Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Seneca: Vigasztalások_EPUB

Seneca: Vigasztalások_EPUB
540 Ft540

E művek fordításával eredetileg nem volt egyéb czélom, mint az enyéim vigasztalása és saját lelki megkönnyebbülésem. Sok évvel ezelőtt elhalt testvérem után keseregtek már akkor is öreg szüleim. Őket akartam, nyugtatni és deríteni Marcia vigasztalásával. Én magam akkor még erősebb lélekkel viseltem közös fájdalmunkból a magam részét.
Legközelebb ők is mindaketten sírba szálltak, úgy szólván «kézen fogva», néhány nap alatt. Két öreg törzs, melyek közűl egyik sem akarta túlélni a másik kidőltét. Családi tűzhelyünk teljesen kialudt. Egyszerre puszta és lakatlan lett az az egyszerű kis hajlék, melyben zsenge korom óta áldoztam a szeretet oltárán s boldog tanuja és gyarapítója lehettem az ő boldogságoknak. Ilyenre mondhatta Seneca, hogy «ez az alacsony kunyhó erényeket rejt; minden templomnál ékesebb. Ott látható az igazság, az önmérséklet, az eszély, a kegyelet, minden kötelesség hű teljesítése, az emberi és isteni dolgok tudása.»
Búsongva és gyötrődve, enyhület és megnyugvás után kapkodtam. Megtanultam tapasztalásból, de a római bölcstől is, hogy «a szeretve fájó szivet semmi sem vonhatja el a gyötrődéstől, hanemha a józan ész, vagy a tisztességes foglalkozás.» A fájdalom mindenütt velünk jár ugyan, de mintha elzsibbadna és elszenderűlne, midőn lelkünk, bár kényszerítve, más tárgyak felé irányúl. - Ujra Seneca műveit kezdettem forgatni. Uj veszteség után ismét a régi gyógyforráshoz fordultam. - Marcia vigasztalása után Helvia vigasztalását vettem elő, majd később Polybiusét. Azt a néhány napot, melyet arra fordíték, hogy azokat magyarul szólaltassam, legalább elloptam a czéltalan és eredménytelen keservtől. Az a jámbor hiedelem pedig, hogy az enyimen kívűl nem egy fájó sziv lehet még, mely e művekben egyszer másszor talán némi enyhületet fog találni, arra bírt, hogy ezeket közrebocsássam. (Lévay József)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Nézd a világot besugárzó csillagokat. Egyikök sem áll egy helyben. Folytonosan halad és helyet cserél. Bár az egyetemmel együtt fordúl, mégis a világgal ellentétesen szintúgy ragadtatik. Az égi jegyek mindenikén átszökell. Mozgása s egyik helyről másikra költözése folytonos. Mindenek folyvást ragadtatnak, költözőben vannak s a mint a természet törvénye és kényszerüsége rendelte, egyik helyről másikra vitetnek. Midőn bizonyos évek sora után köreiket megfutották, megint mennek azon az úton, a melyen jöttek vala.
    Most már gondolod-e, hogy az emberi lélek, mely ugyanazon elemekből van alkotva, melyekből az isteni dolgok állanak, nehezen tűri az átmenetet és költözködést, holott az isteni természet, a folytonos és gyors változásban gyönyörködik, vagy az által tartja fen magát? - Az égiektől nosza, fordulj az emberi dolgok felé. Látni fogod, hogy népek és nemzetek változtatják helyeiket. Mit keresnek a barbárok tartományaiban a görög városok? mit az Indusok és Persák közt a macedó-beszéd? Scythia s ama vad és szilaj nemzetek egész vidéke, a Pontus partjaira helyezett Achajai községekkel bír. Nem riasztotta el az ide átköltözőket sem az örökös tél zordonsága, sem az embereknek az égaljhoz hasonló zord természete. Ázsiában athænei néptömeg él: Miletus hetvenöt város népét rajzotta szerte; Italiának azon egész oldala, melyet az alsó tenger mos, nagyobb Græcia volt. A tuscusokat Ázsia igényli magának; a tyrusbeliek Afrikában laknak; a pœnusok Hispániában; Galliában görögök, Görögországban gallusok; a Pyrenæk nem gátolták meg a germánok átmenetelét; ismeretlen, úttalan útakon törte át magát az emberi állhatatlanság. Gyermekeket és nőket s elaggott szüléket hoztak magokkal. Némelyek a hosszu bolyongásban zaklatva, nem megfontolás után választottak helyet, hanem kifáradtan a legközelebbit foglalták el; mások fegyverrel szereztek jogot az idegen földhöz; némelyeket, midőn ismeretlenbe vándoroltak, a tenger nyelt el; mások ott telepűltek le, a hová őket a szükség kitette. Hazát elhagyni és keresni nem minnyájoknak egyforma oka volt. Némelyeket városaik végpusztulása űzött idegenbe, midőn sajátjaikból kifosztva, ellenséges fegyverek közűl menekűltek; másokat az otthoni lázongás üzött el; némelyeket a népesség túlszaporodása, az erők megkönnyítése végett kényszeríte el, - másokat ragályos betegség, gyakori földrengés, vagy a szerencsétlen talaj más valamely tűrhetlen hibái távolítának el; némelyeket a fölötte dicsért termékeny vidék hire rontott meg, - másokat ismét más ok hivogatott el saját lakaikból. Annyi tehát világos, hogy semmi sem maradt meg azon a helyen, a melyen született. Az emberiség szétszóródása folytonos. Minden nap változik valami ez oly nagy világon. Új alapokat vetnek a városoknak; új nevei keletkeznek a nemzeteknek, midőn az előbbiek ki vannak oltva, vagy egy erősebbnek gyarapításához járultak. Már pedig a népeknek mind ez a költözködése, mi egyéb, mint közszámüzetés?

