Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán_EPUB

Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán_EPUB
440 Ft440

Van az úgy, hogy amikor egy nagy könyvraktárat, mibe évtizedeken keresztül gyűltek a könyvek, aztán egyszer csak elköltözik, elviszik a könyveket, leszerelik a polcokat, felseprik a padlót, a sarokban összegyűlik egy kupac. Mi van benne? Oldalak, félretaposott könyvek, soha meg nem jelent kéziratok, újságok, meg ilyenek.
És mielőtt az utolsó ember kidobná ezt a halmot, belenéz, és olvasni kezd. És tárjön, hogy kincset talált. - Nos valami lyesmi ez a kötet. nem regény, nem a legnagyobbak közül való. Szedett is, vedett is, te a legjobb rejtői stílus csillog benne.
Olvassák szeretettel! (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Martin, az új pincér megrezzenő térdekkel fülelt egy mű-pálmafa mögül, amely a tejivó lagymatag légkörében, sárgult hegyű kardlevelekkel bóbiskolt.
    Egek!
    Két vendég csendes beszélgetését leste.
    A fekete bajuszos, aki rózsaszín nyakkendőjét keskeny átmérője után kaphatta emlékbe, egy kalap vagy selyemruha szalagjai közül, félszemét laposra húzta, és komoran így szólt:
    - Warinsnak estére meg kell halni!
    - Rendben van - felelte a másik. Ez kék csíkos inget viselt, egyetlen mogyoró nagyságú kávéfolttal a jobb oldalán. A kávéfolt kicsiny volt, csaknem divatos.
    - Warins halála csak egy jól irányzott szúrás dolga.
    - És a pisztoly, az kutya?
    - Nem kutya, de hangfogó kell rá. Ez bonyolulttá teszi az ügyet. Maradjunk csak egy pompás, jól irányzott tőrdöfésnél.
    A pincér már ment volna, hogy intézkedjék, de térdei olyan sűrű tremolóban rezegtek, hogy erőt kellett merítenie. És amíg merített, addig a két gyilkos tovább beszélt.
    - Hát legyen tőr! Esetleg görbe késsel a fejét levágni. Mi?... Nem rossz. De akkor délután kell Warinst megölni, mielőtt Maud megérkezik. Lehet, hogy itt mégis pisztoly lesz az igazi.
    - És hová lehet elrejteni az áldozatot?
    - Ez igaz! Hiába töröm a fejemet dél óta, nem jut eszembe alkalmas hely a Warins teteme számára.
    - Ha most megbeszéljük, akkor én levágom, mint a pinty...
    A pincérnek nem sikerült erőt merítenie, hát azon erőtlenül, ahogy térdei még a legsűrűbb tremolóban bizonytalankodtak, elindult. A tükrös pénztárban ülő, ősz tulajdonoshoz sietett.
    Ezt Hoggardnak hívták, és hajdan ügetőtréner volt. Egy Barbara nevű telivér kanca fejbe rúgta, és ekkor felhagyott a sporttal. Gyógyulóban, lábadozása idején megismerkedett egy Lilian nevű ápolónővel. Barbara rúgása behegedt. Hoggard nőül vette az ápolónőt, és Lilian hozományából berendezték a tejcsarnokot. Mivel Hoggard a kórházi ápolásnak köszönhette szerencséjét, nem akart hálátlan lenni, és a tejcsarnokot Barbara Tejbárnak nevezte.
    A kancáról csak ennyit.
    Most kissé felhúzta szeméről bojtos gyapjúsapkájának szélét, mert Martin, az új pincér, falfehér arcszínben, fogvacogva megállt előtte.
    - No, Martin - kérdezte közlékenységre biztató jóindulattal -, kevés a vendég, mi?
    - Uram - rebegte Martin -, a rendőrséget kell hívni.
    - Már gondoltam rá. De azok nem járnak rendszeresen tejcsarnokba. Tűzoltó még előbb szóba jöhet. Talán van ismeretsége a rendőrségen?
    Mivel a válasz nem érdekelte, pipára gyújtott, és egy oldalpillantással megszámolta, hogy elég lesz-e átmenetileg a márványlapra előkészített cukoradagok száma.
