Új jelszó kérése
Termék részletek


Somogyvári D. György: Egy vadaspark csodálatos élete_MOBI

Somogyvári D. György: Egy vadaspark csodálatos élete_MOBI
1 290 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    30. fejezet
    amelyben a vadon uralkodója elárul egy titkot, Micike tréfát űz az oroszlánnal, de rájön, hogy ez nem az ő napja, másnap mégis olyan boldogságot érez, mint még soha

    Bömbi, az oroszlán suttogóra fogja hangját. Igazi Nyuszi és Dirr-durr Kandúr szinte ráfonódnak a kerítés vasrácsára, hogy közelebb legyenek hozzá. Micikének, a mezei egérnek könnyebb dolga van, hiszen ő a kerítésen belül, Bömbi elülső mancsán üldögélhet. Mindhárman hegyezik a füleiket, hogy ne veszítsenek el egyetlen hangot sem az oroszlán mondandójából. Ha valaki titkot kíván elárulni, arra illik figyelni. Ám ha ugyanezt az állatok királya teszi, arra nagyon illik odafigyelni.
    - Hmmmm - köszörüli a torkát Bömbi - Ka.. karrr.. haaapci!
    A várt titok közzététele helyett hatalmasat tüsszent. Micike lebukfencezik a fűbe. Ijedtében tette-e, avagy a széllökés sodorta oda, nem lehet tudni.
    Hogy mi történt? Micike a hátsó lábára állt, hogy jobban halljon, de nedves orra véletlenül hozzáért az oroszlán bajuszához, mely köztudottan az állat legérzékenyebb pontja, s könnyen prüszkölésre ingerli.
    - Eh, bocsánat, kedves barátaim, ez megeshet - nyeldekel Bömbi, majd méltóságteljesen hozzáteszi - Még Velünk is.
    - Egészségére, felségednek! - zúgja a vadasparki hármas megkönnyebbülten.
    - Psszt! Egyébként köszönöm. Szóval azt akartam mondani, hogy ka.. karács... há-há-hááááápcíííí!
    Úgy tűnt, Micike nem tudott betelni felfedezésével. Rettenetesen tetszett neki, hogy ő, a piciny mezei egér, tüsszögésre tudja ingerelni a világ legerősebb ragadozóját. Másodszorra két kézzel borzolt az oroszlán bajszába. S kuncogva várta a hatást. Nem is maradt el. Csak éppen az történt, amire cincogó kedvencünk nem számított. Bömbi a csiklandozás hatására hatalmas lélegzetet vett, amellyel cakk-pakk beszippantotta Micikét. Amikor az egérke a torkán akadt, és jött a „hááááápcíííí!”, a léghuzat iránya megfordult a szájában, s a csatakosra ázott kis állat úgy lövődött ki, mint kőgolyó a mozsárágyúból. Micike térült-fordult a levegőben, egyenesen a kifutó sarkában álló fenyőfa felé. Farkincája rácsavarodott egy ágra. Csüngött alá az egér, kerekre tágult szemekkel, a hátán, a hasán, a fején csillogott őfelsége fenséges nyála. Micike még cincogni is elfelejtett a megtiszteltetéstől.
    A helyzete alulról inkább komikusnak hatott. Nem csoda, Igazi Nyuszi és Dirr-durr Kandúr a fűben hemperegve kacagnak. Még Bömbi is megenged magának egy uralkodói mosolyt.
    - Lám, lám - mondja a tekintete - viccelni próbáltál Velünk, a királyoddal...
    Mikor végre levegőhöz jut, Igazi Nyuszi felkiált:
    - Makkocskára, Micike! Úgy nézel ki, mint egy megolvadt karácsonyfadísz!.. - azzal visítva ismét hanyatt dobja magát.
    - Ez az! - csap mancsával a fűbe Bömbi - hát erről akartam beszélgetni veletek.
    - Erről? - állnak fel elkomolyodva, a nyuszi és a kandúr.
    - Persze. A karácsonyról. Tudniillik... - tart hatásszünetet az oroszlán - tudniillik magam is karácsonyi ajándék vagyok. Illetve leszek..
    Igazi Nyuszi és Dirr-durr Kandúr újfent a kerítésen csüngnek. Karácsonyi ajándék? Miképpen lehet egy kifejlett oroszlán ajándék a karácsonyfa alatt? - néznek össze felvont szemöldökkel.
