Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Rejtő Jenő: A Nevada szellem_MOBI

Rejtő Jenő: A Nevada szellem_MOBI
490 Ft490

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET
A Nyugat vasútján
MÁSODIK FEJEZET
A hetedik
HARMADIK FEJEZET
Körvadászat emberre
NEGYEDIK FEJEZET
Farkas a veremben
ÖTÖDIK FEJEZET
A Nevada Szelleme
HATODIK FEJEZET
A halott Shiwán kincse
HETEDIK FEJEZET
A szellem nyomában
NYOLCADIK FEJEZET
Dráma a hegyek között
KILENCEDIK FEJEZET
Életre-halálra
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:

    Az ebéd, ha az állatorvos ott maradt estére, komikusnak tűnt a leány előtt, mert nem sok érzékkel bírt a hagyományok tisztelete iránt, de azért engedelmesen lesietett gongütésre emeleti szobájából az ebédlőbe, ahol mindaddig állva maradt az asztalnál, amíg Gonzales ezredes nem ült le. Sokszor valósággal csiklandozta valami belülről, hogy nevessen, mikor Miguel, az óriás néger, aranygombos libériában, fehér kesztyűben körülhordta a tálakat.
    Ebéd után az inas bejelentette az intézőt. Az ezredeshez még saját alkalmazottai sem jöhettek be külön engedély nélkül.
    - Kéretem Mr. Ingrammot.
    Az intéző mélyen meghajolt az ajtóban. Sok év kellett hozzá, amíg ezek a nyugati emberek megtanulták a spanyol főúri szokásokat. Az intéző például tudta, hogy meg kell állnia az ajtóban és várni, amíg Gonzales megszólítja.
    - Jöjjön csak, Mr. Ingramm. Már éppen hívatni akartam. Konyakot Miguel.
    - Köszönöm, Senor colonel - mondta Ingramm, és miután a házigazda helyett mutatott, leült.
    - Valami nincs rendben a gazdaságban?
    - Minden jól megy. Csak arra akarom kérni ezredes úr, hogy ezt az új fiút küldje el, vagy ossza be más munkára.
    - Miért mi a baj vele?
    - Gyáva. És ezt a fiúk nem bírják. Ma egyenesen felszólítottak, hogy távolítsam el közülük Patkinst, különben itt hagyják a munkát.
    - Mi törtérit?
    - A Glower vendéglőben ültek a legények tegnap és bejött ez a Patkins kölyök cigarettát venni. Valamelyik szomszéd farmról, egy tejfölösszájú fráter, aki úgy látszik hallott már a mi csodabogarunkról, belékötött Patkinsba. Leöntötte a whiskyvel, pofon ütötte és kirugdalta a kocsmából. Ismerni kell azt, akiről szó van. Nagy szájú, hencegő, de nem valami erős, vagy bátor ember. És egy ilyen alak felpofozta Patkinst, a mi cowboyunkat, anélkül hogy a fiú csak a kezét is felemelte volna. A legények nem akarják tovább tűrni a szégyent. Azt mondják, inkább nem dolgoznak itt, pedig tudják, hogy nincs rendesebb farm az Államokban...
    A leány most visszaemlékezett a fiúra, a különös halványan izzó szemre, a szabályos, ridegen szomorú arcra, amelyen olykor nagy betegre emlékeztető mosoly suhant át. Kedvetlenül döfködött egy kenyérgalacsint. Bántotta, hogy ez a nyílt homlokú ember gyáva.
    - Jó. Majd intézkedem. Küldje ide azt a Patkinst - felelte elgondolkozva az ezredes.
    - Magammal hoztam, kint vár a tornácon... Miguel, küldd be a cowboyt - szólt a négerhez. Miguel kiment és nyomban utána Tom lépett be. Tisztán, rendesen volt öltözve, mint mindig, kalapját a kezében tartotta és kissé meghajolt, de távolról sem olyan mélyen, mint ahogy ezen a ranchon szokásban volt...
    - Parancsol velem, Senor.
    - Ismét azt hallom, hogy gyáva voltál.
    - Az voltam, Colonel.
    - A legényeim szégyenlik, hogy gyáva ember van közöttük. Nem akarnak veled dolgozni.
    - Igazuk van, Senor.
    - Ülj le - mondta az ezredes.
    A lány felkapta a fejét. Tom az ajtótól mindössze négy lépést tett, és Anna döbbenten vette észre, amitől Gibson, a seriff is megijedt annak idején, hogy a fiú lépései nyomán nem hallatszott semmi nesz!
