Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Richard Harding Davis: Szerencse katonái_MOBI

Richard Harding Davis: Szerencse katonái_MOBI
990 Ft
  • Részlet az e-Könyvből:

    A városi kirándulásra három napon keresztül más hasonló kirándulások következtek. Az egyik este behajtattak megint a sétatérre, s a másik kettőn King jachtján a kikötőt járták és a part mentét. Az egyik ilyen holdvilágos kiránduláson vendége volt Kingnek az elnök a feleségével. Az illő számu ágyúlövésekkel üdvözölték őket, s ott játszott a födélzet elején a benszülött zenekar is. Clay érezte, hogy egyelőre King a főszereplő, és ő maga teljesen a háttérbe vonult. Közben eszébe jutott a saját kis kerekes gőzöse, amelyet Alice tiszteletére újra festetett és bearanyoztatott, s keserűen mosolygott magában.
    Mialatt ott üldögélt háttal a karfának dőlve és szakértő szemmel föltekintett a gomolyba rakott kötélzetre, Mac Williams lábujjhegyen odasompolygott melléje és óvatosan beleült az egyik kosárfonatu székbe.
    - Lábtörlőket sehol sem látok ezen a hajón, - szólalt meg egyszerre Mac Williams. - Egyébként tökéletes a fölszerelése: a legfrissebb folyóiratok, zománcozott fürdőkádak és kinai szolgák. De a függő lépcsők tetején mindenütt hiányzik a lábtörlő, pedig e nélkül bepiszkítja az ember a födélzetet. Volt már vagy egyszer odabent a gépteremben? Nos, ha még nem volt, akkor azt ajánlom, ne is menjen le, - tette hozzá ünnepélyesen. - Nagyon rosszul érezné magát. Megkérdeztem az admirálistól, leküldhetem-e ide egyszer a fehér gépészeinket, hogy megmutassák a legényeknek, mi az a tiszta gépterem. Épp az imént beszéltem a főgépésszel. Mac Kenzia a neve, s amikor mondtam neki, hogy én is skót vagyok, azt felelte rá, nagyon örül, hogy olyan úrhoz lehet szerencséje, aki annyira ért a gépekhez. Valószínüleg azt hitte, hogy én is King úrnak valamelyik vendége vagyok, éppen ezért meg sem mondtam neki, hogy jó magam is azzal keresem a kenyeremet, hogy néha egy-egy emeltyűt igazgatok. De adtam neki egy szivart, amire azt mondta: „köszönöm alássan” és a sipkájához emelte a kezét.
    Mac Williams nevetett a visszaemlékezésre és kényelmesen egymásra rakta lábait.
    - Még hozzá a King szivarjaiból való volt, - beszélt tovább. - Igazi havanna! Szanaszét heverteti szabadon a hajófülkékben. Szivott már belőle? Langham Teddy meg én körülbelül egy ládára valót zsebreraktunk már együtt.
    Clay nem felelt. De Mac Williams még kényelmesebben elhelyezkedett a nagy kosárfonatu széken és elégedett büszkeséggel fujta a levegőbe a füstkarikákat.
    - Erkölcsrontó dolog, mi? - szólalt meg megint.
    - Micsoda? - kérdezte Clay szórakozottan.
    - Óh, hogy megint fehér emberekkel érintkezünk! Elmegy a kedve az embernek a rizstől meg a málétól, ugy-e? Addig csak nagy mulatság, amíg itt vannak. De ha megint itt hagynak bennünket, ha már Ted sem lesz itt, meg a jacht is eltünt és mi baktathatunk majd megint a sétatéren hetenkint kétszer, az bizony nagyon keserves élet lesz, ugy-e? Bizony keserves! Úgy sejtem, ma csak vígan vagyunk, de holnap annál szomorúbbak leszünk.
    - Majd csak megleszünk valahogy, azt hiszem, - mondta Clay vállat vonva, s azután indult, hogy megkeresse Langham kisasszonyt.
