Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Sienkiewicz: Quo vadis_MOBI

Sienkiewicz: Quo vadis_MOBI
690 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Viniciust lassankint elfogta az a félelem is, hogy valamely külső hatalom megzavarhatja boldogságát. Lehet, hogy Chilon értesítette a városi praefektust vagy szabadosait eltünéséről és akkor az őrök támadása nagyon valószinű volt. Ugyan az a gondolat cikázott át agyán, hogy Ligiát akkor is hatalmában áll elvitetni, de érezte, hogy ezt nem szabad tennie és képtelen reá. Zsarnok, vakmerő, meglehetősen romlott és engesztelhetetlen volt, ha neki úgy tetszett, de ő nem volt se Tigellinus, se Nero. A katonai életből megőrizte igazságérzetét és a felsőbb hatalmakban való hitét és elég lelkiismeretes volt arra, hogy fölfogja, miképp ily eljárás alávalóság lett volna. Teljes erejének érzetében valamely dührohamában ugyan megtehetett volna ilyesmit, de ebben a pillanatban beteg volt és mélyen meg vala indulva. Reá nézve most csak arról volt szó, hogy el ne válaszszák Ligiától.
    Eközben csodálkozással vette észre, hogy ama pillanattól fogva, melyben Ligia pártját fogta, sem a leány, se Crispus nem követeltek tőle igéretet. Úgy tetszett, mintha valamely földöntúli hatalom oltalmában biznának, mely szükség esetén segítségükre lesz. Vinicius, akinek agyában attól az időtől fogva, mikor az Ostrianumban a szent tanítás hirdetését hallotta az apostoltól, a lehetséges és lehetetlen közötti különbség elmosódott, szintén hajlandó volt arra a föltevésre, hogy az ilyesmi valószinű. De mikor a tényállást kissé józanabbul fontolóra vette, eszébe jutott, amit a görögnek mondott és újfent azt kivánta, hogy Chilont vezessék hozzá.
    Crispus beleegyezett és elhatározták, hogy Ursust küldik ki érte. Vinicius, aki az Ostrianumba menetele előtt gyakran küldötte rabszolgáit Chilonhoz, természetesen eredménytelenül, tüzetesen leirta annak lakását Ligia előtt, aztán egy táblácskára néhány szót írt és Crispushoz fordulva, mondá:
    - Ezt a táblácskát Ursusnak adom, mert az az ember bizalmatlan és ravasz. Nagyon gyakran azt üzente embereimnek, ha magamhoz hivattam, hogy nincs otthon és ezt mindig megtette, mikor nem voltak jó hírei számomra és haragomtól tartott.
    - Ha megtalálom, ide hozom, akár akarja, akár nem - mondá Ursus. Azzal fogta köpönyegét és sietve távozott.
    Nem volt könnyű valakit Rómában megtalálni, még akkor se, ha valaki a legpontosabb útmutatásokat kapta is, de Ursusnak, mint erdei embernek, ösztöne, valamint a városra vonatkozó tüzetes ismerete segítségül szolgáltak neki, úgy hogy egy idő mulva Chilon lakása előtt volt.
    De nem ismerte föl azonnal, hiszen csak egyszer és az éj sötétjében látta őt. Azonkívül az a magasztos, öntudatos aggastyán, aki őt Glaucus meggyilkolására akarta birni, oly különböző volt ettől a félelemtől összeesett görögtől, hogy senki se tételezhette volna föl, miképp ez a kettő egy és ugyanaz a személy. Mikor Chilon észrevette, hogy Ursus, mint valami idegent szemléli őt, ismét magához tért első rémületéből. A táblácska Vinicius irásával még jobban megnyugtatta, legalább most nem táplálta többé azt a gyanút, hogy szándékosan tőrbe akarják csalni őt. Azt is gondolta, hogy a keresztények nyilván nem ölték meg Viniciust, mivel nem mertek kezet emelni ily előkelő állású személy ellen.
    - Szükség esetén majd megvéd Vinicius - gondolá magában - mert csak nem azért hivat magához, hogy agyon üttessen.
    Új bátorságot szerezvén, azt kérdé tehát:
    - Jó ember, barátom, a nemes Vinicius nem küldött gyaloghintót számomra? Lábaim dagadtak és nem birok annyira menni.