    - Főnök úr... két vendég... ott... a pálmánál arról beszélt... hogy meg kell ölni valami Warinst.
    A tulajdonos tűnődve szipákolt kurta pipájából.
    - Nem rossz - mondta azután -, így nincs semmi zavar, amikor Maud megérkezik. De hová rejtik a tetemet?
    Martin hátralépett. És csuklott.
    - Nem értem... Önnek ebben része van?
    - De mennyire. Harmincöt százalék. Azonban, ha még csak Warins problémájánál tartanak, akkor maga is benne van, mert abból ma már nem lesz regény, és felíratják a két kávét.
    - Hát regény?... Szóval, regényt írnak?
    - Természetesen.
    - De az a bajuszos kifejezetten azt mondta, hogy este levág valakit!
    - A kiadót. Jegyezze meg, hogy este mindig levágnak valakit. Vagy engem, vagy a kiadót. Engem sűrűbben. Mivel ebbe a tejcsarnokba csupa kalandregényíró jár, elhiheti, ha állítom: több regénynek vagyok az áldozata, mint a Scotland Yard kimutatásában szereplő gyanús tetemek összesen.
    Ezzel megelégedetten lenyomogatta kisujja körmével pipájában a parazsat, és úgy érezte, hogy divatjamúlt céhrendszer hagyományait ápolta, amikor kioktatta új pincérlegényét.
    - És gondolja, főnök úr - kérdezte talán még több aggódással, mint az imént -, hogy felíratják a kávéjukat?
    - Ezt fogadhatja nálam, pedig az ügetőn csak tréner voltam, és az nem köthet fogadást. Viszont - morfondírozott Hoggard -, ha Warinst még idejében leszúrják...
    - Úgy látom, előnyben részesítik a zajtalan pisztolyt.
    - A szóban forgó pisztoly neve - oktatta az új pincért Hoggard, mint a rég letűnt céhrendszer türelmes maradi híve - hangfogós. A “zajtalan” kifejezés settenkedő egyének, esetleg különleges írógépgyártmányok hallgatagságát fejezi ki. De semmiképpen sem vonatkozhat pisztolyra.
    - Viszont írógéppel nem lehet ölni.
    - A megrúgott, ősz Hoggard gőgös gúnnyal mosolygott e tájékozatlanságon.
    - Jegyezze meg, kedves Martin, ölni mindennel lehet. Kivéve talán a kést, pisztolyt, mérget és hasonló alkalmatosságot, amelyekért a kiadók manapság már alig fizetnek. Itt legutóbb megöltek egy dél-amerikai bankárt, a Rejtélyes sörnyitó segélyével úgy, hogy ujjlenyomat sem maradt a szerencsétlenből. Az egyik főszerkesztő, akit ön kihallgatott, I. G. Patkins, az ausztráliai Lady Pockot egy olyan találmánnyal tette el láb alól, amely az embert egyetlen másodperc alatt vegyi képletére bontja. Ha jól emlékszem, ebből a hölgyből nem maradt más, mint H2-Dx4 és S3+O7. Mindössze ennyi. És ez sem válaszolt. C. R. Lewinnek elseje táján sürgős volt, hogy lakásadónője érdekében néhány áldozat fejtörést adjon a Scotland Yardnak. Ekkor hirtelen egy joghurt mellett megölte a Hétujjú Gordont. Hogyan? A regénye címében szereplő Preparált szipka alkalmazásával olyképpen, hogy a szipka végébe ciánkálit applikált az ékszerész, és a revütáncosnő addig idegesítette Hétujjú Gordont, míg ez átharapta dühében a borostyánt, és a veszélyes méreg huszonnégy órán belül végzett vele...
    - Úgy tudom, hogy a cián az nyomban öl...
    - De C. R. Lewin nem, mert az áldozat vallomása fontossággal bírt lakásadónőjével fennálló függő elszámolása szempontjából. Egy teljes ívet tett ki a vallomás, és csak azután lett kész az ötíves regény. De öltek itt már körömráspollyal, képkerettel, a Három piros kalaptű-vel úgy, hogy ezek végül egy keresztrejtvény megoldását adták. És öltek már regénnyel is, mert egy szerkesztő halálra unta magát olvasás közben. Ezért ön sohase mondja, kedves Martin - intette pincérét magasra emelt pipaszárával, a céhszerű hagyományokhoz méltó, bölcs összefoglalások hangján rezümálva -, hogy mivel lehet, és mivel nem lehet ölni, mert talán éppen A zajtalan írógép titka lesz L G. Patkins legközelebbi regényében a bűntény megoldása.
