Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek_EPUB

Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek_EPUB
440 Ft440

Kínos dolog, ha valaki véletlenül elrabolja egy másik ember feleségét, különösen pedig a Vadnyugaton az, ahol a nőrablás a halállal büntetendő cselekmények sorában közvetlenül a lólopás után következik. Nincs más hátra: menekülni kell, mert a férj különben sem béketűréséről közismert, hideg tekintetétől még a "becsületben megőszült" rablógyilkosok is rettegnek. Bill, a vétlen nőrabló szilárd elveket vall: az utolsó oldalakig nem szeret bele abba, akit elrabolt, hiszen rablóetika is van a világon. Igaz, hogy idejük sem lenne effélére, hiszen nem mindennapi kalandokon mennek keresztül. A sztori soványka és sablonos, de Rejtő fergeteges humora elegendő biztosíték arra, hogy az olvasó az első laptól az utolsóig kitűnően szórakozzék.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    - Bulkin, mennyit adsz a revolverért?...
    - Vidd innen. Bolondnak való az ilyen... gyöngyház markolatú fegyver. Az öregapám sem hallotta még.
    A pisztoly csakugyan különös egy portéka volt. Legalábbis erre, Nyugaton, Pomacban, a Corner River partján, ahol az emberek nem csecsebecsének hordják magukkal a pisztolyt. Gyöngyházzal díszített, kékesfekete, apró ismétlőpisztoly volt, díszes cirádákkal a csöve körül.
    Fred Bulkin igazán szerette kihasználni vendégei gyengéjét, ha ezek egy korty italért, pénz híján, áron alul elkótyavetyélték valamijüket, de ilyen semmirevaló, városi holmit nem tart a házában.
    - Szívtelen kutya vagy, Bulkin!
    - Csak te ne jellemezz engem, Austin: több vér szárad a kezeden, mint mocsok.
    Bátor ember lehetett Bulkin, a vendéglős, ha így mert beszélni Austin Longgal, mert ez közel két méter magas, széles vállú vasgyúró volt, olyan arccal, amilyent csak álmában lát az ember, amikor sokat vacsorázott. A durva, korlátolt, nyers vadság ült minden vonásán.
    Bulkin nem volt gyáva, de ezzel az emberrel szemben mégis szelídebb lett volna, ha nem bízik kivételes helyzetében, amelyet mint Pomac városka vendéglőse élvezett a hegyvidék legrettegettebb rablóival szemben is.
    - Kár a fáradságért, Austin. Hitelt nem kapsz, és ez a vacak sem kell. Pont!
    - Te kutya! Tudod, hogy itt vesztettem el minden pénzemet, a te átkozott ruletteden, egy korty italt csak adhatsz kétszáz dollárért, te ördögök nagyapja...
    - Nem adok. Te talán sajnáltál volna, ha nyersz?
    A helyiségben négy vendég ült, akik közömbösen beszélgettek, és a kocsmáros is egykedvűen nézett az óriásra. Ez a flegma teljesen kihozta Austint a nyugalmából.
    - Mi?! - bömbölte. - Ti mulattok rajtam? Hát azt hiszitek, mert pomaci polgárok vagytok, azért már mindent lehet?!!!
    - Verekedni akarsz? - kérdezte Bulkin.
    - Semmi közöd hozzá!... - És a vendégekhez fordult. - Szétlapíthatnálak benneteket egy kézzel, és meg is teszem, ha Austin Long barátságáért nem fizettek egy pár korty italt, ti elhízott, gyáva kutyák.
    Az alkohol utáni vágytól szinte elvesztette az eszét. Vérben forgott a szeme, és félig nyitott szájjal lihegett.
    Az egyik vendég felállt, és az ajtó felé tekintett.
    Többen a lábuk felé pislogtak, mint akik az asztal alá készülnek.
    - Csak tessék! - mondta Bulkin. - Verekedhetsz, de kíváncsi vagyok, mit szól majd a Lord, ha te megszeged az ígéretét, amely Pomac lakosaival szemben köti...
    - Ki?...
    Egy másodpercig ostobán nézett.
    - Elég volt ebből - kiáltotta az egyik vendég -, megmondjuk a Lordnak, hogy fütyülsz az ígéretére.
    Austin hatalmas vállai közé húzta a nyakát, és zavartan mondta:
    - Hát... tréfálni sem lehet... veletek?... Kit bántottam én már Pomacban? - Az óriás csodálatos módon megszelídült a Lord nevének puszta említésére. - Te tudod, Fred... - hebegte.
    - Azt tudom, hogy mocskos kötekedő, rabló vagy! - vágott a szavába Bulkin, a megnyugodott emberek visszatérő erélyével. - Nem tűrjük tovább a durvaságaidat. Mindenki tudja az Államokban, hogy Pomacot a Lord kivételes helynek tekinti...
    - Hát... hát... - dörmögte a megjuhászkodott óriás - majd máskor jobban vigyázok... Na...
    - Ajánlom is - vetette oda hetykén a cingár lótenyésztő, akit Austin egyik tenyerével könnyedén elintézhetett volna. - Nem szeretjük az ilyesmit.
    - Csak egy korty italt akartam ezért a pisztolyért... Vessük ki kockán, és ha vesztettem, tied a pisztoly. Ha nyerek, akkor adsz érte négy pohár whiskyt...
    A kocsmáros köpött.