    - Miért mondod, hogy gyáva vagy? - kérdezte nyájasan Gonzales.
    - Mert az vagyok, Senor. Azt hiszem, legokosabb, ha elbocsát.
    - Bízd rám, hogy mit teszek. Aki rendesen viselkedik, azt nem bocsátom el. Minden tisztességes embernek meg kell élni, akkor is, ha valaki állítólag gyáva.
    - Mr. Patkins jó lovas, kihordhatná az orvosságot és az élelmiszert az én környékbeli szegényeimnek. Miguel úgysem győzi a lovaglást meg az inasmunkát együtt. Nem is beszélve arról, hogy sérült a lába - szólalt meg Anna.
    A kétméteres négernek egy kóbor kutya harapott a lábába és még mindig sántikálva járt. Az inasi teendőkön kívül Miguel szokta Anna gyámolítottjainak elvinni a segélyt.
    - Nem bánom - bólintott az ezredes. - Ezentúl reggel bekíséred a senoritát a városba, és Miguel helyett elviszed a szegényeknek való holmit. Rendben van?
    - Ön rendelkezik velem, Colonel - felelte Tom.
    Az ezredes felállt. Ezzel jelezte, hogy befejezte a kihallgatást. Ingramm és Tom elmentek. A leány ismét ideges lett a nesztelen, hosszú, vontatott lépésektől. Nem értette!... Ez a vén deszkapadló, amely reggeltől estig bántóan nyikorog, meg sem reccsen Patkins lába alatt.

    2.
    Tanasso utolsó házától egy szép fasor választotta el Gonzales gróf ranchát. Rövid ösvény volt, mindössze pár száz méter, két oldalt tarka vadvirágokkal dúsan benőtt rét fogta körül, és az út végén látszott a templom, azzal a kis térséggel, ahol a vásárosok rakták ki áruikat.
    A derűs, jószagú reggelben százféle madárhang töltötte be a mezőt. A lány ment elől és Tom egy lépés távolságról követte, karján a kosárral. Mikor egy dús cédrus eltakarta őket és a lány tudta, hogy a házból már nem látják, vidáman hátraszólt:
    - Jöjjön nyugodtan mellettem Mr. Patkins. Én csak apus előtt szoktam betartani ezeket a gyűlöletes szabályokat.
    A fiú szolgálatkészen melléje lépett.
    - Mondja Mr. Patkins, miért gyáva maga?
    - Ilyennek születtem, senorita.
    - Mondja nekem azt, hogy Miss. Jobban szeretem. Tudja, Mr. Patkins, én azt hiszem, hogy a gyávaság gyógyítható betegség. Próbáljon meg kissé erőt venni magán, ha bajban van.
    - Nem akarok bátor lenni, Miss Gonzales.
    - De hát miért? Ez igazán nem jó így...
    - Nem hiszem, hogy Lincoln Ábrahám, vagy Franklin Benjamin megállták volna a helyüket egy kocsmai verekedésben. Mégis akármelyik van olyan kitűnő ember, mint a szeplős Johnson vagy akár az öreg Hyckes, aki pedig alaposan oda tud sózni. Lehet Miss Gonzales, hogy Edison elszaladna egy pofon elől, azért mégsem sajnálatra méltó. A bátorság csak háborúban erény.
    A lány egy ideig szótlanul nézett kísérőjére. Hm... Így még nem fogta fel eddig a bátorság kérdését. Az bizonyos, hogy nagyobb dolog volt az izzólámpát feltalálni, mint betörni egy vadlovat.
    Messziről már látszott a templom barátságos, fehér fala. Apja halálának szörnyű emléke óta talán most először érezte Tom, hogy lelkében felengedett a vaskapcsok szorítása.
    - De magának nincs találmánya és nem is államelnök, csak gyáva. Ez nem jó dolog.
    - Így születtem.
    - Várjon... Szedjünk virágot. Mert virágot is szoktam vinni a szegényeimnek... Apus ugyanis büszke arra, hogy Tanassoban nincs koldus, nincs nyomorult ember, mert mi mindenkin segítünk.
    Jobbra-balra hajladozott és virágot szedett. Tom követte. Nézte a lányt, gyerekes nevetését, karcsú alakját és egyszerre úgy érezte, hogy nagyon-nagyon sötét az élete. De most még sötétebb lett, mint a börtöncella, ahol a betűző napfény csak arra jó, hogy megmutassa, milyen hideg és homályos a bezárt odú.