    Tiszta, ragyogó reggelre virradtak aznap, amikorra a bányák meglátogatását vették volt tervbe. Mac Williams tele rakta szőnyeggel és párnával egyetlen személyszállító kocsiját, és zászlók lengedeztek a kocsi vászontetejéről, amely vígan duzzadozott a lassan mozgó vonatot kísérő szélben. Ezt a szemlekocsit - Mac Williams nevezte el így - a mozdony elé kapcsolták, és lassan tolatták előre a keskeny vágányon, pálmaerdőkön, mocsarakon, bozótos sűrűségeken keresztül és itt-ott a partmenti mészsziklák fölött, ahol a gőzgép kéményéig felszökkenő habok fehér tajtékot fecskendeztek a kirándulókra. Ezer meg ezer, piros, sárga és fekete héju szárazföldi rák mászkált a sineken zörögve, mint a csontváz a szélben, s a vonat kerekei százszámra taposták össze őket; nagy gyíkok menekültek a napos sziklákról a közeledő vonat elől, s egy őzbak alig ötven lábnyira szökkent keresztül előttük a sineken.
    Mac Williams átvezette Hope-ot a gőzgépre és megmutatta neki, hogy lehet a gép sebességét növelni és csökkenteni, míg végül Hopenak az a veszedelmes vágya támadt, hogy az emeltyűt teljes gőzre állítsa s a vonatot a sinekből az óceánba vezényelje.
    Clay Langham kisasszonnyal a kocsi hátsó részében ült s arról beszélt neki és atyjának, miféle nehézségeket kellett a fiatal Mac Williamsnak leküzdenie. És Langham kisasszony nagyon örült, mikor észrevette, milyen feszült érdeklődéssel figyel az édesatyja mindenre, amit Clay mond. Ismerte az atyját és nagyon jól tudta, hogyan szokott bánni az atyja más férfiakkal. Éppen ezért tudta azt is, milyen szokatlan kitüntetés rejlik atyja viselkedésében Clayvel szemben. Alicenak rendkívül tetszett a dolog, mert igazolta a saját érdeklődését Clay iránt. S minthogy a fiatal mérnököt a maga fölfedezésének tekintette, örült, hogy mások is osztoznak Clayről táplált jó véleményében.
    Langhamék látogatása nagy esemény volt a bányák történetében. Kirkland, az aknavezető és Chapman, aki a dinamitrobbantásokat intézte, továbbá Weimer konzul és a benszülött orvos, aki a lázbetegeket és a balesetek sebesültjeit ápolta, mind egybegyültek a pályaudvaron és várták a vendégeket, az elképzelhető legfehérebb vászonruhában és egy falka ponnival, mert ponniháton készült a társaság a szemleútra. A falu, amelynek agyag-viskói és bádogkunyhói fehérre mosott facölöpökön álltak a nap hevétől megrepedezett, kopár földön, oly tiszta volt, amilyen tisztára söpörhette Clay száz rendőre. Langham úr a társaság élén lovagolt, s útközben melléje került sorrendben mindegyik osztálynak a feje, hogy elmagyarázza Langham úrnak mindazt, ami eddigelé történt, és bemutassa a fényes eredményt. A falu üres volt, csak a benszülött munkások családtagjai voltak odahaza meg a kóbor ebek, a telep utcaseprői, amelyek mosolyogva és ugatva ugrándoztak a ponnik előtt.
    A bádogfalu mögött meredeken emelkedve ott állt az öt hegy közül az első, amelynek nyitott homokfalába nagy terraszok voltak vágva, tele nyüzsgő emberekkel, mintha falramászkáló legyek lettek volna. Csoportosan álltak némelyek egy nyílás körül, vagy párosával dolgoztak, úgy, hogy az egyikük nehéz kalapáccsal ütögetett egy acélfúróra, amelyet társa csupasz kezében forgatott. Mások a gőzfúrók mellett álltak, amelyek rövid, heves lökéseikkel meg-megrázták a hegyet és gőzfelhőbe burkolták az embereket. Fontoskodó kis segédmozdonyok hosszú sor érckocsit vontatva döcögtek és inogtak a hepehupás földön, éles füttyöket hallatva figyelmeztetésül, valahányszor fordulóhoz értek. Egy-egy kiugró sziklán piros zászlókat lobogtattak a jelző munkások s azután siettek lefelé a lejtős hegyoldalon, hogy biztonságba jussanak, mielőtt a robbanó lövegek megrázták a földet és kő- és porkévéket löktek föl a nyugodt, tiszta levegőbe. Izgalmas munka képe volt az egész, szinte érthetetlen a be nem avatottak számára, mert látszólag terv és vezetés nélkül azt a hatást keltette, mintha végtelen nagy területen dolgoztak volna az emberek, a saját kényük-kedvük szerint, mint a rongyszedők a szemétrakáson.
