Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Stefan Zweig: Huszonnégy óra egy asszony életéből MOBI e-könyv

Stefan Zweig: Huszonnégy óra egy asszony életéből MOBI e-könyv
690 Ft690
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Hogy mi történt ezen az éjszakán, ebben a szobában, azt engedje meg, hogy ne mondjam el. Én magam egyetlen pillanatát sem felejtettem el, nem is akarom elfelejteni. Mert ez éjszakán egy emberrel küzdöttem, annak életéért, és éreztem, hogy ifjú lényének minden sóvárgásával és szenvedélyével ragadja magához a végső segítséget. Úgy szorított magához, mint az, aki a szakadékot érzi a lábai alatt. Én azonban minden erőmet összeszedtem, hogy megmentsem őt, megmentsem mindazzal, ami nékem adatott. Ilyen órát az ember talán egyszer él meg életében és millió ember közül is talán egyetlen egy; és e rettenetes véletlen nélkül talán én sem sejtettem volna soha, hogy egy önmagáról lemondó, elveszett ember milyen izzón, milyen kétségbeesetten, milyen féktelen sóvárgással tapad még egyszer az élet minden vörös cseppjéhez; én, aki húsz esztendeje éltem távol az emberi lét e démonikus hatalmaitól, soha meg nem értettem volna, milyen fenséges, milyen fantasztikus erővel tudja a természet néha a maga forró és fagyos hullámait, az életet és a halált, a kétségbeesést és elragadtatást, néhány pillanatnyi lélekzetvételbe tömöríteni. Ez az éjszaka annyira telivolt harccal és beszélgetéssel, szenvedéllyel, haraggal és gyűlölettel, a mámor és a könyörgés könnyeivel, hogy úgy éreztem, ezer esztendeje tart már és mi ketten, akik bele zuhantunk, - az egyik halálmegvetőn, a másik gyanútlanul, - elváltozva, más érzékekkel, más érzelmekkel kerültünk ki belőle.
    De nem akarok erről beszélni, nem akarom lefesteni és nem is tudom lefesteni. Csak reggeli ébredésem egy hallatlan pillanatát kell, hogy megsejttessem önnel. Ólomnehéz álomból ébredtem, az éjszakának olyan mélységeiből, amelyeket idáig nem ismertem. Sok időbe került, amíg szememet fel tudtam nyitni és az első, amit megláttam, egy ismeretlen szoba mennyezete volt. Tovább tapogatódzva, egy idegen, sohasem látott csúnya szobatárult elém, amelyről nem tudtam, hogyan kerültem bele. Először igyekeztem elhitetni magammal, hogy mindez csak álom, világosabb, áttetszőbb álom, amelybe abból az egészen tompa és zűrzavaros alvásból riadtam föl, de az ablak előtt már metszőn ragyogó tiszta napvilág sugárzott, reggeli napvilág, fölhallatszott már az utcai zörej, kocsirobogás, a villamos csengése, emberi kiáltások. Csak ekkor eszméltem arra, hogy nem álmodom, hanem ébren vagyok. Önkénytelenül felemelkedtem, hogy gondolataimat rendbe szedjem és e pillanatban, amikor féloldali fordultam, … megláttam, - soha ezt a megrettenést szavakba öltöztetni nem tudom, - hogy a széles ágyban egy idegen ember alszik mellettem, idegen, idegen,idegen, félmeztelen idegen férfi.
    E másodperc rettenetét soha elmondani nem tudom, oly rémítően zuhant le rám, hogy erőtlenül roskadtam vissza. De nem volt ez ájulás, nem volt ez miről sem tudás; ellenkezőleg, villámszerű gyorsasággal minden éppoly tudatossá, mint megmagyarázhatatlanná vált előttem, s nem volt, csak az az egyetlen kívánságom, hogy meghaljak az útálattól és szégyenletemben azért, mert hirtelen egy vadidegen emberrel kerültem együvé, egy idegen ágyba, egy bizonyára nagyon gyanús zugszállodában. Világosan emlékszem, a szívverésem is elállott és a lélekzetemet visszatartottam, mintha ezzel életemet meg tudnám semmisíteni és tudatomat kiölni, ezt a tiszta, borzalmasan tisztatudatot, amely mindent megértett és mégsem értett meg semmit. Nem tudom, mily soká feküdtem így, jéghideg tagokkal, ahogy bizonyára halottak pihennek koporsóikban. Behunytam a szememet és Istenhez fohászkodtam, az ég ismeretlen hatalmaihoz, hogy ez valahogy ne legyen igaz és ne legyen valóság. De beretvaéles érzékeim nem tűrtek többé megcsalatást; hallottam, amint a szomszéd szobában emberek beszélnek és víz csobog, kint a folyosón léptek csoszognak és mind e jelekből tudtam, hogy mindez valóság és újból meg újból megsemmisülten rogytam vissza.
