Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Régi olasz novellák I. A nyargaló holttest MOBI e-könyv

Régi olasz novellák I. A nyargaló holttest MOBI e-könyv
790 Ft

TARTALOM

Elöljáró beszéd
Novellino
1. Hogyan ölette meg egy király, felesége tanácsára, országának minden öreg emberét
2. Az asszonyi szépség a legjobb dolog ezen a világon
3. Egy öreg bölcsről, aki fogságban tartatott
4. Az Arimini-monostor históriája
5. Szerelmes história
Poggio Bracciolini Fiorentino
1. Egy ravasz orvosról
2. Egy férjről, aki halottnak tettette magát
3. Egy asszony talpraesett felelete
4. Egy tetten ért asszony ravasz kibúvója
5. Francesco Filelfo látomása
Franco Sacchetti
1. Bonamico, a festő, mivel mestere mindig felzavarja az álmából, égő gyertyákkal megrakott svábbogarakat ereszt a szobájába
2. Ser Tinaccio, a castellói pap, egy ifjút fektet lányához, azt hívén, hogy nőszemély volna; és micsoda gabalyodás lesz belőle
3. Egy francia paraszt megcsúfolja a király ajtónállóját
4. A nagy kópé Gonnella
5. Az apa három intelme
Ser Giovanni Fiorentino
1. Bucciuolo leckéi
2. A velencei kalmár
Niccolo Machiavelli
Belfagor
Masuccio Salernitano
1. A nyargaló holttest
2. A hős szabó
Ismeretlen szerző
A kövér asztalosmester
Agnolo Firenzuola
1. Cserebere
2. Agnolo Firenzuola mester novellája Ghino Buonamiciről
A szerzőkről

  • Részlet az e-könyvből:

     

