Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Selma Lagerlöf Anna Svard MOBI e-könyv

Selma Lagerlöf Anna Svard MOBI e-könyv
540 Ft

TARTALOM

ELSŐ RÉSZ
A karlstadi utazás
Ló meg tehén, szolgáló meg béres
A szolgabíróné
Az esküvő
Az új otthon
Reggel
Látomások a templomban
A vasárnapi kalap
A látogatás

MÁSODIK RÉSZ
A Paradicsom
A bűnbeesés
A szekrény
A kártya
A találkozás
A szerencsétlenség
Jaquette kisasszony
Az öreg Líza

HARMADIK RÉSZ
A csavargó-báró
A báróné
A vásári pap
Az országúton
Hazafelé
A jegygyűrű

  • Részlet az e-könyvből:

     

    III.

    Senki sem mondhatta Karl-Arturról, hogy el van kényeztetve. Nem volt finnyás sem ételben, sem italban, hozzá volt szokva, hogy egész nap dolgozzék és nem panaszkodott sohasem, hogy rázós szekéren kell utaznia vagy hogy jéghideg templomban kell prédikálnia. De amiről nem tudott lemondani, az bizonyos rend volt, bizonyos tisztaság és munkanyugalom, de hát épp ez volt az, amit nem talált fel otthonában, mióta oda a gyerekek beköltöztek.
    Egy reggel, mikor kiment a konyhába, hogy megreggelizzék, észrevette, hogy a falusi csizmadia érkezett meg. Éppen ott ütötte fel a szerszámasztalát az ablaknál, ahol Karl-Artur a legszívesebben ült. Az egész konyha tele volt bőr- és szurok-szaggal és a megszokott rendetlenséget még fokozták a szétszórt bőrdarabok, sámfák és csirizes tálak.
    Az asztalon, melyet a felesége a szoba közepére húzott, két mély tányér volt felterítve, meg két cinktál, tele tejes kásával. A tányérok persze neki és a mesternek szóltak. A felesége és a gyermekek szokás szerint a cinktálból ettek.
    Ezt már ezelőtt is nehézményezte. Nem éppen az ételt, hiszen az mindig egyszerű volt, de hogy így tálalta fel. Arra kérte a feleségét, hogy minden gyereknek külön tányért adjon. Megmagyarázta, hogy milyen jó, ha azok is megtanulják, hogy mi az illendő az asztalnál.
    Erre a felesége csak azt mondta, hogy megbolondult, ha azt gondolja, hogy neki ideje van tíz tányért felmosni háromszor napjában. De a férje megkapja a maga külön tányérját, mert már ehhez van szokva.
    Különben el kellett ismernie, hogy a gyerekek nem viselkedtek illetlenül evésközben. Elmondták az asztali áldást, minden figyelmeztetés nélkül, megették, amit kaptak, és nem civakodtak a kásástál körül. Nem is volt olyan nehéz velük együtt enni, de hogy most a cipészmesterrel üljön le egy asztalhoz, ez már mégis sok volt. Amikor megpillantotta annak fekete szurkos kezét, egyszeriben elvesztette az étvágyát.
    A nélkül, hogy hamarjában meggondolta volna, mit csinál, fogta a tányérját és a kanalat, meg egy darab kenyeret és bevitte a dolgozószobájába. Ott mindig nyugalma volt, ott tiszta volt a levegő és a bútorok szépen megtörülgetve. Kissé elszégyelte ugyan magát menekülése miatt, de be kellett vallania, hogy régen esett a kása olyan jól, mint éppen most.
    Mikor kis idő mulva visszavitte a tányérját a konyhába, ott néma csendet talált. A mester összeráncolt homlokkal ült, a felesége meg a gyermekek pedig lesütötték a szemüket, mintha szégyelték volna magukat ő miatta.
