Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör utazása_EPUB

Sebők Zsigmond: Dörmögő Dömötör utazása_EPUB
640 Ft640

TARTALOM

Dörmögő Dömötör a fogorvosnál
Dörmögő Dömötör utazása a Vaskapuhoz
Dörmögő Dömötör a Tátrában

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A rendőr elsietett s nemsokára visszatért: ölében egy kapálózó, síró boccsal. Csakhogy nem Pimpike volt, mert nem díszelgett kalap a fején, hanem hajadonfővel volt és úri ruha helyett parasztos bokorugró szoknyácska ropogott rajta. A rendőr egyenesen a ténsúr elé tette a földre.
    - Nini, Dorka! - kiáltott Dörmögő úr elbámulva.
    A bocs abbahagyta a sírást s mosolyogva nézett a tekintetes úrra. (No, de, kérem, ennek a helyes kis mackó-csemetének bizony nem volt sem kapuszája, sem lapátfoga, nagyon csinos jószág volt.)
    - Dörmögő bácsi, csókolom a mancsát. Hát maga keres engem? Azt hittem, hogy a rendőr bácsi börtönbe visz. Úgy megijedtem!
    - Pedig mondtam, úgy-e csacsi, hogy nem harapom le az orrodat, - mosolygott a rendőr.
    - No, nem épen téged kerestünk, Hörpentő bátyával. (Dorka pukkedlit csinált a bátya előtt és harsányan kiáltotta: Csókolom a mancsát! - Mondom, nagyon kedves bocs volt!) Nem téged kerestünk, hanem a bátyádat, Zebikét, meg egy Pimpike nevű bocsot.
    - Zebike is itt van? - kérdezte Dorka.
    - Hol ne lenne Zebike, ahonnan messze van az iskolája? No, de köszönöm, rendőr úr, a szívességét. Örülök, hogy összehozott a kis hugommal. Isten áldja meg, rendőr úr!
    - Hát te hogy kerülsz ide, Budapestre, Dorka? - kérdezte Dörmögő úr a bocstól, hogy elbúcsuzott a rendőrtől.
    - Itt szolgálok az Aréna-úton.
    - Hogyan? Hát Cammogóné asszony szolgálni küldte a pici lányát?
    - Igen. Hogy tanuljak valamit. Egy nagynéninél szolgálok, aki azelőtt a régi állatkertben volt alkalmazva, de amióta bezárták az állatkertet, külön lakást tart.
    - No, ha időm engedi, meglátogatom a nénit. Hanem ni, Dorka, kapsz ám tőlem szép ajándékot. Bátya, kendnél vannak a csokoládé-mackók, adja oda Dorkának.
    Hörpentő átadta az egyik mackót Dorkának, aki elragadtatva kiáltott föl:
    - Jaj, be gyönyörű! Puszi, kis pajtás!
    - A másik mackót is adja oda, bátya, a kedves kis Dorkának, - szólt Hörpentőre Dömötör úr.
    - A másikat... a másikat... - dadogta Hörpike. - A másikat... megettem.
    - Megette? Nem röstelte fölfalni a saját rokonát? Az egészet megette?
    - Csak a két hátsó lába maradt meg. Itt van la!
    Dörmögő úr haragosan átvette a két mackólábat és - bekapta. De egyszerre följajdult:
    - Jaj! Jaj a fogam! Megint megfájdult a fogam! A csokoládé-rokon megboszulta magát, a lába megrúgta a fogamat. A csokoládétól fájdult meg ismét a fogam. Hű, hű!
    A tekintetes úr szinte üvöltött fájdalmában.
    - Gyerünk haza! Nem birom ki az utcán a fogfájást. Gyere te is, Dorka.
    - Hát Zebikével és Pimpikével mi lesz? - kérdezte Hörpentő.
    - Bánom is én! Nekik jó dolguk van, akárhol vannak, mert nekik nem fáj a foguk. Gyerünk, gyerünk!
    Odahaza, a Dörmögő úr fogadóbeli lakásán, Dorka vizes borogatást rakott a tekintetes úr arcára.
    - Ez jót fog tenni, bácsika, a fogának. A nénikének is fáj a foga, az is borogatást rak rája, - mondotta Dorka és miközben borogatta a ténsúr arcát, sóhajtott.
    - Neked is fáj a fogad? - kérdezte a tekintetes úr.
    - Nekem a szívem fáj, - felelt a helyes kis bocs.
