
    Egy nap Florenczben

    Florencz, 1819. február 19.

    Ma este egy páholyban találkoztam egy emberrel, kinek valami kérnivalója volt egy ötvenéves köztisztviselőtől. Az első kérdése ez volt: „Ki a szeretője? Chi avvicina adesso?” Itt minden viszony a legteljesebben nyilvános, megvannak a törvényei, meg van állapitva, hogyan kell viselkedni, amiben tisztán a méltányosság az irányadó és a conventionalismusnak jóformán semmi köze sincs hozzá. Aki másként tesz, az porco.
    „Mi ujság?” - kérdezte tegnap egy barátom, ki most jött Volterrából. Napoleon és az angolok ellen való rövid és erélyes kifakadás után a legnagyobb érdekkel mesélik neki: „Vitteleschiné uj szeretőt választott, a szegény Gherardesca kétségbe van esve. - Ki az uj szerető? - Montegalli, az a szép bajszu tiszt, kinek Colona herczegnével volt viszonya. Nézze, ott ül a földszinten, Vitteleschiné páholya alatt; egész este el nem mozdul onnan, mert a férj nem engedi, hogy a házába belépjen. Az ajtónál pedig ott láthatja a szegény Gherardesca-t amint szomoruan ődöng és messziről számlálgatja a pillantásokat, melyeket a hütlen az utód felé lövell. Roppant megváltozott és odáig van a kétségbeeséstől; barátai hiába küldözgetik Párisba meg Londonba. Azt mondja, meghal már csak a gondolatra is, hogy elmenjen Florenczből.”
    Minden évben van husz ilyen kétségbeesés a florenczi előkelő társaságban és láttam olyat, amely három-négy évig tartott. E szegény ördögök cseppet se szégyenlik magukat és az egész világ előtt kitárják érzéseiket. De meg aztán a társas élet itt nagyon lanyha és aki szerelmes, jóformán nem is jár sehova. Nem kell azt hinni, hogy a nagy szenvedélyek és a kiváló lelkek bárhol is mindennapiak, még Olaszországban se azok; azonban a szivek, melyek gyulékonyabbak és amelyek kevésbbé nyögnek a hiuság ezer apró gondja alatt, ott több édes gyönyörüséget lelnek még a szerelem alárendeltebb válfajaiban is. Igy például láttam szeszély-szerelmet, mely több elragadtatást és mámoros pillanatot okozott, mint amilyet akár a legféktelenebb szenvedély is előidézhet a párisi délkör alatt.
    Ma este felötlött előttem, hogy az olaszoknak külön szavaik vannak a szerelem ezer oly körülményének a megnevezésére, melyet a mi nyelvünkön csak hosszu körülirással lehet kifejezni. Igy például egy szóval fejezik ki azt, hogy az ember, miután a földszintről mereven nézte páholyában a nőt, kit meg akar hóditani, hirtelen elfordul, mert a férj vagy az inas előbbre jön a páholyban.
    Ime, e nép jellemének főbb vonásai:
    1. A mély szenvedélyek szolgálatához szokott figyelem nem képes a gyors feloldódásokra, innen a legszembetünőbb különbség egy franczia és egy olasz között. Látni kell, hogy egy olasz miként száll be a postakocsiba, hogyan fizet ki valami számlát, - ez a furia francese; ez az oka, hogy az olasz nő előtt még a legközönségesebb franczia is, ha csak nem valami Démasure-fajtáju öntelt elméskedő, mindig felsőségesebbnek tünik fel. (D. herczegné kedvese Rómában.)
    2. Mindenki szerelmeskedik és pedig nem rejtőzködve, mint Francziaországban; a férj a legjobb barátja a szeretőnek.
    3. Senki se olvas.
    4. Nincs társaság. Az ember nem arra az élvezetre alapitja életét, amit naponta két órai társalgás és ebben vagy abban a házban aratott apró hiusági sikerek szerezhetnek neki. A csevegés-re az olasznak nincs kifejezése. Az ember akkor beszél, ha valamely szenvedély érdekében meg akar valamit mondani, de csak vajmi ritkán azért, hogy jól beszéljen és akármiről a világon.
    5. Olaszországban nincs nevetségesség.
    Francziaországban ön is, meg én is ugyanegy mintát igyekszünk utánozni és én illetékes vagyok az utánzás megitélésében. Olaszországban nem tudom, hogy a különös cselekedet, melyet látok, nem okoz-e élvezetet annak, aki megcselekszi, holott lehet, hogy nekem nem volna benne örömem.
