Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: A pokol zsoldosai_MOBI

Rejtő Jenő: A pokol zsoldosai_MOBI
490 Ft490

TARTALOM

A TOULET-ÜGY
AD ACTA
A POKOL ZSOLDOSAI
ÖTMILLIÓ FONT!
MENNI VAGY MEGHALNI?
HELYŐRSÉG AZ ATLASZBAN
TOULET KAPITÁNY JEGYZETEI
DAVID, A KILENCEDIK
HELYŐRSÉG A SIVATAGBAN
A NYOM
A CASBA
SZÖKÉS
LORENZ
AMIRE NEM LEHETETT SZÁMÍTANI
COLOMB-BÉCHAR
LA CAFARD
AZ UTOLSÓ FELVONÁS
A BECSÜLETREND
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    A casba a speciális építkezési forma. Lakóház és erőd. Kis faluk mögött húzódik meg sziklára vagy hegyre vezető lejtőn a casbák sorozata. Vályogból készült fehér házak ezek lépcsőzetesen egymás fölé építve. Az egyik ház teteje egyúttal a felette következő ház udvara. És így tovább fel, egészen a csúcsig. Lépcső nincs sehol. Minden ház tetején van egy létra. Ha a létrát felhúzzák, akkor a következő ház udvara már megközelíthetetlen. Hasonlít ez az építkezés a közép- és dél-amerikai indiánok pueblójához. Háború esetén a falu lakossága is bevonul a casbákba, ide hozzák a terményeket, behajtják az állataikat, és akkor házról házra kell megszállni az ostromlóknak. A Tafilalet casbái híres, jó épületek, szebbek, erősebbek a hegylakók gyakran látható casbáinál. És ezeknek a casbáknak egyikében szokott tanyázni Barud el Mansur, a titokzatos hammadai caid. A francia gyarmati uralom mumusa. A seriffek az ő eljövetelével hirdetik a szent háborút. A Tafilalettel áll vagy bukik a nomád arabok ellenállása és a felszabadulás utolsó reménye, a mindenható törzsfőnökök hatalma. A franciák részéről pedig a Tafilalettel áll vagy bukik a Szahara-vasút és az összes déli karavánút kulcsa.
    A hajnalban, mint egy furcsa templom, mozdulatlanul mered a hammadai caid hófehérre meszelt casbája, melynek utolsó épülete a szikla ormaira ér, ahonnan Bu Malemig lehet ellátni...
    A gömbölyű kútnál bőrvedrekben hordják a tevéknek a vizet. A kút mellett egy sovány, vak ember ül. Világtalan szemével a messzeségbe néz, piszkos szakálla és piszkos haja szinte egybefolyik az arcán, ősz csomókban, hogy csak az orra látszik. Bordái kiállnak aszott testéből. Nem koldul, de azért mindenki ad neki valamit. Nem köszöni meg, csak ül, és elborult szemeivel a messzeségbe néz, mint aki állandóan jelenést lát. Az oázis lakói tisztelik őt, és félnek tőle. A testét nagy sebek borítják. A derekára csavart rongydarabon nyüzsögnek a férgek, és erről nem tud... Azt a tevés csapatot sem látja, amely lovakkal tarkítva most rúgtat be az oázisba. A lovak szinte széttapossák, olyan közel mennek hozzá, de ő nem mozdul. Nem lát. A lovasok valahogy megvédik a lovak patáitól. Megitatják, és egypáran körbejártatják az állatokat árnyékos helyen. Zörögnek a fegyverek, kiáltások hallatszanak, a málhás állatokat távolabbi táborhelyre vezetik, hogy leszereljenek. Asszonyok veszekednek, kisgyerekek sírnak, kutyák ugatnak, és egy megkötözött nőt oldoznak le a lóról. Ketten megfogják a vállánál és a térdhajlásánál, úgy viszik a casbába. A kút körül álldogálók néhány szem datolyát dobnak az öreg vaknak. Hamir, így hívják az öreget, felemeli és lassan majszolja a datolyát.
    - Mit látsz, Hamir? - kérdezi az egyik férfi.