    - Gyere le te is, frincli-francli. Nem haragszom rád - folytatja kegyes hangon az állatok királya - Sőt. Régen mosolyogtam ekkorát...
    Micike, szemeit uralkodóján tartva, kiengedi a farkincáját. Fejjel előre, egyenesen az oroszlán itatójába pottyan. Mialatt nagyokat kortyol a langyos vízből, s a felszínt próbálja megtalálni, azon tűnődik, ez az este valahogy nem az ő estéje. Bömbi halássza ki. Felborzolja királyi sörényét és beledugja az egeret.
    - Ott jó meleg van. Hempergőzz meg benne. Különben megfázol. Hűvösek már az esték.
    Az oroszlán visszaballag a rácshoz, a bundájából kikandikáló, vacogó fogú egérrel.
    - Nosza - roskad le súlyos testével a másik kettő mellé - Most, hogy kisbarátotok viccelődő hangulata szó szerint elpárolgóban van, elárulom titkomat. Ismeritek Kufárt, a fekete gólyát? Nem? Nos, ő az egyik legrafináltabb alattvalóm, aki fölött valaha is uralkodtam. Szerényebben mondva, legalább is itt, az Állatkertben. Kufár vendégmadár, vagyis nem bentlakó. Szabadon repülhet bárhová, ahogy kedve tartja. Nyáron itt él velünk, az ősz beálltával, ha kedve úgy tartja, Afrika déli csücskére repül, egy San Wild nevű állatrezervátumba. Okos madár, mindkét helyen elvegyül a helyi gólyacsapatban, s ekképpen ingyen van a szállása és élelme. A tavasszal, mielőtt visszaindult, meghallotta, holnap két afrikai vadőr érkezik Budapestre és magukkal visznek Afrikába. Én leszek a karácsonyi látogatók meglepetése. Kufár szerint akkora területen fogok uralkodni, amelyről ha a közepén felrepül, amilyen magasra csak tud, akkor sem látja a két végét. Ez az utolsó estém itt. Bevallom, izgatott vagyok. Soha sem ültem repülőgépen. Ezért esik jól, hogy beszélgethetünk. A többiek még nem tudják. Nem akartam, hogy a hírre felboruljon a rend az Állatkertben.
    - Nem is látunk többé? - hallatszik Micike vékonyka hangja a sörényből - Éppen azok után, hogy barátok lettünk?
    Bömbi megenged magának egy félmosolyt.
    - Sohse bánd, frincli-francli. Tudom, sőt érzem, már holnap meg fogsz vigasztalódni.
    - Holnap? - kérdezi vissza Igazi Nyuszi - Miért, mi lesz holnap?
    - Hát nem hallottátok? - csodálkozik az oroszlán - De azt tudjátok, ez a hétvége csak és kizárólagosan a gyerekeké itt az Állatkertben?
    A nyuszi és a kandúr szaporán bólogatnak.
    - Te is tudod, odafönt? - forgatja szemeit a homlokába Bömbi.
    - Igeen! - jött a cincogás a szürke bolyhokból.
    - Nos, a közelgő ünnepek alkalmára minden kis látogató egy teljes évre örökbe fogadhat bármely állatot! Ez az Állatkert karácsonyi ajándéka a gyerekeknek.
    - És velünk mi lesz? - töpreng hangosan Igazi Nyuszi.
    - Hm - vakarja az orrát az állatok királya - ez fogas kérdés. Papíron ti látogatók vagytok, ezért örökbe fogadhatjátok akár Mirzát, a nővéremet, vagy Hellát, az indiai elefántot is. Másfelől viszont állatoknak születtetek, így akárki örökbe fogadhat benneteket is... Érdekes eset. Nagyon érdekes történet...

    Másnap reggel, kapunyitás előtt félórával, megjelenik a két villogó fogú, mosolygós vadőr és terepjáróba rakják Bömbit. Az Állatkert még félálomban van, a kakasok még nem kukorékolták fel a napot, csupán a budakeszi hármak, Igazi Nyuszi, Dirr-durr Kandúr, és Micike, a mezei egér ácsorognak a kerítés mentén, könnyes szemekkel, miután a szűk ketrecet elnyeli a gépjármű.