    Ezen a napon sehogysem érezte magát jól otthon, hanem egy kis idő mulva vette a kalapját és elment. Eleinte az országúton járkált és nem tudta, hogy merre vegye az útját. Sundlerékhoz nem mehetett, mert a kántor betegen feküdt és a felesége oly nagy gyöngédséggel ápolta, hogy nem ment volna egy percre sem ki a beteg szobájából. Az esperesudvarba sem mehetett, hogy az esperesnével beszélgessen. Ugyanis Charlotte nem akarta, hogy drága nénje egyedül üldögéljen özvegy bánatában a papudvarban, azért meghívta egész télire magához Sjötorpba.
    Mégis, mikor elsétált a papudvar mellett, valami csodálatos vágyódás szállta meg a finom, régi otthon után. Kinyitotta a kaput és az udvaron át a kert felé tartott.
    És érthető, mikor a magas, nyírott bokrok között sétált, eszébe jutott, mikor utoljára Charlotte-tal járkált itten. Visszaemlékezett arra, hogyan veszett össze vele és hogyan jelentette ki, hogy nem vesz mást feleségül, csak azt, akit az Úr választ ki számára.
    És íme, most már felesége az a nő, akit a Gondviselés küldött az útjába ott az országúton, és ő meg volt győződve róla, hogy ő az igazi és hogy ketten igazán meg tudnák teremteni az új paradicsomot a földön. Hát most mindez ne sikerüljön, csak azért, mert azt a gyerekcsapatot a nyakukba vették? Nem tagadhatta, hogy Charlotte-nak joga volna őt most kinevetni, csak azért, hogy terveit nem tudja megvalósítani, mert nem tud egy csapat gyerekkel elbánni.
    Már ebédre járt az idő, mikor hazatért, de mielőtt a konyhába bement volna, a felesége szépen megterített tálcán hozta be hozzá az ételt. Vidám volt és barátságos, mint mindig.
    - Tudod, férjem-uram, azt hittem, hogy velünk akarsz enni. Ha csak előbb mondtad volna, akkor kezdettől fogva ide hoztam volna neked az ételt.
    Erre Karl-Artur sietett válaszolni, hogy szívesen eszik vele meg a gyerekekkel. De a mester szurkos tenyere elriasztotta. És most azt ajánlotta, hogy ő is bent egyék. Nem szép volna, ha egyszer ketten egyedül ebédelhetnének?
    Nem, ezt már nem teheti. Kénytelen a gyerekekkel együtt enni, hogy rendet tartson. De szívesen bent marad, amíg megebédel.
    Erre leült az íróasztalszékre és beszélgetett. Karl-Artur hamarosan megtudta, hogy a mester csak ma estig akar itt maradni. Azután dolga van egészen újévig. A gyerekek így nem mehetnek új cipőben karácsonykor a templomba, ahogy pedig megígérte nekik.
    Karl-Artur megértette, hogy a mester megsértődött és e miatt hagyja ott őket. De hát hogy segítsen a dolgon?
    Megint Charlotte arcát látta maga előtt, amint kineveti, hogy ilyen apró dolgot sem tud elintézni.
    Mikor a felesége kiment a tálcával, ülve maradt és elgondolkozott. Csakhamar eszébe jutott, hogy mi a teendője. Kiment a konyhába egy pár cipővel, amit szintén meg kellett volna talpalni és leült a mester mellé. Azután arra kérte a mestert, hogy mutassa meg neki, hogyan is javíthatná meg maga a cipőjét. És miután a mester hajlandó volt erre, Karl-Artur felkötötte a felesége nagy kötényét és egész estig tanulta a cipészmesterséget.
    Persze, ilyesmit nem lehet egy délután megtanulni, miért is arra kérte a mestert, hogy folytatná másnap is a tanítását. És az öreg, aki barátságos és jószívű ember volt és az egész délutánt olyan jól töltötte, egy pillanatig sem gondolt arra, hogy nemet mondjon.