    - Sok, sok rumi katonát... Allah hívja őket ide... Allah le fog sújtani a rumikra, a nap felkel majd a Tafilaletből, és csak a másik tengernél nyugszik le, és az is a Tafilalet napja lesz. A dicső, hatalmas és félelmetes Barud el Mansur fényessége, akit Allah küldött, hogy eltiporja a hitetlen rumi kutyákat. A vak Hamir így látja. Beszéltem. - Elhallgatott és nem vette le szemét a bántóan sugárzó távoli síkról, amely őt nem vakította.
    Claire egy alacsony tetejű, négyszögletes szobában ébredt fel. Kereveten feküdt. A helyiség barátságos volt. Tarka szőnyegek borították a padlót és a falakat, egy alacsony asztal és néhány rövid lábú, gömbölyű szék képezte a bútorzatot. Újra felélénkült. A csuklója és a combjai kissé fájtak még, de minden megerőltetés nélkül tudott járni. Az ablakhoz ment. Moszkítóháló vagy üveg nem volt rajta. Tégla alakú, nagy nyílás a falban, ez volt az ablak. Kinézett. Elszédült egy pillanatra az alatta tátongó mélységtől. Odament az egyik ajtóhoz. Zárva volt. A másik ajtó kinyílt. Fürdőszobaféle kis helyiségbe vezetett. Hatalmas tartályban víz állt, mellette szappan, puha háziszőttes törülköző és néhány női ruhadarab fehér gyolcsból. Tudta, hogy ezt neki készítették ide. Nem gondolkozott, nem törődött semmivel, ledobta magáról a tépett, poros ruhákat, és megfürdött. Csodálkozva látta, hogy finom, Párizsban készült szappant tettek oda a számára. Alig vette fel az odakészített ruhát, mikor kopogtak az ajtón. Nem felelt. A szoba legtávolabbi sarkába húzódott. Még egyszer kopogtak.
    - Ki az?
    Válasz helyett az ajtó kinyílt. Egy szakállas fiatalember lépett a szobába. Választékosan volt öltözve, és aranykeretes szemüveget hordott. Az orrcsontját régi törés nyoma tompította el. Kifogástalan francia nyelven szólalt meg.
    - Jobban van már kérem?
    Claire riadtan és határozatlanul nézte az udvarias, jól öltözött férfit.
    - Önnek most egy ideig itt kell maradnia. Ezt a szobát nem hagyhatja el. Mindent el fogunk követni, hogy ne szenvedjen sok kényelmetlenséget. Ha kíván valamit, tapsoljon, rendelkezésére fog állni egy cseléd. Az ajtót nem záratom be, de ne próbáljon kimenni, mert éjjel-nappal fegyveres őrség áll itt.
    - De miért tartanak itt fogva?
    - Ezt én nem mondhatom meg magának.
    - Maga a caid?
    - Nem - mondta a szemüveges, és mosolyogva csóválta a fejét. - A caid nem tartózkodik közöttünk. De nemsokára itt lesz. Kegyes és bölcs ember, akire nyugodtan rábízhatja a sorsát. A caid sohasem tűrte, hogy hölgyeket bántsanak. Nyugodt lehet kisasszony. Én Muhat vagyok, a Tafilalet parancsnoka.
    - Ön bizonyára tudja, hogy engem miért raboltak el, csak nem akarja megmondani. Nem hiszem, hogy használna az önök népszerűségének, ha engem fogva tartanak.
    - Ismétlem, nem tudom, hogy a kisasszonyt miért hozták ide. Ami pedig a népszerűségünket illeti Európában, mi egyáltalán nem is törekszünk rá. Úgysem lehetünk annyira népszerűek, hogy amíg Európának olcsó nyersanyagra van szüksége, és jobb fegyverei vannak, mint nekünk, ne ontsa a vérünket és ne üljön hordáival a nyakunkon.
    Most úgy rémlett Claire-nek, mintha már látta volna ezt az arcot. Távoli zsibongás hallatszott. Muhat az ablakhoz lépett, lenézett.
    - A caid jön!
    Claire is az ablakhoz lépett. Lent, nagy mélységben, egy fehér kút körül tevés arabok gyülekeztek, és az oázis népe kiáltozva sereglett köréjük. Vajon melyik a caid?... Azután meglátta az egyik gyönyörűen felnyergelt teve hátán... Az arcvonásait nem tudta kivenni, de fényes öltözéke és a körülötte tolongók kendőlengetése, zsivaja elárulták, hogy ő Barud el Mansu, a hammadai caid.