    Ám nem sokkal utána feljön a nap, megszólal a térzene, s a nyitott kapukon betódulnak a gyerekek. Felpattannak a bódék ablakai, s a jellegzetes állatkerti szaggal csakhamar elvegyül a meleg kakaó, a kürtőskalács és a főtt virsli illata. Az állatok félretesznek minden viszályt és torzsalkodást erre a napra. Az idősebbek csillogóra mosdatják kölykeiket, megetetik, megitatják őket, s hagyják, hogy kedvükre hancúrozzanak.
    A gyerekek csoportokba verődve járják a melegházakat, ketreceket, kifutókat s hangos trécselés közepette veszik szemügyre a választékot. Barátaink a tömeggel sodródnak egyik helyről a másikra. Mindenki a rácsok vagy üveglapok másik oldalán keresi leendő kedvencét, hisz ez a természetes, amikor az ember ellátogat egy állatkertbe. Senkinek sem jut eszébe, hogy maga köré nézzen, s akár egy pillantást is pazaroljon nyuszinkra, kandúrunkra és egérkénkre. Így történik, szinte észrevétlenül, ők is végig látogatják városban élő sorstársaikat. Találkoznak (többek között) Mirza kölykével, Bóbitával, a farkas házaspárral, Titánnal és Toportyánnal, valamint ikreikkel, Idunnal és Nannával. Rátalálnak a két alpaka csikóra, Matyira és Momóra, s Laylára, az újszülött orrszarvú bébire. A gorillaházban üdvözölik a kissé mogorva képű négyest, Golót, Liezelt, Ebobót és Iringát, a majomházban Freyját, a maki kölyköt. A madárházban köszöntik Arnit, a szakállas baglyot, és Kokót, a kakadut. De legtovább a perzsa leopárd házában álldogálnak. Csezi éppen akkor szoptatja három kiskölykét, Bellát, Barát és Bahort. Ennivalóan helyesek a kiscicányi ragadozók.
    - Erről jut eszembe.. - fordul a többiekhez Igazi Nyuszi. A másik kettő kérdőn néz rá.
    - A simogató! Vulpi és Donga!
    Valóban. A nagy kaland során teljesen megfeledkeztek büntetés alatt álló, vadasparki társaikról. Kiválnak a tömegből és futva indulnak az állatóvoda melegháza felé.
    - Tudjátok mit? - mondja nyuszi két ugrás között - Én örökbe fogadom Vulpit, a rókát egy évre, te, Dirr-durr Kandúr ugyanezt teszed Dongával, az erdei kígyóval.
    Megtorpannak. Csodálatos ötlet!
    - Ha addig jól viselkednek - teszi hozzá lihegve a kandúr - karácsonyra visszavisszük őket otthonukba, a Vadasparkba. Ez lesz a mi karácsonyi ajándékunk a Park részére. Megbocsátunk barátainknak. Ennél jobb nem is történhet velünk.
    Micike megszeppenve hallgat. Hát ő kit fogadjon örökbe? Ő, az alig arasznyi mezei egér.. Hirtelen nagy fáradtságot érez. Felkéredzkedik a kandúr hátára. Így folytatták útjukat, komótosan, gondolatokba mélyedve. Az úton egy anyuka vonszolja hüppögő kislányát maga után. Amikor a kicsi megpillantja a furcsa menetet, a tapsifülest, a macskát és hátán az egeret, felragyog az arca.
    - Mami, nézd, én ezt az egérkét akarom örökbe fogadni karácsonyra!
    Micikével megfordul a világ.. Hogy őt valaki mégis örökbe akarja fogadni! Hogy ő valakinek a karácsonyi ajándéka lehet! Igaza volt Bömbinek. Eljött az a bizonyos holnap, s ő máris megvigasztalódott. Elhangzott az a bizonyos mondat, amelyet bizton letehet akár a világ legfényesebb karácsonyfája alá is..
    Micike, a mezei egér, olyan boldogságot érez, mint még soha. Felkúszik Dirr-durr Kandúr fejére, kihúzza magát, s csillogó tekintettel várja, hogy a kislány odaszaladjon hozzá.