    IV.

    Dehát ez még nem volt minden, hogy a gyermekek miatt kénytelen volt maga is a cipészasztalhoz ülni. Az is ő miattuk volt, hogy kénytelen volt egyszerű szürke háziszőttes ruhában járni éppen úgy, mint valami molnárlegény.
    Azt ugyan nem tagadhatta, hogy igazi karácsonyestéjük volt. A konyha szépen fel volt súrolva, a szerszámok eltakarítva, a padlón friss illatos sárga szalma és a nagy asztalon tiszta fehér terítő. A gyermekek megfürösztve, új cipőben és új ruhában tiszták, vidámak és boldogak voltak, hogy végre megjött a karácsony. A kis otthont elhalmozták a falubeliek ajándékkal, szinte majdnem minden ház küldött egy kolbászt, vajat, kalácsot és gyertyát, és hát karácsony lévén, az ajándékokat nem lehetett visszautasítani, így a kis kamara tele volt minden jóval, nem is beszélve a tizenkét karácsonyi ajándékról, süteményekről, almákról, amik az asztalon voltak felhalmozva.
    Karl-Artur rövid karácsonyi imát mondott és aztán feleségével és a gyermekekkel néhány zsoltárt énekelt. Azután, míg a felesége a karácsonyi kását kavargatta, a gyermekekkel játszadozott.
    Az estebéd után elővette apró karácsonyi ajándékait. A gyermekek korcsolyát és szánkót kaptak, a feleségének egy régi melltűt adott, melyet valamikor az édesanyjától kapott. Mindenki meg volt elégedve és nagy öröm volt a házban.
    Hogy ő maga is kaphatna ajándékot, arra nem is gondolt, de éppen, mikor fel akart állani az asztaltól, a két legnagyobb gyerek előlépett egy nagy szövetcsomaggal. A felesége és a többiek utánuk jöttek és most megértette, hogy ez neki szól.
    - A gyerekek úgy örültek, hogy adhatnak neked valamit, férjem-uram - mondta a felesége. - Egész őszön át dolgoztak rajta.
    De, amivel meglepték, az nem volt más, mint egy köteg szürke háziposztó. Hirtelen lehajolt és megtapogatta a szövetet. Azt mindenki tudja, hogy ilyen háziszövésű posztó a legpuhább, a legmelegebb és a legtartósabb szövet, dehát nem a legfinomabb és bizony csak szürke színű. Karl-Artur egész életében finom síma szövetű ruhát hordott, ez illett neki a legjobban. Sohasem jutott volna eszébe, hogy szürke abaposztókabátot öltsön magára.
    Ez az ajándék igazán szerencsétlenné tette és nem gondolt másra, mint csak arra, hogyan tudná megakadályozni, hogy ne kelljen magának belőle ruhát csináltatni.
    A felesége és a gyerekek pedig ott álltak előtte és várták a köszönetet meg a dícséretet. Mikor semmit sem kaptak, elszomorodtak.
    Karl-Artur most megértette, hogy mennyit kellett nekik dolgozniok, míg a gyapjút fonallá sodorták s míg az egészet megszőtték. Egész biztos, hogy egész ősszel ezen dolgoztak. És mialatt fontak, szőttek, azzal biztatták egymást, hogy ő mennyire fog örülni és hogy mennyire fogja dícsérni a meleg ruhaposztót. Bizonnyal csodálkozni fog, hogyan adhatnak neki ilyen drága ajándékot, és azt fogja majd mondani, most miután háziszövetesben jár, nem fog soha többé fázni. Ezt vagy ilyesmit vártak tőle.
    Igen, mit is csináljon most már? Ha nem mond valami szépet, akkor az egész karácsony este el lesz rontva.
    Az anyjától örökölte, hogy nehéz helyzetben azonnal feltalálja magát, miért belátta, hogy mit is kell mondania, de azért nehéz volt, míg ki tudta mondani.
    - Szeretném tudni, - mondta - vajjon Anders szabómester szabad-e az ünnepek alatt? Igazán kedvem volna azonnal megkérdezni tőle. Ha igen, akkor megvarrhatná a szövetet a közbeeső napok alatt, akkor lenne valami meleget magamra ölteni, mikor az igazi hideg tél megkezdődik.
    Erre aztán mind a tizenegyen felderültek. Megértették, hogy csak a szorgalmuk feletti csodálkozás miatt lett olyan szótalan az első pillanatban, s csak azért látszott olyan megijedtnek.

    V.