    - Szeretnék a caiddal beszélni!
    - Ez a kívánsága rövidesen teljesülni fog - mondta Muhat, azután meghajolt és elment.


    Szökés

    I.
    A hadvezetőség megállapította, hogy a szökések száma az idegenlégióban negyven százalékkal emelkedett az utolsó hónapban. Az okkal tisztában voltak. A caid ügynökei francia nyelven írt röpiratokat terjesztettek. A röpiratok tudtára adják a gyarmati katonáknak, hogy azokat, akik Lebel puskájukat bármelyik lázadó törzsnél, de különösen a Tafilalet-oázisban beszolgáltatják, semmiféle bántódás nem éri, és Barud el Mansur a prófétára esküdött, hogy az ilyen szökevényeket a tengerpartra segíti és élve, biztonságban visszahajózza a kontinensre. Eleinte nem nagyon hittek ennek a csábításnak. Később azonban egyre több és több, ügyesen fogalmazott levél érkezett Európából, amelyben a hazatért katona rábeszélte valamelyik barátját, hogy vágjon neki nyugodtan a Tafilaletnek, a caid nagyon rendes ember, és becsületesen állja a szavát. Mire a hadvezetőség fokozottabb cenzúra alá vette a leveleket, már elterjedt a hír a légióban. Annyi bizonyossá vált a francia vezérkar előtt, hogy a caid veszélyesebb ember, mint a legvérengzőbb sejk. Minden eszközt megragad, hogy az offenzíva kezdete előtt a gyarmati hadsereget demoralizálja.
    Tirone éppen egy ilyen levelet olvasott. Közönyös dolgok voltak benne, igazán a legfigyelmesebb szemlélő sem találhatott a sorok között utalást a szökésre, de Tirone megismerte annak a német fiúnak a keze írását, aki két éven át mellette menetelt és néhány hét előtt nekivágott a Tafilaletnek. A vén afrikai bakának keserű íz gyűlt össze a szájában. Úgy érezte, hogy elég volt már ebből a katonaéletből. Hazavágyott Pármába. Elgondolkozva nézte az ivó piszkos falát. A gyékényből, amelyen guggolt, férgek másztak elő.
    A fiatal Berg ült melléje. Sárgás színű arca nagyon lefogyott, a pillái halálos bágyadtsággal hunyódtak, és percenként egy sípoló, hörgő lihegéssel rántotta magába a levegőt. Tirone ránézett, azután zsebre dugta a levelet, és tömködte a pipáját.
    - Beteg vagy?
    - A fejem nagyon nyilall - mondta Berg.
    - Nem bírod soká ezt a klímát.
    - Én is azt hiszem.
    - Később azután nem fog fájni a fejed, csak tompa leszel és kábult. Ilyenkor jön a cafard.
    - Az mi?
    - Afrikai téboly. A meleg, az egyhangúság, az örökös sárga és fehér színek tompa hülyeséget okoznak. Az ember néhány hétig gondolat és szó nélkül jár. Iszik, de nem rúg be. Néha halkan dúdol magában, vagy hirtelen mosolyogni kezd. Azután elhatározza, hogy ír a köztársasági elnöknek, vagy rájön arra, hogy neki a felkelők élére kellene állnia. Végül azon veszi észre magát, hogy nem bírja ki az őrmester szemöldökét, amint folyton rángatózik, és hogy ez megszűnjön, nagyot csap a puskatussal az egyik szemöldökre...
    - Tényleg kibírhatatlan... folyton rángatózik a szemöldöke...
    - A cafard nagy veszély. A legtöbb légionista átment már rajta. Az a kutyaság, hogy ha valaki gyilkol, akkor a cafard enyhítő körülmény, de azért felkötik a gyilkost. Nem volna kedved eljönni innen?
    - Eljönni?... Hová?...
    - A Tafilaletbe. Közel vagyunk hozzá.
    Már a negyedik pohár rumot itta. Berg is ivott egy keveset. A hőség még jobban kínozta, de felélénkült kissé az alkoholtól. Végighallgatta Tirone-t.
    - Nem tudom - mondta Berg. - Holnapig gondolkozom.