    - Bárcsak nekem is a szívem fájna a fogam helyett, - mormogta Dörmögő úr. - Miért fáj a szíved?
    - Zebike miatt, - felelt pityeregve Dorka. - Mi lett Zebikéből? Hova lett Zebike? Hol fog ma éjszaka aludni?
    Az ám, már beesteledett és Dorka ijedten kiáltotta:
    - Jaj nekem, este van és én nem vagyok otthon! A néni megver. Csókolom a mancsát, drága Dörmögő bácsi, kívánom, hogy a fogfájás ne kerülgesse az éjszaka.
    Dorka vette a csokoládé-mackót, kezet csókolt a tekintetes úrnak és Hörpentő bátyának, még egyszer megkérte őket, hogy keressék meg Zebikét és elsietett.
    Dömötör úrnak rossz éjszakája volt. A vacsora nem ízlett neki (Hörpentő ette meg az ő részét is), az ágy kemény volt, a vánkos alacsony, a lepedő gyűrött, a paplan keskeny, már amint szokott lenni, ha az embernek éjszaka a foga fáj. Tízszer is felugrott, dübörgő lépéssel föl-alá járt a szobában és bömbölt kínjában.
    - Kip, kop, - hangzott a falon. A szomszéd szobából átkopogtattak: Az Isten áldja meg az urat, ne ordítson, nem tudunk aludni.
    - Én sem, - kiáltott vissza mérgesen a ténsúr. - Nekem jogom van ordítani, mert fáj a fogam!
    - Húzassa ki a fogát!
    - Van eszemben, - morogta a ténsúr megborzongva. - Brr! Iszen az nagyon fáj!
    A harmadik emeletről is lekiabáltak:
    - Miért nem húzatja ki a fogát az a bömbölő bivaly odalent?
    A tekintetes úrnak úgy tetszett, hogy az egész ház, az egész főváros, az egész világ, az asztal, a díván, a mosdó, a villamos lámpa, a szőnyeg azt kiabálja, súgja, sziszegi, rikácsolja feléje: húzassa ki a fogát, vén bivaly!
    - Legalább ez a Hörpike ne aludnék olyan nyugodtan itt, mint a ma-született bárány, - zúgolódott, irigy pillantást vetve a bátyára, aki édesen horkolt a paplanos ágyban, - Hé, bátya!
    Megrázta Hörpentő vállát, egy-két fricskát nyomott az orrára, mire az ártatlan alvó felnyitotta a szép szemét.
    - Mi az, no? - dörmögte.
    - Szemtelenség, - kiáltotta a fülébe a tekintetes úr, - hogy kend ily boldogan alszik, mikor nekem a fogam fáj.
    - Húzassa ki, - felelt a bátya s tovább aludt.
    A ténsúr mérgesen rugott egyet a Hörpentő ágyán s ő is levetette magát az ágyára. Egyre zúgolódott. Hogy milyen szívtelen a világ! Senki sem szánja meg őt, mindenki kihúzatná a fogát, mindenki alszik, csak ő nem! Pedig senki sem tudott aludni a lármájától, Hörpikét kivéve. Reggel Hörpentő bátya, aki egyedül ment früstökölni a kávéházba, örvendő arccal tért vissza.
    - No, tekintetes úr, - kérdezte, - fáj-e még a foga?
    Dörmögő úr görbén nézett társára.
    - Hallja, bátya, ne bosszantson ilyen kérdéssel, mert megbúbozom. Hát nem látja az arcomról, hogy fáj?
    - De látom. No, hát mindjárt nem fáj.
    - Ki gyógyítja meg?
    - Én. Azaz egy tudós férfiú, akivel most ismerkedtem meg a kávéházban. Csak gyűjjön velem szaporán.
    - Hm, tán ki akarja a fogamat húzni az a tudós úr?
    - Macska legyek, hacsak egy újjal is hozzá nyúl a ténsúrhoz. Csak mozogjunk gyorsan, hogy nyugodtan reggelizhessen Dörmögő uram. Látja, úgy-e, hogy Hörpike nem hagyja cserben a fogfájós barátait!
    A tekintetes úr hát követte a bátyát, aki egy tágas udvarba vezette. Itt egy nyitott ajtón belépett egy műhelybe, amelyben pörölyök csattogása hallatszott.
    - Iszen ez kovácsműhely, - szólt Dörmögő úr.
    - Persze. A tudós ember maga a kovácsmester. Itt van, ni! No, mester úr, itt hozom a fogfájóst!
