Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Révész Béla: Egyedül mindenkivel_EPUB

Révész Béla: Egyedül mindenkivel_EPUB
1 190 Ft1190

Révész Béla egy álomvilágot helyez műveinek fókuszába. Oázisígéretként ezt az eljövendő világot csillogtatja meg a szegénység Szaharáján. Ez a világ: a szocialista utópia. Megvalósulás helyett egyelőre még csak szervezkedés, májuselsejei gyűlések, felvonuló tüntetők, általános sztrájk, a bizalmiak kizárása, az agitátorok bebörtönözése, rendőrkard és vér kisért a jelenben. De majd... Lassan fordul a világ. Nem véres kataklizmákat hoz. De több egészséget, több kenyeret, több életet. Szocializmusnak: nagyon halk szocializmus Révész Béla hitvallása. Emberiességnek: annál fénylőbb és sugarasabb szívdobbanás. S mégis... az olvasó, akit Révész Béla a szegénység poklának fülledt, földalatti körein idáig vezetett, itt megáll. Az olvasó, aki most csak olvasó, a társadalom bogozódásában bárhová tartozzék is, most csak egy igaz művésztől megigézett lélek: itt egyedül marad. Az embert s az igazságot talán szívesen követné továbbra is. De az irót nem tudja. Az iró, akinek sajátos kézszoritását eddig érezte, most elengedi a kezét. Révész Béla, aki oly élesen tudja megfigyelni a talajtalanul imbolygó, kispolgári társadalmat oly vájt füllel hallja meg minden kis sóhaját, s a szeizmográf pontosságával jegyzi fel egyetemes, nagy lélekzetvételének görbéit; a szegény, s a legszegényebb emberek írója, aki végigkiséri útján a születő életet három évig tartó szoptatós-korától minden nyomorúságán át izmai, tüdeje, szive megszakadásáig; a művész, aki a részrehajthatatlan igazság s az űző megismerés emésztő szomjúságával járja ezt az életet: leteszi itt, álomvilága kapujában, fegyvereit. (Illés Endre)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Leült az íróasztalhoz, vonalas papírosokat forgatott maga előtt, a léniákat jobbról, balról elhelyezte maga mellett és amikor így megrendezte maga körül, hogy a munkások ne kérjenek tőle semmit, szomjas figyelemmel a beszélgetést hallgatta, amely minden hajnalon úgy ült bele az eszébe, hogy annak új hangzása, különös színe el nem hagyta és mélyült, hevült,színesedett az új szólamokig, amik zártajkú munkások meggondolt szavából körülötte elhangzottak ...
    Gyáva, érzékeny lelke ingadozva vizsgálódott…
    Egyszer gyűlésről beszéltek a munkások, hogy mit követelnek a gyermekeiknek; halkan, harag nélkül tárgyaltak róla...
    Másszor nagyobb bérről tanácskoztak és sopánkodás, rimánkodás nem volt a szavukban…
    Majálisról hallott, ahová vasárnap minden munkás elmegy a családjával és csak munkások lesznek ottan...
    A boltról beszéltek, amely csak őket szolgálja ki és a körmére fognak nézni az üzlet-vezetőnek...
    Más hajnalon nagy sztrájkról tanakodtak... sokáig tart... ennyi és ennyi pénzt küldenek a sztrájkolok támogatására ...
    Egyszerűen, közlő természetességgel tárgyaltak erről...
    Az álmos kedvű, vesztegelő munkások hirtelen fölzajlottak, pádról, állványokról, zsákok tetejéről fölugráltak, öröm, frissülés, ujjongás zengette a hangjukat, gomolyogva a raktárajtó felé tülekedtek, ahol a gázláng sárga ernyője alatt egy fiatal munkás megállt, fehér arca mosolygott, barna szeme szeme fehérjét is megmutatva megnyílott, csillogott a vidámságtól, mind a két kezével szaporán integetett és csak mosolygott, amint a társai körülfogták, megölelték, vállait veregették és megindultan összevisszasággal mondogatták:
    - Péter... Péter...
    - Hát megjöttél? ...
    - Nyolc hónapja...
    - Hát itt vagy megint közöttünk...
    - A kutyák...
