Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között_MOBI

Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között_MOBI
490 Ft490
  • Részlet az e-Könyvből:

    Este három lovas érkezett. Nagyon messziről jöhettek, porosak voltak és fáradtak. Egy bizonyos Forster nevű vendéglősre hivatkoztak, aki említette nekik, hogy a Lonsdale birtokon néhány emberre van szükség.
    George és Owen figyelmesen nézték őket. Elszánt embereknek látszottak. Forster tudja, hogy kit küldjön Lonsdale-ékhoz. Harry, Jim és Dodd. Ez volt a nevük. Dodd Owen cowboyai közé állt, Harryt és Jimet George vette fel. Az Államokban mindig volt néhány ember, akik egy vagy más oknál fogva szívesen álltak munkába távoli, elhagyatott vidéken. Ezért mindig akadt utánpótlás a Lonsdale-várban.
    Harry, Jim és Dodd mint jó barátok járták eddig a nyugatnak nem mindig legegyenesebb útját. Ez azonban nem jelentett sokat a Colorado-fennsíkon, ahol a levegőt a gyűlölet miazmája mérgezte meg.
    Két nap múlva már Dodd, Owen cowboyai közül, csúfolódva kiáltott át Jim és Harry felé, mikor ezek hiába igyekeztek elébe vágni néhány kitörő állatnak.
    - Haha... szép kis cowboyok vagytok!
    - Fogd be azt az átkozott szádat, Dodd! - kiáltotta át a sziklatorlaszon Harry.
    - A tiedet fogom be, de úgy, hogy nem nyitod ki többé - válaszolta Harry, és villogó szemmel nézegették egymást, készén arra, hogy revolverhez nyúljanak.
    A közös veszély, amelyben forogtak, nem csökkentette a gyűlöletüket.
    Az augusztusi hőség izzása a Colorado-fennsíkon is elérte a teljét. Tíz napja tartott a szárazság, a tipikus, rekkenő időjárás, amelyre átmenet nélkül köszönt be errefelé a nedves ősz.
    - Azt hiszem - mondta ebéd közben George -, hogy Bolibar eltisztult erről a vidékről.
    - Miért? - kérdezte Owen -, gyávának tartod?
    - Talán... nem szerette az öccsét. Nem akar kockáztatni érte semmit. Sohasem hallottál olyant, hogy családtagok nem szeretik egymást? - tette hozzá csúfondárosan.
    - Én nem hiszem, hogy annyiban hagyja - mondta Owen. - Az az érzésem, hogy valamit forral. Biztosra megy. Valószínűleg arra vár, hogy áthajtsuk az állatokat Mexikóba, és szabad területen csap le ránk, ahol nem vagyunk előnyben.
    Valamennyien Bolibarra gondoltak, de aznap már nem beszéltek az esetről. Tisztában voltak vele, hogy rövidesen rendkívüli események fognak történni.
    Délután Dodd, az új cowboy vigyorogva nézte a sziklatorlaszon ülve, ahogy barátai nagy erőfeszítéssel már vagy félórája fáradoznak azon, hogy kétfelé osszák a csordát. Ronny is közéjük lovagolt, hogy segítsen. Dodd most látta először a másik farm intézőjét.
    - Halló!
    Ronny odanézett. Ráismert az emberre. Ez néhányszor megfordult Winstonban is, egy környékbéli farmon dolgozott.
    - Jól látok? - kiáltotta Dodd. - Csakugyan Ronald Kerry a ti intézőtök?
    Ronny egy korbácsütéssel a torlaszhoz ugratta a lovát, és mereven nézett a csúfondáros arcra.
    - Miért?... Talán valami kifogásod van ellenem?
    Owen a közelben lovagolt éppen, és most felfigyelt a szóváltásra.
    - Kifogásom éppen nincs - felelte nyugodtan a másik, mert tudta, hogy a törvény védi -, de ha sejtem, hogy te itt vagy alkalmazva, hát nem állok be a Lonsdale-várba dolgozni.
    - Hm... És... miért?
