Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Stendhal A szerelemről EPUB e-könyv

Stendhal A szerelemről EPUB e-könyv
740 Ft

Volt-e már ön hat hónapig szerelemből boldogtalan? - kérdezném attól, ki e könyvet olvasni akarja. Ha pedig nem ismert más boldogtalanságot, mint hogy valami pöre volt, vagy hogy megbukott a képviselőválasztáson vagy pedig, hogy a legutóbbi aix-i saisonban kevésbbé találták elmés embernek, mint egyébkor - tovább folytatom az indiszkrét tudakozódást és megkérdem, olvasott-e vagy egyet azok közül az arczátlan müvek közül, melyek gondolkodásra kénytelenítik az olvasót? Például J. J. Rousseau Emile-jét vagy Montaigne hat kötetét? És ha ön sohasem volt boldogtalan az erős lelkek e gyöngesége következtében, ha nincs felruházva azzal a természetellenes tulajdonsággal, hogy gondolkozva olvas, e könyv haragra fogja ingerelni a szerző iránt, mert felébreszti a gyanuját, hogy van egy bizonyos fajtájú boldogság, melyet ön nem ismer és a melyet Lespinasse kisasszony ismert. (Stendhal)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Harmincznegyedik fejezet.
    A közlékenység

    Nincs vakmerőség, mely gyorsabban elvenné büntetését, mint az, ha az ember bevallja egy barátjának, hogy szenvedélyesen szeret. Ez tudja, hogy ha amit az ember mond, igaz, oly gyönyörökben van része, melyek ezerszerte különbek, mint az övéi és amelyek lenézetik vele emezeket.
    Még roszabb, ha nők között történik e bevallás, mert nekik a boldogság attól függ, hogy szenvedélyt gerjeszszenek és mert rendszerint maga a beavatott nő is kitette szeretni valóságát a szerelmes tekintetének.
    Másrészt viszont kit a szerelem láza éget, semminek se érzi parancsolóbban a szükségét, mint hogy legyen egy barátja, ki előtt taglalhatja a szörnyü kétségeket, melyek pillanatról-pillanatra megrohanják a lelket, mert ebben a rettenetes szenvedélyben minden elképzelt dolog olyan, mint ha valóban létező lenne.
    „Salviati jellemének, - irta ő maga 1817-ben - egyik nagy fogyatkozása, hogy, ugyancsak gyökeres ellentétben Napoleonnal, ha valamely szenvedély érdekeinek megvitatása közben egy dolog már kétségtelenül világos lett is előtte, nem birja reávenni magát, hogy ebből, mint megállapitott tényből induljon ki, hanem önkénytelenül és nagy bajára folyton és folyton ujra vita tárgyává teszi.” Mert hát könnyü bátornak lenni a nagyravágyásban. A kristalizáczió, melyet nem igáz le az elérendő tárgynak a kivánása, arra forditódik, hogy növelje a bátorságot, a szerelemben azonban teljesen annak a tárgynak a szolgálatában áll, amelylyel szemben bátornak kellene lennie.
    A nő találhat álnok barátnőre, de találhat olyanra is, aki unatkozik.
    Egy harminczöt éves herczegnő, ki unatkozik és akit nem hagy békén a vágy, hogy cselekedjen, bonyodalmakat szőjjön, stb. stb., kit bosszant kedvesének a lanyhasága és akinek nem lehet reménye, hogy más szerelmet keltsen, ki nem tudja, hogy mit kezdjen azzal a tevékenységvágygyal, mely emészti és akinek nincs más szórakozása, minthogy bosszus rohamai vannak, nagyon jól lelhet elfoglaltságot, vagyis élvezetet és életczélt abban, hogy boldogtalanná tegyen egy igazi szenvedélyt, melylyel valaki elég arczátlan más iránt viseltetni, nem pedig ő iránta, aki mellett elalszik a kedvese.
    Ez az egyetlen eset, amikor a gyülölet boldogságot fakaszt, mert foglalatoskodást és munkát szerez.
    Az első pillanatokban az élvezet, hogy cselekszik valamit és mihelyt a társaság megsejti a vállalkozást: a hiuság, hogy sikert arasson vele: valami magával ragadó tulajdonságot ad e mesterkedésnek. A barátnő iránt való féltékenység a kedvese iránt való gyülölet álarczát ölti magára; mert hát hogy lehetne dühösen gyülölni egy férfit, ki teljesen ismeretlen? A nő azonban óvakodik bevallani magának, hogy irigykedik, mert előbb azt kellene bevallania magának, hogy van oka az irigységre, holott körül van véve hizelkedőkkel, kik csak ugy állhatnak meg, hogy nevetségességet sütnek a barátnőjére.