    Az, ami a római beszédben vagy viselkedésben tulhajtott: Florenczben, mely ötven mértföldnyire van onnan, uriasnak vagy érthetetlennek tünik fel. Lyonban ugyanugy beszélnek francziául, mint Nantes-ban. A velenczei, nápolyi, génuai, piemonti tájszólás megannyi szinte teljesen különböző nyelv, melyet oly emberek beszélnek, kik megegyeztek, hogy nyomtatásban csak a közös nyelvet, azt, amelyen Rómában beszélnek, használják. Semmi se oly képtelen dolog, mint egy vigjáték, mely Milanóban játszik és amelyben a szereplők rómaiasan beszélnek. Az olasz nyelv, mely sokkal inkább való az énekre, mint a beszédre, a franczia világossággal szemben, mely egyre jobban elhatalmasodik rajta, csak a zenére támaszkodik.
    Olaszországban a pasától és kémeitől való félelem megbecsülteti a hasznos-t; itt nincs kelete az ostobán értelmezett becsületnek. Helyét valami kis társasági gyülölködés foglalja el, melyet petegolismo-nak neveznek.
    Végül pedig valakire reáfogni, hogy nevetséges, ez egyértelmü azzal, hogy az ember halálos ellenséget szerez magának, ami nagyon veszedelmes dolog az oly országban, hol a kormányzat arra szoritkozik, hogy kicsikarja az adót és megbüntessen mindent, ami kiemelkedő.
    6. Az előszobás hazafiság.
    Az a büszkeség, mely polgártársaink becsülésének keresésére és a velök való egyesülésre ösztönöz bennünket és amelyet 1550 táján a kis olasz fejedelmek féltékeny zsarnoksága minden nemes vállalkozástól elzárt, életet adott egy barbár, dühvel és ostobasággal teljes, Caliban-féle szörnyetegnek, az előszobás hazafiság-nak, ahogy Turgot, a calaisi ostromról szólva, azt elnevezte. Tanuja voltam, ahogy ez a szörnyeteg hebegővé tette a legelmésebb embereket is. Igy például az idegen nagyon rossz véleményt fog kelteni maga felől még a szép nőknél is, ha megkoczkáztatja, hogy hibákat fedez fel a város festőjében vagy költőjében, élesen és a legnagyobb komolysággal fogják figyelmeztetni, hogy nem való gunyolni a házigazdát és hivatkozni fognak XIV. Lajos Versaillesról mondott nyilatkozatára.
    Florenczben azt mondják: il nostro Benvenuti, épp ugy, mint Bresciában il nostro Arrici; amikor is a nostro szót bizonyos ünnepélyes és mégis vajmi komikus hangsulyozással mondják ki, egy kissé olyanformán, mint amikor a Miroir kenetesen emlegeti a nemzeti zenét és Monsigny urat, Európa zenészét.
    Hogy az ember szemökbe ne nevessen e derék hazafiaknak, meg kell gondolnunk, hogy a középkor viszálykodásai folytán, melyeket a pápák kegyetlen politikája csak még jobban elmérgesitett, minden város halálosan gyülöli a szomszéd várost és ez utóbbi lakosainak a neve az előbbiben mindig egyértelmü valami durva fogyatkozás megnevezésével. A pápák jól értettek hozzá, hogy e szép országot a gyülölet hazájává változtassák.
    Olaszországnak ez az előszobás hazafiság a nagy erkölcsi sebe, végzetes typhus, melynek sokáig lesznek gyászos következményei, még akkor is, amikor már majd lerázta magáról apró zsarnokainak jármát. E hazafiság egyik formája az engesztelhetetlen gyülölet minden iránt, ami idegen. Igy például a németekre azt mondják, hogy buták és dühbe jönnek, ha az ember megkérdi tőlük: „Kit mutathat fel Olaszország a tizennyolczadik században, aki felérne II. Katalin-nal vagy Nagy Frigyessel? Hol van Olaszországban, ahol az éghajlat valósággal szükségletté teszi az árnyékot, oly angol kert, mely kiállaná az összehasonlitást a legkisebb német kerttel?”
    7. Ellentétben az angolokkal és a francziákkal, az olaszoknak nincsenek semmiféle politikai előitéleteik. Az arisztokrácziát, mely a papokra és a bibliai társaságokra támaszkodik, régi mókának tekintik, mely arra való, hogy megnevettesse az embert. Viszont azonban egy olasznak három hónapra van szüksége Francziaországban, hogy felfoghassa, miként lehet egy posztó-kereskedő ultra gondolkodásu.