    - Nem vagyok finnyás ember de... Orgyilkossal nem dolgozom együtt...
    Miközben ezt mondta, áthajolt a kőtorlaszon. Ronny végigvágott az arcán a korbáccsal, hogy a túlsó oldalon bukott a földre. Felugrott és revolvert rántott, de Owen már ott állt mellette, és kiverte a kezéből.
    - Kutya! Ha megszeged a törvényt, széttéplek...!
    - Ronald Kerry szegte meg!
    - Hülye! Átdugtad a képedet és ő rávágott. Ehhez joga van. Nem jött át a mi oldalunkra, és nem vett elő fegyvert.
    Ronny közben ellovagolt, de nem tért vissza a munkájához. Owen összeráncolt szemmel nézett utána. Első ízben fordult elő, hogy nagy ellenfelét ilyen nyugtalannak látta.
    - Különben is - mondta Dodd -, vegye tudomásul, boss, hogy nem dolgozom magánál.
    - Mehetsz, amikor tetszik. De szeretném tudni, hogy mi kifogásod George intézője ellen?
    - Semmi éppenséggel. Ha csak az nem, hogy orgyilkos...
    - Hazudsz!
    - Lovagoljon el Winstonba. Ott mindenki megmondhatja! Agyonlőtte hátulról Teddy Backet, akivel egy kis elintéznivalója lett volna a Martins erdejében. Azóta nem hívják máshogyan Winstonban meg a környékén, csak “orgyilkos Ronnynak” és senki sem áll szóba vele. Nem vagyok finnyás ember, most is a törvény elől bujkálok itt, de orgyilkossal nem eszem közös tálból, ezt meg kell mondanom.
    Bruce és néhány cowboy, akik odasereglettek az iménti jelenetre minden szót hallottak.
    - Tisztázni kell ezt a dolgot, boss - mondta csendesen Bruce. - Egyikünk sem lehetne a múltja alapján seriff vagy polgármester, de orgyilkossal nem dolgozunk együtt. Sokfélét beszélnek rólam odaát Connecticutban, meg a pawniek földjén, de azt senki sem mondhatja, hogy Jack Bruce orgyilkosokkal harcolt egy társaságban.
    - Csak az a furcsa, hogy nem éppen úgy fest, mint aki nem mer szemtől szemben megállani valaki előtt - jegyezte meg Owen felé egy másik legény, és a gazda néhányszor pislogott zavarában.
    - Akár így áll a dolog, akár úgy, ezt tisztázni kell - vélte Bruce.
    - Addig azonban mindenki maradjon meg a helyén - zárta le az ügyet Lonsdale. - Én magam lovagolok Winstonba, hogy utánajárjak az igazságnak.
    De ez feleslegesnek bizonyult.
    Ugyanis a másik birtokon szintén erről a beszédtárgyról folyt a szó.
    - Ezzel a két fülemmel hallottam, hogy orgyilkosnak nevezte Dodd - mondta Harry.
    - És ő mit csinált? - érdeklődött Cresby.
    - Az arcába vágott és elnyargalt.
    - Hát ezt tisztázni kell - jelentette ki egy másik. - Orgyilkos nem lehet az intézőnk. Sokféle esemény terheli a lelkiismeretemet, de ha ez igaz...
    - Igaz!
    Ronny állt ott. Nyugodtan, szinte megvetően.
    - Egy emberrel találkozóm volt, hogy megverekedjünk. Másnap halva találták. Hátulról érte a lövés. A bíróság felmentett, de Winstonban még ma is mindenki azt hiszi, hogy én tettem, és senki sem áll szóba velem.
    - És maga mit mond? - kérdezte Cresby.
    - Hogy semmi közötök a dologhoz.
    Ezzel sarkon fordult és otthagyta az embereit.
    ...Délben Cresby és Bruce megjelentek az ebédlőben. Csak a két gazda volt ott. Ronny széke üresen állt az asztalnál.
    - Gazda... - kezdte Cresby.
    - Mindent tudok! - vágott a szavába George. - Az intézőről hazug pletykákat hallottatok.