    Azóta a böjti vasárnap óta, mikor belezavarodott a szeretetről szóló prédikációjába, nem próbálkozott többé, hogy szabadon beszéljen. Mindig előre megírta prédikációit az íróasztalánál és míg dolgozott, nagyon kényes volt arra, hogy csend legyen körülötte.
    Egy délelőtt tehát megígértette a feleségével és a gyermekekkel, hogy nem fognak sem beszélni, sem énekelni, mert a prédikációján akar dolgozni. Meg is tartották a szavukat vagy egy félóráig, de ekkor hangos nevetésben törtek ki.
    Várt néhány percig, mielőtt rájuk nyitotta volna a konyhaajtót, hogy megtudja, mi történt.
    - Igen, most haragszol ránk, férjem-uram - mondta a felesége nevetve, úgy hogy könnyei potyogtak. - De a kis macska annyit bolondoskodott, mi próbáltuk visszatartani nevetésünket és így aztán hangosabb lett, mint máskor.
    Azonban hamarosan vége lett a nevetésnek, mikor szigorú hangon azt mondta, hogy a konyhában csak mindig zavarják és a legjobban szeretne elköltözni innét, hogy ne hallja az örökös nevetésüket és kiabálásukat.
    - Hadd lássam, hogy csend lesz itt végre! Senkinek sem szabad bejönni hozzám és megzavarni engem az ebédig - mondta végül és becsapta maga után az ajtót.
    Ez a kívánsága teljesedésbe is ment, mert nyugodtan és zavartalanul dolgozhatott egész délelőtt. De mikor eljött az ebéd ideje, a felesége elmondta, hogy Romelius doktorné és Schagerströmné voltak látogatóban a konyhában és szalagokat meg hajláncokat rendeltek. Nagyon örült ennek a látogatásnak, mert nagy megrendelést kapott és a két nővér olyan kedves, olyan barátságos volt.
    Karl-Artur tudta, hogy a doktorné nemrégiben tért haza és hogy most már egészséges. Abban sem volt semmi különös, hogy Charlotte, mikor a nénjét meglátogatta, valami kifogást talált, hogy benézzen az ő házába és lássa, hogy is vannak. De ez az újság mégis nagy hatást tett reá. Megállt és mélyen fellélekzett, a nélkül, hogy egy szót is tudott volna kiejteni.
    Charlotte itt volt! Itt járt az ő házában és ő erről mitsem tudott!
    Erőszakolt közönyösséggel kérdezte, hogy a vendégek nem akartak-e vele is találkozni?
    Persze, többször is kérdezősködtek utána, dehát szigorú parancsot adott, hogy senkinek sem szabad háborgatnia.
    Ez ellen igazán nem mondhatott semmit. Haragudni sem haragudhatott senkire. Csak azt nem értette, hogy ő nem hallotta őket és nem ismerte meg a hangjukat. Összeharapta az ajkait és hallgatott.
    A felesége vizsgálódva nézte. - Hát hiszen megérted, hogy ilyen finom népet legszívesebben a te szobádba tessékeltem volna - mondta. - Bizony olyan tanácstalan voltam, hogy itt kellett nekik állniok a konyhában a sok lim-lom között, dehát nem mertem bemenni hozzád.
    Így hát nem volt mit tenni, mint hallgatni, de ez a csalódás ólomnehézséggel nyomta a lelkét. Ha legalább lett volna valaki, akit okolhatott volna az egész szerencsétlenségért! Az étel sem ízlett. Alig tudott néhány falatot lenyelni.
    Ledobta magát ebéd után a díványára, de csak nem tudott nyugodtan pihenni. Valami forrott a lelkében. Vágyódás és veszteség érzése gyötörte.
    Elhatározta, hogy kimegy sétálni, de úgy érezte, hogy nem tud nyugodtan menni az úton. Kiáltani, verekedni szeretett volna.
    Kiment a fáskamarába, felvette a baltát és egy darabig azzal játszott. Azután hirtelen hozzáfogott a favágáshoz. Nem volt ugyan az a célja, hogy valami hasznos munkát végezzen, csak éppen hogy szabad folyást engedjen annak, ami belsejében forrt, dühöngött és dübörgött.
    Ez jót is tett. Az első fejszecsapások után érezte, hogy megnyugszik. Azután továbbfolytatta a favágást egy-két óráig, mire megnyugodott és a fájdalom eltűnt lelkéből.
    Ott állott felhevülve és izzadtan a fejszére támaszkodva, mikor az egyik gyermek megjelent az ajtóban. Azért jött, mert a mama kérdezi, hogy nem kínálhatná meg egy kis kávéval.
    Erre bement a házba. A felesége tehát kávéval kínálja, hogy megünnepelje a fa vágását.
    Egészen más levegő fogadta odabent. A konyhát jól kiszellőztették, a szövőszékeket elrakták és az asztalt szépen megterítették és úgy rakták rá a kávéscsészéket. De a felesége meg a gyermekek is egészen máskép néztek rá. Íme, tehát fát is tud vágni, tehát segít a háztartásban éppen úgy, mint ők, tehát igazi legény.
    Egyszeriben házigazda lett belőle, az otthon középpontja, akire mindenki tisztelettel nézett föl.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741565
Webáruház készítés