    - Nem - viszonzá Ursus - gyalog megyünk.
    - És ha vonakodom?
    - Ne tedd, mert jönnöd kell.
    - Megyek is, de szabad akaratból. Senki se kényszeríthetne arra, mert szabad ember vagyok s azonkívül a városi praefektusnak jó barátja. Mint világhirű bölcs, nagy hatalommal is rendelkezem és embereket fákká és állatokká változtathatok át. De megyek - megyek! Csak melegebb, csuklyás köpönyeget akarok magamra venni, hogy a rabszolgák ebben a városrészben meg ne ismerjenek, különben folytonosan feltartóztatnának, hogy kezet csókoljanak nekem.
    Más köpönyeget vetett magára és a bő csuklyát fejére húzta attól való félelmében, hogy Ursus fölismeri vonásait, mihelyt fényes világosságban látja őt.
    - Hová vezetsz? - kérdé Ursustól útközben.
    - A Tiberen túl fekvő városrészbe.
    - Még nem régóta vagyok Rómában és még soha se voltam itt, de bizonyosan itt is vannak emberek, akik erényesek.
    De Ursus, aki rendkívül naiv volt és Viniciustól hallotta, hogy a görög vele volt az Ostrianumban és azt is látta, amint Crotonnal a házba lépett, hol Ligia lakott, egy pillanatra megállt és mondá:
    - Ne hazudj, öreg, ma Viniciussal az Ostrianumban és kapunknál voltál.
    - Ah - viszonzá Chilon - házatok tehát a Tiberen túl van? Még nem régóta vagyok Rómában és így nem tudom, hogy hívják a különböző városrészeket. Egészen helyes, barátom. Kaputoknál álltam és kényszerítém Viniciust, hogy tisztelje az erényt és ne lépjen be. Az Ostrianumban is voltam, és tudod-e miért? Már egy idő óta Vinicius megtérítésén fáradozom és az volt óhajtásom, hogy az apostolok legidősebbjeit hallja. Bár megvilágítaná a szent fény az ő lelkét és a tiedet. Hiszen te keresztény vagy és kivánod, hogy az igazság diadalt arasson a hamisság fölött.
    - Igen! - felelé Ursus alázatosan.
    Chilont új bátorság szállotta meg.
    - Vinicius hatalmas úr - mondá - és a császár barátja. Még nagyon gyakran hallgat a gonosz lélek sugallataira, de ha csak egy haja szála meggörbül a fején, a császár valamennyi keresztényen bosszút áll ezért.
    - Felsőbb hatalom őrködik fölöttünk.
    - Egész helyes! Egész helyes! De mi a szándékotok Viniciusszal? - kérdé Chilon, újfent nyugtalankodva.
    - Nem tudom. Krisztus azt parancsolja, hogy irgalmasok legyünk.
    - Helyesen feleltél. Gondolj mindig arra, különben a pokolban fogsz sülni, mint a kolbász a serpenyőben.
    Ursus sóhajtott, Chilon pedig azt gondolta, hogy ezzel az emberrel, ki haragjában oly rettentő volt, azt tehet, amit akar.
    Attól a kivánságtól hajtva, hogy meghallja, mi történt Ligia szándékolt elrablásánál, a szigorú biró hangján kérdé tovább:
    - Mit csináltatok Crotonnal? Beszélj és ne titkolj el semmit.
    Ursus másodszor sóhajtott:
    - Vinicius majd megmondja neked.
    - Ez nyilván azt jelenti, hogy késsel leszúrtad vagy doronggal agyonütötted őt.
    - Fegyver nélkül voltam.
    A görög nem fojthatta el csodálkozását a barbárnak emberfölötti ereje miatt.
    - Pluto vigyen!... azaz, azt akartam mondani: Bocsásson meg neked Krisztus!
    Egy ideig hallgatagon mentek tovább, aztán Chilon így szólt:
    - Nem árullak el, de óvakodjál az őröktől.
    - Én Krisztustól félek, nem az őröktől.
    - És joggal! Nincs nagyobb bűn a gyilkosságnál. Imádkozni akarok éretted, de nem tudom, vajjon használ-e valamit imádságom... ha csak fogadalmat nem teszel, hogy többé nem emelsz kezet senkire.