    VII. fejezet

    De miért kerűlgetek veled ily hosszasan? minek számláljam elő Antenort, Patavium építőjét és Evandert, aki a Tiberis partján az Arcadiaiak tartományát telepíté? minek Diomedest és másokat, kiket a trójai háború mint győzőket s legyőzötteket idegen földekre szórt szélyel? Hiszen a római birodalom is egy számüzöttet tekint alkotójának, a kit, elfoglalt hazájából menekűlve s megmaradt csekély holmijával együtt messze földet keresve, a kényszerűség és a győzőtől való félelem Itáliába szállított le. Innen aztán a nép hány gyarmatot külde minden tartományba? Római mindenütt lakik, a hol győzött. Örömest kölcsönzék nevöket a helyváltoztatáshoz s elhagyva saját tűzhelyeit, tengereken túl költözött az öreg települő.

    VIII. fejezet

    A tárgy nem kíván több felsorolást: de eggyel mégis megpótolom, a mi épen szemünk előtt kinálkozik. Maga ez a sziget már sokszor változtatta lakosait. Hogy a régibbeket mellőzzem, a miket a hajdan kor fedez, Phocist elhagyván, a grájok, kik most Marsiliában laknak, először ezt a szigetet szállották meg. Hogy innen mi űzte el őket, nem tudhatni: vajon az éghajlat zordsága, vagy a túlhatalmas Itália közelsége, vagy a tenger kikötő nélkül léte. Mert hogy nem a lakosok vadtermészete volt az ok, onnan világos, hogy akkor Gallia legádázabb és legmíveletlenebb népei közé vegyűltek. Átjöttek aztán ide ligurok, és átjöttek hispánok, a mi a szokás hasonlóságából tünik ki. Ugyanolyan főveget, ugyanolyan lábbelit viselnek, a minő a cantabereké s némely szavaik is olyanok, - mert az egész beszéd, a görögökkel és ligurokkal társalgásnál fogva, a hazaitól eltért. Ide telepítették azután a római polgárok két gyarmatát, az egyiket Marius, s másikat Sylla. Annyiszor változott e száraz és tűskés sziklasziget lakossága.
    Alig találsz tehát földet, melyet még most is benszülöttek laknának; keverékek és beszármazottak mindnyájan: egyik a másik után következett. Ez azt kivánta, mit a másik megúnt; amaz a honnan másokat kiűzött, maga is kiküszöböltetett. Úgy akarta a végzet, hogy egy tárgynak se legyen állandósága egy helyen. A helyváltoztatás ellen, leszámítva egyéb kellemetlenségeket, melyek a számüzetéssel járnak, Varro, a legtudósabb római, elég gyógyszernek véli azt, hogy bárhová kerülünk, ugyanazon világrend vár bennünket. M. Brutus elégnek tartja, hogy a számkivetésbe menők elvihetik magokkal erényeiket. Ha valaki ezeket egyenként kevés hatásuaknak gondolja a számüzött vigasztalására, mind a kettőt együtt igen sokat érőnek fogja vallani. Mert hát mennyi az, a mit elvesztettünk? a legszebb kettő követ bennünket, bárhová távozunk: a köztermészet és saját erényünk. Hidd el nekem, úgy végezte az, a ki a mindenség alkotója, legyen az bár a mindeneket bíró Isten, vagy e roppant műveknek testetlen létesítő oka, vagy minden nagyokat és kicsinyeket egyenlő erővel átható isteni fuvallat, vagy a végzet és az egymással összefüggő események változatlan lánczolata, - mondom, úgy végezte, hogy mások véleménye alá csak igen csekély dolgaink esnek. A mi az emberben legjobb, kívül esik az emberi hatalmon: azt sem adni, sem elvenni nem lehet. Ez a világ, a melynél se nagyobbat, se dicsőbbet a természet nem szült: a világot szemlélő és csodáló lélek, - legfölségesebb része annak, állandó sajátunk, mindaddig velünk maradandó, valameddig magunk fenmaradunk. Vidáman és emelkedetten, szilárd léptekkel siessünk tehát oda, a hová bennünket a körülmény vezetend.

