Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Révész Béla A nagy börtön MOBI e-könyv

Révész Béla A nagy börtön MOBI e-könyv
890 Ft

TARTALOM

Néma énekek
A rab hazamegy
Rokoska trombitál
A tábori ágyon
Parasztgyerekek
A gépszedő
Dúló csaták után
Az iszalag
Julis látomásai
Az utolsó vacsora
Jön a Megváltó!
Bork lelke
A kincs elrepül
A tűz
A Grim-család
A karlsbadi pohár
Elszállnak a mesék
A csúnyák
Megszületett
A lidérc
A másikért
Ablak mellett
A pincérleány
Megy a gőzös
Szerelem
Jerémiás
Az emberevő
Trenk

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ablak mellett

    Kicsi parasztablak néz a Balatonra. Az ablak mögött öreg parasztasszony ül, két karjával rádől az ablakkarfára és rámered a Balatonra. A fekete víz tüzes hullámokat hány fel a mélységekből, amikor fölgyújtja a villám. Orkán nyargal az ablak előtt és nyöszörgő énekek röpülnek a nyomában. Fekete bura alá bujt a világ és a gyászharang egyre dörög, néha fénykígyók hemperegnek rajta. Az öreg parasztasszony rámered a Balatonra és megkábulva hallgatja a vergődő tó zúgását. Taraj-verejték fényeskedik a víz ábrázatán, nyugtalan teste görcsös vonaglással fölvágódik a magasba és visszazuhan a hömpölygő sötétségbe.
    Rekedt, duhaj dalok belemuzsikálnak az esti viharba. A korcsmából kibőg az ének, fiatal parasztok szilaj nótákat üvöltenek, aztán szelídebb lesz a dal, búsongó férfihangokba belefonódnak elcsukló asszonyi hangok, egy-egy keserű hang még kirikolt az énekből, de azután elhal, a mikor rázeng a mennydörgős égbolt. Kivándorlók mulatnak és búcsúznak.
    Az öreg parasztasszony átkarolja az ablakkarfát. Innen messziről, a kicsi Balaton melletti faluból, előretárt karokkal ölelgeti a tengert, a rengeteg óceánt, mely megviharzik most előtte, szörnyű méhét megnyitja most előtte és magába gyűr kóbor hajókat, kóbor embereket...
    Egy beteg, eszelős anyóka úsztatja maga előtt a tengert és tágra nyitott szemekkel kémleli háborgó völgyeit.
    Az ezerfejű óceán tátogatja a száját és nyeli a palotahajókat, amelyeknek egyikén az ő fia is Amerika felé hajókázott. De a Balaton megdühödött... és a tenger ki akarta magát dobni a medréből. A vasas hajó csak ült a táncos vizek hátán, veszedelmeket legyűrve, nyögve és küzdve vitte a kivándorlókat a kenyér felé, de az óceán megbőszült, titkos karjait fellökte a magasba és torkon ragadva az ércpalotát, beledöntötte a halálos mélységekbe. Az öreg parasztasszony azóta mindig látja a tengert, a félelmes vízhegyeket, a tátongó ösvényeket, a poklos tengerágyat, a melyen szörnyetegek lökdösik, eszik az ő fiát.
    Halkan, könnyes sejtelmekkel közeledjetek egy töpörödött anyóka beteg szívéhez; mit tudjátok, mi minden hánykódik abban, egy nyomorult proletár-életnek mennyi kísértete száll fel onnan... Csönd van, elúszik a tenger, az öreg parasztasszony tárnák között ődöng. A fekete tenger befúrja magát a fekete földbe, zord boltozatok alatt fiatal magyar parasztok verejtékeznek. Szép kemény fejükre, hengeres mellükre rászáll a szén és a testük belenő a bányába, fekete már minden. Az öreg parasztasszonynak nehezek a lábai és nem tud járni, de itt csoszog a lidérces tárnák útján, szaporán emelgeti a fejét és pislogva, kidülledő szemekkel nézegeti a vad falakat. Dörmög és tovább csoszog, csákányok dongnék, a tárnák fölött bűzös felhő kúszik. Az anyóka zihál, előre baktat és hívogatja a fiát:
    - Jancsi... Jancsi...
    A csákányok dongnék, szuszog az élet és a bolond anyóka sikolt. A föld, mint a tenger, meglóbálja magát, bömbölnek a tárnák, a fekete falak egymásra hágnak, összedől a bánya. Az anyóka jajgat és nyugtalan kezekkel kotor, egyre kotor; romok között keresi a második fiát...
    Jönnek a korcsmából az énekes emberek, mikor nyílik az ajtó, még kurjongatnak, de amint kilépnek és rájuk támad a haragos este, a hangjukat elvesztik, ijedten meg- némulnak és a dühös viharban búcsúzkodó férfiak, asszonyok összefonódnak. Mennek-mendegélnek, rogyva és keményen, a vasúthoz. Az ablak elé érnek, fiatalabb parasztok bekocognak az anyókához:
    - Ne búsuljon, néném...
    - Elhozzuk az Andrist, a Jancsit...
    Ezt tréfásan és komolyan mondják, de a mosoly eltorzul az arcukon; a menyecskék babonásan lökik arrébb a férjüket és sírva fakadnak. Az anyóka bambán bámul maga elé és messze az óperenciáktól, idegen világoktól, álmodik a tengerről, Amerikáról.