     

    31. fejezet
    amelyben Gagó sikeresen bemutatkozik, mint repülőgép navigátor,
    Marci először tengeribeteg lesz, miáltal visszakerül az iránytű a tájolóba,
    másodjára hőstettet hajt végre, de beleájul. Mindeközben Manó légi cowboyt játszik

    Miközben Micike, a mezei egér, Dirr-durr Kandúr és Igazi Nyuszi az idei ősz utolsó langyos estéjén a Budapesti Állatkertben a világ legszebb egyiptomi szobrának nézte Bömbit, a merengő oroszlánt, Gyula bá’ Vadasparki Afrika expedíciója a Földközi-tenger fölött a valódi Egyiptom felé tartott.
    Legalább is úgy remélték. Athénban Marci, a harkály lenyelte a jó öreg LI-Kettő repülőgép mágneses iránytűjét, Manó, a pilóta Kairó helyett véletlenül Rióba, vagyis Brazíliába vezető térképeket kapott cserébe. Tájoló és mappa nélkül repültek a parttalannak tűnő víztükör felett! Az utasok türelmetlenül fészkelődtek üléseikben.
    A pilótafülke nyitott ajtaja köré csoportosultak, arcukon aggodalmas kifejezéssel figyelték, amint Gagó, a féllábú gólya, a másodpilóta üléséből, csőre csattogásával irányítja Manót, a főpilótát, merre repüljön.
    - Klep! - hallatszott a madár csőrének csattanása. Már nem volt szükség Gyula bá’ fordítására. Manó fütyörészve balra penderítette a kormányt.
    - Klep-klep-klep!
    A füttyös kapitány középállásba forgatta a félbevágott kerékre hasonlító kormányszerkezetet. A gólya szerint ezt az irány kellett tartania. Másfél órája hagyták el Athént. A repülőgépben fullasztóan meleg volt. A páradús levegőben még a főpilóta hegyesre pödört, fehér bajsza is lefelé konyult. A térdére abrosznyi, kockás zsebkendőt terített, hogy arra csöpögjön a víz a bajusz két végéről.
    - Érzem Afrika közeledtét - törülgette homlokát, s rögvest belefogott a következő dalba. Listája kifogyhatatlannak tűnt, akár egy örökké megújuló CD-lemez. Soha nem fütyülte el kétszer ugyanazt a nótát.
    LI-Kettő, a világháború veterán repülőgépe, képtelen volt a felhők fölé emelkedni. Oly lassan és komótosan haladt a légben, mint parasztszekér az autósztrádán. Amerre szem ellátott, vastag köd borította a Földközi-tengert. A szellőzőablakon át nedves gomolyok szöktek az utastérbe, az ülések fölött pajkos bárányfelhőcskék játszadoztak.
    Gyula bá’ Gagó mellett, a karfán ücsörgött. Szótlanul simogatta rövidre vágott, deres szakállát, időnként hosszan, kutatóan a gólyán felejtette szemeit. Hümmögött, szaporán bólogatott kugligolyó fejével. Nem lehetett tudni, mi járt az eszében. Apu és Anyu az ajtófélfát támasztották. Ha néha megszólaltak, hangjukat elnyelte a motorok dübörgése. A lábaik alatt az ikrek ácsingóztak. Kari a szálkás tacskó, Tádé füleit markolászta, Vali - évek óta először - a hüvelykujját szopogatta. Amikor rájött, mit csinál, szégyenkezve kikapta a szájából. Lopva körülnézett, észrevette-e valaki?
    Az ülések közti folyóson Karesz, a repgépész-távírász járkált fel s alá. A szája hangtalanul mozgott, időnként megrázta a kezében lévő vasládát. Miért hurcolászta magával, senki sem tudta. Szerszámainak csörömpölése kezdett a többiek idegeire menni. Lompos, a komondor, aki továbbra is Kari hátizsákján szundikált, félszemmel szemrehányóan pillogott a nyugtalan fiúra, aki minden fordulatnál más irányba ráncigálta baseballsapkája ellenzőjét. Leghátul, a pótülésen Marci, a harkály kókadozott. Szárnya alá dugott fejéből csak piros üstöktollai látszottak. Az iránytűből kikanalazott alkohol megtette hatását. Marci tengeri, azaz légibeteg volt. Mindenki által magára hagyva, csendesen öklendezett.. öklendezett.. öklen..
