Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Stefan Zweig: Huszonnégy óra egy asszony életéből EPUB e-könyv

Stefan Zweig: Huszonnégy óra egy asszony életéből EPUB e-könyv
690 Ft690

Ez a rövidebb lélegzetű történet egy asszony életébe hatol be, és az érzelmek eredetét, erejét kutatja. Azonban nem a szerelem, hanem a szenvedély, ezen belül is a játékszenvedély áll a novella középpontjában, méghozzá szokatlan aspektusból: a játékszenvedély ezúttal egy asszonyt szippant be...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Könnyű megérteni, hogy egy ilyen, villámcsapás gyanánt, közvetlenül a szemünk láttára, szinte kézzelfoghatóan lecsapó esemény mindenképpen alkalmas volt arra, hogy ezeket a csak unalomhoz és gondtalan időtöltéshez szokott embereket hatalmasan megrázza. Az a vita azonban, amely oly heves erővel tört ki asztalunknál és szinte a tettlegesség küszöbéig viharzott fel, ebből a megdöbbentő eseményből indult ugyan ki, de lényegében mégis csak elvi véleménycsere volt, dühös egymásra csapása ellenséges életfelfogásoknak. Egy cselédleány fecsegése révén, aki elolvasta azt a levelet, amelyet a magába roskadt férj tehetetlendühében valahová, a szoba sarkába vágott, igen hamar elterjedt annak a híre, hogy Henriette asszony nem egyedül, hanem azzal a fiatal franciával egyetértve távozott el. (A fiatal francia irántirokonszenv a legtöbb ember lelkéből rohamosan kezdett elpárologni.) Nos, az első pillanatban tökéletesen érthető lett volna, hogy a még mindig csinos, finom asszony, pohos és vidékies férjét elhagyja ez elegáns és fiatal fiú kedvéért. Ami azonban a ház lakóit szörnyen felizgatta, az a hír volt, hogy sem a gyáros, sem leányai, sőt maga Henriette asszony sem látta soha azelőtt ezt a lovagot s hogy ilyenformán a teraszon folytatott kétórás esti beszélgetés és az egyórai feketekávézás a kerti asztal mellett elegendő volt ahhoz, hogy ezt a körülbelül harminchárom esztendős kifogástalan asszonyt rávegye, hogy férjét és két gyermekét egy-kettőre otthagyja és ezt a tökéletesen idegen ifjú uracsot a bizonytalanságba kövesse. Ezt a látszatra kézenfekvő tényállást az asztaltársaság szinte egyhangúlag elvetette s a szerelmesek csalárd képmutatásának, ravasz fogásának vélte. Magától értetődőnek tartották, hogy Henriette asszonyt ez ifjú emberhez régtől fogva titkos viszony fűzte és most csak azért jött ide a fiatal úr, hogy a szökés részleteit megbeszélje, mert - ők legalább így következtették - tökéletesen lehetetlen, hogy tisztességes asszony, aki egész életében jó hírnek örvendett, nem több, mint kétórai ismeretség után,az első füttyszóra odébb álljon hazulról, mint akóbor kutya, az utcai idegen ember hívogatására. Nekem viszont mulatságot okozott, hogy ama két házaspár egyhangú véleményével szembeszálljak és igen erélyesen kardoskodtam a mellett, hogy lehetséges, sőt valószínű, hogy egy asszony hirtelen határozza el magát valamire, különösen az olyan asszony, aki évek óta tartó kiábrándító és unalmas házasságban megérett a bátran utána nyúló kéz számára. E váratlan érvelés a vitát csakhamar általánossá tette, a szóváltás hamarosan olyan izgatottá vált, úgy hogy a két házaspár, a német csakúgy, mint az olasz, az ilyen villámcsapásszerű szerelmet bolondságnak és szinte sértő megvetéssel, ízléstelen, regényes képzelődésnek minősítette. Nos, nem fontos, hogy az így kibontakozó szóváltás menetét minden részletével együtt elmondjuk. Csak professzionista elméskedők szellemeskednek a szállodai asztal mellett, és azok az érvek, amelyeket a z ember véletlen asztali vita hevében ellenfeleihez vagdos, rendszerint közhelyek, amiket az ember nagy siettében balkézzel kapkod össze. Nehezen is