Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka_MOBI

Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka_MOBI
490 Ft490

Tartalom

Bevezetés egy előszóhoz

Előszó a bevezetéshez

Első fejezet
Piroska és a bagdadi tolvaj

Második fejezet
Hósötétke (És a hét sörte)

Harmadik fejezet
Dr. Halász és a Szellem

Negyedik fejezet
Csali baba és a negyven napló

Ötödik fejezet
A pólyakalifa

Hatodik fejezet
Seherezádé ezer meséje egy éjszaka

Hetedik fejezet
Haladin és a csodavárás

Befejezés
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A bajt az okozta, hogy az est sokféle izgalmában Bányai elfelejtett vacsorázni. Csak orvosok és alkoholisták tudják, hogy egy folyadékká változtatott zöld kígyó miféle szárnyas brontosaurusszá elevenedik, és hétmérföldes lángot fúvó, mesebeli sárkánnyá fajul, ha üres gyomorba fészkel. Hát még egy ilyen író! Akin a Bányai nevet spárgával fűzött papírral kéne körülvenni, amilyen frissen mázolt.
    - Mondtam magának, hogy ne jöjjön most fel, hát minek csinál ilyeneket? - hallotta Bányai, akit a pálinka éhsége miatt lovaggá ütött.
    A Pólyakalifa hangja vontatott, mély, siránkozó dünnyögés volt:
    - Csak egy szót akarok vele beszélni, mondja meg neki, hogy azonnal elmegyek, ha kívánja, de legalább hallgasson meg...
    Ez a hang ismerős! Hallotta már, de nemesebb veretű súllyal, nem ilyen görnyedező modulációban. Hallotta, de hol?...
    - Várjon... - súgta Terka, eltűnt a fürdőszobában, és nyomban izgatott, halk beszélgetés hallatszott, illetve csak Csillag Sári hangjával néhány szokványos szó, amit fojtottan is harsogva vitatkozott:
    - ...szemem elé a nyomorult... Mindegy... És veled se beszélek... Ezt direkt így csináltátok... Az nem igaz... A szemit tíz körömmel...
    A hangfoszlányok idegesítették Bányait, és kikukkantott a függöny óvatosan elhúzott szárnya mögül.
    Uram, Atyám!
    Az elnök fia!
    Az ifjabb Lakatos! A bankfelhőkből villámló Jupiter utóda! Az emeleti tanácskozó misztikus Walhallájából! Egy valóságos igazgatósági tag! Hátha még tudta volna Bányai, hogy ez a Pólyakalifa néha Hólyagkalifa!
    Hát persze! A Budapesti Kelengyeáruház! A Lakatos család tulajdona, ahonnan a kitűnő atya a vagyon felhőrétegéből a közgazdasági hatalom sztratoszférájába szökkent, a fiú... maradt.
    És most Bányai úgy érezte, hogy kilesett valamilyen antik istenséget, legprivátabb pongyolájában, ahogy megpillantotta az elnök fiát, vállába húzott nyakkal, kezében szorongatott kalapjával, kissé görnyedten, a kályhacsőből összerótt táncosnők képét búsan nézegetve, majd feltekintett a tehén mellett pipázó cipszer Preiszovics-ősre (a család Kerényi ágának megalapítójára). De nem látta a képeket, mert képzelete ott nyugtalankodott a fürdőszobában, és minden hangfoszlányra összerezzent, összébb görnyedt...
    Bányainak az is eszébe jutott, hogy őméltósága már régen nős... És most ilyen siralmasan áll itt, Kerényi Terka kegyeit remélve, hogy kibékülhessen Csillag Sárival.
    És ő elmegy, ha Sári úgy kívánja, de esedezik alássan, hogy csak egy szót beszélhessen, és most itt enyhe magába roggyantsággal szurkolva várakozik.
