Új jelszó kérése
Termék részletek


Sebők Zsigmond: Cserebogár úrfi a tengeren_EPUB

Sebők Zsigmond: Cserebogár úrfi a tengeren_EPUB
640 Ft

Sebők Zsigmond bájos állatmeséinek gyűjteményét tartja kezében az olvasó. A kisgyermek környezetében élő háziállatok, és erdeink vadjai mind-mind szerepelnek ezekben a mesékben, melyeket ajánlunk elalvás előtti, esti mesének minden kisgyermek számára.

  • Részlet az e-könyvből

     

    A fehér egér

    Kis olvasóim, láttátok ugy-e az utcasarkon a fehér egeret? Egy vékony fácskán gubbaszkodott s vörös mákszemeivel szünetlenül gazdájának, a hegyeskalapú olasznak intéseire figyelt. A mint az jelt adott, a fehér egér mindjárt elkezdte a mutatványokat: két lábra állt, bukfencezett s még sok olyan dolgot cselekedett, hogy az embernek elállt szeme, szája. Kapott is annyi zsemlyedarabot a hálás nézőktől, hogy ítéletnapig se győzi elrágicsálni.
    A kis fehér egér azonban még sem volt megelégedve sorsával. Mikor egy este lefeküdt a kalicka zúgába, felsóhajtott:
    - Hej, be sok baja van egy fehér egérnek! Annak örökké tanulnia, örökké művészkednie kell, korán reggel föl kell lépnie a tisztelt közönség előtt s késő estig egyebet se tesz, mint két lábra áll és bukfencezik, úgy hogy még a cincogásra se jut ideje. Jaj, be jó sorsuk van a szürke egereknek! Azokat senki se fogja tudományra, vígan futkároznak a lyukakban, gyönyörű nótákat fújnak és nagyszerű táncmulatságot rendeznek, ha nincs otthon a macska. Mért is nem születtem én szürke egérnek?
    De aztán meggondolta magát a kis fehér egér:
    - Még se lenne jó, ha szürke egér lennék, mert azt megfogja a macska. Míg minket, fehér egereket, nem mer, mert letörné a derekát a gazdám. Én olyan hatalmas állat szeretnék lenni, a ki a macskától se fél. Például oroszlán!
    A kis fehér egér eltünődött azon, mit csinálna ő, ha olyan rettenetes állat lenne, a ki senkitől se fél a világon? Mindjárt eszébe is jutott egy pompás mulatság.
    - Ha oroszlán lennék, akkor mindennap kirágnám a gazdám cipőjét! - mondotta kéjesen kinyújtózva.
    A kis fehér egérnek úgy megtetszett ez a gondolat, hogy egy nótát cincogott rá. Ez olyan szép volt, hogy mikor elvégezte, mindjárt el is aludt. De előbb annak kegyelmébe ajánlotta magát, a ki megőrzi a kis egereket a macskafejű ördögtől. Mert, hogy az ördögnek macskafeje van, az tudni való.
    Mikor fölébredt a fehér egér, hát mi történt vele? Az történt vele, hogy oroszlán lett belőle egy szép nagy mezőben.
    Volt neki gyönyörű sörénye, azután akkora bajsza, mint egy huszárnak, vagy legalább is egy kisbírónak, és olyan szép nagy körme, mint - hogy keveset ne mondjak - mint Pistának, mikor nem hagyja lenyirni.
    - Ejnye be jó! - gondolta magában az egér. - Én most egyszerre oroszlán vagyok, az állatok királya. Jaj, hol egy tükör, hogy megnézzem benne magamat?
    A közelben csillogott egy patak vize. Az ujdonsült oroszlán odasétált és belenézett a vízbe. No, hogy gyönyörűséges ábrázat tekintett onnan vissza rá, azt képzelhetni.
    - Igen meg vagyok elégedve a szépségemmel, - mormogta tetszelegve. - És a mi fő, nem kell többet tanulni és dolgozni.
    Egész nap kóborolt, sétált, de hamar ráunt erre a mulatságra. Meg aztán melege is volt.
    - Jaj, jaj, - fuladozott, - de nehéz ez a bunda, de meleg ez a sörény! Meg kell adni, hogy az én fehér bőrömben sokkal kényelmesebben lehetett futkározni.
    Aztán törte a fejét azon, mivel üsse agyon a napot?
    - Csak tudnám, mit tesznek ilyenkor az oroszlánok? - kérdezte magában ásítozva. De mindjárt elkedvetlenedve hozzá tette: - Hogy tudjam azt, mikor sohasem tanultam az oroszláni mesterséget!
    A mint ott kuksolt a fűben, hát egyszerre mit látnak szemei? Egy cirmos cica vadászgatott a közelben a madarakra, a nélkül, hogy az oroszlánt, melyet egy bokor elfödött, észrevenné. De észrevette ez ám őt tüstént.
    Az egérből lett oroszlán ijedten a négy talpára ugrott.
    - Jaj nekem, a macska! - kiáltotta és neki iramodott a világnak.
    A cirmos cica ugyancsak meresztette csodálkozva a szemeit erre.
    - Nini, - mondotta, - az oroszlán szalad előlem! Vajjon mi ütött hozzá, hogy így megijed egy macskától?
    Azután egy kis gondolkozás után nagy büszkén hozzá tette:
    - Lehet, hogy azért ijedt meg tőlem, mert tudja, hogy én nagy vitéz vagyok, a ki ma is egy egész köcsög tejet torkoskodtam meg otthon!
    Arra repült egy kánya. Az lekiáltott a levegőből:
    - Hé, oroszlán uram, hova olyan lóhalálban?
    - Majd mindjárt megmondom, csak hadd bújjam bele abba az egérlyukba! - felelt a futó.
    A kánya erre elkezdett hahotázni:
    - Hahaha, az oroszlán egérlyukba akar bújni, mert fél a macskától! Hahaha!
    Az egérből lett oroszlán most már észrevette, hogy bakot lőtt. Fülig veresedett és úgy dohogta nagy restelkedve a kánya felé:
    - Azért nem kell az embert mindjárt így kinevetni, hallja maga!
    Beszélhetett annak. A kánya a furcsa esetet elmondta a sólyomnak, a ki épp arra járt. Kánya és sólyom beszédét kileste a rigó, az szaladt mindjárt a gerlicékhez és elfütyölte nekik a történetet. Volt is kacagás! A gerlicéknek se maradt sokáig a begyükben a dolog. Elmentek látogatóba a fülemiléhez és uzsonna közben elfecsegtek neki mindent, s mire az oroszlán arra ment, már az ő esetét zengte mindenki: azt zizegték a bokrok, azt suttogta a szellő. Mert a szürkeruhás költő, a kedves fülemile dalt csinált róla és elénekelte a bokroknak, a szellőnek, a búcsúzó napsugaraknak és a közelgő alkonynak.
    Ez nagyon boszantotta az oroszlánt és elkezdett futni, hogy ne hallja a gúnyolódókat. Futott, a míg kimerült s egy fa alatt ledült pihenni. E közben kelletlenül morogta:
    - Mit ér a hatalom, ha nem tudok élni vele?
    Hát egyszerre kedves hangok zendültek meg körülötte. Egy csomó mezei egér hangversenyezett a közelben, igen szépen cincogva. Az oroszlán figyelt, hallgatózott s nagyon tetszett neki a zene.
    - Ejnye be szép! - szólt fejét bólintva.
    Nagy kedve szottyant, hogy ő is együtt énekeljen az egerekkel. Rá is kezdett, de hajh, az ezüsthangú cincogás helyett olyan bömbölés eredt ki a torkából, hogy megreszketett körülötte minden élő lény. Az egerek százfelé szaladtak. Az oroszlán pedig felsóhajtott:
    - Mit ér a hatalom, ha cincogni nem tudok?!
    Megindult újra, hogy alkalmas éjjeli szállást keressen magának. A mint ment, mendegélt, betévedt egy házikóba, a melyben nem volt egyetlen élő lélek sem. Hanem volt benne egy nagy szekrény.
    Az oroszlán nagyon megörült a szekrénynek.
    - No ez éppen jó lesz nekem éjjeli szállásnak! Majd a szekrény alá mászom s ott alszom. Emlékszem, hogy ha egyszer-másszor kiszökhettem a kalickából, a legjobb ízűt mindig a szekrény alatt aludtam. Hát még milyen pompásan lehet rágni, rágcsigálni a fájában!
    De a mint a vén bútor alá akart bújni, oda bizony még a fülét se tudta beszorítani. Az egérből lett oroszlán egészen elszontyolodott erre:
    - Mit ér a hatalom, - morogta búsan, - ha nem mászkálhatok kényem, kedvem szerint a szekrény alatt?
    Visszament újra az erdőbe, lefeküdt a hulló levelekre, elgondolta, hogy milyen elhagyott és gyámoltalan ő ezen a világon és felsóhajtott:
    - Hejh, ha én megint olyan kicsi fehér egér lehetnék, a milyen voltam, nem bánnám, ha még egyszer annyit kellene tanúlni, két lábra állni és bukfencezni!
    Erre a gondolatra az oroszlán még egy nótát mormogott és mire azt elvégezte, mindjárt el is aludt.
    *
    Mikor az oroszlán fölébredt, nagyot ugrott örömében. Megint olyan szép kis fehér egér lett belőle, a milyen azelőtt volt. Csodálkozva szétmeresztette apró szemeit s azon tünődött, nem álmodta-e ő ezt az egész oroszlánosdit?
    De bizony álmodta, én pedig ezt az álmot leírtam egy másik kis fehér egérnek, a kit Gyurinak hívnak; a ki éppen olyan nagyravágyó, mint az előbbi; ő is unja már a tanulást és egyszerre nagy, nagy, hatalmas ember szeretne lenni. Pedig lám, a kis fehér egér ott az utcasarkon most már azt hirdeti mindenkinek, hogy az egérke ne akarjon oroszlán lenni, mert az nem neki való s akkor vége a cincogásnak, futkározásnak, a bújósdiknak örökre!
    Mert tudni kell, hogy a kis fehér egér azóta nem nagyravágyó többé, hanem szorgalmasan tanúl, hűségesen ügyel gazdája intéseire, meg van elégedve sorsával s nem cserélne többé senki fiával. De minthogy a kis fehér egér már fölébredt, - mese, mese, mesd ketté, - mesém is véget ért.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983973
Webáruház készítés