    A pincérleány

    A hahotázó emberek körülfogták a pincérleányt és ütögették az arcát, a nyakát, a csípőjét, de a mozdulatuk azért nem volt szigorú, sőt alázatos, simogató. A leány nagy testével rádőlt a barátaira, izmos karjaival átölelte három-négy ember nyakát és itt az asztal körül most csönd támadt, csak a leány kacagott. Egy öreg ember guggolva helyet fúrt magának a lumpok között. A részeg emberek szelíden, reszkető gesztusokkal simogatták a leányt, néhányan megmarkolták és nyomkodták a karjait, a nyakát. A pincérleány csak állt mozdulatlanul, türelmesen a férfiak között, olyan volt a néma percekben, mint egy engedelmes, lomha tehén. A pincér új borokat hozott s odasúgta a pincérleánynak:
    - Erzsiké kisasszony, már tizenöt üveg...
    - Várjon csak, lesz még több is... Erzsi rákacsintott a pincérre, a ki titkos mosollyal bontogatta a boros üvegeket. A lumpok leültek az asztal köré, két öreg korhely Erzsi mellé telepedett, egy virágos, hetyke bajszú legény a pincérleány háta mögé ült és szorgalmasan rá-ráfújt Erzsi kövér nyakára. A pincérleány bort öntött a poharakba, a társaság koccintott.
    Erzsi, a mikor ölelésre emelte a karját, palástolt mozdulatokkal a fejéhez nyúlt és simogatta, dörzsölte a homlokát. A mámor már marokra fogta az agyvelejét, fájdalmak nyilalltak a fejében és megvonaglott az arca, a mikor a poharat a szájához emelte. A sok bor, a mit az éjszaka megivott, elöntötte a gyomrát és émelyedett a nehéz italok szagától. Egy vékony, szőke fiatal ember ült mellette, ellágyult és vizes, kék szemeivel hosszan nézett Erzsire. A szőke ember bamba csodálkozása meghökkentette a leányt. Téli és forró volt az éjszaka, lányok, férfiak barátkozását fűtötték az italok és a hajnal felé érkezőben langyos volt már a vastag levegő is, mely bujtogató, puha öleléssel ráborult a mulatókra.
    A szőke fiatalember lesütötte a szemét, sovány kezeivel megkereste Erzsi kezeit és fakó arca belevörösödött a hirtelen vallomásba:
    - Erzsiké, nekem nem szabad szeretnem...
    A pincérleány részeg eszét megütötte a vallomás, felnevetett és csúfolódott:
    - Már mért ne?...
    Erzsi kaszált a kezeivel és hessegette a dereka körül tolakodó, fonódó férfikarokat s átkarolta a szőke ember nyakát:
    - Hát maga is csináljon úgy, mint a barátai...
    Az asztalok körül, a fülkékben tornyosodott a lumpos élet, a zene belezúgott az örvényes zajba, melynek hullámaiból kiszakadt egy-egy goromba röhej, sikoltás.
    A szőke legény roskadtan ült a forró sátorban, Erzsi izmos karjai alatt és a pincérleány biztatta:
    - Na így... na így... így szeressen...
    A részeg ember sírva fakadt, keskeny fejét ráejtette a pincérleány párnás mellére és hápogott, gagyogott:
    - Hagyjon, hagyjon... nekem nem szabad... és nem tudok szeretni...
    Az asztal körül szilajodott a mulatság. A társaság koccintott, a lumpok poharukkal köszöntötték Erzsit. Erzsi már szűkölt, félt az italtól, a gyomra öklendezett az érzéstől, hogy megint innia kell, de nótázni kezdett és a bolond dal egy-egy lejtőjén megállóit és ivott. A teste megborzongott, érezte, hogy a torka összeszorul, a gyomrát vad fájdalmak nyilazták, verejték gyöngyözött a homlokán...