    Bányai ifjúkora és életének szerény, kispolgári formák között lehatárolt síkja menti tapasztalatlanságát, mellyel rendkívülinek bámulta meg a mindennapos csodát, hogy egy bank vagy akár egy köztársaság elnöke intim utakon bolyong, és egy hisztérikus kis dizőz haragjától olykor ijedt és alázatos lesz.
    Hirtelen felpattant a fürdőszoba ajtaja, és megjelenik Csillag Sári, ahogy éppen kitépte magát Kerényi Terka kezéből.
    - Mit akar?! Mért jött utánam ide is?!... - és bal öklét a jobb tenyeréhez üti és felharsányodik a hangja, hogy Lakatos kitáruló szájába fojtsa a szót: - Mondtam, hogy nem akarom látni! Nem akarom látni!... Hát mit akar tőlem?! Istenem, mit akar tőlem?! - És már tehetetlen siránkozásba roskad vissza, a dühkitörés letört emóciója: - Mit akarnak tőlem, én olyan szerencsétlen vagyok, és mindenki üldöz...
    - Kérem, Sárika...
    - Pusztuljon!... Pusztuljon innen! - Szélesen bőgve, egy fotelba roskadva: - Hagyjanak engem meghalni...
    - Az istenért, Sári, itt mindenhol alusznak, és...
    - Hát ne aludjanak! - üvölti sírva, megrázza a fejét, és az asztalhoz koccanó homlokkal leborul, de most már az egész testét rázza. - Ne aludjon senki, és mit bánom én, dögöljenek meg!
    És zokogva, fuldokolva bőg. Kerényi Terka rámutat, mint egy sikerült kísérlet eredményére, dühös grimasszal Lakatos felé:
    - Na! Mondtam, hogy botrány lesz?!... Magának is lehetett volna annyi esze, hogy nem jön most fel, nemhiába neveztem magát Hólyagkalifának...
    Csillag Sári könnyázott arccal, teli szájjal zokogva, amint ezt meghallja, egyet csuklik, egyet nevet, hogy könnyei szétfröccsennek az ajkáról, és az arc nem tudja, mit csináljon a két ellentétes kifejezésbe torzulva, és Sáriból kitör a röhögés, hogy hanyatt dől a fotelba zsebkendőjét a szájához szorítja, a vállai sebesen vibrálnak, és most már nem lehet tudni, hogy nevet-e vagy sír.
    Viszont a vihar elmúlt, a villámlást levezette egy fegyelmezetlen, vidám lelki bakugrás, és hogy ismét fergeteggé váljék, ahhoz megint egy érzelmi trambulinnak odavetett mondat szükséges, amiről Csillag Sári egy zsupszfejest ugrik a botrányba és a tragédiába.
    - Kérem, Sárika, meghallgat...
    - Mért ne hallgatnám meg - vállat von -, semmi közöm magához... hol a kompaktom?
    Sebes púderozás, aránylag gondosan és aprólékosan a tükörnél.
    - Elhiheti angyalom, ha én mondom, ez egy bolond gyerek... egy őrült...
    Sárinak a tükör előtt eszébe jut a Hólyagkalifa, elkaccintja magát, és a rúzs az ajkától az orráig szalad, és dühösen mondja:
    - Most kezdhetem elölről, és...
    - Én csak azzal gyanúsítottam... - kezdi alázatosan Lakatos, és Sári vörös orrheggyel, elmázolt szájjal otthagyja a tükröt, és elébe toppan:
    - Ne juttassa eszembe! Maga mer engem gyanúsítani?! - düh, bosszú, sírás, nevetés cikázik az ajkain, ahogy odavágja: - Hólyagkalifa! Hólyag!... Ha itt lenne a vőlegényem, mert tudja meg, hogy vőlegényem van, az megtanítaná magát móresre... - Sírássá fajuló, rekedt hangváltozat. - De nincs senkim, és nincs semmim, és mindenki hólyag, hólyag!
    - Vőlegénye van? Kalmár...
    - Kalmár éppolyan gyalázatos fráter, mint maga! - Kalmár nevére nyomban bőgés, tátott szájjal, sírva és kiabálva: - Az én vőlegényem egy tisztességes, gyönyörű szép férfi, tiszta, egyszerű ember, mint valami ablak, és derék édesanyja van Budán, és...
