Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rousseau Egy magános sétáló álmodozásai EPUB e-könyv

Rousseau Egy magános sétáló álmodozásai EPUB e-könyv
790 Ft790

A francia felvilágosodás egyik legzseniálisabb gondolkodójának, egyben legellentmondásosabb "különállójának" utolsó műve, A magányos sétáló álmodozásai, a 65. életévét betöltött Jean- Jacques Rousseau megbékélésének dokumentuma. Számvetés egy kalandos, hányattatott élet és egy sokoldalú életmű hátterével, az önigazolás utolsó, nyughatatlan önkínzásával. Rousseau ellen 1762-ben, a Sorbonne teológiai karának javaslatára elfogató parancsot adott ki a francia kormány - az Emile nevelésfilozófiai gondolatai miatt - az öreg filozófus-irodalmár, a szabadság nagy "genfi polgára" menekülni kényszerült. A közvélemény által megbélyegezve, megaláztatások közepette, újabb és újabb "menedékeken" tengette életét, és közben megszületett talán legköltőibb műve, amely belső naplóként számol be az egykor ünnepelt gondolkodó halála előtti utolsó korszakának gondolkodói rendszeréről. Az emberekben csalódott, magányos öregember sétái során végiggondolja a múltat, vizsgálja önmagát és tetteit, hogy aztán papírra vetve határozza meg gondolkodása, érzései és cselekedetei összefüggő rendszerét. A tíz "sétára" tagolódó önvizsgálat célja az emberi természet megismerése, illetve az emberi boldogság meghatározása. Rousseau álmodozásainak szabálytalan rendszerében a beletörődés nyugalma biztosítja a szellem fejlődésének megismerését; módszere az önmagába fordulás, mert az igazi boldogság forrása is önmagunkban rejlik.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Harmadik séta

    Megöregszem, miközben egyre tanulok.
    Solon gyakran ismételte öreg korában ezt a verset. Olyan értelme van, hogy én is elmondhatnám az enyémre vonatkozólag; de bizony nagyon szomorú tudomány az, amit a tapasztalat húsz év óta velem szereztetett: ennél többet ér a tudatlanság. A balsors kétségkívül nagy tanítómester; de ez a tanító drágán fizetteti meg tanításait és a haszon, mit belőle vonhatunk, sokszor nem ér föl azzal az árral, amit értök fizetünk. Egyébiránt, mielőtt mindezt az ismeretet ily késői leckék útján megszereztük volna, a felhasználására való alkalmas pillanat elmúlik.
    Az ifjúkor való arra, hogy tanulmányozzuk a bölcsességet; az öregkor már az alkalmazásának az ideje. A tapasztalat, elismerem, mindig oktat, de csak arra az előttünk álló arasznyi időre használ. Nem késő-e már a meghalás pillanatában tanulnunk meg, hogyan kellett volna élnünk?
    Eh, mit használnak nekem a sorsomról, és amelyeknek ez a kifolyása, a mások szenvedélyeiről oly későn és oly fájdalmasan szerzett felvilágosítások? Hisz’ csak azért tanultam jobban megismerni az embereket, hogy jobban érezhessem a nyomorúságot, amelybe taszítottak; de ez az ismeret, jóllehet föltárta előttem összes kelepcéiket, egyet sem tudott velem elkerültetni. Miért nem maradtam mindig ebben az együgyű, de édes bizalomban, amely annyi éven át nagyhangú barátaim zsákmányává és játékszerévé tett anélkül, hogy mindenféle cselszövényeikkel körülfonva, a legkisebb sejtelmem lett volna is azokról! Félrevezetett bolondjuk és áldozatuk valék, igaz, de azt hittem, szeretnek, s szívem élvezte a barátságot, amelyet bennem keltettek, nekik is ugyanoly barátságot tulajdonítva magam iránt. A szomorú igazság, amelyet az idő és a belátás leleplezett előttem, miközben éreztette velem szerencsétlenségemet, megmutatta nekem, hogy nem lehet rajta segíteni és nincsen számomra egyéb hátra, mint sorsomban megnyugodni. így hát korom minden tapasztalata helyzetemben ezidő szerint mit sem használ számomra és épúgy hiábavaló a jövőre nézve.