    Géza fölkészült szívvel ügyelte a jelenetet…
    A fiatal munkást a többiek az ajtóból karjukon, mellükön beemelték a raktárhelyiségbe, egy padkára leültették, beszédjük zsilipjével áradóan feléje fordultak, a nyolc hónapi börtönről áhítatosan és büszkén kérdezősködtek...
    A munkások mindennap emlegették… Nem felejti el senki, hogy érettük szenvedett...
    Ellenséges szájak csúfolódtak, hogy nem ő az igazi bűnös és bután csudálkoztak, hogy másért lecsukatja magát.
    Azt hiszik szegények, hogy egy emberért történt...
    - Petrus te tudod, mi tudjuk...
    Szólalt meg egy hang valamennyiök hangját vezetve és tréfásan megcsendült a másikhang:
    - És az asszony? ...
    - Mit szólt az asszony? ...
    A fiatal munkás fölnevetett:
    - Na ... kiejtette a kezéből a kanalat...
    - Éppen főzött, vacsorával várt haza és se szó, se beszéd, elrítta magát...
    - Bementünk a szobába… hát a kis gézengúz, aki még pólyás volt, mikor elmentem, a maga két kis csirkelábával pöttyögött elém…
    - Ez rossz volt...
    - Amikor jött az este és ott a sötét szobában rájuk gondoltam ... mindig elém jött az asszony vörös szeme, a szomorú arca és aztán, ha nagyon belenéztem a sötétségbe, a kis fiam is ott volt az ölében... Láttam, amint felém nyulkál, a csirkehúsát is éreztem... a jó, kedves szagát is éreztem...
    - Ez rossz volt...
    A gondolatot elfojtva, a vígságot megszegve kurtán, halban hangzott:
    - Ez rossz volt...
    Keserűségnek, szomorúságnak mennyezetes árnyéka alatt elcsöndesültek a munkások, a gázlámpa udvarában egy-két megállott percig némultan ültek, mögöttük, körülöttük a sötétség fölemelte a sárga emberszigetet s amint egymás felé hajoltak, a homály, sápadás kendőzésével szinte összenőttek... Géza elindult lelke körüljárta a hajnali gyülekezetei:
    - Ezek is szegény emberek... vált le halkan, mint porzó a virág teli kelyhéből, Géza sugdosó eszéről... édesanyjuk van, akit a szél megfúj és megdőlnek a sir szélén... gyermekük van, akinek a jót, szerencsét, örökegészséget általadnák... a nővérük fáj nekik és fonnyadó öregségben ráncos gyári arcukra visszagondolják a tizenöt éves ábrázatukat... a sok fizetnivaló, a kevés ennivaló, a gondijesztgetései, a betegség tolvaj előállása, hozzájuk is rossz... a kimódolt tőr ott settenkedik az útjuk előtt...
    És nem erről beszélnek...
    - Ezek nem félnek az átoktól... pedig a nyomorúság megverte az eszüket, méreg, utálat kiült a szájukra és felfordult szívvel bántották, akire vigyázni szeretnének...
    - Nem érzik az átkozás szörnyűségét?... hogy aki hallotta, elmondta, átvette, vele marad mindig?...
    - Hiába utána a jóság, igyekezet, felejteni akaró testvérkedés, a szennyből, gennyből fel-fröccsent fekete métely elkúszik a gondolathoz,ha merni akar és megcsípi az érzést, ha készülésre lendül...
    - Milyen erősek, mert szegények... nem tanakodnak magukról, a próbát nem próbálgatják, az akarat nem hajladozik bennük ide-amoda, kívánságuk mögött nem lamentál a riadás...
    Szegények... Olyannak érzik, mint a megszületés osztogató rendjét...
    Egyforma az álmuk, kedvük, szomorúságuk... egyszerre egyet akarnak...
    A bolt, ha megcsalja őket, egyszerre csinálnak rendet...
    Ha majálisnak örülnek, csak ők tudnak örömükről...
    A sztrájk a kültelek! gyárban pincemunkások garasait gyűjti halomba...
    - Baj, szenvedés éri valamelyiküket... börtönbe kerül a társuk?... együtt vannak addig is, amíg össze nem kerülnek... Milyen másfajta szegények ezek?... búgott Géza lelke és mutatkozott már képzelete előtt a maga összeomló, céltalan élete...