    - Hát csak üljön le erre a székre a tekintetes úr, - szólt a kovács.
    A ténsúr leült.
    - Hallja-e, mester úr, - szólt Dörmögő úr, - annyit mondok, ki ne húzza a fogamat, mert megeszem elevenen.
    - Dehogy húzom, dehogy. Csak ezt a zsineget rákötöm a fájós fogára, aztán a zsineg végét ide hurkolom a szögre, ni.
    - Zsineget köt a fogamra? Csak nem akarja kirántani a zsineggel?
    - Hozzá sem nyúlok a zsineghez. Sem a fogához. Nem ám! A tekintetes úr csak ül a széken, - és egy-kettő, a fogfájás úgy elinal, mint holmi mackó, mikor szorul a kapca. No, köthetem a zsineget?
    - Hát, Isten neki! De nem fog fájni?
    - Csöppet sem.
    A kovács rákötötte a zsineget a ténsúr fájós fogára s a végét a szöghöz erősítette. Aztán a mester a dolgára ment, egy hegyes vasrudat tüzesített a tűzön.
    A tekintetes úr pedig izgatottan ült a székén és reménykedve várta, mikor múlik el a fogfájása. Egy perc... még egyre fáj... két perc... most is fáj... Hm, hát az a Hörpentő miért vigyorog ott a sarokban?... Három perc... csak egyre nyilallik a fájás a fogban, csak egyre szaladgál az álnok vigyori mosolygás Hörpike ábrázatján.
    A kovács most kivette a tűzből a vasat, a háta mögé rejtette, hogy a ténsúr ne lássa, aztán a vas tüzes végét hirtelen Dörmögő úr szemének szegezte, mintha ki akarná vele szúrni.
    Dömötör úr irtózatos ordítással hátrakapta a fejét, mire a kifeszített kötél elszakadt. Hát persze, arra számított a kovács, hogy mikor a ténsúr hátrakapja a fejét, a kötél kirántja a fogát, de bizony a fog a helyén maradt, csak nagyot rándult (mintha csak pöröllyel ütöttek volna rája), ellenben a kötél csúfot vallott. Elszakadt.
    Dörmögő úr fölkapta a széket és rárohant a kovácsra, meg Hörpikére, hogy leüsse őket.
    - Rászedtetek! - üvöltötte. - Jaj, a fogam! Jaj nektek! Ki akartátok húzni a fogamat.
    - Egy ujjal sem nyúltam hozzá! - felelt a kovács menekülve.
    A kovács meg Hörpike idején a nagy fujtató mögé menekültek, szerencsére, mert ha a tekintetes úr utóléri őket, menten agyonlapítja a súlyos székkel.
    Talán még így is póruljárnak, ha a tekintetes urat úgy el nem fogja újra a fogfájás, hogy kovácsot, Hörpikét felejtve, ki nem szalad. De kifutott, megfeledkezvén arról is, hogy a fonál kilóg a szájából.
    No, de itt az ideje, hogy fölkeressük az eltünt bocsokat. Hol is hagytuk őket? A moziból kijövet, ott ballagtak a két öreg mögött, mikor egyszer csak ez a suttogó hang ütötte meg a fülüket:
    - Úrfi! Kisasszonyka!
    Arra fordultak, amerről a hang hallatszott, hát az utcasarkon egy hegyes orrú alak szimatolt feléjük.
    - Minket hív? - kérdezte Zebike.
    - Persze, hogy magukat, aranyoskám, - felelt édeskés hangon a hegyes orrú. - Akarják-e látni a kétfejű csacsit?
    A bocsok elbámultak.
    - Kétfejű csacsi is van a világon? - kérdezték.
    - Van. Ez egyik nevezetessége Budapestnek. Ezt minden idegennek meg kell nézni.
    - Messze van az a kétfejű csacsi? Mert nekünk nem szabad elcsatangolnunk a bácsitól.
    - Dehogy van messze. Itt van a szomszéd utcában, itt az első szám alatt, ni. Csak gyüjjenek velem, aranyoskáim.
    A két bocs engedett a hívásnak és a hegyes orrú után ballagott. De már végigrótták a szomszéd utcát s utána még négy-öt utcát is, mikor egyszerre a Duna partjára értek.
    - Te, hosszúorrú! - fakadt ki erre Zebike, - te talán bolonddá tartasz bennünket. Hol az a kétfejű csacsi?
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633984031
Webáruház készítés