    - Nem szándékosan öltem - viszonzá Ursus.
    De Chilon, ki főleg saját biztosságára gondolt, nem szünt meg a gyilkosságot kárhoztatni és Ursust minden áron rá akarta beszélni a fogadalomra. Vinicius felől is faggatni kezdé őt, de a ligiai csak immel-ámmal felelt, amennyiben ismételte, hogy magának Viniciusnak szájából fogja meghallani, amit tudnia szükséges. Ily beszélgetések közt tették meg a hosszú útat, mely a görögnek házát a Tiber-külvárostól elválasztotta és végre célnál voltak. Chilon szive ismét hevesen kezdett dobogni. Félelmében úgy tetszett, mintha Ursus baljóslatú pillantásokkal szemlélné őt.
    - Ha nem szándékosan üt is agyon, ez vékony vigasztalás részemre - gondolá - és minden esetre jobb szeretném, ha megütné a guta őt és vele együtt minden ligiait. - Tedd meg ezt velök, ó Zeus, ha képes vagy reá.
    Mialatt ez elmélkedéseknek adta át magát, köpönyegét szorosabbra vonta maga körül, miközben ismételten kijelenté, hogy a hidegtől fél. Mikor aztán a tornácon és előudvaron keresztül abba a folyosóba értek, mely a kis házikó kertecskéjéhez vezetett, hirtelen megállt és mondá:
    - Hadd fujom ki kissé magamat, mert különben nem vagyok képes Viniciusszal beszélni és neki üdvös tanácsokat osztogatni.
    Egy darabig még csöndesen állott, mert bár azt gondolta, hogy nem fenyegeti semmi veszély, térdei mégis reszkettek arra a gondolatra, hogy azoknál a titokzatos lényeknél van, kiket az Ostrianumban látott.
    Ekkor egy himnusz hangjai hallatszottak ki a kis házból.
    - Mi ez? - kérdé Chilon.
    - Te azt mondod, keresztény vagy és azt se tudod, hogy nálunk szokás az Üdvözítő tiszteletére minden étkezés után éneket zengeni? - felelé Ursus. - Miriam és fia valószinűleg visszatértek és talán az apostol is náluk van, mert ő az özvegyet és Crispust minden nap meglátogatja.
    - Vezess egyenest Viniciushoz.
    - Vinicius ugyanabban a szobában van, mert csak egy nagy szobánk van, a többiek sötét cubiculomok amelyekben csak alszunk. Jer - ott pihenhetsz is.
    Beléptek. A kamrában félhomály uralkodott, mivel borús téli este volt és néhány mécs világa nem volt elegendő arra, hogy a sötétséget eloszlassa. Vinicius a beburkolt alakban hamarabb fölismerte Chilont, mint ez őt. De mikor Viniciust a sarokban ágyán megpillantotta, odarohant hozzá, anélkül, hogy a többiekkel törődnék, mintha azt a meggyőződést táplálná, hogy nála a legnagyobb biztosságban van.
    - Ó uram! Miért nem követted tanácsomat? - kiáltá, kezét összetéve.
    - Hallgass! - mondá Vinicius - és figyelj reám.
    Élesen Chilonra nézett és lassan és sürgetőleg beszélt, mintha azt akarná, hogy minden egyes szavát parancsként fogja föl és örökre Chilon emlékezetébe akarná vésni:
    - Croton reám veté magát, hogy megöljön és kiraboljon... érted? Azért leütöttem őt és ezek az emberek bekötözték a sebeket, melyeket a vele való küzdelemben kaptam.
    Chilon tüstént azt gondolta, ha Vinicius így beszél, a keresztényekkel egyet kell értenie és ez esetben azt kivánja, hogy föltétlenül higyjenek neki. Ezt a föltevését Vinicius arckifejezése is megerősítette és anélkül, hogy kétséget vagy csodálkozást árulna el, fölnézett és kiáltá:
    - Az egy kitanult gazember volt! Hiszen mindig óvtalak tőle, uram; hogy ne higyj neki. Minden tanításom úgy lepattant koponyájáról, mint a falra hányt borsó. Az egész Hadesben sincs elég gyötrelem számára. Mert aki nem lehet becsületes ember, annak természetesen gazembernek kell lennie. És kinek esik jobban nehezére, hogy becsületes emberré váljék, mint egy gazembernek? És jótevőjére, ilyen nagylelkű úrra rohanni!... Ó istenek!