    - Nem foglalkozom ilyen üzletekkel.
    - Én tartom!
    Új vendég volt a közbeszóló. Csendben jött be, és hallotta az óriás utolsó szavait.
    - Tartom! Ha nyerek, enyém a pisztoly, ha veszítek, rendelhet a számlámra három-négy pálinkát. Come on!
    Az új vendég nem lehetett több huszonkét évesnél. Furcsa, szeplős, gyerekes arca egy okos foxterrier kutyára emlékeztette az embert. Cowboy módra öltözött, kissé piperkőcösen. Kockás tarka inge fölé vörös selyemkendőt kötött, és bőr csuklóvédőit nagy ezüstgombok díszítették kézében nagy karimájú sombrerót tartott és revolvertáskájából egy Colt pisztoly agya kandikált ki.
    A hatalmas ember mellett úgy hatott, mint valami gyerek.
    - Szóval... maga játszani akar?... kockát?
    - Ha fenntartja velem szemben is igen tisztelt ajánlatát, akkor igen.
    Austin megvetően végigmérte a mosolygó suhancot.
    - Ki maga?
    - Nevem Bill.
    - Miféle Bill?...
    - Texas Bill. Tisztelőim hívnak így. Sok tisztelőm van odaát Texasban, mert kedves és jóindulatú fiú vagyok. Szavamra.
    “Ez bolond”, gondolták többen is a jelenlevők közül.
    Derűs foxi vigyorával, nagy, fekete szemével úgy nézett az állati Austinra, mint aki elismerést vár. De ez csak morgott valamit rosszkedvűen.
    - Magát hogy hívják? - kérdezte a fiú.
    Austin arca torz vigyorra húzódott. Tudta jól, hogy a nevétől elsápad ez a ficsúr.
    - Austin Long vagyok.
    Az ifjú azonban nem sápadt el a bandita nevétől.
    - Igazán? - kérdezte derülten, udvarias elismeréssel. - A híres rabló? Személyesen?... Örülök, hogy megismerhettem. Hogy van?
    - Hogy az a...
    De mégsem káromkodott. Az alkoholvágy legyőzte benne a verekedés felgyülemlett szenvedélyét. Pedig valóságos örömmel csapott volna le erre az emberre, hiszen nem pomaci, tehát a Lord ostoba ígérete sem védi. De most első az ital.
    - Szóval maga hajlandó kockázni... ebbe... a pisztolyba?...
    - Igen... Helyes kis jószág. És én minden hangszert kedvelek. Még az ilyen apró furulyát is.
    Valaki nevetett, és ez még jobban felingerelte a rablót.
    - Hát rajta...!
    Felkapta a bádogpoharakat, megrázta és kiöntötte a kockákat. Kilencet dobott.
    - Ügyes dobás - dicsérte Texas Bill. - Azért én mégis nyerni fogok.
    - Miért?! - horkant rá remegő orrcimpákkal Austin.
    A vidám cowboy megnyugtatóan legyintett:
    - Én mindig nyerek... Na, dobjon, kedvesem!...
    Hát ezt nem lehet bírni! Úgy érezte, hogy megőrül a fiú szemtelenségétől. Másodszorra hatot dobott, végül nyolcat.
    Szép végeredmény.
    A másik dob. Fütyörészve veszi fel a poharát. Megrázza, gurít és gyors egymásután háromszor dob, tizenkettőt. Azután hanyagul zsebre teszi a revolvert, és mély részvéttel így szól:
    - Még gyakorolnia kell.
    Austin szervei összehúzódnak, mint amikor az ugrásra készülő fenevad a távolságot méregeti, amely áldozatától elválasztja.
    Valaki idegesen fészkelődött a helyén, és a cingár lótenyésztő gyorsan megnyalta az ajkait. Texas Bill ártatlan mosollyal nézett az óriásra.
    Úgy látszik, nem sejti a veszélyt.
    - Ne vegye a szívére, öregem - mondja. - Majd megtanítom, hogyan kell ügyesen dobni. Nézze, veszi a poharat...
    - Elég volt! - üvöltötte Austin, és kiütötte a kockákat Texas Bill kezéből. - Te piszok! Te csaltál...
    - Csakugyan civódni akar?...
    - Te!
    - Érdemes ezért a semmiségért?
    Erre Austin megragadta a fiú nyakát.
    “Vége”, gondolták néhányan megdermedve, mert az új vendég rokonszenves volt nekik, és sajnálták.
    De mi ez?
    A kecses cowboy rúg egyet, és a hatalmas ember hátratántorodik... Azután egy ökölcsapás, és Austin nagy robajjal a földre zuhan. Orrán-száján fröcsköl a vér... Hörögve ugrik fel, és revolvert ránt.
    A vendégek eltűnnek az asztal alatt, a vendéglős a bádogpolc mögött... És várnak.
    Lövés nem hangzik, csak egy hörgés, egy koppanás és zuhanás...
    Ámultan felemelik a fejüket. A vendégek az asztal alól, a kocsmáros a pult mögül. A rabló bezúzott homlokkal hever a földön, mellette a kis pisztoly, amit Texas Bill az utolsó pillanatban hozzávágott olyan sikeresen, hogy éppen fejbe találta Austint.
    - Ilyen egy összeférhetetlen, - mondta megbotránkozva. Azután odament az ájulthoz, elvette a pisztolyt és zsebre tette.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649121
Webáruház készítés