    Langham kisasszony mellett csak King maradt, akit a szünetlen lárma és a hőség egy kissé lehangolt, és lelkesedő fivére, míg Clay előre lovagolt és Aliceről látszólag egészen megfeledkezett. Alice figyelemmel kísérte Clayt, aki hol a hegyek nyílásaira mutatott, hol a tárnák szájába, majd meg cowboy-módjára lehajolt a nyergéből, fölkapott egy-egy ércdarabot és rákoppantott vele a nyeregkávára, mielőtt átnyujtotta a többieknek. Néha meg a kantárt karjára vetve és hüvelykujját övébe dugva, percekig állt egy helyben, csizmaszárát belesüppesztve a laza talajba, s hallgatta segédeinek a jelentéseit, miközben többször vetett egy-egy gyors pillantást Langham úrra, hogy lássa, vajjon megérti-e a sok szakkifejezést. A férfiak, akik oly nyilvánvaló örömmel és elfogódottsággal üdvözölték a hölgyeket megérkezésükkor, most mintha egytől-egyig megfeledkeztek volna ottlétükről, csak úgy, mint Clay.
    Langham kisasszony előrenyomult lován abba a csoportba, amely Hope körül állt, aki ponnija hátán kezdettől fogva Clay szomszédságában tartózkodott. De Alice semmit sem értett meg abból, amit hallott, és senki sem tartotta szükségesnek, hogy magyarázatokkal szolgáljon neki. Végre sikerült elfognia Claynek a tekintetét és barátságosan mosolygott rá; de miután Clay hosszu ideig merően rábámult, miközben Kirkland jelentésére figyelt, hallotta, hogy egyszer csak így szólt: „Igaz, igaz; nyitott bányában nincs másképpen.” És ekkor megértette, hogy Clay észre sem vette jelenlétét. De néhány perc mulva látta, amint Hopera tekintett, karjait keresztbefonva a mellén és a fejét csóválva. - Egyebet nem tehettünk, - mondta Clay Hopenak, mintha igazolni akart volna előtte valamit, s mintha Hope is azok közé tartozott volna, akiket meg kell győzni a dolgokról. - Ha alul nyitottuk volna meg a bányát, attól kellett volna tartanunk, hogy beomlik. Ezért felülről kellett megindulnunk s lefelé haladnunk. Ezért hozattam ide a nagy emelőgépet. És mint utólag kiderült, nagy megtakarítást értünk el vele.
    Hope helyeslően bólintott a fejével.
    - Mindjárt mondtam a papának, mikor Ted megírta, de a Washington-hegyen nem így járt el.
    - Óh, az egészen más dolog, kisasszony, - szólt közbe nagy hévvel Kirkland. - A Washington-hegy sokkal szilárdabb szerkezetü. Ott bárhol megfúrhatjuk a tárnát, nem omlik be. De ez a hegy csupa törmelék, a legrosszabb bányaanyag.
    Hope megint bólintott és ponnijával az előre mozduló csoport után nyomult, míg nénje és King hátramaradtak.
    - Hope egész bányász, - szólt King. - Hol szerezte a tudományát?
    - Óh, ő meg a papa mindent együtt beszéltek meg a papa dolgozószobájában, amióta Ted elkezdte innen a leveleit küldözgetni, - felelt Langham kisasszony, némi kedvetlenséggel a hangjában. - De hát nincs itt sehol egy kis helyecske, ahol kevésbbé bántja az embert a hőség?
    Weimer konzul meghallotta ezt a fölsóhajtást és rögtön visszavezette kettőjüket Kirklandnak a bungalowjába, amely mint valami sasfészek csüggött az egyik kiugró szirtdarabon. A ház verandájáról a bányák javarésze fölött le lehetett látni a völgybe s túl rajta a Karaibi-tengerre, amely szinte lángolt a hőségben.
    - Amerikait nem sokat láttam odalent, Weimer, - szólt King. - Azt hittem, hogy Clay tömegesen hozatta ide őket.
    - Körülbelül háromszázan vannak, vad irek és négerek, - felelt a konzul; - de a bányákban főleg benszülötteket alkalmazunk. Jobban bírják az éghajlatot, aztán meg, - tette hozzá halkan, - zavargás esetén tartalékseregül használhatjuk őket. Mendozának az emberei, és Clay arra törekszik, hogy eltántorítsa őket tőle.