    És Bányai gyomrából már régen agyába ágaskodott a sárkány, és kihúzta magát, megerősítve a monoklit vibráló, táncoló szemei előtt, valamiféle biztonság okáért megtapintotta kesztyűit, és egy energikus mozdulattal megrántotta lent, középen a zakóját, továbbá nyakkendőgombjának egy szelíd húzásával domborúvá igazította mellénye fölött a mintás selymet.
    Tűrje?... Nem tűrheti!
    Mit?
    Ez részletkérdés. Nem kell mellékvágányra terelni. A fő, hogy nem tűrheti.
    Vagy mégis? Ha az írói pálya, tegyük fel, nem valószínű, de mondjuk, mégsem jelent azonnali, biztos megélhetést? A sikkasztást még, ha leutazik Győrbe, Jani bácsihoz, talán... De ha itt összevész az elnök fiával, ahhoz képest egy nagyarányú sikkasztás jelentéktelen hivatali vétség kirúgási eshetőségek tekintetében.
    De ahogy felállt, ez egy vérhullámmal erősebb lendületet adott a fenevadnak a gyomra és az agya közötti imbolygásban, és könnyedén elintézte az aggályt. De még így sem történt volna semmi, ha Kerényi Terka, aki a vőlegény szótól megijedt, és a függöny felé rándult a szemhéja, nem mondja ezt:
    - Elsősorban ne üvölts, mert ezt nálam nem szokták meg a szomszédok... Hallgass! Tudom, hogy fütyülsz a szomszédokra, és dögöljenek meg. De ezt ők nem akarják... Másodsorban... leszel szíves végighallgatni egy percre és befogni azt a teméntelen nagy szádat... Te egy taknyos vagy! Úgy beszélek hozzád, mint az anyád! - Egy lelki gombnyomásra két szolgálatkész könnycsepp mintegy haptákban kilépett a szeme sarkából: Ehhez képest a hangja kenetteljes vibrációba mélyült: - Miért tűröm ezt, ha nem szeretlek? - Megölelés, egymás átkarolása, Sári nyomban őszintén zokog a vibrációtól. Terka mélységes megvetéssel néz a Pólyakalifára, mialatt barátnője hátát veregeti, gömbölyű, barnára sült, apró kezeivel. - Látja, ennek maga az oka! De én azt mondom neked, Sári, hogy beszélj őszintén, Feri nagyon jó fiú, és meg fogja érteni, hogy belátással kell lennie, amíg te felszámolod ezt az ügyet Kalmárral... Mert legjobb fiam, az őszinteség, a becsületes, nyílt kiállás, hiába, én már csak ilyen vagyok... Hozzon ide egy whiskyt, attól mindnyájan megnyugszunk kissé.
    Lakatos könnyed tájékozottsággal és súlyos, bánatos léptekkel whiskyt és poharakat hozott, sőt a frizsiderből egy jégkockát is kiemelt, mert ez a lehetetlen teremtés, aki nélkül azonban aligha lehet élni, így szereti a whiskyt.
    Sári ezer évig élhetett volna ebben vagy amabban a környezetben, impulzitása mégis megakadályozta volna, hogy tréfás, szentimentális vagy megható kijelentéseket azzal a gyanakvással fogadjon, amely éppen Kerényi Terkával szemben olyan kézenfekvő. Ő mindent készpénznek vett... Így hát érthető, hogy barátnőjének, kollégájának unalomig ismert, jóízű, szélhámos diplomáciáját forró barátnői szeretetével, lelkesen és engedelmesen fogadta, hálás csókot cuppantott Kerényi Terka mindkét arcára, és miközben cigarettára gyújtott, őszinte melegséggel mondta:
    - Nincs nekem senkim a világon, csak te, és bocsásd meg, hogy ilyen botrányt csináltam nálad... Add ide a puffnit!