    IX. fejezet

    Járjunk be minden földet: egy sincs a világon ránk nézve idegen. Tekintetünk mindenünnen egyformán emelkedik az ég felé; minden isteni dolog egyenlő távolságban van minden emberi dologtól. Ennél fogva míg szemeim el nem vonatnak ama látványtól, melylyel oly kielégíthetlenek; - míg a napot és holdat szemlélnem szabad; míg csügghetek a többi csillagzatokon, - míg azok keltét és nyugtát s gyorsabb vagy lassubb járások okait és időközeit vizsgálhatom, míg nézhetem az éjjel tündöklő oly sok csillagot, melyek közt némelyek mozdulatlanok, mások nem nagy térben futók, hanem saját ösvényökön keringők, - némelyek gyorsan kilövellők, - mások a szemet izzó tűzzel vakítók, mintha lebuknának, vagy hosszú vonalban nagy fénynyel tova repülnének; míg ezekkel együtt vagyok s a mennyire embernek szabad, az égiek közé vegyülhetek; míg az ismert tárgyak szemléletére függesztett lelkemet mindig a magasságba emelhetem: mi gondom arra, hogy lábammal mit taposok? - Ámde ez a föld nem bővölködik gyümölcstermő, vagy gyönyörű fákkal, - nem locsolják ezt nagy és hajózható folyamok medrei, - semmit nem szül, a mit más népek kivánnak, - lakóinak fentartására is alig termékeny; itt nem metszenek drága követ, - arany és ezüst eret nem tárnak fel. - Korlátolt lélek az, melyet földi tárgyak gyönyörködtetnek. Azokhoz kell vezéreltetnie, a mik mindenütt egyenlőn mutatkoznak, mindenütt egyenlőn tündöklenek s azt kell meggondolnia, hogy az igaz jókat a hamis és rossz vélemények akadályozzák. Minél hosszabb csarnokokat készítnek az emberek, - minél magasabb tornyokat emelnek, - minél szélesebbre bővítik tanyáikat, - minél mélyebbre ássák nyári hűselőiket, - minél nagyobb igyekezettel tágítják éttermeiket: annál több lesz, a mi tőlök az eget elrejtendi. - Oly tartományba vetett a sors, melyben a legbővebb menedékhely is csak egy viskó. Valóban kicsinyes gondolkozású vagy és hitványul vigasztalod magadat, ha ezt csak azért tűröd bátran mert, a Romulus viskóját ismerted. Inkább ezt mondd: az az alacsony kunyhó mégis erényeket rejt; minden templomnál ékesebb; ott látható az igazság, az önmérséklet, az eszélyesség, a kegyelet, minden kötelesség hű teljesítése, az emberi és isteni dolgok tudása. Egy hely sem szűk, mely e nagy erények csoportját magába fogadja; egy számüzetés sem súlyos, melyben ily kisérettel járni szabad. Brutus abban a könyvben, melyet az erényről írt, azt mondja, hogy meglátogatta a Mitylenæbe számüzött Marcellust, a ki bármennyit tűrt ott emberi természete szerint, a legboldogabban élt és a tudományokhoz soha sem ragaszkodott annyira, mint abban az időben. Azért hozzá teszi, úgy látszott neki, hogy inkább magára nézve volt számüzetés az, midőn nála nélkül tért vissza, mint az, hogy amaz maradt ott a számüzetésben. Oh! bizony boldogabb volt Marcellus akkor, midőn számüzetését Brutusnak, mint akkor midőn consulságát a köztársaságnak bemutatta. Mily nagy férfiú lehetett az, a ki oly hatással bírt, hogy valaki számüzöttnek lássék önmaga előtt, midőn a számüzöttől visszatér? és megbámulására ragadjon egy embert, a ki még az ő Cátója előtt is bámulatos volt? Ugyanaz a Brutus mondja, hogy C. Cæsar elhajózott Mitylenæ mellett, mivel tartózkodott meglátni az oly elkényszeredett férfiút. Neki ugyan kieszközlé a senatus a visszatérést, közrimánkodással, oly nyugtalanúl és szomorkodva, hogy ama napon mindnyájan Brutus szívével látszottak bírni, mintha nem is Marcellusért, hanem önmagokért könyörögtek volna, hogy számüzöttek ne legyenek, őt nélkülözvén: de sokkal többet ért el ama napon, melyen őt mint számüzöttet Brutus elhagyhatá, Cæsar pedig meglátogatni nem bírta. Mind a kettőnek tanusága őt illette: Brutus búsult Marcellus nélkül visszatérni, - Cæsar pirult.