    Itt hirtelen eszébe jutott, hogy útközben Ursusszal szemben kereszténynek adta ki magát - és megzavarodva elnémult.
    - Ha a «sica» nem lett volna nálam, agyonüt - tevé hozzá Vinicius.
    - Áldom azt a pillanatot, amelyben azt tanácsoltam neked, hogy legalább kést vigyél magaddal.
    Vinicius fürkésző pillantást vetett a görögre és kérdé:
    - Mit csináltál ma?
    - Hogyan? Tehát még nem mondtam neked, hogy fogadalmat tettem jólétedért?
    - És egyebet semmit?
    - Éppen téged akartalak fölkeresni, mikor az a jó ember hozzám jött, hogy engem hozzád vezessen.
    - Vedd ezt a táblácskát s azzal menj házamba, ott szabadosom után tudakozódol és átadod neki. Az van rajta, hogy úton vagyok Beneventumba. Mondd meg Demasnak azt is, hogy Petronius sürgős levele folytán már ma reggel óta úton vagyok.
    Itt Vinicius egy pillanatig elhallgatott és fürkészőleg pillantott Chilonra, vajjon megérti-e őt, aztán nyomatékosan ismételte:
    - Beneventumba utaztam, érted-e?
    - Igen, uram! Hiszen a Porta Capenánál ma vettem bucsút tőled... és elutazásod óta annyira vágyódom utánnad, hogy ha azt le nem csillapítja nagylelküséged, halálra búsulom magamat, mint Zethos szerencsétlen felesége Xylos iránti bánatában.
    Habár Vinicius még betegnek érezte magát s jóllehet hozzá volt szokva a görögnek simulékony természetéhez, mégis elmosolyodott. Ő is örült, hogy Chilon oly gyorsan megértette őt s azért azt mondá:
    - Tehát még azt is oda írom, hogy szárítsák föl könnyeidet. Adj ide egy mécset.
    Chilon, már teljesen megnyugodva, fölemelkedett, a tűzhelyhez közeledett s a párkányról egy égő mécset vett le.
    De mikor e mozdulatnál a csuklya leesett fejéről s a világosság éppen arcára esett, Glaucus tüstént fölugrott ülőhelyéről, gyorsan hozzá közeledett és megállt előtte.
    - Nem ismersz meg, Kéfás? - kérdé.
    Hangjában oly valami borzasztó volt, hogy a jelenlevőket hideg borzongás járta át.
    Chilon a mécset magasra emelte s azonnal tüstént földre ejtette. Aztán összeesett és nyögé:
    - Nem én vagyok... Nem én vagyok!... Irgalom!
    Glaucus azonban a többiekhez fordult, kik éppen vacsorájukat költötték el és kiáltá:
    - Ez az az ember, aki engem és családomat eladta és a romlásba döntötte.
    Története ismeretes volt úgy a keresztények, mint Vinicius előtt, aki csupán azért nem tudott semmit orvosának személyiségéről, mivel a bekötözés közben a fájdalom miatt folyton ájulásban volt s a Glaucus nevet nem hallotta. De Ursusra nézve ez a pillanat Glaucus szavaival együtt olyan volt, mint a villámsugár a mély sötétségben. Ő nem ismerte föl Chilont oly gyorsan, de amint egyetlen egy ugrással mellette termett, karját megragadta, visszafordította és kiáltá:
    - Ez az, aki azt beszélte, hogy Glaucust meg kell ölnöm.
    - Irgalom! - nyögte Chilon. - Adok nektek... uram! - kiáltá, fejét Vinicius felé fordítva, - ments meg. Bíztam benned, fogd tehát pártomat... Leveledet... elviszem... Ó uram! Ó uram!
    De Vinicius, ki az eseményt egykedvűbben nézte, mint a többiek valamennyien, mivel be volt avatva a görögnek ügyeibe s mivel szíve nem ismert szánalmat, mondá:
    - Ássátok el őt a kertben! A levelet vigye el más valaki.