    - Ő maga is mondta - felelte a vén cowboy.
    - És mit akartok?
    - A két birtok legényei nevében beszélünk - szólt Bruce. - A fiúk nem akarnak együtt dolgozni orgyilkossal. Be kell látnia, uram, hogy igazuk van. Mr. Owen emberei pedig nem lovagolnak ki a Tolvajok hágójához közösen a maga legényeivel, ha az orgyilkos közöttük van. Lássa be, uram...
    - Nem látok be semmit! - csapott az asztalra George. - Valamennyien rablók, fegyháztöltelékek vagytok. Ronald Kerry az egyetlen köztetek, aki bíróság előtt állt és felmentették...
    - Mindannyian elmegyünk. A két birtokon egy cowboy sem marad, és az Államokban egy rendes nyugati ember sem lesz, aki Ronald Kerryvel, az orgyilkossal közös munkahelyet válasszon - fejezte be Cresby.
    Owen nem szólt semmit. Tudta, hogy most nélküle is vége a farmon Ronny intézőségének és örökségének.
    - Szóval elhagyjátok a munkahelyeteket? - kérdezte dühösen George. - Hát jó! Pusztuljatok, és...
    Nem fejezhette be. Ronny lépett a szobába. Útnak öltözve.
    - Ne veszekedjenek, Lonsdale - mondta csendesen -, én elmegyek innen. Nyugtassa meg ezeket a puritán akasztófavirágokat.
    - Maga itt marad, és...
    - Hogy én mit csinálok, az tisztára csak tőlem függ - felelte Ronny. - Elmegyek.
    - Ennek Bolibar fog a legjobban örülni!
    Valamennyien az ajtó felé fordultak. Virginia állt a küszöbön.
    - Bolibar ellen szükségünk van minden erős emberre - folytatta csengő hangon. Különösen Mr. Kerryre. Nem tudom, hogy mit tettek volna nélküle a múltkor, és ki végzett volna az óriási banditával, ha nincs itt az intéző.
    Ronny csodálkozva nézte; Owen nyugtalanul és sötéten. Még nem látta ilyen szépnek, nyugodtnak és elszántnak a leányt.
    - Bolibar nagy leszámolásra készül, és szívességet tesznek neki, ha elüldözik Ronnyt. Neked mi a véleményed, Owen? - kérdezte kihívóan. - Csak van valami megjegyezni valód?!
    - Az a véleményem - mondta határozottan Owen -, hogy Ronny marad. A többi ostoba fecsegés. Ami a ti azonnali elmenéseteket illeti, figyelmeztetlek benneteket, hogy három hét múlva áttereljük a marhákat Mexikóba, és aki felhajtás vagy billogozás előtt elhagyja a munkahelyét, annak egy fillér fizetés sem jár. Jól tudjátok, hogy az olyan gazemberrel szemben nem ismernek errefelé kíméletet.
    Ronny csodálkozva nézett Owenre. De azután megértette a hirtelen pártfogást. Virginiának bizonyította, hogy nem az ő keze van a dologban.
    - Boss - mondta Cresby -, megbeszélem az emberekkel az ügyet. De úgy hiszem, a felhajtásig maradni fogunk.
    Ronny ismét a lepracsengettyűvel járt. Naphosszat nem beszélt egy emberrel sem. Rövid szavakban feleltek a kérdéseire, megtették, amit mondott, de nem érintkeztek vele. Beszélgető csoportok hirtelen elhallgattak, ha a közelükbe ért, és odébb mentek, ha leült valahová.
    Orgyilkos!
    Ismét látta a szemekben az utálatot, a rémületnek és megvetésnek azt a vegyületét, amivel errefelé úgy érték, mint másutt a kannibált. Tolvajok, büntetett előéletű rablók kiközösítették. Emberek akik még nem rég szerették, becsülték és elismerték, most undorodtak tőle.
    A régi, lenéző módján járt közöttük. Elfogadta a bojkottot, és mintha észre sem venné, úgy járt a birtokon.