    Eszébe jutott, hogy a szája és az orra elkenődött, búsan sóhajtva eligazította az arcát, és amilyen szerencsétlen természete volt, egy félig haragvó, de szánó pillantást már Lakatosra is vetett, aki megtörten hozta a whiskyt, a poharakat és a frizsiderből a kockajeget.
    Amikor a kockajeget meglátta, nagyot sóhajtott, megtelt a szeme könnyel, rátette a kezét Lakatoséra, mert eszébe jutott, hogy ez minden gondolatát elleste, ő mégis hogy utálja, és ezért most szerette és sajnálta.
    - Én egy hálátlan teremtés vagyok, én nem érdemlem meg, hogy szeressenek.
    - Ne bőgj megint, nem bőgj, ne keverj folyton maltert a púderból... Maga szódával issza? Ott van jobbra, a polc alatt... Itt van, igyál, de ne az egészet, mert tényleg aludni akarnak a szomszédok, és mondj el őszintén mindent... Na mit bámulsz? Természetesen mondd el őszintén, hogy Kalmárral szakítottál, de ehhez idő kell, amíg leépíted... Szóval, ahogy mesélted nekem...
    - Mikor meséltem?...
    - Az imént - mondja Kerényi Terka rávillantva szemével, és kétségbeesésében nagyot fújt, hogy megrendszabályozza szeme előtt a hajszálakat, majd öblösebbé teszi a hangját, hogy Csillag Sári szájába rágja: - Te mesélted az előbb, hogy egy kis időre van szükséged, amíg leépíted...
    - Én? Én azt meséltem neked, hogy... Mit rúgsz?... - és mikor Kerényi Terka összeteszi a kezét, és az ég felé néz, rövid, artikulátlan nevetéssel megjegyzi: - Már azt hittem, komoly... Ja... Szóval, hihi... Te marha... szóval, hogy azt meséljem el... Hagyjál békit! És eltűnik röhögésével a whiskys-pohárban, onnan néz fel komikus rémülettel kétségbeesett barátnőjére. Lakatos mindezt nagyjából hallotta, amíg szódáért ment, de Lakatos nagyjából úgyis sejtette mindezt, és sorsával aránylag tisztában volt, amikor először konstatálta döbbenten, hogy beleszeretett ebbe a veszett fruskába.
    Ezzel szemben állt Bányai, illetve ült, mert csüggedten visszahuppant az ágy szélére, mivel ismét, mint már annyiszor az est folyamán, Csillag Sári következtében egy világ dőlt benne össze. Ő azt hitte, hogy okosabb, mint Lakatos, holott ez jóval bölcsebb volt nála, amiért nem értette a hallottakat, ő azt hitte, hogy bennfentesebb, és mivel író, tehát idetartozik, és máris érti a titkot, a titkot, amiről csak éppen ő nem sejtette, hogy mindenki tudja a városban: ez a nő szerelmes Kalmárba!
    Őhozzá menekült Kalmár elől, de Kalmárt szereti, ez most már biztos, és az is biztos, hogy ez a nő olykor nem mond igazat. Így a vőlegénységnek vége.
    - Szóval Sári nekem őszintén elmondta - kezdte Kerényi Terka, mert látta, hogy neki kell kézbe venni az ügyet, hiszen ez egy reménytelen liba, ahogy kacarászik vagy zokog, és egyáltalán nem gondolkozik. - Kalmár halálosan szerelmes belé, és maga is tudja, hogy ez többéves kapcsolat volt, és éppen maga nem kívánhatja egy finom érzékű nőtől, hogy csak úgy mirnix-dirnix felrúgjon valakit, akivel már többször is meg akartak esküdni. Akkor ez a drága, jó, bolondos gyerek, ez a Csillag Sári nem volna az a Csillag Sári, akit érdemes ennyire szeretni. Magának egy kis tapintattal kell lennie, amíg Kalmárt kidobja az életéből...