    Meddig tartott ez a szörnyű állapot, megmondani nem tudom. Az ilyen pillanatok más időmértéket jelentenek, mint az élet kimért percei. De hirtelen aggodalom zuhant le rám: s felriasztott az a borzalmas, gyötrő szorongás, hogy ez az idegenember, akinek nevét nem is tudom, fel talál ébredni és szólni talál hozzám. S nyomban tudtam, hogy nincs számomra csak egy tennivaló: felöltözni, menekülni, mielőtt felébred. Hogy többé ne lásson, hogy többé ne szólhassak hozzá. Idejében menekülni, el innét, el, el, vissza, valamiféle sajátéletbe, a saját szállodámba s nyomban utána a legközelebbi vonattal el innét, el ez átkozott helyről, ebből az országból, hogy soha többé vele ne találkozhassam, soha többé szemébe ne nézhessek, hogy mindennek se tanúja, se tudója, se vádlója ne legyen. Ez a gondolat újból visszaadta minden erőmet. Óvatosan, egy tolvaj lopódzó mozdulataival, alig észrevehető lassúsággal, csakhogy zörejt ne csapjak, kiosontam az ágyból és a ruháimhoz tapogatóztam. Roppant óvatosan felöltöztem, minden pillanatban attól remegve, hogy fel talál ébredni s máris kész voltam, máris sikerült a tervem. Csak a kalapom feküdt a túlsó oldalon, az ágy lábánál, és most, amint lábujjhegyen odalopództam, hogy felemeljem s már fel is tettem és fel is tűztem a kalapot: ebben a pillanatban - nem tehettem róla - még egy pillantást kellett vetnem ez idegenember arcára, aki úgy zuhant életembe, mint egy tégla a tetőpárkányról. Csak egyetlen pillantástakartam vetni rá… de különös, ez az idegen fiatal-ember, aki szunnyadva pihent előttem, valósággal idegen volt számomra s az első pillanatban fel sem ismertem a tegnap látott arcot. Mert mintha letörölték volna róla a halálos izgalomban remegő embernek szenvedélytől felkorbácsolt, görcsösen kidagadó, feldúlt, izgatottan remegő és feszülő vonásait. Egészen más, egészen gyermeki, egészen fiús arc volt ez, amelyről valósággal sugárzott a tisztaság és a derű. Az ajkak, amelyek eltökélten szorultak tegnap a fogak fölé, puhán szétterültek és álmodozó könnyedséggel szinte mosolyra görbültek; puhán hullott a szőke hajfürt sima homlokára és a lélekzet szelíd hullámverés gyanánt gyűrűzött mellétől e pihenő és boldogan oldódott testen végig. Talán emlékszik rá, - előbb már elmondottam önnek, - hogy soha életemben még ilyen vétkesen túlzott mértékben nem láttam emberi arcon a sóvárgó szenvedély kifejezését, mint ez idegen arcon, a játékasztal mellett. És ismétlem, soha, még gyermeken sem, akinek arcán, csecsemőálmában, néha a derű angyali visszfénye verődik vissza, mondom, még gyermeki arcon sem láttam a tiszta derű ilyen kifejezését, nem voltam tanúja ilyen, valósággal boldog szendergésnek. Ezen az arcon tökéletes plasztikával formálódtak ki az érzelmek, ezúttal egy paradicsomi feloldottság, menekülés a belső súlytól, a megmentett és partra ragadott ember nyugalma. E meglepő látványra minden borzadály és minden aggodalom súlyos, fekete köpenyként hullott le rólam, nem szégyenkeztem többé, szinte boldog voltam. A rettenetesnek és a megfoghatatlannak hirtelen értelme lett szememben: örültem, sőt büszke voltam arra a gondolatra, hogy ezt a gyengéd, ifjú és szép embert, aki derűsen és csöndesen, mint egy virág pihen az ágyon, odaadásom nélkül ma véresen, összetörve, szétzúzott arccal, hideg tagokkal és szörnyen kimeresztett szemekkel találták volna valahol, valamely szakadék mélyén s hogy én mentettem meg őt s e percben már meg volt mentve! És most már - más szóval nem tudom megmondani - anyai pillantással néztem ez alvó férfire, akit még egyszer - s nagyobb fájdalmak árán, mint saját gyermekeimet - szültem az életre. És e kopott, szennyes szoba közepén, ez útálatos, piszkos találkaszállóban olyan érzés vett rajtam erőt, - akármily nevetségesen hangzik is szóban kimondva, - mintha templomban volnék: a csoda, a szentté válás üdvözítő érzése. És egyhosszú élet legrettentőbb pillanatából mintegy testvériesen borult rám egy másik pillanat, a legcsodásabb és lenyűgözőbb.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988572
Webáruház készítés