    Tüzesedett a levegő, dohos parfüm-illatok úsztak a füstfelhőkben, nyugtalankodó férfiak és viháncoló nők a pamlagokon birkóztak, ölre mentek, összefonódtak, táncos párokat a cigányok forgattak és a néger nótáktól a köszvényes lábúak is legénykedtek, kavargóit, színeskedett minden, a mulatóhelyiség lázas arczára fakón rátűztek a rezgő gázlángok, a leányok már kitágult szemekkel néztek a pislogó férfiakra és a mikor nevettek, fehér fogsorukat megcsattogtatták.
    Erzsi megadva magát, megült a helyén és hagyta, hogy a részeg emberek szerelmükkel bántsák. Ittak és falták a leányt, Erzsi kábultan tűrte, hogy az emberek körülgyűrűzzék és kúsztak a nyakán, emelgették a karjait, nyílt förtelemmel keresték a cipőit. A szőke ember, miután ki tudta mondani szégyenét, életének minden titkával megajándékozta a leányt. Belehajolt Erzsi arcába és elsuttogta szenvedéseit, könnyes elérzékenyedéssel beszélt a vágyakról, a mik a megalázás útjaira vitték mindig, a félelméről, ha leánnyal kerül össze s az keresi benne a férfit, vakmerő álmairól, a mely után szégyen és pokol az ébredés. A részegség megejtő éjszakáján Erzsi elszomorodva hallgatta a nyomorék vallomásait. A brutális őszinteség rázuhogott a fejére és elmosott az eszéből mindent, a mi óvatosság, a mi rátartás, a mi titok. Eleinte még nevetett és csúfolódott, de aztán álmélkodott és lassanként kigördült az ő szívéből is az őszinteség.
    - Látja nekem is van titkom... de ne mondja el senkinek. Nem vagyok én olyan rossz leány... tudja mit csinálok én... Gyűjtöm a pénzt, a mit itt megkeresek, beteszem a takarékba, még egy félév, addig itt maradok, aztán minden másképp lesz... Kávémérést nyitok...
    - Hess!...
    A két vallomásos ember széjjelrebbent, körülöttük vigyorgó ábrázattal toporzékoltak a tivornyázók és egy öreg, fehérszakállas lump villámgyors íveléssel fölborította a boros üvegeket.
    Erzsi megingott, mikor felugrott a helyéről, de nem esett el, az öreg korhely leguggolt és elkapta az elázott leány lábait. A részeg emberek röhögve állták körül az asztalt és roppantul tetszett nekik, hogy a borok áradó sebességgel borítják el a márványasztalt.
    Dobogtak a lábukkal és szilaj üvöltéssel üdvözölték az italt, mely bőségesen csurgott le a földre. Egy hájas, piros ember nekidőlt az asztalnak és úgy csurgatta szájába a bort, a többiek pedig hadonásztak a kezükkel és belé- belényomkodták a korhely fejét a folydogáló italba. A makacs lump ümmögött, hátrarugott, de csucsorítgatta a száját és ivott, szürcsölt az asztalról megrendíthetetlen nyugalommal.
    Odakünn már derengett, új bort hozattak. A pincér Erzsihez hajolt:
    - Harminc üveg:
    A pincérleány beleröhögött a pincér arcába és kigyulladt véres szemeit rámeresztette, azután, mint a döntött fa, eldőlt és belebukott a korhely aggastyán ölébe. A vén lump dajkáló ringatásra emelgette a lábait. Dörmögött, dalolgatott, fehér szakálla söpörte Erzsi arcát:
    - Csicsijja, babujja... aludjál babuska...
    Az öreg héja zsebében terítve volt a zsákmány.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742685
Webáruház készítés