    Martin felvonta szemöldökét, és idegesen körülnézett:
    - Bocsánat, de az írógép az én ötletem volt. Kénytelen leszek a mondott esetben I. G. Patkins urat plágiumért perelni. Nevetséges! Az ember már egy ötletet sem mesélhet el nyugodtan.
    - Vendégeim, hála a sorsnak, nem szorulnak a maga ötleteire. Elég bolondságot írnak ők maguktól is. De ha van ötlete, ne sajnálja tőlük. Itt nem babra megy a játék. Itt kávéról van szó. Ha nincs ötletük, annak maga adja meg az árát. Ha van, ők adják meg. És a kávé ára emelkedik. Rendkívül fontos az, hogy Warins tetemét idejében elrejtsék, mert hat óra után a kiadóhivatalban nem váltják be a szerkesztőségi utalványokat.
    - Szerintem - szólt könnyedén Martin - a kémény az, ami elsősorban alkalmas Warins elrejtésére. Maudról fel sem tehető, hogy megérkezése után nyomban a kéményben keresse Warinst.
    - Nono - intette Hoggard a túlzott optimizmustól Martint. - Ez a Maud okos és kemény teremtés, továbbá a végsőkig elszánt, mert családi ékszerei forognak kockán. De lehet, hogy használható az ötlet... Halló, uraim! - Odaszólt L G. Patkinsékhoz. - Mi volna a kéménnyel?
    - Megjegyzem, ezért nekem részesedés jár - mondta izgatottan Martin.
    - Nem jó! - kiáltotta vissza I. G. Patkins. - Tél van. Fűtik a kastélyt. A kandallóból kitóduló füst mindent elárul.
    Martin egy igaztalanul mellőzött egyéniség keserű mosolyával elfordult, és asztalkendőjét meglengette a biliárd posztója felett, de csak annyira, hogy a legyek éppen hűsöljenek kissé, azonban ijedtségre ne legyen okuk. A biliárdasztal különben büfé volt, ahol organtinnal letakart torták és hideg húsfélék csábították Mr. Hoggard vendégeit meggondolatlan költekezésre.
    Martin nem állt oda az igazát bizonyítani.
    A kémény igenis jó, mert ha füstöl a kandalló, arra gondolnak, hogy nedves a fa. Semmi esetre sem bontják szét a Warins-kastély tetején az évszázados kéményt. Különösen Maud nem tesz ilyet, érkezése napján.
    De mit vitatkozzék ezekkel?
    Elvárhatja tőlük, hogy mást is elismerjenek?
    Hát majd megmutatja nekik! Majd ő is ír egy regényt. Nagy vicc! És igenis a kéménybe rejti el Barrunsot, aki egy Mabel nevű leány családi ékszereit jogtalanul magánál tartja, mert ez átadta neki az orosz forradalom idején, és menekülés közben nem volt idő arra, hogy írást kérjen.
    Remek!
    Miért nem füstöl a kémény! Írta: G. P. Martin.
    Nem jó. Akkor mást: A kastélykémény titka. Igen!
    ...Ez legalább nem olyan elcsépelt. És mondjuk, a lánynak nemcsak a családi ékszereit tartja magánál ez a Barruns, hanem az unokaöccsét is, aki nyomorék. Később zsarolja Mabelt, és egy politikai okirat ellopásánál alkalmazza.
    - Martin! Egy Mazagrant!
    - Igenis!
    ...Most még kiszolgálja őket. De amikor kétszázezerbe nyomják a könyvét, észre sem veszi a sok ponyvaírót. Mert az övé nem lesz füzet! Az írás lesz! Értékes gondolat is akad majd benne! Akkor eljön ide egy nap, és csodát látnak!
    - Itt a Mazagran, vigye.