    Küzdőtérre lépünk születésünkkor és lelépünk róla, midőn meghalunk. Mit használ megtanulnunk, hogyan kellett volna jobban kormányoznunk kocsinkat, amikor már a versenypálya végére értünk? Most már csak annak számbavétele van hátra, hogyan fogunk belőle kijutni. Egy aggastyán tanulmánya, ha van még ideje reá, egyedül arra irányulhat, hogy tanuljon meghalni és éppen ez az, amit legkevésbé cselekednek az én koromban; mindenre gondolnak ekkor, kivéve ezt. Minden aggastyán jobban ragaszkodik az élethez, mint a gyermekek és nehezebb szívvel távozik el belőle, mint a fiatal emberek. Ez onnan van, hogy miután minden munkájuk erre az életre irányult, ennek végén látják, hogy fáradozásuk hiábavaló volt. Minden gondjukat, minden javukat, keserves virrasztásaik minden gyümölcsét, mindent itt hagynak, amikor eltávoznak. Nem gondoltak reá, hogy valami olyasmit szerezzenek életök folyamán, amit magokkal vihessenek, ha meghalnak.
    Mindezt elmondtam magamban, amikor ideje volt, hogy elmondjam és ha nem használhattam fel bölcsebben elmélkedéseimet, nem azon múlt, mintha nem idejében tettem és azokat kellően meg nem emésztettem volna. Gyermekkorom óta a világ forgatagába kidobatva, korán megtanultam a tapasztalat révén, hogy nem arra valék teremtve, hogy ott éljek és sohasem fogok benne eljutni arra az állapotra, amely után szívem vágyódott. Lemondva tehát arról, hogy az emberek közt keressem a boldogságot, amelyet - éreztem - ott nem találhatok meg, tüzes képzelődésem már alig megkezdett életem pályája fölött ugrált, mint egy oly terep fölött, amely rám nézve idegen volt, hogy egy csöndes talapzaton nyugodjék meg, amelyen lábamat megvethessem.
    Ez az érzés, tápláltatva gyermekkoromtól fogva a nevelés által és erősíthetve egész életemen át a nyomorúságok és szerencsétlenségek ama hosszú szövedéke által, amely azt betöltötte, minden időben arra indított, hogy több érdeklődéssel és gonddal törekedjem megismerkedni létem természetével és rendeltetésével, mint aminővel bárki másnál találkoztam. Sok olyan embert láttam, akik tudósabban bölcselkedtek nálamnál, de bölcselkedésök úgyszólván idegen volt rájok nézve. Tudósabbak akarván lenni, mint mások, tanulmányozták a világ- egyetemet, hogy megtudják, miként van az berendezve, mint ahogy tanulmányoztak volna valami gépet, amelyet megpillantanak, puszta kíváncsiságból. Tanulmányozták az emberi természetet, hogy nagy bölcsen beszélhessenek róla, de nem azért, hogy önmagukat megismerjék; dolgoztak, hogy másokat oktassanak, de nem azért, hogy önmagukat bensejükben felvilágosítsák. Többen közülök csak egy-egy könyvet akartak írni, mindegy: akármilyet, csak kedvező fogadtatásra találjon. Amikor aztán megírták és közzétették, tartalma azontúl egyáltalában nem érdekelte őket, hacsak nem azért, hogy azt másokkal elismertessék vagy pedig azt - támadás esetén - megvédelmezzék, de egyébként semmi tekintetben sem fordították azt a maguk hasznára, sőt zavarba sem jöttek a miatt, hogy ez a tartalom hamis volt-e vagy igaz, föltéve, hogy nem cáfolták meg. Ami engem illet, amikor tanulni óhajtottam, ez azért történt, hogy magam tudjak, nem pedig azért, hogy oktassak; mindig azt tartottam, hogy mielőtt másokat oktatnánk, azzal kell kezdeni, hogy magunk tudjunk eleget ; és mindama tanulmányok közül, amelyeket életemben az emberek közt igyekeztem végezni, nem igen van olyan, amelyet egyedül egy elhagyott szigeten, amelybe hátralevő napjaimra száműztek volna, éppoly jól el ne végeztem volna. Amit tennünk kell, sok részben attól függ, amit hinnünk kell; és mindabban, ami nem tartozik a természet első szükségleteihez, véleményeink szolgálnak cselekedeteink zsinórmértékéül. Ebből az alapelvből kiindulva, amelyhez mindig ragaszkodtam, gyakran és sokáig igyekeztem - hogy életem tevékenységét irányítsam - megismerni annak igazi célját és csakhamar megvigasztalódtam azért, hogy csekély a rátermettségem a világban való ügyes viselkedésre, midőn éreztem, hogy nem szükséges itt erre a célra törekedni.