    8. Végső jellemvonásnak emlitem a vitatkozásban való türelmetlenséget és a dühre gerjedést, ha nincs érvük, melyet az ellenfél fejéhez hajithatnának. Ilyenkor elsáppadnak. Egyik tünete ez a szélsőséges érzékenységnek, még pedig nem szeretetreméltó tünete; éppen ezért azok közé tartozik, melyeket a legdöntőbb tanuságuaknak tekintek.
    Látni akartam az örök szerelmet és sok nehézség után elértem, hogy ma este bemutattak C. lovagnak és imádottjának, kivel már ötvennégy év óta tart a viszonya. Meghatva jöttem ki a kedves öregek páholyából; ime a boldogság müvészete, melyről a fiatalok között oly sokan mit sem tudnak.
    Két hónapja láttam monsignor R...t, aki nagyon szivesen fogadott. Falusi nyaralójában időzött D. asszonnyal, kit harmincznégy év óta avvicina-1. Még mindig szép asszony, de életüket valami buskomolyság lengi be, amit egy fiuk elvesztésének tulajdonitanak, kit a férj megmérgezett volt.
    Itt a szerelmi viszony nem az, mint Párisban, hogy az ember hetenkint egy negyedórát együtt tölt a kedvesével, a többi idő alatt pedig beéri egy tekintettel vagy egy kézszoritással; a szerelmes, már mint a boldog szerelmes, naponta négy-öt órát együtt van a nővel, kit szeret. Beavatja a pöreibe, beszél neki a kertjéről, vadász-kirándulásairól, előléptetésének esélyeiről stb. stb. A legteljesebb és leggyöngédebb bizalmasságban él vele; az egész világ előtt tegezi, sőt a férj jelenlétében is.
    Egy idevaló fiatalembert, aki roppant nagyravágyónak tartotta magát, igen magasrangu küldetésben (nem kevesebbnek, mint követnek) kinevezték Bécsbe, de nem tudott beletörődni a távollétbe. Egy félév mulva leköszönt állásáról és visszajött boldog embernek barátnője páholyába.
    E folytonos érintkezés ugyancsak feszélyező lenne Francziaországban, hol kötelező, hogy az ember bizonyos mesterkéltséggel viselkedjék és ahol az imádott nő egész könnyen igy szól szeretőjéhez: „Uram, ön ma este unalmas, nem mond semmit.” Olaszországban a szólási kötelesség nem más, mint elmondani, ami az embernek eszébe jut, tisztára csak hangosan kell gondolkozni. A bizalmasságnak és a nyiltságnak van bizonyos ideg-hatása, mely kihivja a nyiltságot és egyszersmind az egyedüli ut is ennek a megközelitésére. Azonban egy nagy hátrány kapcsolódik hozzá: az ember azt tapasztalja, hogy az ilyen módon folytatott szerelmi viszony megbénitja az összes kedvtelési hajlamokat és ízetlenné teszi az élet minden más foglalatosságát. Az e fajta szerelem pótolja legjobban a szenvedélyt.
    A párisiak, kik még mindig csodálkoznak, miként lehet valaki perzsa, nem tudván mit mondani, azzal a megjegyzéssel ütik el a dolgot, hogy ezek a szokások illetlenek. Először is csak történetiró vagyok, másodszor pedig fentartom magamnak, hogy majd egyszer bő okoskodással bebizonyitom nekik, hogy erkölcsi szempontból és a dolgok lényege tekintetében Páris mitse vethet szemére Bolognának. A nélkül, hogy sejtenék, e szegény emberek még mindig háromgarasos katechismusaikat ismételgetik.
    1821. julius 12. - A bolognai társaságban nem ismerik a szégyenletes szerepet. Párisban a megcsalt férj gyalázatos helyzetben van; itt (Bolognában) szó sincs róla, itt nincsenek megcsalt férjek. Az erkölcsök tehát ugyanazok, csak a gyülölet hiányzik; a nő gavallérja mindig barátja a férjnek és e barátság, melyet kölcsönös szolgálatok izmositanak, gyakran tuléli az egyéb kötelékeket. E szerelmek legtöbbnyire öt-hat évig tartanak, vannak olyanok is, melyek egyáltalában nem szünnek meg. Végül pedig: a szerelmesek szétválnak, ha már nincs mit édeset mondaniok egymásnak és a szakitást követő első hónap elmultával nincs többé keserüség se.