    - Nem értem, - mondta King.
    Weimer körülnézett és megvárta, amíg Kirkland cselédei, akik palackokat és poharakat raktak tálcán a közelükben álló asztalra, visszavonultak.
    - Azt suttogják, - szólt azután, - hogy Alvarez diktátorrá szeretné kikiáltatni magát a tavaszi választások előtt. Bizonyára ön is hallott már róla?
    King a fejét rázta.
    - Oh, beszélje el részletesen! - szólt Langham kisasszony. - Nagyon szeretnék belekeveredni egy kicsit valami összeesküvésbe.
    - Nos, errefelé gyakran van részünk ilyesmiben, - folytatta a konzul. - De ez a mostani összeesküvés különösen érdekelheti kegyedet, Langham kisasszony, mert nő áll az élén. Alvarezné asszony, mint bizonyára tudják, Hernandez Manuelata grófnő volt a házassága előtt. Spanyolország egyik legősibb családjának a tagja. Alvarez Madridban vette őt feleségül, mikor követ volt ott, s mikor visszatért, hogy föllépjen elnökjelöltnek, a felesége vele jött. Rendkívül nagyravágyó nő, s amint beszélik, a köztársaságból megint monarchiát akar csinálni s a férjéből királyt, illetve önmagából királynét. Ez persze esztelenség; de úgy látszik, Alvareznénak az a terve, hogy Olanchot megint valamelyes függésbe hozza Spanyolországtól, úgy mint régente volt, és ezért oly népszerütlen az országban.
    - Igazán? - szólt közbe Langham kisasszony. - Nem tudom, hogy népszerűtlen.
    - De még mennyire! A híveit rojalistáknak nevezik s még egy hete sincs, hogy a liberálisok lázító plakátokkal árasztották el a várost és a népet arra szólították föl, hogy űzze ki az országból Alvareznét.
    - Milyen gyáva had! Rátámadni egy nőre! - kiáltott föl Langham kisasszony.
    - Hm, ő kezdte a harcot, - szólt a konzul.
    - És ki a vezére az ellenséges tábornak? - kérdezte King.
    - Mendoza tábornok! Ő a főparancsnok, és a hadsereg legnagyobb része az ő pártján van. De a másik jelöltet, az öreg Rojas tábornokot, a nép legjobban szereti, s ő a három közül a legderekabb. Most alelnök, s ha a népnek becsületes alkalma nyílnék arra szavazni, akit őszintén akar, akkor kétségtelenül ő lenne a legközelebbi elnök. A nép nagy tömege megelégelte az örökös forradalmakat. Bőven volt része benne, de rövidesen valószínüleg át kell esnie még egyen, s ha ennek rossz vége lenne Alvareznére nézve, akkor attól félek, Langham úr csak nagy üggyel-bajjal tarthatná meg a bányáit. Mendoza máris megfenyegette, hogy visszavonja tőle az engedélyt és állami monopóliumot csinál a bányákból...
    - És ha a másik jut hatalomra, Rojas tábornok, vajjon az is visszavonja az engedélyt?
    - Ő nem; bármily valószinütlennek lássék is, Rojas becsületes ember, - felelt a konzul nevetve, - csakhogy ő nem jut hatalomra. Vagy Alvarez lesz diktátor, vagy Mendoza ragadja magához az elnöki méltóságot. Éppen ezért bánik Clay olyan jól a katonákkal; azt hiszi, szüksége lehet rájok Mendoza ellen. Nem lehetetlen, Commodore, hogy ágyúját a városra kell majd szögeznie, - tette hozzá mosolyogva, - vagy pedig, ami még valószínübb, lehet, hogy arra kell majd használnia a jachtját, hogy Langham kisasszonyt és családja többi tagját elszállítsa rajta az országból.
    King nevetett, Alice pedig hizelkedő érdeklődéssel nézett Weimerre.
    - A födélzet alatt van egy gyorstüzelő ágyúm is, - szólt King, - amelyre szükségem volt már egyszer a Maláji-tengeren egy kalóznaszád ellen. Azt hiszem, jó lesz, ha ezt az ágyút fölhozatom. Azonkívül a legénységem közül körülbelül harminc ember örömest szolgálna a jachtomon egy évig ingyen, ha megengedném nekik, hogy partra szálljanak és kiverekedhessék magukat. Mit gondol, mikor lesz...