    Már megfújta a sejtelem, hogy a sorsnak örvényében igazságtalan csudák forognak, de hajnalodó elgondolásai még a munkásszegénység titkait tapintgatták…
    Eléje merült a munkásasszony beteg arca, aki egy folyosón lakik velük, a fájdalmas este, ahogy szoptatta a kis fiát.
    - Elég ez az egy... Csontos Szigfrid lesz belőle…
    Őt rázta a kín, anyjának a könnyei az iszonyattal megsúlyosodtak s szüntelenül gördültek át akadozó szívén… szegénység, könyörtelenség fogta a munkáscsaládot is... Az ember kilépett az asszonya mellé, megállt a felleges éjszaka alatt, napi eseményeit elsorolta és így szólt:
    - A szervezetben nagygyűlésre agitálnak...
    Az asszony harcolt a poronttyal:
    - Nyanya ... Nyanya ... Még ... Még ...
    A kölyök fröcskölő szájjal perlekedett, az asszony a kis piócát nem tudta leszakítani a melléről, rajta hagyta ... és az urához hajolt:
    - Jánoskával én is elmegyek a gyűlésre…
    Erről beszéltek… másra nem gondoltak... csak ő állott ott a folyosón, feje körül a zúgó szörnyűséggel, a holnapi tervek bukdácsoló káoszában, az érzés szárnyain ólom reménytelenséggel...
    És gyávaság, ijedtség, hiábavalóság, körös-körül körülötte...
    Géza esze, szeme elrebbent kísérteteiről… A raktármunkások megmozdultak ... kábultan megbámulta őket… Még előtte fátyolosodtak a Csontos Szigfrid szülei… s valahová, ahol őrködő bődben a lelkek vetkőznek s felfedi magát a minden, elrévült ... és eszének alvóredői alól feltört a felismerés:
    Ezek más emberek… A munkások fölcihelődtek ... s hangos köszönéssel, dérrel-dúrral jött a főraktáros, a fogoly Pétert meglátta, a kezét rázogatta:
    - Ahá… Ahá…
    - Amikor fiatal voltam, én is szocialista voltam…
    Minden alkalom nélkül hahotázott, a munkabeosztási jegyzéket átnézte, hol a jobb, hol a bal kezével a kopasz feje búbját dörzsölgette, az állványok grádicsaira serényen felmászott,a magasból Péterhez le-leszólt:
    - Egészen meghizlalták...
    - Rossz pénz nem vész el...
    Együgyű szavait elröhögte, a magasban a cinket emelgette, az ólmot osztogatta, a tekergős gumicsöveket kisebbre, hosszabbra elszabdalta...
    Géza az asztal mellől a főraktárost erősen megnézte...
    Géza fixírozása nem volt éppen a fitymáló bátorságé, más volt... egészen más…
    Géza tulajdonképpen ilyenkor kezdte meg hivatali működését és minden mást elfelejtve, merő tekintetében a gondos ügyelet ébredt felteendőire… szemsugaraival körüljárta a raktáros arcát, megszemlélte füle hegyét, elsúrolódott a raktáros szája körül...
    Géza ilyenkor belenézett a munkanap medrébe, milyen is lesz annak a lefolyása… A raktáros mondta egyszer, amikor feltámogatta őt az asztal mellől:
    - Ha a füleim hegyei pirosak, ha a szájam reszket… Fiam… akkor jön a baj...
    Géza, aki nem tudott kalkulálni és nem értette meg soha a mechanikai szőnyegporolás tudományát, a raktáros beteg szívét emelte pajzsul maga fölé... ügyelte a sárga emberfüle piros hegyét, ápoló odaadással résen volt,ha a jelenet forgataga rájuk törne, az önző, meghitt oktatást tanulgatta.
    - Csak lefogni a karokat, csak rá a mellre, ha a baj kitör...
    Ravasz meghatottsággal hallgatta a raktáros elbeszélését... Akkor kapta a betegségét, amikor kisfia leesett az emeletről... A beteg ember elszomorodott, összerántotta fakó homlokát, mély sóhajtgatásokkal igyekezett éreztetni bánatát:
    - Olyan volt a gyönyörű kis fiam, minta piros alma...
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633986103
Webáruház készítés