    Anna kifáradt és egy nagy fa árnyékában egyszerűen leült a földre terített kendőjére.
    - Ha akarja, üljön le maga is...
    Tom melléje telepedett.
    - Nagyon bántották a cowboyok?
    - Csúfoltak. És igazuk volt. A gyáva embert megvetik a nyugati férfiak... És azt hiszem, a nők is.
    Anna a virágokat nézte.
    - Hát ne legyen gyáva... és különben sem lehet általában a nőkről beszélni... Az mindig attól függ...
    Hallgattak és maguk sem tudták miért: zavarban voltak. Anna hirtelen felugrott.
    - No, menjünk...
    A városig alig szóltak egy-egy szót. Anna itt is, ott is bement valamelyik házba. Tom táskájából mindenütt előkerült valami, ami szükséges.
    Gonzales valósággal az atyja volt ennek a városnak. Mikor a rablók elleni hadjárat megszűnt és az ezredes nyugdíjba vonult, Tanasso piszkos, elhanyagolt kis helység volt. Ma valósággal mintául szolgálhatna az egészséges, szép nyugati városnak. Anna volt az ezredes jótékony jobb keze. Sorra látogatta a város szegényeit és ezek százszor, ezerszer is elmondták, hogy:
    - Mindennap imádkozunk a Colonelért és a Senoritáért...
    Nagy iskola volt ez Véres Tomnak. Kosárral a karján, egy néger szolga helyett, betegeket és szegényeket látogatni! Érhet-e ennél megalázóbb sors valakit, aki a hegyek szabad fia volt?
    - Szomorúnak látszik - mondta Anna, mikor visszafelé mentek. - Én mindennap ettől vagyok jókedvű. Hát nem szép látvány ez: boldog szegényeket látni?
    - De szép.
    Anna megállt. Éppen a nagy cédrushoz közeledtek, amely eltakarta a ranchot.
    - Azt hiszem - mondta Tom szemébe nézve - maga még senkihez sem volt őszinte. Pedig hiába néz ilyen hidegen, hiába zárkózik el. Én tudom, hogy mi a baja: maga boldogtalan. De még lehet boldog ember is...
    Tom most a lányra nézett. Lelke visszatért a Sierra Nevada havas csúcsairól:
    - Igazán azt hiszi?...
    Anna elpirult és nem felelt. A cédruson túl felbukkant a farm.

    3.
    Másnap reggel Tom megint csak ott állt karján a nagy bőrtáskával. Az idő borúsabb volt. Lomha, fekete fellegek futottak az ég kék alapján, árnyékuk ott látszott a mezőn, és a madarak nyugtalanul, alacsonyan keringtek.
    Az ezredes már kilovagolt, Anna épp most reggelizett és jött ki a házból.
    - Jó reggelt, Mr. Lincoln! - köszöntötte vidáman a fiút. Kissé tettetett vidámság volt, mert rosszul aludt az éjjel. Szokatlanul sokat kellett foglalkoznia furcsa kísérőjével, aki olyan messzire tud nézni, miközben beszél.
    - Jó reggelt, senorita Gonzales.
    A lány lelépett a verandáról és elindult. Most a házfal mentén ment a fiú felé. Jobbra a lépcső vaskorlátja zárta el az útját, mögötte a lépcső karfája és a ház közötti beszögellés volt. Ebben a pillanatban irtózatos ordítás hallatszott.
    Az óriás Miguel ugrott ki a konyhából, eltorzult arccal, vérben forgó szemekkel, habzó szájjal, kezében baltával. A szakácsnőt lerázta magáról egyetlen vállrándítással. Az istállófiú, aki szintén belekapaszkodott, tört vállal zuhant a földre. Csak véletlen, hogy a balta eltévesztette a fejét és vállon találta. Most rohant egyenesen Anna felé!
    - Az óriás Miguel megveszett!
    Senki sem gondolta, hogy a jelentéktelen kutyaharapás ilyen következményekkel járjon. Mikor Anna felnézett a sikító, hörgő ordításra, már késő volt ahhoz, hogy meneküljön. Szemberohant rá a veszett néger a baltával. A korlát és a ház elzárták a menekülés útját. Zsibbadtan lapult a falhoz, ahogy szinte zuhanva jött feléje, mint a biztos, szörnyű pusztulás: az óriás Miguel.