    Oly család körében születve, amelyben a jó erkölcs és a kegyesség uralkodott; azután egy bölcs és vallásos lelkésznél szelíd nevelésben részesülve, legzsengébb gyermekkoromtól fogva oly alapelveket, vezéreszméket, mások azt mondanák: előítéleteket szívtam magamba, amelyek sohasem hagytak el teljesen. Még mint gyermek, önmagámra hagyatva, édesgetésekkel körülfonva, a hiúságtól elcsábítva, a reménységtől kecsegtetve, a nyomorúságtól kényszerítve, katholikussá lettem; de mindig keresztyén maradtam s csakhamar a szokástól indíttatva, szívem őszintén ragaszkodott új vallásomhoz. Warensné oktatásai, példái megszilárdítottak ebben a ragaszkodásomban. A falusi magány, amelyben ifjúkorom virágos éveit töltöttem, a jó könyvek tanulmánya, aminek egész hévvel nekifeküdtem, megerősítették ő mellette a gyöngéd érzelmekre való természetes hajlandóságaimat és csaknem a Fénelon módja szerint való ájtatossá tettek. A magányban való elmélkedés, a természet tanulmányozása, a világegyetem szemlélete arra kényszerített egy magános embert, hogy szüntelenül a Teremtő keblére boruljon és édes nyugtalankodással keresse mindannak célját, amit lát és mindannak okát, amit érez. Mikor sorsom a világ forgatagába dobott, semmit sem találtam ott többé, ami egy pillanatra is kecsegtethette volna szívemet. Az édes szabadidők után való sajnálkozás mindenüvé elkísért és közömbösséggel meg undorral borított el mindent, ami a kezem ügyébe eshetett és alkalmas volt arra, hogy szerencséhez és tisztességhez segítsen. Bizonytalanul vergődve nyugtalan kívánságaimmal, keveset reméltem, még kevesebbet nyertem és még a jólét verőfényénél is éreztem, hogyha mindazt megnyertem volna is, aminek keresésére indultam, azt a boldogságot, amely után szívem áhítozott anélkül, hogy annak tárgyát megkülönböztethette volna, nem találtam volna meg. Így hát minden hozzájárult ahhoz, hogy elszakítsa vonzalmaimat e világtól, még ama szerencsétlenségek előtt, amelyek aztán teljesen idegenné tettek engem abban. Elérkeztem negyven éves koromhoz, a nyomorúság és a jó szerencse, a bölcsesség és a tévelygés közt lebegve, telve szokásbeli hibákkal minden rosszra való hajlandóság nélkül szívemben, csak úgy találomra eszem- meghatározta alapelvek nélkül és nem ügyelve kötelességeimre a nélkül, hogy megvetettem volna, de gyakran a nélkül, hogy kellőleg ismerném őket.
    Ifjúkoromtól fogva úgy tűztem magam elé ezt a negyvenéves kort, mint a célhoz jutás iránt való erőfeszítéseim és mindennemű igényeim végpontját. Szilárdan elhatároztam, hogy mihelyt ezt a kort elérem, bármily helyzetben legyek is, nem fogok többé küzködni, hogy belőle kijussak s életem hátralevő részét azzal töltöm, hogy élek máról a holnapra, nem törődve a jövővel. Amint ez a pillanat elérkezett, minden fáradság nélkül végrehajtottam ezt a tervet és habár akkor úgy látszott, mintha szerencsém szilárdabb alapra akarna helyezkedni, nemcsak sajnálkozás nélkül, hanem igazi örömmel mondottam le róla. Midőn mindezen csalétkektől, mindezen hiú reményektől megszabadultam, teljesen átadtam magamat a gondtalanságnak és lelki nyugalomnak, amely mindig uralkodóbb kedvtelésemet és legtartósabb hajlandóságomat képezte. Elhagytam a világot és hiúságait, lemondottam minden díszről, eldobtam a kardot, órát, fehér harisnyát, arany- sujtást, hajdíszt, egészen egyszerű parókát, durva posztóruhát öltöttem s ami mindennél fontosabb volt, kitéptem szívemből azokat a sóvár vágyakat és kívánságokat, amelyek értékeseknek tüntetik föl mindazt, amit elhagytam. Lemondtam arról az állásról, amelyet akkor betöltöttem, amelyre semmiképp sem illettem és hangjegy-másolásra adtam magam, laponkint 1 frankjával, mert e foglalkozás iránt mindig határozott hajlandóságot éreztem.