    Vajon kétled-e, hogy emez oly nagy férfiú a számüzésnek ily nyugodt szívvel viselésére ekképen intette önmagát. Hazádat nélkülöznöd, nem szerencsétlenség. Hiszen úgy tanultad s úgy tudod, hogy a bölcsnek minden hely hazája. És aztán? az, a ki téged számüzött nem nélkülözte-e maga is tíz teljes éven keresztül a hazát? igaz, hogy a birodalom terjesztése végett, de mégis nélkülözte. Most megint magához vonja őt a felujuló háború vészeivel teljes Afrika, magához vonja Hispánia, mely a már megtört, és levert részeket ujra felizgatja, vonja a hűtlen Aegyptus, végre az egész világ, mely a megrendűlt birodalom ellen az alkalmat lesi. Melyiknek siessen előbb segitségére? melyik részszel szálljon szembe? Mindenfelé hajtja saját győzedelme. Hadd tiszteljék és bámulják őt a nemzetek: te csak élj Brutus csodálatával elégedetten.
    Jól türte tehát Marcellus a számkivetést s lelkében semmi változást nem okozott a hely megváltoztatása, habár szegénység követte is azt, de a melyben tudta, hogy semmi rossz nincsen, hacsak valakit a mindent felforgató fösvénység és pazarlás őrülete meg nem száll. Mert hát mennyi az, a mi az ember fentartására szükséges? s ki van annak hiával, ha csak némi erénynyel bír is? A mi engem illet, tudom, hogy nem gazdagságot, hanem csak foglalásokat veszítettem. A test kivánatai csekélyek: kerülni akarja a hideget, tápszerekkel oltani az éhet és szomjat; a mit azon kivül kiván, vétekre, nem használatra való. Nem szükség átkutatni a mélységeket, sem állatok vesztével terhelni a gyomrot, sem a távol tenger ismeretlen partjáról keríteni csigákat. Az istenek és istennők verjék meg azokat, kiknek dúslakodása egy ily irigylett birodalom határain is túlhág. A Phasis-folyón tulról akarják beszerezni, a mivel a fényes vendéglőt ellássák; nem restellik madarakat a parthusoktól szedni, a kiket még meg sem büntettünk. Mindenünnen összegyüjtik a finnyás izlés előtt ismert dolgokat. A mit az élvezetektől megromlott gyomor alig vesz be, a legtávolabbi Oceanról szállítják. Okádnak, hogy egyenek; esznek, hogy okádjanak, s az ételeket, melyeket az egész világról összeszereznek, még csak meg se emészthessék. A ki az ilyeneket megveti, mit árt annak a szegénység? a ki pedig kivánja, annak a szegénység még használ is. Mert akaratja ellen gyógyul s ha orvosságot kényszerítve sem vesz be, legalább néha, mikor nem teheti, a nem akaróhoz hasonló. C. Cæsar, a kit mint előttem látszik, azért szült a természet, hogy megmutassa, mire képesek a legnagyobb hibák a legnagyobb szerencsében, egy napon százezer ezüstpénzt (sestertiust) lakmározott el és ebben mindenkinek hajlamától támogatva alig vette észre, hogy három tartomány adója egy lakomára megy el. Oh nyomorultak, a kiknek inyét csak drága ételek ingerlik! a drágaságot pedig nem a kitünő íz, vagy a szájnak valamely édessége, hanem a ritkaság és a megszerzés nehézsége okozza. Egyébiránt, ha józan eszökhöz szabad volna fordúlni, mi szükség van a gyomornak szolgáló annyi mesterségre? mi a kalmár-árukra? mi az erdők kizsákmányolására? mi a mélységek átkutatására? Szerteszét hevernek a tápszerek, melyeket a természet minden helyen lerakott; de ezek mellett vakok módjára elhaladnak; minden vidéken átkóborlanak, tengereken átutaznak s midőn éhségöket kevéssel csillapíthatnák, sokkal ingerlik.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983430
Webáruház készítés