    A beavatottá tett álnok barátnő, a mellett, hogy a leggaládabb cselekedeteket engedi meg magának, még mindig nagyon jól azt hiheti, hogy nem vezeti más, mint egyedül az a vágy, hogy ne veszitsen el egy becses barátságot. A boszus asszony azt mondja magában, hogy a barátság ellankad az oly szivben, melyet a szerelem és ennek halálos rettegései gyötörnek; a szerelem mellett a barátság csak a bizalmas közlésekből él meg; már pedig mi lehet ellenszenvesebb az irigységnek, mint az ilyen közlés?
    A szerelmi titkokba való beavatás a nők között csak akkor számithat jó fogadtatásra, ha nyiltan a következő okoskodás adja meg az értelmét: Drága barátnőm, abban az épp oly képtelen, mint kérlelhetetlen hadjáratban, melyet a zsarnokainktól világgá szabaditott előitéletek folytatnak ellenünk, legyen ma ön a segitségemre, holnap rajtam lesz a sor, hogy megszolgáljam.
    E kivétel mellett még ott van egy másik, azé az igazi barátságé, mely a gyermekkorból való és amelyen azóta se rontott semmiféle féltékenység - - - - - - - - - A szenvedélyes szerelem bizalmas vallomásait csak az iskolásfiuk fogadják jól, kik szerelmesek a szerelembe és az ifju leányok, kiket emészt a kiváncsiság, a felhasználtatást kereső gyengédség, és akiket talán már sarkal az ösztön is, mely azt mondja nekik, hogy életüknek ez a nagy ügye, és hogy nem kezdhetik elég korán a vele való foglalkozást.
    Mindenki látott hároméves kis leányokat, kik egész jól eleget tesznek az udvarlás követelményeinek.
    A kedvtelés-szerelmet lángra szitják, a szenvedély-szerelmet lelohasztják a vallomások.
    A vallomások nemcsak veszedelmesek, hanem nehezek is. A szenvedély-szerelemben az, amit az ember nem tud kifejezni (mert a nyelv tulságosan durva ez árnyalatokhoz képest), ennek ellenére is nem kevésbé valóságosan létező valami, csak éppen, mert nagyon finom valami, az ember hamarabb téved a megfigyelésében.
    A nagy felindulásban levő megfigyelő rosszul figyel meg; igazságtalan a véletlennel szemben.
    A legokosabb talán, ha az ember saját magát teszi a meghittjévé. Este, költött nevekkel, de az összes jellemző részletek megtartásával, jegyezze le a párbeszédet, melyet barátnőjével folytatott, és hogy micsoda nehézséget lát. Egy hét mulva, ha szenvedély-szerelemről van szó, egész más ember lesz és akkor, ha elolvassa, amit feljegyzett, jó tanácsot fog adhatni magának.
    Férfiak között, mihelyt nemcsak kettesben vannak és az irigység megjelenhet a látóhatáron, az udvariasság arra kötelez, hogy csak a physikai szerelemről beszéljenek: bizonyság a férfitársaság ebédutáni társalgása. Ilyenkor Baffo szonettjei járják, melyek reczitálása roppant mulatságra szolgál, mert mindenki szó szerint veszi szomszédjának magasztalásait és áradozásait, melyek gyakran csak jókedvet vagy udvariasságot akarnak kifejezni. Petrarca elbájoló gyöngédsége vagy a franczia madrigálok rossz helyen lennének.

    Harminczötödik fejezet.
    A féltékenység

    Ha az ember szerelmes, minden uj dolog, ami szemébe ötlik vagy eszébe jut, akár zárt helyen van és szoba-beszélgetést hallgat, akár felderitő szolgálatban az ellenség tüzvonalán át vágtat, - egy-egy uj tökéletességet füz ahhoz a fogalomhoz, melyet kedveséről alkotott vagy pedig uj, az első pillanatban kitünőnek látszó eljárást sugal, hogy még teljesebben elnyerje szerelmét. A képzelem minden lépését egy-egy pillanatnyi gyönyör jutalmazza. Nem csoda tehát, hogy ez a foglalatosság oly vonzó.