    E szavak ugy hangzottak Chilon előtt, mint a halálos itélet. Csontjai ropogtak Ursus iszonyatos kezei alatt s a fájdalom könnyei fakadtak szemében.
    - Istenetekre, irgalom! - kiáltá. - Keresztény vagyok!... Pax vobiscum! Keresztény vagyok és ha nem hisztek nekem, kereszteljetek meg még egyszer, kereszteljetek meg még kétszer, még tízszer... Glaucus, ennek tévedésnek kell lennie. Engedjétek meg, hogy csak mondjak valamit! Tegyetek rabszolgává! De ne öljetek meg! Irgalmazzatok!
    A fájdalomtól csaknem elfojtott hangja mind gyöngébb lett.
    Ekkor Péter apostol fölállt az asztalnál, ahol ült, egy pillanatig megrázta ősz fejét, mely mellére hanyatlott, fölpillantott és míg köröskörül mély csend uralkodott, hangosan mondá:
    - Az Üdvözítő eképp szólt hozzánk: Ha atyádfia vétkezik ellened, büntesd meg őt; és ha megbánja azt, bocsáss meg neki. És ha napjában hétszer vétkeznék ellened és hétszer jönne napjában és mondaná: megbántam, bocsáss meg neki!
    Köröskörül még nagyobb csönd lett.
    Glaucus sokáig állt ott, arcát tenyerével eltakarva s azután leereszté kezét és mondá:
    - Kéfás, bocsássa meg Isten azt az igaztalanságot, melyet velem elkövettél, amint Krisztus nevében én is megbocsátok.
    És a görögöt Ursus szabadon bocsátva, hozzá tette:
    - Bocsásson meg nekem úgy az Üdvözítő, amint én is megbocsátok neked.
    Chilon földre rogyott és kezére támaszkodva, fejét folytonosan ide-oda fordította, mint valami hurokban megfogott vadállat, mintha meg akarna bizonyosodni, merről fenyegeti őt a halál. Még nem hitt szemének és fülének és nem mert bocsánatot remélni.
    Lassankint visszatért öntudata, de kékes ajkai még reszkettek a rémülettől.
    - Menj békében! - mondá az apostol.
    Chilon fölállt, de még nem birt beszélni. Önkénytelenül Vinicius ágyához közeledett, mintha még mindig nála keresne oltalmat; mert még nem volt tisztában azzal, hogy a tribún elitélte, habár kihasználta őt és bizonyos tekintetben bűntársa volt, holott éppen azok bocsátottak meg, akik ellen fölhasználtatta magát. Ennek a tudatára később ébredt. Most csak ámulat és hitetlenség fejeződött ki arcán. Habár most belátta, hogy megbocsátottak neki, mégis iparkodott fejét minél hamarább biztosságba helyezni e megfoghatatlan emberek elől, akiknek jósága csaknem úgy megdöbbenté, mint ahogy kegyetlenségek megrémítette volna. Úgy rémlett előtte, hogy ha tovább marad, ismét valami váratlan dolog fog történni, azért, mikor Vinicius mellett állott, tördelt hangokon kiáltá:
    - Add a levelet, uram! Add a levelet!
    És a táblácskát, melyet Vinicius neki nyujtott, kikapva, először a keresztények s aztán a beteg felé meghajtván magát, a fal mellett elosont és az ajtón kisietett. A kertecskében, hol sötétség környékezte, haja ismét fölborzadt fején, mert meg volt győződve, hogy Ursus kirohan és megöli őt. Elfutott volna, ha lábai meg nem tagadják a szolgálatot s végre csakugyan majdnem leroskadtak alatta, mert tényleg hirtelen Ursus állt előtte. Chilon a földre borult és nyögte:
    - Urbán... Krisztus nevében...
    Ursus azonban mondá:
    - Ne félj; az apostol azt parancsolta, vezesselek a kapuig, hogy el ne tévedj a sötétben és ha nem volna elég erőd, haza kisérlek.
    Chilon fölemelte a fejét.
    - Mit mondasz? Mit? Nem akarsz megölni?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633982549
Webáruház készítés