    Ekkor az általános bénaságot váratlan rikkantás rázta fel! Karesz diadalmas arccal mutatta fel - a tájoló piros-zöld mutatóját! Marci harkály buta mosollyal a csőre körül, megkönnyebbülten szemlélte a papír zsebkendőn nyugvó mágneses tűt.
    A gépész elemében találta magát. A csomagjából kihalászott egy viszkis palackot, s előre tülekedett, a pilótafülkébe. Az itallal feltöltötte a tájolót, s visszaerősítette helyére a mutatót. Manó és Lompos kivételével mindenki a kompasz fölé görnyedt. Az iránytű, némi tétovázás után beállt északra. Az irányzó hajszálvonala pontosan a helyes utazási irányt mutatta!
    Az expedíció ujjongásban tört ki. Mindenki Gagót éltette. Az öreg erdész a gólya fejét cirógatta, mire Tádé féltékenyen csóválta a farkát.
    - Phű, így már sokkal jobban érzem magam - csuklott nagyot az Apu vállán kuporgó Marci harkály. Félrefordított fejjel vizsgálgatta az aranyszínű folyadékot, melyben a mágneses tű ringatózott. Karesz lekapta sapkáját és lefedte vele a tájolót.
    - Legközelebb akkor nyalogasd a csőröd, ha kukacot látsz! Megértetted, jómadár? - kiáltotta túl a propellerek dübörgését.
    E pillanattól Manó és Gagó párosban vezették a repülőgépet. Habár a tájoló újra működött, senki sem volt biztos abban, milyen hatással van a viszki a mágneses tűre?
    A pilóta egyre jobban bízott a gólyában. A többiek visszaültek a helyükre.
    Ám a nyugalom csak néhány percig tartott. A jobboldali motor szürcsölt egyet szomjasan, majd a légcsavar leállt. LI-Kettő a jobbszárnyára billent és úgy maradt. Lompos és Tádé, néhány csomag kíséretében átbukfenceztek az alacsonyabban lévő oldalra.
    A helyzet komolynak látszott. Még Manó is abbahagyta a fütyülést. Felugrott, s a feje fölötti műszerfalon elzárta a jobboldali üzemanyagtank csapját.
    - Tettre fel, pilóták!- kiáltotta. Fejére rántotta a bőrsapkát, szemére illesztette kéttenyérnyi porszemüvegét - Kalandok kalandja! Ezt nevezem igazi repülésnek!
    S nekilátott, hogy megbirkózzon a kormánnyal, a pedálokkal és az egyetlen, megmaradt motorral…
    Karesz a szerszámosládáját csörgetve botorkált előre. A felszállás előtt tett ígéretét igyekezett beváltani. „Menetközben végzek motorjavításokat” - közölte akkor flegma arccal. Nos, elérkezett az ő ideje is. Kezeslábast rántott, lecsavarozott egy oldallemezt a jobboldali szárny tövénél és eltűnt a sötét lyukban. Gyula bá’, a Nagy Vadasparki Afrika Expedíció vezetője, megőrizte nyugalmát. Sorba járta a különítmény tagjait és segített bekapcsolni a biztonsági öveket. Marci akadékoskodott. Ő otthon van ilyen helyzetekben. Akár egy függőleges falon, fejjel lefelé is. A harkályoknak nincs szükségük efféle butaságra, rikácsolta. Repkedett az utastérben, egyik fejtámláról a másikra. Az öreg erdész megelégelte a vörös fejű madár szemtelenségét. Óvatlan pillanatban ráborította a szennyes kosarat. Marci sértődött hallgatásba burkolódzott alatta.
    A jobboldali szárnytőnél lévő nyílásban megjelent Karesz cipője, majd maga az ember, tetőtől talpig kormosan. Kezében kalapácsot tartott.
    - Visszaillesztettem a benzincsövet - kiabálta túl a motor zaját - de nem férek a rögzítő karhoz. Egy nálam kisebb személyre van szükség. Rá kellene ütni arra a karra.
    Mindenki Karira nézett. A kisfiú elsápadt. Kicsatolta az övét s kikászálódott a megdőlt ülésből. Ám e pillanatban a fonott kosár a levegőbe emelkedett! Az Ismeretlen Repülő Tárgy tett egy kört a többiek feje fölött, miközben harkályhoz hasonló hangon rikoltozott.