    Csak Virginia volt még kedvesebb hozzá. Mi adja az erőt és hitet ennek a leánynak ahhoz, hogy ennyire biztos legyen egy ember ártatlanságában, akit mindenki elítél?
    Tüntetően odamegy hozzá, mikor Ronny egyedül szívja a cigarettáját ebédidő után. Nevetve beszélget vele és még csak meg sem kérdezi, hogy igaz-e? Nem próbál őszinteséget kicsikarni. Az egész lénye mosolygó, tekintete azt mondja: “Tudom, hogy nem vagy orgyilkos.”
    Így Ronny nem kénytelen az italhoz fordulni, nem vadul el ismét a kitaszítottságba. Mit törődik ezekkel a faragatlan cowboyokkal, amíg Virginia hisz benne és... és úgy látszik, szereti is.
    Owennel jóformán alig találkoztak. Az ebédnél is keveset beszélt. Nem csatlakozott teljesen a kiközösítéshez, de kissé zárkózottabb lett Ronnyval szemben. Kötekedést nem kezdett. Mintha nem akarna már verekedni vele.
    Egy orgyilkossal!
    De messziről, a sziklatorlaszon át, amely mögött dúsan nőtt a színes vadvirág és dudva a patak régi medrében, állandóan leste összehúzott szemmel Virginiát és Ronnyt.
    A hangulat a kiközösített intéző jelenlététől még súlyosabban nyomasztotta a titokzatos Lonsdale-vár legelőit az óriási hegyek közé ékelt fennsíkon...
    - Gyanús pofákat látnak éjszaka átlovagolni a Tolvajok hágóján - mondta ebédnél George. - Mintha gyülekeznének valahol a csirkefogók. Talán Bolibar üzen értük, hogy elegendő emberrel lessen ránk valahol, mire áthajtjuk a csordát Mexikóba...
    - Nem lehetne valahol jelenteni... a hatóságoknál? - kérdezte Virginia.
    George csak legyintett.
    - Márpedig az állatokat át kell terelni két hét alatt, ha nem akarjuk, hogy elsilányuljanak, és ingyen se vegye át senki - folytatta Owen.
    - Ez igaz - hagyta rá George.
    - Nem kell mindet áthajtani a határon - fűzte tovább Owen. - Járjunk túl Bolibar eszén. Egy közepes csordát útnak indítunk próbaképpen, és ha látjuk, hogy simán megy, csak akkor kezdjük terelni az összes állatot. Így megtudjuk, mi van a Halál kapujánál, és ha baj történik, nem pusztul el csak egy része a csordának.
    - Nagyszerű - örvendezett George. - Holnap elindítunk néhány marhát. Ronny nem szólt közbe. Befejezte az ebédet és cigarettára gyújtott.
    - Csak az emberekkel takarékoskodjunk, mert itthon is szükség lehet rájuk. Az intézőkön kívül legfeljebb hat cowboy menjen.
    Virginia fülét megütötte ez a két szó, hogy: “az intézőkön kívül”.
    - Ilyenkor az intézők szoktak menni? - kérdezte.
    - Általában - felelte Owen zavarban. - Érteni kell a dologhoz, és pedig alaposan.
    - Szóval Bruce, Ronny és hat ember - mondta George.
    - De hiszen... rablók leshetnek rájuk... - szólt közbe izgatottan Virginia. - Bolibar és a bandája ellen hat ember kevés... könnyen végeznek velük...
    - Az bizony megeshet - bólogatott George.
    Ronny felállt:
    - Kiválogatom az állatokat, és előkészítek mindent... Nyugodt lehet Miss Virginia, hat ember nem is olyan kevés, ha eszük van.
    Miután Ronny kiment, kínos csend lett.
    - Nna... én is megyek... - mondta aztán Owen. - Nem akarsz kilovagolni? - fordult oda Virginiához.
    - Nem.
    Meg sem fordult, úgy hagyta ott George-ot és Owent. Egyenesen a szobájába ment.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649114
Webáruház készítés