    ...És nemcsak a nyomorék öccsét tartja magánál, hanem kényszeríti a nőt, hogy egy revüben táncoljon, és közben szuggerálja. Amíg szuggerálja, addig a nő kitűnően táncol, de világhíréhez szükséges Warins magnetikus hatása.
    - Tessék, a Mazagran!
    - Nem tudja véletlenül, hogy mennyi ideig tart egy légionárius kiképzése?
    - Két hónap, teljes felszereléssel! - felelte Martin nyomban. És eszébe jutott, hogy a leány bátyja beáll a légióba, mert ő az oka a bajnak és a családi ékszerek eltűnésének.
    - A kémény akkor lenne jó - szólt oda Patkins -, ha a detektív éppen a kastélyban tartózkodna, és így a kandalló füstölése nyomra vezeti.
    - És ha Warins megérné a detektív érkezését? - tűnődött Martin.
    - A gondolat nem rossz - szólt H. W. Morisson, és egy fejrántással helyrelendítette szemébe hulló haj tincsét -, de miért jön a detektív, ha Warinst nem gyilkolták meg?
    - Lehet a rokonuk - felelte Martin, logikai kézitusával védve ötletét.
    - Nem! - I. G. Patkins hajthatatlan volt. - Warinsnak meg kell halni! Nyomtalanul eltűnik! Estig!
    És idegesen megnézte karóráját.
    - Legyen poggyász? - kérdezte H. W. Morisson.
    - Wickfield kis állomás, feltűnik a nehéz bőrönd a poggyászraktárban.
    - Hát maradjon Warins ez egyszer életben! - csicsergett váratlanul egy tavasziasan üde hang a helyiségen át. - Tán jó útra tér, és kiengedi karmaiból MacBoltont, aki a terveket őrzi.
    Nany volt. Sötét ruhájában, fehér kötőjében, narancsszínű szőkeségében, olyan kedves, kisfiús mosollyal, amilyen kenyereslány arcán szinte kizárólag tejcsarnokban viríthat manapság.
    Ő sajnálta Warinst.
    Nany mindenkit sajnált. Ha tőle függ, még a Titokzatos Mr. Morton is életben marad.
    Pedig hát ez képtelenség volt. De még Warinsszal is megjárta a leány, mert a tulajdonos hátratolta gyapjúsapkáját, és ráripakodott:
    - Maga ne biztassa őket! Fél négy van! Csak tegyék el Warinst láb alól, mert itt nincs több hitel!
    És visszahúzta szemeire a sapkát, mint nyugovóra térő főbérlő, ha lebocsátja lakása ablakán a függönyt. Azután elszenderedett. A gyapjúsapka eredetileg Barbara rúgásának nyomát óvta, mert ez a patkó alakú forradás esős napokon vagy ingerültség esetén szaggatott. Azonban idők jártával egy benyíló szobát helyettesített, ha Hoggard úr a kötött holmi peremét félárbocra eresztette orra hegyéig, és elvonult mögötte a külvilágtól.
    Nany szívére vette a korholást, és búsan továbbsétált. Két karján andalogva hordta a tálcát, és sajnálta Warinst. De sajnálta azt a fekete hajú, égő szemű, sovány férfit is, aki egy homályos sarokban írt már vagy tíz perce.
    Bánata van. Ez látszik rajta. Csak úgy írogat. Nem gyorsan és céltudatosan, mint a többi.
    Végignézett a szerkesztőkön.
    Ő szerette a “fiúkat”, és csak betűik szerint, bizalmaskodva K. B.-nek, L. Z.-nek vagy Mr. R. I.-nek nevezte őket. Mert itt mindegyik viselt legalább két kezdőbetűt, hogy világhírre jutása esetén nevét ne bitorolhassák, vagy nehogy elcseréljék egy kezdő névrokonával. Volt itt például H. G. Shaw és G. B. Wells is. Nany szerette, hogy ezek a fiúk mindig izgatottak, mindig írnak, mindig rablókról és bűnözőkről, és közben szorgalmasak, becsületesek. Elsején rendesen fizetnek, és többé-kevésbé hozzátartozókat is támogatnak keresetükből.