    - Ne legyen fakopács a becenevem, ha nem ütöm helyére azt a kart csőröm egyetlen csapásával! …
    Gyula bá’ elkapta az „ufót” s kirázta belőle Marcit.
    - Megtennéd? - kérdezte a tenyerén ágáló harkálytól. A madár válasz helyett felröppent és huss! - eltűnt a fekete lyukban. A társaság feszülten hallgatódzott.
    - Csett! Bumm! - hallatszott az üreg mélyéből. A dörrenést fémes csattanás, majd egy nagyon is harkályos auuú! - követte.
    - Jól vagy, Marci?! - kiáltott Gyula bá’ a lyukba. Koromfekete varjú jelent meg a nyílás szájában, a fejbúbján hatalmas púppal.
    - Minden rendb-b-b.. - motyogta, de megtántorodott és elvágódott a padlószőnyegen. Gyula bá’ Vali ölébe helyezte az ájult madarat, miközben Karesz bevilágított a szárnyüregbe. A rögzítő kar a helyén volt! A főpilóta kinyitotta az üzemanyagcsapot, a motor köhintett egy-kettőt, s a légcsavar lustán megpördült. Alig egy perccel később, LI-Kettő felemelte a jobb szárnyát, s az utastérben minden a helyére állt. Manó lerántotta szeméről a porszemüveget, leráncigálta fejéről a bőrsapkát, s mintha mi sem történt volna, elkezdte énekelni a „Száll a repcsi, száll a repcsi Egyiptomba” kezdetű dalt. Csöppet sem zavarta, az eredeti szövegben gőzösről és Kanizsáról van szó. Vali nedves szivaccsal a varjúból ismét harkályt varázsolt. Marci felemelte a fejét, megrázta s csak ennyit mondott:
    - Sohasem hittem volna, hogy a csillagos ég napközben egy repülőgép szárnyában húzza meg magát…
    Gagó megpróbált feltápászkodni az ülésben. Gyula bá’ előre ment a pilótafülkébe, s megkérdezte tőle, mi a baj. A gólya izgatottan mutogatott lefelé a szárnyaival.
    - Azt mondja, elértük az afrikai kontinens szegélyét - fordult az erdész Manó felé. - Ismét föld van alattunk..
    Mintegy varázsütésre, felszívódott a köd, kitisztult felettük az ég, s a kivénhedt repülő belső terét elöntötte a napfény. Az utasok az ablakokhoz tódultak. Tádé csaholva kérte barátját, emelje fel magához. De Lompos izgalmában csatakosra nyalta az üveglapot, így nem sokat láttak az alattuk elterülő tájból. Marci, Vali válláról megpillantotta a szeszélyes partvonalon megtörő hullámok fehér tajtékát, a partmentén kígyózó Tobruki út szürke szalagját, a repülőgép alatt felbukkanó, világháborús csatáiról hírhedt város, El-Alamein kockaházakból kirakott halmazát, s mögötte a megcsillanó sárga homoktengert, a Szahara sivatag dűnéit. Nemsokára átdübörögtek a Ma tan Sharib sósmocsarai fölött, majd meglátták a Bi’r Nahid oázis kék tengerszemét. Gagó intett Manónak, forduljon kelet felé. Alig félóra múltán az ikrek, Kari és Vali szemeláttára, kibontakozott a háttérből El-Giza elővárosa a három óriás piramissal és a méltóságteljesen üldögélő, oroszlán testű Szfinx-el. Mögöttük felbukkant Észak-Afrika legnagyobb metropolisza, Kairó. Marci nem bírt magával. Előre reppent, a pilótafülkébe, s a gólya hátára telepedett. A két madár élénken sugdolózott, mutogatott lefelé. Amikor a piramisok legnagyobbikához, a Kheopsz-piramis fölé érkeztek, Gagó kört rajzolt csőrével a levegőben. Manó bedöntötte LI-Kettőt és körözni kezdett a hatalmas kőkockákból összerakott építmény fölött. A csúcsán fekete gólya állt, fél lábon, a fészke peremén. A minden eresztékében reszkető, megfáradt gépmadár váratlanul süllyedni kezdett…
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981689
Webáruház készítés