    Meglepő dolog történt. Csillag Sári előbújt a whiskyből, keményen maga elé tette a poharat, és tömören így szólt Kerényi Terkához:
    - Kuss... Légy szíves, és ne rúgjál... Ne integessél, nem érdekel semmi...
    - Te hülye, ki integet?! Még majd engem...
    - Igenis, Kalmárt nem dobom ki az életemből! Ilyeneket ne is beszélj! - És máris sírva fakadt. - Kalmár egy csirkefogó! Kalmárról nem akarok többé hallani, de száz ilyen alakért sem... mondom, ne rugdoss, mert nem tudom, mit csinálok... Azt nem éri meg senki, hogy én egy Kalmárt kidobjak az életemből... Uhugy sihincs máhááás... az életembe... ne nyúljon a kezemhez! Fújj! Utálom, ha hozzám ér! Tudja?!
    - De drága...
    - Nekem ne mondja senki azt, hogy maga miatt olyat mondjak Kalmárra, hogy kidobtam az életemből...
    - Ne üvölts, te ló! Kilakoltatnak miattad!
    - De kedves... - békítette Lakatos. - Hiszen azt mondta, hogy vőlegénye van...
    - Igen, van! Az egy tisztességes ember, aki elvesz feleségül! Egy gyönyörű lángész!
    - Kicsoda az illető?
    Kerényi Terka nagyot nyelt, és lehunyta egy másodpercre a szemét. Úgy érezte a bekövetkezendő eseményeket, mint vén tengeri medvék a sós levegő szagával közeledő vihart.
    - Az én vőlegényem egy úr! - kiáltotta Csillag Sári, és érthetetlen nekirohanásai egyikével majdnem egészen a bíborfüggönyig ment felháborodásában. - Egy úr, és szerencséje magának, hogy nincs jelen, mert megtanítaná... Mert maga is, Kalmár is felfújhatják magukat, én Bányai Ferenc írót szeretem, hozzámegyek feleségül, és ha lesz egy gyerekem, fütyülök az egész világra, mert én csak egy gyereket ahakahaaarok - bömbölte, és amikor a szomszédból valaki kopogott a falon, toporzékolva és két ököllel kopogott vissza, felszólítva az illetőt, hogy nyomban dögöljön meg.
    - Bányai Ferenc?... - Ezt most hallom magától először.
    És mint klasszikus tragédiákban, szétcsapódott a függöny, őméltósága sóbálványszerűen megdermedő, legmagasabb lénye előtt megállt egy cingár, meglehetősen részeg egyén, és arcát őméltósága állához tolva, mivel úgy adódott, hogy magasabbra nem nőtt, röviden ezt mondta:
    - Pimasz!
    - És kesztyűjével, igen, dekoratív kesztyűjével két rövid, de nagyon heves mozdulattal jobb, majd bal felől arcul csapta elnökének fiát! De úgy, hogy csattant.
    Egy halk sikoly, és Kerényi Terka közöttük áll:
    - Nahát, elég legyen!... Itt ne csináljanak botrányt, és szégyellhetik magukat, csupa felnőtt... Te mit vihogsz! Te hülye!
    Csillag Sári egy légies libbenéssel eltűnt közben, és a legmélyebb karosszékből, az eléggé öblös whiskypohárból, rémülten és belső csiklandásnak engedve, egyben vidáman is, nézte, hogy egyszer, véletlenül, hogy a fenébe megelevenedett egy ilyen elhirtelenkedett, nagyhangú, izgatott túlzása.
    Lakatos észbe kapott. Pardon... Ez a siralmas magánélet, egy jópofa Kerényi Terkával, egy bolond kis színésznővel, minden pozícióban lehet egy úriember magánélete. De egy ilyen Bányai Ferenc előtt...
    Kezet csókolt Kerényi Terkának. Ha mert volna, kezet csókol Csillag Sárinak is, de most már a méltóságos úr volt, teljes nyilvánosságra képzett, testi-lelki ornátusában, tehát csak meghajolt, azután Bányai Ferenchez csak így szólt udvariasan:
    - Viszontlátjuk egymást...
    És halk, határozott léptekkel elment a nyomába siető Kerényi Terkával, aki, mint a nyitott ajtón át behallatszott, ilyeneket hadart:
    - Angyalom, ugye belátja, hogy én nem tehetek az egészről... Minek jött fel, mikor kértem, hogy...
    - Maga egy nagyon kedves teremtés. Csak nekem van okom bocsánatot kérni...
    Az ajtó becsukódott. Bányai fennkölt pózban előrelépett, de kissé megbotlott a szőnyegben, és a rakoncátlan szoba miatt erősen meg kellett kapaszkodnia egy karosszék támlájában:
    - Sárika... - kezdte vékony, zengő, rekedt hangján, de nyomban beszüntette ezt a fájdalmas nekiiramlást, mert Csillag Sári szívbe markoló, higgadt, éles tárgyilagossággal rászólt:
    - Mondja, maga meghülyült?! Hogy mer beleavatkozni az én dolgomba? Hogy került ide, és mi köze hozzám, és...
    - Sárika! Hiszen...
    - Ha még egyszer kicsinyít, dühbe jövök! Sári vagyok... Különben magának művésznő vagyok.
    - Mondja, maga berúgott, keserves trotli! - köszöntött Kerényi Terka hangja a karosszékhez rögződött, hófehér vagy még inkább fűzöld ifjúra. - Mi jutott eszébe, hogy itt egy Fradi-mérkőzés B tribünjén drukkernek képzelte magát? Hogy jön maga ahhoz, maga taknyos, egy méltóságos urat pofon vágni!
    - Nekem is megállt az eszem...
    - Te, fiam, a világra jöttél, és tíz perc múlva megállt az eszed, és azóta csak a szád jár!... Ilyet nekem... a lakásomban... Mondja, magát a fejére ejtették?! Agyára mentek a szerelmes regények?! Hát mit képzel, maga tacskó, maga vicsinger, maga zöld, kétéves karalábé, maga itt pofozkodni mer, maga itt egy személyben a Három Testőr, a Robert Taylor és Robinson Crusoe?!... - És a homlokát fogva szaladgált. - Megáll az ember esze, hogy egy ilyen göthös, ideszaladt civil, kis senki, megiszik két pohár snapszot, és az én... az én lakásomban, egy Kerényi Terka lakásában vezérigazgatóval pofozkodik, és azt hiszi, azzal itt imponálhat valakinek... Ne nyissa ki a száját, mert ha én leszek hisztérikus, a kutyamindenségit neki, akkor egy életre leszokik az ilyen vidéki dolgokról!
    Pedig Bányai Ferenc (író, sikkasztó, lovag, vőlegény és karalábé) nem is szólásra nyitotta a száját, csak tátva maradt neki a szomorú meglepetéstől, és ismét, talán huszadszor, megint csak egy világ omlott össze benne. És még az összeomlás nyoma is külön összeomlott, amikor Csillag Sári így mentegetőzött barátnőjénél:
    - Honnan tudtam volna, hogy itt van ez a mafla?... - Elröhögte magát. - Olyan lóarcot csináltak mind a ketten...
    Bányai Ferenc azonban tanult valamit az imént. Kihúzta magát, kesztyűjét zsebre tette, és rácsapott, mint hüvelyébe tolt kardja markolatára, két ujjával megérintette a monokliját, két ujjával mellénye fölé domborította a nyakkendő szárát, és szomorú hangja gőgös, kappani régiókig emelkedett, midőn így szólt:
    - Pardon... Nem így gondoltam. Kezüket csókolom.
    És gőgösen, de óvatosan távozott. Némi szociális felháborodással konstatálta, hogy itt is kirívó a hangsúly az osztálykülönbségen, mert Kerényi Terka őt nem kísérte ki.
    Bezzeg az elnök fiát...
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649091
Webáruház készítés