    1822. január. - A szolgálattevő gavallérok régi divatja, melyet a spanyol gőggel és szokásokkal együtt II. Fülöp telepitett be Itáliába, a nagy városokban teljesen kiveszett. Nem ismerek más kivételt, mint csak Calabriát, hol az idősebb fivér mindig a papi pályára lép, megházasitja az öcscsét és gavallérja meg szeretője gyanánt szerepel a sógorasszonyának.
    Napoleon kiölte a szabadságot Felső-Olaszországból, sőt innen (Nápolyból) is.
    A szép asszonyok mai nemzedékének erkölcsei szégyenére válnak anyáiknak; jobban hajolnak a szenvedély-szerelemre. A physikai szerelem sokat vesztett.

    Ötvenedik fejezet.
    A szerelem az Egyesült-Államokban

    A szabadságnak megfelelő kormányzat oly kormányzat, mely nem bántja a polgárokat, hanem ellenkezőleg megadja nekik a biztosságot és a nyugalmat. Ettől azonban a boldogság még vajmi messze van; ezt az embernek magának kell megszereznie, mert ugyancsak alantas lélek volna, aki azért, mert nyugalmat és biztosságot élvez, teljesen boldognak tartaná magát. Mi Európában, főként pedig Olaszországban, összezavarjuk e dolgokat; olyan kormányokhoz lévén szokva, melyek bántanak bennünket, - hasonlóan a betegekhez, kiket fájdalmas kórságok kínoznak - azt képzeljük, hogy a tőlük való megszabadulás lenne a legnagyobb boldogság. Amerika példája nyomós bizonyság az ellenkezőre. Ott a kormányzat igen jól teljesiti hivatását és nem okoz bajt senkinek. Azonban mintha csak az lenne a sors czélja, hogy megpiritsa és leczáfolja philosophiánkat, vagy inkább - miután Európa szerencsétlen helyzete miatt már századok óta el vagyunk rekesztve minden igazi tapasztalattól - reábizonyitsa, hogy nem ismeri az ember összes alkotó elemeit, azt látjuk, hogy az amerikaiak, ha nélküle vannak a kormányzat részéről származó bajoknak, egyszersmind mintha maguk is hiányosak lennének. Azt lehetne mondani, hogy az érzőképesség forrása kiapadt náluk. Igazságosak, értelmesek és éppenséggel nem boldogok.
    Vajjon a biblia, vagyis az a nevetséges következtetés- és magaviseleti szabály-halmaz, amit furcsa elmék e költemény- és dal-gyüjteményből levontak, elegendő ok-e mind e szerencsétlenség előidézésére? Az okozat tulságosan nagynak látszik az okhoz képest.
    Volney beszéli, hogy egy derék, jómódu, felnőtt gyermekeitől körülvett amerikainak falusi lakában ott ült az asztalánál, mikor egy fiatalember lépett a terembe. „Jónapot, William, - szólt a házigazda, - ülj le.” Volney megkérdezte, ki ez a fiatalember? „A második fiam. - És honnan jön? - Canton-ból.”
    A világ tulsó végéről érkező fiu megjötte csak ekkora izgalmat keltett.
    Az amerikai összes figyelmét az élet észszerü berendezése és a hátrányok kikerülése tartja lekötve; amikor aztán végre elkövetkezik a pillanat, hogy letépje a sok gondoskodás és a hosszas rendcsinálás gyümölcsét: már nincs többé idő az élvezésre.
    Az ember hajlandó volna azt mondani, hogy Penn fiai sohasem olvasták e verssort, mely pedig mintha az ő történetüket mondaná el:
    Et propter vitam, vivendi perdere causas.
    Mikor beáll a tél, amely, mint Oroszországban, itt is a vidám évszaka az esztendőnek, mindkét nembeli ifjuság éjjel-nappal együtt szánkázik a havon, tizenöt-husz mértföldes utakat is tesznek, nagy jókedvvel és minden felvigyázat nélkül és sohasem származik belőle valami rossz.
    Ott is megvan az ifjuság physikai vidámsága, mely a hevével tünik és huszonötéves korban véget ér; de nem látom a szenvedélyeket, melyekből gyönyörüség származik. Az Egyesült-Államokban oly nagy az észszerüség megszokása, hogy a kristalizáczió lehetetlenné vált.
    Csodálom e szerencsét és nem irigylem; olyan szerencse ez, mint egy más és alsóbbrendü fajhoz tartozni. Floridáról és Közép-Amerikáról sokkal többet tartok.
    Észak-Amerikáról alkotott véleményemet támogatja a müvészek és irók teljes hiánya is. Az Egyesült-Államoktól még nem került ki se egy tragédia-jelenet, se festmény, se egy Washington-életrajz.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740391
Webáruház készítés