    Reformommal nem szorítkoztam a külső dolgokra. Éreztem, hogy az egy más, okvetlenül fájdalmasabb, de ez emberi vélemények számára szükségesebb reformot kíván tőlem: és miután elhatároztam, hogy nem fogom két csatára csinálni, hozzáláttam, hogy belsőmet szigorú vizsgálatnak vessem alá, mely azt életem hátralevő részére úgy szabályozza, amilyennek halálomkor akartam találni.
    Egy nagy forradalom, amely éppen ekkor ment végbe bennem, egy más erkölcsi világ, amely föllebbent tekintetem előtt, az emberek botor ítéletei, amelyeknek - anélkül, hogy még előre látnám, mennyire áldozatokul fogok esni - a képtelenségét kezdettem érezni, egy más jó után egyre növekvő vágyakozás, mint az irodalmi hiú dicsvágy, amelynek párája alig csapott meg, máris undorral töltött el, végül az az óhajtás, hogy életpályám hátralevő részére kevésbé bizonytalan útvonalat rajzoljak ki, mint az volt, amelyen annak szebbik felét megfutottam : mindez kötelezett erre a nagy leszámolásra, amelynek már régóta szükségét éreztem. Hozzáfogtam hát és semmit sem mulasztottam el abból, ami tőlem függött, hogy ezt a műveletet jól végrehajtsam.
    Ettől az időponttól számíthatom a világról való teljes lemondásomat és azt az élénk kedvet a magány iránt, amely ettől az időtől fogva nem hagyott el többé. Azt a munkát, amelybe belefogtam, csak föltétien visszavonultságban lehetett elvégezni; az hosszú és nyugodt elmélkedéseket kívánt, aminőket a társaság zsivaja nem tűr meg. Ez arra kényszerített, hogy egy időre más életmódot kövessek, amelyet aztán annyira megkedveltem, hogy attól fogva csak kényszerűségből és csekély pillanatra szakítva félbe, teljes szívemből újra visszatértem hozzá és minden nehézség nélkül arra szorítkoztam, mihelyt csak tehettem, és amikor azután az emberek arra kényszerítettek, hogy egyedül éljek, úgy találtam, hogy midőn kirekesztettek maguk közül, hogy nyomorulttá tegyenek, többet tettek boldogságomra, mint amennyit magam tehettem.
    Nekifeküdtem a munkának, amelyhez mind a dolog fontosságával, mind az iránta való szükségérzettel arányos buzgalommal fogtam. Ekkoriban modern filozófusokkal társalkodtam, akik nem igen hasonlítottak a régiekhez: ahelyett, hogy kétségeimet eloszlatnák és habozásaimat szilárd alapra helyeznék, megrendítették mindazt a bizonyosságot, amellyel azon pontokra vonatkozólag bírni véltem, amelyek ismerete a legfontosabb volt: mert mint az atheizmus tüzes apostolai és nagyon parancsoló dogmatikusok nem tűrték harag nélkül, hogy bármely pontra vonatkozólag másként merjen valaki gondolkozni, mint ők. Sokszor eléggé gyöngén védelmeztem magam a vitatkozás iránti ellenszenvből és mivel kevés tehetséget éreztem magamban annak folytatására ; de soha nem fogadtam el az ő vigasztalan tantételeiket és ez az ellenállás ily türelmetlen férfiakkal szemben, akiknek máskülönben megvolt a magok álláspontja, nem a legcsekélyebb oka Ion azoknak az okoknak, amelyek az ő neheztelésöket fölkeltették.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989807
Webáruház készítés