tudnám megmagyarázni, hogy ez a vita miért fajult olyan gyorsan sértő civakodássá; azt hiszem, azzal kezdődött, hogy mindkét férj a maga feleségét az ilyen váratlan szakadékok és örvények veszedelmén kívül állónak kívánta tekinteni. Sajnos, ezt nem tudták szerencsésebb formában kifejezni, csak úgy, hogy azt vágták szemembe: csak az beszélhet így, aki az asszonyi természetet a nőtlen ember véletlen és kétes értékű hódításaiból ítéli meg. Már ez is fölizgatott egy kissé; amikor pedig a német asszonyság tudákosan magyarázni próbálta, hogy vannak egyrészről valóságos asszonyok, másrészről pedig céda természetűek, akiknek sorába, véleménye szerint, Henriette asszony is tartozott, akkor végleg elszakadt türelmem fonala és én is harciasan nekik támadtam. Azt mondtam, hogy annak a nyilvánvaló ténynek a megtagadása, hogy egy asszony életének számos órájában akaratán és tudatán kívül álló titokzatos erőknek van kiszolgáltatva, csupán azt a félelmet takargatja, amellyel az ember saját ösztönétől retteg, önön természete démoni erőitől; s úgy látszik, sok embernek örömet okoz, ha magát erősebbnek, erkölcsösebbnek és tisztábbnak érzi, mint «könnyen elcsábítható» embertársait. Ezzel szemben becsületesebb dolognak mondottam, ha egy asszony szabadon és szenvedéllyel követi ösztöne szavát, a helyett, hogy, mint ez általában szokásos, a férjét, annak saját karjai között, behúnyt szemmel csalja meg. Körülbelül ezt vitattam és minél hevesebben támadták a többiek az erre következő elkeseredett szóváltásban a szegény Henriette asszonyt, annál szenvedélyesebben védelmeztem én (a valóságban azonban messze túlmenve azon, amit éreztem). Ám ez a lelkesedés szinte olajat öntött a két házaspárdühére ; megbomlott vonósnégyes módjára rohantak nekem, úgyhogy az öreg dán, aki joviális arccal úgy ült közöttünk, mint a bíró a tenisz-meccsen, kezében a «stopper órával», időről-időre kénytelen volt ujjával megkopogtatni az asztalt, azt mondogatva: «Gentlemen, please». Ez azonban mindannyiszor csak egy percre használt, mert idegeim ekkor már annyira megfeszültek és hevességünk annyira egymásnak acsarkodott, hogy nem tudtunk volna tovább uralkodni magunkon. Az egyik úr már háromszor ugrott fel vérbe borult arccal az asztaltól s a felesége csak nagy nehezen tudta lecsillapítani. Egyszóval, nem sok híja volt már, hogy a szóvita nyílt sértegetéssel és ütlegeléssel végződjék, amikor Mrs. C. váratlanul enyhítő olajat öntött a szóváltás tarajos hullámaira.
    Mrs. C., az ősz hajú, előkelő, idős angol hölgy, az asztaltársaságnak meg nem választott díszelnöke volt. Mindig egyenesen ült a helyén, mindig változatlan barátsággal érintkezett mindegyikünkkel, hallgatag volt, de kellemes érdeklődéssel hallgatta beszédünket s már külső megjelenése is szinte jótétemény gyanánt érte a szemet. Arisztokratikus, tartózkodó lényéből csodálatos önuralom és nyugalom sugárzott. Bizonyos határig valamennyiünket távol tartott magától, ámbár finom tapintattal értett ahhoz, mint kell minden embert barátságos szóval vagy mosollyal kitüntetni. Többnyire könyvvel a kezében üldögélt, a kertben néha zongorázott s csak ritkán lehetett látni társaságban vagy beszélgetésben. Alig vette őt észre az ember és jelenlétével mégis különös hatást gyakorolt valamennyiünkre. Mert most is, amikor első ízben szólott bele egy kérdéssel e vitába, valamennyiünket kivétel nélkül elöntötte a szégyenkezés kínos érzése, hogy az ő jelenlétében ilyen hangosan, ilyen féktelenül, ilyen köznapiasan vitatkoztunk. Alig vette át a társalgás vezetését, a szavak árja máris csöndes és nyugodt mederben hömpölygött tovább.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988565
Webáruház készítés