    Csak Tom, a gyáva cowboy állt jobbra tőle vagy ötlépésnyire. De most... mintha úszna a levegőben, könnyedén átsuhant a lány előtt, egyetlen nagy ívű ugrással és elnyúlt testtel, mint valami leopárd. A magasra emelt baltát tartó óriási fekete kéz csuklóját ragadta meg és valószínűtlenül könnyed mozdulattal megcsavarta. A néger átrepült a kiforduló karral ellenkező irányba, de a fejével visszahajolt hörögve, hogy harapjon. Tomon a legkisebb erőfeszítés sem látszott. Minden mozdulata könnyed, gyors volt és egyszerű. Szabadon maradt ökle egész kis lendülettel csapott a néger állára, de mégis irtózatos lehetett ez az ütés, mert Anna csontok reccsenését hallotta. Azután mintha óriási felfújt gumi lenne, nem is látszott, hogy miképpen.
    Egy csavarintással a levegőbe röpült Miguel és a ház megremegett, ahogy a lépcső korlátjára zuhant. De még egyszer feltápászkodott és, mint valami faltörő kos vetette magát fejjel előre Tomra. Egy tizedmásodpercre megmozdult a fiú lába és a néger ettől a gyors rúgástól ismét a falnak vágódott, azután elájult.
    Tom Annára nézett. Nem lihegett, a nyakkendője sem mozdult el a helyéről, valami olyan mesebeli egyszerűséggel tette harcképtelenné a veszett óriást, mint aki egy madzagot kötött meg és most eldobja. Egészen a lány elé lépett:
    - Rosszul van, senorita Gonzales?
    - Neeem... - felelte a lány és megint csak félve lapult a falhoz, mint az imént.
    - Hallgasson ide, kérem. Senkinek sem szabad megtudni hogy én itt elbántam ezzel a szerencsétlen Miguellel. Érti? Csak akkor maradhatok itt, csak akkor élhetek nyugodtan, ha gyávának tartanak.
    - Igen... - mondta a lány csodálkozva Patkins határozott hangján és a saját engedelmességén.
    - Nem mondja el senkinek, ami történt.
    - Nem mondom el... - suttogta.
    - Miguel felrohant a lépcsőn, megbotlott, átesett a korláton és lezuhant.
    - Lezuhant... - ismételte szinte alázatosan, mert érezte, hogy engedelmeskednie kell.
    Tom könnyedén felemelte a négert, a lépcső aljára fektette, mintha legurult volna és megkötözte szorosan kezét-lábát.
    Közben a magához tért szakácsnő rohant a cowboyokért és most nagy lármával siettek a házhoz.
    A szerencsétlen négert azonnal kocsira tették és a városba szállították. Anna a tornácról nézte az izgatottan cigarettázó, beszélgető cowboyokat.
    - Szerencse, hogy lezuhant a lépcsőn - mondta Hyckes. - Irtózatos ereje volt szegénynek. Nyolcan is csak nehezen tudtuk volna megfékezni.
    - Még jó - mondta vigyorogva a szeplős Johnson -, hogy ez a cowboykisasszony elég bátor volt ahhoz és megkötözte, miután elájult.
    A “cowboykisasszony” szóra jót röhögtek. Tom szelíden mosolygott.
    - Adj egy kis tüzet - mondta Johnson, és mint aki rá akar gyújtani Tom cigarettájának a parazsánál, eléje lépett, de úgy, hogy csizmájával és egész testével ránehezedett a fiú jobb lábára. Jó sokáig szipákolt a cigarettával, mintha nem akarna meggyulladni és vigyorgott. A lány ezt jól látta. És most már azt is tudta, hogy ha Tom meglendítené kissé a kezét, ez az ember még nagyobbat bukna, mint a százhúsz kilós néger. Vadul dobogott a szíve...
    - Köszönöm... - vigyorgott Johnson.
    - Kérem - felelte különös mosolyával Tom.
    A cowboyok nevettek, a szeplős kirántotta egy ujjal Tom nyakkendőjét, ugyanezzel az ujjal felütötte az orrát és a fiú kalapját előrehúzta az arcába, majd nevetve elmentek valamennyien.
    Tom hidegvérrel visszatette a nyakkendőjét. Azután a kalapját végigsimította a kabátujjával és újra feltette.
    - Mehetünk, Miss Gonzales - szólt fel gyerekesen tiszta, udvarias hangon a tornácra. És Anna megdermedt, úgy, ahogy egyszer Gringo Fox ott a patak partján.
    ...Tom mosolygott, mint valami viaszfigura és két tágra nyitott szeme lázas, sárgás fényben foszforeszkált.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633649039
Webáruház készítés