    Több szerkesztő is szerelmet vallott már neki a vendégek közül, de Nany minden álma egy könyvelő volt, akivel valahol a környéken élnének házaséletet, és egy kisautón bejárnának a fővárosba, a filmszínházakat látogatni.
    - Nany! - szólalt meg az egyik vendég - adjon elsejéig még egy vajas tésztát.
    Ez nem volt becsületes ember. Mindig van kivétel, aki a szabályt erősíti. Már a neve sem állt jól.
    D. Curt-Máder!
    Nevének hangzása alkalmas volt arra, hogy a nagy Courts-Mahlerrel összetévesszék. Ezért szűk családi körben és a tejcsarnokban “Névhámosnak” nevezték. A szélhámos és a névmásoló elnevezésének összevonásával képezték az új szót, kizárólag D. Curt-Máder megjelölésére.
    - Elsején megfizetem! - biztatta könnyelműségre Nanyt, mint valami Mefisztó. De Gretchen itt már rutinié volt:
    - Maga nem adja meg! - felelte tagadóan és állítóan. Megtagadta a hitelt, és állította, hogy a szerkesztő jellemtelen.
    ...Négy órára járt.
    Ilyenkor kialakul a tőzsde. Adnak és vesznek. Témát, címet, társat keresnek és cserélgetnek.
    Mire Martin villanyt gyújtott, kialakult az irányzat: légióban különös kereslet van! De tartja magát a cowboy is. Detektív lanyha.
    - Társulok légióhoz! Ez a fő cikk.
    Új vállalat alakult, amelyik kizárólag légionárius regényeket nyomat! Sárga Kék elnevezéssel és színnel! Vesz négyívest... vesz tizenkét ívest... húszíveset... Másodközlésben is!... Harmadközlésben!... Elfogadáskor csekket ad!
    - Fél regényhez készpénzzel társulok!
    - Én adok légióötletet! - kiáltja Z. H. Bartholomy.
    - Nekem most kell szállítani egy cowboyt, és van egy félig kész légióm!
    - Stop! - mondja másvalaki. - Egy cowboyt visszakaptam a bukott Nevada kiadótól.
    - Indián nélkül!
    - Félvérrel. De a címet megtartom!
    - Stop! Itt a félig kész légió!
    - Halló! - kiáltja L. S. Robin. - Jó befejezéssel társulhat valaki a Számum fenegyerekei-hez.
    - Benne!
    És a tulajdonos csendben alszik, kötött sapkájának privát lakosztályszerű ellenzője mögött. És a Névhámost sem érdekli az ügy. Ő szerelmi történeteket ír. Szerencsés masamódokról, tengerpartokról, álruhás lordokról...
    Specialista.
    Ilyentájt érkezik Happy Max, aki kizárólag befejezésekkel kereskedik, fix áron, fél dollárjával számítva egy-egy bűnügy kibogozását, vagy az Ellopott személyvonat megoldását, mivel újabban hatalmas ingatlanok és roppant géperejű járművek eltulajdonítását bizonyos előszeretettel vásárolják a kiadók.
    Szinte egyidőben vele befut a nélkülözhetetlen ember!
    Senki sem szereti. Mint általában a nélkülözhetetlen embereket. Nincsenek betűi. Csúfneve van. Az Egyszerű Plack vagy: a Vörös Plack. Igazi nevét nem tudják.
    Sokan kétségbe vonták, hogy volt neki valaha.
    Az Egyszerű Plack úgynevezett középfordulatokat szállít. A középfordulat igen fontos. Itt a regény. Kész a fele. A végére van már jó csattanó, és megtörtént a nagy fordulat is. De itt még kell legalább egy vagy két ív a terjedelemhez, ami nem unalmas. A regény vége előtt. Fontos!
    Általában nehéz ügy.
    Erre való az Egyszerű Plack. Feladják neki a témát odáig, ahol elakadt, és ő mosolyogva, csodálkozva, olykor tárt karral így kiált:
    - De hisz ez egyszerű!
    És ajánl valamit, ami éppen fordítottja mindannak, ami a legtágabb értelemben vett kalandregény-logikával elképzelhető. Pont az ellenkezőjét mondja.
    Hogy minek?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649060
Webáruház készítés