Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Sienkiewicz Nyomorból a halálba MOBI e-könyv

Sienkiewicz Nyomorból a halálba MOBI e-könyv
540 Ft

Marysia édesapjával felkerekedik, hogy hátra hagyja a nyomort, útra kél át a tengeren, a végtelen lehetőségek földjére, az Amerikai Egyesült Államokba. Ám a nagy várakozást csalódás követi, s a nélkülözések elől történő menekülés nélkülözésekbe torkollik. Marysia elveszíti édesapját, s a kilátástalanságban összecsapnak fölötte a hullámok...

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Az olajlámpák a fülkében már kialvóban voltak. Mind sötétebb lett, mintha a halál örök éjszakája közeledett volna.
    - Marysia, fuldoklott az öreg, mert lélekzete már majdhogy föl nem mondta a szolgálatot. Marysia, bocsáss meg nekem, hogy igy a romlásba sodortalak. Közeledik utolsó óránk. Bünös tekintetünk nem fogja többé viszontlátni a földet. Számunkra nincs többé gyónás, sem megbocsátás! Nem fognak csontjaink a földben pihenni, mi szegények a hullámsirból járulunk az utolsó itélet elé.
    Marysia csak azt értette meg a szavakból, hogy nincs többé segitség. Sokféle gondolat villant át agyán. De lelkében csak az járt:
    - Jaskó, egyetlen drága Jaskóm, meghallod-e szavamat Lipincében?
    A kétségbeesés oly erősen összeszoritotta szivét, hogy egyszerre hangos zokogásban tört ki, a mi borzalmasan visszhangzott ezen a helyen, a hol mindenki, mint valami temetésen, visszaszoritotta fájdalma kitörését.
    Az egyik sarokból odakiáltott valaki:
    - Csönd legyen!
    A leány, mintha ettől a hangtól csakugyan megijedt volna, egyszerre elnémult.
    A lámpaüvegek kiestek, a lángok kialudtak, ugy hogy teljes sötétség volt már. Hogy közelebb legyenek egymáshoz az emberek, egy sarokban huzódtak össze.
    A félelem és kétségbeesés elnémitott mindenkit. Egyszerre fölhangzott az öreg Toporek szava:
    - Kyrie eleison!
    - Christe eleison, folytatta Marysia, aztán együtt kezdték:
    - Miatyánk, ki vagy a mennyekben...
    A sötét fülkében csudálatos ünnepiesen hangzott imájuk, melyet csak a leány kebeléből fel-feltörő zokogás szakitott olykor meg. Az utasok egyrésze belétemetkezett ruhákba, vánkosokba. Marysia is megnyugodott már, az imádság hangja mind nyugodtabb lett, csak a vihar szörnyü kisérete nem akart félbeszakadni.
    Egyszerre kétségbeesett kiáltás hallatszott az ajtóhoz közelállók felől. Egy hullámcsapás bedöntötte és a fülke az utolsó zugig megtelt vizzel. Az asszonyok felugráltak és az ágyra másztak. Mindenki leszámolt már az élettel.
    Pár pillanat mulva egy tiszt lépett be, lámpával a kezében. Csuron egy viz volt és arcza egész vörös a megerőltetett munkától. Pár szóval megnyugtatta az asszonyokat, hogy a viz csak véletlenül hatolt be és bár nem ült még el a vihar, veszedelemről többé szó sem lehet.
    Eltelt néhány óra. A vihar egyre tombolt, a hajó recsegett, hányták-vetették a hullámok, de nem merült el. Az emberek lassan-lassan megnyugodtak. Némelyek még le is feküdtek.
    Teltek az órák. Végre az egyik ablaknyiláson át halavány fény szürődött be a fülkébe. A tengerre fölvirradt a nap. Nem sok vigasztalót látott itt, de legalább hozott magával reményt és vigaszt.
    Miután minden imádságot, a mit csak tudtak, elmondtak volna, a mi két utasunk kimerülten dőlt le pihenő helyére. A reggelihez hivó harangszó keltette fel őket. De ma nem volt étvágyuk, a fejüket, mintha ólomból lett volna, oly nehéznek érezték. Az öreg meg egyenesen odáig volt.
    Sehogyse tudott belétörődni sorsába. Az a német ember, a ki az utazásra rábirta, megmondta ugyan, hogy tengert kell majd járnia, de hogy az a tenger ilyen nagy és az utazás ilyen soká tart, azt nem gondolta. Azt hitte valami kompon átjutnak majd, mint már nem egyszer járt ily alkalmatosságon. Ha csak sejtette is volna, hogy a tenger ilyen végtelen, bizony nem mozdult volna ki Lipincéből.
    Aztán egyre furdalta a lelkiismeret is, nem rontotta-e meg a maga és leánya egész életét? És nem bün és szégyen-e, hogy egy lipincei katholikus ember ugy megkisértse az Urat egy ily tengeri uttal, a melyen immár öt napja jár az ember, a nélkül, hogy kilátás volna rá, hogy partot ér, ha ugyan egyáltalán még érnek valaha szárazföldet! És még hét álló napig kell kiállania ilyen szenvedéseket és félelmeket!
    A vihar még két napig tombolt, azután alábbhagyott. Marysia és apja kimerészkedtek a fedélzetre. A mint azonban a még egyre hánykodó hullámokat, a hajóhoz csapkodó hullámhegyeket és a viznek feneketlen mélységét maguk előtt látták: szentül meg voltak győződve arról, hogy ha csak az Isten vagy valami csudatékony hatalmának jóvoltából innen ki nem kerülnek, más őket ebből az örvényből, melybe jutottak, kimenteni nem tudja.
    Végre teljesen kiderült. Nap nap után telt és még mindig nem láthattak egyebet a hajóról a végtelen, majd zöld, majd kéklő vizfelületnél, mely az éggel egybefolyni látszott. Néha-néha egy-egy felhő került feléjük, mely alkonyattájt piros szint öltött és a messze nyugaton pihenni tért, de a hajó ugy látszott hiába kergeti a végtelen vizen.
    Toporek csakugyan azt hitte, hogy a tengernek nincs határa. Nagy nehezen rá szánta magát, hogy megkérdi, mikor lesz vége az utjuknak? Föltette négyszögletes sipkáját, alázatosan levette egy arra menő matróz előtt és megkérdezte tőle lengyelül:
    - Nagyságos uram, mikor érünk már partot?
    És óh csudák csudája! - a matróz nem nevette ki, megállt és meghallgatta. Viharszántotta barázdás ábrázatán meglátszott, hogy emlékezetében szavak után kutat, a mikkel kifejezze a mondanivalóját. Kis vártatva megszólalt:
    - Mi?
    - Hogy nemsokára partot érünk-e, nagyságos uram?
    - Még kettő nap, kettő nap, nyögte ki nagy nehezen a tenger vitéz embere és mindjárt az ujjain is megmutatta mit gondol.
    - Köszönöm szépen.
    - Honnan van jönni maga?
    - Lipincéből.
    - Mi van az Lipince?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740926
Webáruház készítés