    A bungalow csupasz padlatán rengő súlyos léptek és sarkantyúpengés zaja riasztotta meg az összeesküvőket. Megfordultak és föltekintettek bűnük tudatában a fölöttük magasló hegyekre, mikor Clay lépett ki sietve a verandára.
    - Azt mondták, hogy itt találom kegyedet, - szólt Langham kisasszonyhoz fordulva. - Sajnálom, hogy elfáradt. Persze, nem lett volna szabad elfelejtenem... Nagyon megerőltető út, ha az ember nem szokta meg, - tette hozzá bűnbánóan; - de örülök, hogy Weimer vette kegyedet az oltalmába.
    - Igen, egy kissé nagy volt a hőség és a lárma, - felelte Langham kisasszony barátságosan mosolyogva, miközben, arcán a türelmes szenvedés kifejezésével, kezét a homlokára szorította. - Megfájdult egy kicsit a fejem, - tette hozzá, - de nagyon érdekes volt, és valóban gratulálhatok önnek a művéhez.
    Clay kételkedve és aggódva nézett Alicera, s azután letekintett a munkások sürgő-forgó tömegére. Sértette őt, hogy Alice oly kevés érdeklődést tanusított a bánya iránt, de másrészt fölháborodott saját maga ellen, mert érezte, hogy nincs igaza. Hogy is remélhette, hogy egy nőt érdekelhessen ez a lármás és verejtékes munka? De mialatt ekkép tépelődött még magában, tekintete megakadt egy kedves alakon, aki bájosan és szilárdan ült a ponniján, s akinek fehér ruháját bemocskolta a bánya vörös ércpora és az erdőben a levelek zöld nedve.
    Lassan fölfelé jött az ösvényen, öt-hat fiatal embernek a kíséretében, akik köréje sereglettek, beszéltek neki a munka nehézségeiről, és lesték ajkáról a tetszés jelét.
    Clay tekintete odatapadt erre a képre, és mosolygott a látvány jelentőségén. Alice észrevette ezt a tekintetet és lenézett, hogy lássa, mi vonzza annyira Clayt. Majd újra Clayre tekintett, aki még mindig a közelgő csoportot nézte figyelmesen és mosolygott magában. Langham kisasszonynak elakadt a lélekzete, s gúnyosan fölkapta a fejét és a vállát, mint az őz, mikor lépteket hall az erdőben. Mikor Hope nemsokára kilépett a verandára, Alice gyorsan feléje fordult és ránézett merően, mintha idegen lett volna, akit jól megnéz az ember, mikor először találkozik vele.
    - Hope, nézd meg csak a ruhádat, - szólt Alice.
    Hope arca lángolt a szokatlan megerőltetéstől, a szeme ragyogott és a haja kibujt parafasisakja alól.
    - Ah, olyan fáradt vagyok, és olyan éhes, - fordult oda nevetve Clayhez. - Ilyen csodát látni, - folytatta nehéz lovaglókeztyűjével bajlódva, - igazán gyönyörűség... hát még véghez vinni! - tette hozzá. Közben lehúzta a keztyűjét s Clay felé nyujtotta nedves kezét, amelyen a kantárszár mély barázdákat vágott.
    - Köszönöm önnek, - szólt egyszerüen.
    A bánya igazgatója a hála gyors fölbuzdulásával ragadta meg a feléje nyujtott kezet, s mikor a fiatal lány szemébe tekintett, olyasvalamit vett benne észre, amitől megütődött, úgy, hogy gyorsan elfordította róla a szemét és hátranézett az ajtóban álló csizmás férfiak csoportjára. Hope atyja állt ott, meg Ted, Mac Williams, Kirkland és a többiek valamennyien, akik segédei voltak neki. Valamennyien mosolyogtak az elébük táruló jeleneten, amelynek jelentőségével nagyon is tisztában voltak. Mintha a fiatal leány Clayt tüntette volna ki egész elismerésével, s bárha irigyelték is talán érte Clayt, nem sajnálták tőle.
    - Mért nem lehetett ez a másik? - gondolta Clay. De azért hangosan így felelt: - Köszönöm, dúsan megjutalmazott.
    Langham kisasszony türelmetlenül nézett le a völgybe, amely most még forróbbnak, még lármásabbnak tünt föl előtte.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980361
Webáruház készítés