    Az óra zörrent egyet és elnémult. Negyed hat volt. A legyek ellepték a rumos pohár szélét. Mellettük pergett a kocka.
    Megkereste Laverborgot, aki az ágyán feküdt és a szürke mappát tanulmányozta. Elmondta neki amit Tirone mesélt. A báró nem helyeselte a tervet.
    - Veszélyes dolog ilyen meséknek felülni. Még ha valószínűen is hangzanak. Azután a katona, ha egyszer katona lett, maradjon hű a zászlóhoz. Ne gondoljon az egészre inkább próbálja megszokni ezt az életet. Ha annyian kibírták, maga sem fog belehalni. Ha maga átviszi hozzájuk a puskáját, az hazaárulás! Azután mint szökött légionistának állandó rettegésben kellene élnie francia földön. Szorítsa össze a fogát, és ha már itt van, szolgálja le az öt évet.
    - Meggyőzött. Nem gondolok többé a szökésre... De ez a nyilallás, ez a tompaság az agyamban...
    - Nemsokára megkezdődik az offenzíva. A háború majd kirázza ebből a tespedtségből, akár akarja, akár nem.
    - Igaza van, Laverborg. Köszönöm.

    II.
    ...Laverborg fent állt az erőd bástyáján. Őrségen volt. Hammada kopár szikláit félelmetesen világította meg a hold. Süvített a harmattan, a sivatag keze, amely egyik tengertől a másikig röpíti magával a Bled pofát. A bennszülöttek azt mondják, hogy ilyenkor a gonosz Ghut járja a pusztákat. És valóban, kelet felől, a végtelen Szaharából újra meg újra előrohan sivítva a Ghut, és kavargó, ezüst fátylaival percekre elfedi a holdat. Laverborg a puskájára dőlve nézi az óriási sziklát, a végtelen sivatag és a dermedt égbolt rideg panorámáját.
    Távol furcsa villanások cikáznak. Az innen-onnan felfénylő “sivatagi távíró” gyűjtőlencséi. Toulet unalmában a morzejelekkel szórakozik. Megtudja, hogy a kettes szahariánok elfoglalták állásaikat a tigmarti chottoknál... A főhadiszállásnak jelentik...
    Laverborg úgy megmarkolta a szuronyát, hogy szinte eltörtek az ujjai. A szeme rémülten fúródik az éjszakába, a fények felé. A főhadiszállásnak jelentik... Üldözés reménytelen... Claire Du Garde és Emmy Desposlin a Tafilalet casbájában foglyok... Üldözést beszüntettük... üldözést beszüntettük... üldözést beszüntettük...
    A fényjelek elmúltak.
    Laverborg úgy érezte, hogy azonnal le kell rohannia a sáncról. Claire halálos veszélyben van, és ő itt áll a vártán. Nem mozdult. Ebben a pillanatban semmit sem tehet. De hogyan rabolhatták el Claire-t? Miért rabolták el, és hogy került a Tafilaletbe? Gyötrelmes életének leggyötrelmesebb éjszakája volt. Hát még itt is üldözik a halálos kínszenvedések? Nem elég a forróság, a megaláztatás, a gyalázat, amelyben tengődik?
    Félelmes zúgásával, a porfátyolaiba burkoltan a sátáni Ghut rohant a sivatagból a Hammada félelmes, kopár szirtjei közé, és verdeste, szaggatta őket homokszemeivel. Pillanatnyilag vereséget szenved, de kitartó dühe ezer vagy tízezer év alatt mégiscsak földig csiszolja és betemeti finom leplével ezeket az irtózatos bazaltkolosszusokat... Ezt tudja jól, és mintha nevetne, olyan szaggatott sivításokkal, búgásokkal rohan újra meg újra neki láthatatlan harmattan paripáján, tölcsérbe forgó portestével a rettenetes Ghut, a sivatag démona ezeknek a gőgös szikláknak.
    ...Másnap, kivonulás után, midőn egy érkező hegyi üteg pokoli lármája, csörömpölése töltötte be a forróságot, Laverborg beesett szemekkel, elszánt arccal ment oda Berghez.
    - Akar elszökni velem együtt?
    - Nem gyávaság?
    - De gyávaság. Akar?
    - Katona vagyok.
    - Én is. Jön velem?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649053
Webáruház készítés