    Attól a pillanattól fogva, hogy a féltékenység megszületett, a lélek e tulajdonságának, mely változatlanul megmarad, éppen ellenkezőek a következményei. Minden uj tökéletesség, melyet az ember annak a koszorujába fon, akit szeret és aki talán mást szeret, nemhogy mennyei gyönyört okozna, de tőrt forgat meg a szivében. Egy hang azt kiáltja a fülébe: Ezt az elragadó gyönyörüséget egy más valaki fogja megizlelni.
    És a dolgok, melyek az ember szemébe ötlenek, ahelyett, hogy, mint egykor, ujabb módokat sugalmaznának a szerelem kinyerésére, megannyi uj előnyt pillantatnak meg a vetélytárs javára.
    Az ember valamely parkban meglát egy vágtatva nyargaló csinos nőt és a vetélytárs hires a szép lovairól, melyek ötven percz alatt tiz kilométert futnak be.
    Ily állapotban könnyen feltámad a düh; az ember elfelejti, hogy a szerelemben a birtokolás semmi, az élvezni tudás minden; tulozza a vetélytárs boldogságát, tulozza az elbizakodottságot, melyet e boldogság kelt benne és a tetőpontjára jut a gyötrelemnek, vagyis elfogja a végső boldogtalanság, melyet egy kis maradék reménység csak még mérgezőbbé tesz.
    Talán az egyetlen orvosszer: nagyon közelről figyelni a vetélytárs boldogságát. Gyakran azt fogja látni az ember, hogy az nyugodtan elszundit a szalonban, hol ott van az a nő, kinek ha az utczán messziről a kalapjához hasonlót pillant meg, neki eláll a szivverése.
    Hogy a vetélytárs felébredjen, nem kell más, mint féltékenységet nyilvánitani. A legelőnyösebb lenne még talán, ha az ember maga világositaná fel a nőnek az értékéről, ki neki juttatja az elsőbbséget; ilyenformán a mellőzöttnek köszönhetné a szerelmet, mely ama nő iránt támad majd benne.
    A vetélytárssal szemben nincs középut: vagy tréfálni kell vele a lehető legfesztelenebb hangon, vagy pedig félelmet kell benne gerjeszteni.
    Miután a féltékenység minden rossz között a legnagyobb rossz, az ember reájön, hogy életét koczkáztatni: kellemes szórakozás. Akkor ugyanis álmodozásunk (a fentebb emlitett mód szerint) nem oly megmérgezett és oly sötét; néha azt képzelheti az ember, hogy megöli a vetélytársát.
    Hiven ahhoz az elvhez, hogy sohase szabad segédcsapatokat juttatni az ellenségnek: a vetélytárs előtt el kell titkolni a szerelmet és valamely hiuságbeli, a szerelemtől a lehető legtávolabb eső ürügy alatt, nagy titokban, a legnagyobb udvariassággal és a legnyugodtabb és a legegyszerübb hangon igy kell hozzá szólni: „Uram, sejtelmem sincs, hogy a világ miért tukmálja reám a kis ezt vagy azt; sőt az emberek oly szivesek és felteszik rólam, hogy szerelmes vagyok beléje; ha önnek tetszik, a legnagyobb örömmel átengedném, ha szerencsétlenségre nem volna, hogy nevetséges szinben tünhetnék fel vele. Egy fél év mulva tessék, parancsoljon vele, ahogy tetszik; de ma a becsületbeli jelentőség miatt, melyet - nem tudom, miért - az ilyen dolgoknak tulajdonitanak, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ha ön esetleg nem lenne szives addig várni, ameddig a sor önre kerül, kettőnk közül az egyiknek meg kell halnia.”
    Nagyon valószinü, hogy a vetélytárs nem lángol a szenvedélytől és lehet, hogy igen okos ember, ki, ha ilyenformán meggyőződött az ember elhatározásáról, sietni fog, hogy mihelyt sikerül valami kis tisztességes okot találni reá, elálljon a szóban levő nőtől. Ezért kell kedélyes hangon beszélni vele és az egészet a legnagyobb titokban végezni.
    A féltékenység gyötrelme azért oly marczangoló, mert a hiuság miben sem könnyithet rajta; azzal a módszerrel azonban, melyet most emlitettem, a hiuság megkapja a táplálékot. Ha már mint szerelmest le is kell néznie magát, legalább bátornak becsülheti magát.
    Ha jobban a kedvére van, hogy ne vegye tragikusan a dolgokat, leghelyesebb, ha elutazik, elmegy negyven mértföldnyire és ott kitart egy tánczosnőt, olyanformán, mintha ennek a bájai megállitották volna az utjában.
    Ilyenkor a vetélytárs, ha csak egy kicsit is közönséges lelkü, azt fogja hinni, hogy megvigasztalódtunk.
    Nagyon gyakran a legjobb szemhunyoritás nélkül bevárni, mig a vetélytárs, saját ostobasága folytán, elkoptatja magát a szeretett nő mellett. Mert ha csak nem valamely lassanként felnövekedett és első ifjuságbeli nagy szenvedélyről van szó, elmés nő nem szerethet sokáig egy közönséges embert. A meghittség után bekövetkezett féltékenység esetében ehhez nyilt közömbösség és igazi állhatatlanság szükséges, mert sok nő, megbántatva a szerelmestől, kit még mindig szeret, ahhoz a férfihoz pártol, ki iránt az féltékenységet tanusit és a játékból valóság lesz.
    Belebocsátkoztam a részletezésbe, mert a féltékenység pillanataiban az ember többnyire elveszti a fejét; a réges rég óta megirt tanácsok jó szolgálatot tesznek és, miután az a fő, hogy nyugalmat szinleljünk, helyénvaló, hogy egy philosophiai munkából vegyük a hangot.
    Mert az ember felett csak annyiban lehet hatalmat nyerni, amennyiben elveszik tőle vagy megcsillogtatják előtte azokat a dolgokat, melyeknek a szenvedély adja meg minden értéküket: ha sikerül ugy viselkednie, hogy közömbösnek tartsák, ellenfelei egyszerre elvesztik fegyvereiket.
    Ha nincs semmi tennivaló és ha lehet megkönnyebbülést keresni, jól fog esni Othello-t olvasni; kételkedést kelt még a legmeggyőzőbb látszatokkal szemben is. A szem gyönyörrel akad meg a következő szavakon:
    Trifles light as air
    Seem to the jealous confirmations strong,
    As proofs from holy writ.
    Othello, III. felv.
    Tapasztaltam, hogy a tenger látványa vigasztalólag hat.
    „The morning which had arisen calm and bright, gave a pleasant effect to the waste mountain view which was seen from the castle on looking to the landward and the glorious Ocean crisped with a thousand rippling waves of silver, extended on the other side in awful yet complacent majesty to the verge of the horizon. With such scenes of calm sublimity, the human heart sympathizes even in his most disturbed moods, and deeds of honour and virtue are inspired by their majestic influence. (The Bride of Lammermore. I. 193.)
    Salviati feljegyzései között olvasom: „1818 julius 20. - Gyakran és, azt hiszem, esztelenül az egész életre vonatkoztatom azt az érzést, melyet valamely nagyravágyó ember, vagy egy jó polgár a csata folyamán érez, ha a tartalék felszerelést őrzi, vagy valamely más oly helyen van, hol nincs veszély és nincs mit cselekednie. Negyven éves koromban bizonyára sajnálnám, hogy a szerelem korszakát mély szenvedély nélkül éltem át. Keserü és megalázó bánattal érezném, hogy nagyon is későn vettem észre az ostobaságot, melylyel el hagytam szállni az életet anélkül, hogy éltem volna.
    „Tegnap három órát töltöttem a nővel, kit szeretek és a vetélytárssal, kiről el akarja velem hitetni, hogy kegyeli. Kétségkivül voltak keserü pillanatok is, amikor láttam, hogy szegezi reá szép szemeit és, amikor távoztam, heves ingadozások a legnagyobb boldogtalanság és a reménység között. De viszont mennyi uj dolog! Mily élénk gondolatok! Mily sebes következtetések! És a vetélytárs minden nyilván látható boldogsága mellett is mily büszkeséggel és gyönyörrel éreztem, hogy az én szerelmem felette áll az övének! Azt mondtam magamban: Ez arcz a leggyávább félelemtől sápadna a legkisebb áldozatnak is a gondolatára, melyet az én szerelmem játszva, azaz mit mondok? örvendezve tenne meg. Igy például benyulni egy kalapba és kihuzni valamelyiket e két irás közül: birni szerelmét vagy rögtön meghalni; és ez az érzés annyira otthonos nálam, hogy még csak a nyájas beszélgetésben se hátráltatna.
    „Ha valaki két év előtt mondta volna ezt, kinevettem volna.”
    Lewis és Clarke kapitányok utleirásában mely 1806-ban a Missouri forrásaihoz tett utjukról szól, a 215-ik lapon a következőket olvasom:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740384
Webáruház készítés