    1. A nyargaló holttest

    Hadd mondjam el neked, ó jóságos király, hogy abban az időben, midőn a megdicsőült emlékű Fernando király őfelsége, a te méltó ősöd, békés kormányzattal vezette Kasztília királyságát, élt Salamancában, ez említett királyság ősi és igen nemes városában egy Diego da Revalo nevezetű minorita barát. Aki nem kevésbé lévén jártas Szent Tamás tanaiban, mint a vele ellenkező Scotus-féle tanokban, mindenképp megérdemelte, amikor a többiek közül őt választották és szemelték ki - és pedig nem sovány fizetéssel, - hogy nevezett város híres egyetemének tisztes auláiban, mint professzor prelegáljon. Itt nagy hírnevet szerezvén magának, terjesztette a tudományt az egész világban. Közben megesett vele az is, hogy olyan prédikációkat talált tartani, amelyek inkább voltak hasznosak saját maga személyének, mint épületesek a hallgatói számára.
    Fiatal volt, meglehetősen csinos, életvidám és igen könnyen szerelmi lángra lobbanó; megtörtént hát egyszer, hogy prédikálás közben megakadt a szeme egy csodás szépségű fiatal asszonyon, akit Donna Caterinának hívtak és a város egyik legkiválóbb lovagjának, név szerint messer Roderico d’Angionak a felesége volt. Alig pillantotta meg Diego mester, máris végtelenül megtetszett neki, és Ámor fejedelem, a hölgy képével egyetemben szerelmet lopott eddig sem illetetlen szívébe. Leszállt a szószékről, hazament a cellájába és félredobva minden teológiai okoskodást és bölcselkedő érveket, csupán csak a fiatal menyecskére gondolt, aki oly igen megtetszett neki. Mivel ismerte annak magas rangját és mivel tudta, kinek a hitvese, meg hogy micsoda bolond vállalkozás, amibe bele készül vágni, több ízben is meggyőzte önmagát, hogy nem ugrik bele semmiféle ármányba, de gyakran meg így szólt magában. Ahol a Szerelem meg akarja mutatni a hatalmát, ott nem keresi a vérbeli egyenlőséget; ha erre szükség volna, akkor a nagyurak nem kalózkodnának minduntalan a mi partjainkon; a szerelemnek meg kell adni számunkra azt a jogot, hogy a magas rangúak között is kereskedhessünk, hiszen az előkelő urak is leszállanák a mi alacsony világunkba. Az Ámor okozta sebeket mindenki készületlenül kapja, nem pedig előre meggondolás után és ha ez a mindenható nagyhatalom fegyvertelenül talált a támadásával szemben, mely ellen nincs védekezés, ellent állni nem bírok, tehát tisztességgel elvesztettem a harcot. Alattvalója vagyok; jöjjön, aminek jönni kell; én mindenesetre fölveszem ezt a rettentő küzdelmet, és ha a halál lesz is osztályrészem, legalább megszabadulok kínjaimtól és a lelkem büszkén hagyja itt hüvelyét, hogy oly magasra mert emelkedni.
    Mikor ennyire jutott, nem tért többé vissza ellene szóló érveihez, hanem fogott egy lap papírt és mélységes sóhajtások, meg forró könnyhullatások között írt imádottjának egy finom és ügyes levelet. Abban először is inkább isteni, mint halandó szépségét dicsérte, aztán hozzátette, hogy úgy belebolondult, hogy vagy szerelmet vár tőle, vagy a halált. Azután elmondta, hogy jól tudja, nem méltó arra, hogy ily főrangú hölgy meghallgassa, de mégis kéri, könyörületből adna neki pár percnyi alkalmat, hogy titkon beszélhessen vele, vagy legalább is fogadja el alázatos szolgájának, mint ahogy ő maga is mindenkorra élete egyetlen úrnőjévé választotta. És számos szóvirág után lezárta levelét, sokszor megcsókolta, és odaadta egy kis ministránsgyereknek és megmondta neki, hova kell vinni. A kis ministráns, aki jártas volt az ilyen szolgálatokban, elrejtette a levelet bal ruhaujjának egy titkos ráncába és elindult oda, ahova küldték. A házhoz érve, a nemes hölgyet asszonyaitól körülvéve találta és tisztességtudóan köszöntve, így szólt hozzá:
    - A gazdám tiszteletét küldi és arra kéri asszonyomat, adna néki egy kis finom lisztet ostyasütésre, miként azt ebben a levélben bővebben megmagyarázzam.
    A hölgy, aki igen okos volt, látván az episztolát, megsejtette, mi lehet a tartalma, és amint átvette és elolvasta, ámbár igen erényes volt, mégis kellemesen esett neki, hogy ez az ember beleszeretett: mert hát magát minden nőnél szebbnek tartotta. Olvasás közben nagy örömére szolgált, hogy bájait oly fennen magasztalják, mert bírta az eredendő bűnnel együtt veleszületett szenvedélyét egész nemének, amely abban a hitben él, hogy minden híre, tisztessége és dicsősége nem áll másban, mint hogy imádják és körülrajongják, meg abban, hogy szépségüket ünnepeljék, úgy hogy mindnyájan inkább szeretnének szép és vétkes, mint csúf és erényes hírben állni.
    Mindazonáltal, mivel a hölgy, - és ebben igaza volt, - gyűlölt mindenféle papot, elhatározta nemcsak azt, hogy semmi szín alatt sem tesz a magister uram kedvére, de még udvarias választ sem ad neki. Azonban ezúttal nem akart minderről szólni a férjének és amint ezt elhatározta, a kispaphoz fordult és semmi megindultságot nem mutatva előtte, ezt felelte neki:
    Megmondod az uradnak, hogy az, aki az én lisztem fölött kényére rendelkezik, mind sajátmagának akarja; a gazdád hát gondoskodjék, hogy máshonnan szerezzen. Más válaszom nincs a levelére. De ha mégis akarna feleletet, tudassa velem és mihelyt az uram hazatér, megküldöm neki olyan formában, amilyet az ő kívánsága megkövetel.
    A mester ezt a kemény választ megkapta, de kedve nem hűlt le tőle; épp ellenkezőleg, szerelmét és vágyait csak nagyobb lángra gyújtotta és föl nem akarván adni a vállalkozást, mivelhogy a hölgy háza a klastrom szomszédságában volt, elkezdett oly tolakodóan utánajárni, hogy a menyecske sem az ablakában, sem a templomban nem mutatkozhatott, se hazulról el nem mozdulhatott anélkül, hogy a kiállhatatlan magister szüntelenül körülötte ne legyen. Úgy esett, hogy nemcsak a környékbeliek vették észre a dolgot, hanem a város nagy részének is tudomására jutott; úgyannyira, hogy a hölgy belátta, itt nincs mit rejtegetni az ura elől, mégpedig azért, mert ha az másoktól hallaná meg, ő maga nemcsak veszedelemben forogna, de az ura még erényét is kétségbe vonhatná. Így elhatározta magát, és mikor egyszer éccaka az urával kettesben voltak, töviről hegyire elmondta neki az esetet. A lovag, aki igen sokat tartott a becsületére, meg féltékeny is volt, oly haragra gyűlt, kicsi híja, hogy még abban az órában nem ment tűzzel-vassal a klastrom, meg az összes barátok ellen; de amint egy kicsit megnyugodott, megdicsérte feleségét erényességéért, azután meghagyta neki, hogy ígérje meg a mesternek, hogy következő éjszakára beengedi a házba, azon a módon, ahogyan a barát a leghelyesebbnek találja. Így aztán egy csapásra megbosszulja becsületét és édes és szeretett hitvestársát is megóvja a gyanútól. A menyecske csak szóljon, a többi az ő dolga lesz. Ámbár ezek az elkövetkezendő dolgok igen kínosak voltak a hölgy számára, a férje kívánságának eleget tett, és megígérte, hogy megteszi, amit akar. Amikor a kispap, új csalafintaságokkal eljött a kemény követ puhítgatni, így szólt hozzá:
    - Tiszteletemet küldöm a gazdádnak és mondd meg neki, hogy a szerelem, amivel irántam van, meg a könnyei, amiket szüntelenül ont értem, megindították a szívemet, úgyhogy egészen az övé lettem, jobban, mint saját magamé. És mivel a jó szerencsénk úgy akarta, messer Roderico ma falura megy és ott is alszik az éjjel; hát mihelyt elütötte az óra a hármat, jöjjön ide a gazdád nagy titokban, és meg- hallgattatást nyer, mint ahogy kívánja. Azcn-ban kérem, hogy erről ne szóljon senki társának, vagy barátjának, legyen az bárminő testilelki jóembere.
    A kis papocska szörnyű nagy örömben odébb állt és vitte az urának a kellemetes megbízást, amitől az a világ legboldogabb emberének érezte magát és ezer évig tartott neki, míg elérkezett a kitűzött idő. Amikor pedig ütött az óra, bőségesen beszagosította magát, hogy ne legyen barát-szaga, aztán arra gondolt, hogy illatos lehellet is ajánlatos az ő céljához, teletömte hát magát finom és választékos édességekkel. Felöltve szokott ruházatát, a hölgy kapujához tartott és azt nyitva találván, bement. Ott egy kis cseléd tapogatózva, mint a vakot, a terembe vezette. Amikor odaérkezett, azt hitte, a hölgyet találja ott, ki nagy boldogan fogadja majd, ámde helyette a lovagot találta és annak hű szolgáját, akik minden nehézség és minden nesz nélkül megragadták és megfojtották.
    Midőn ez megtörtént, a lovag némiképp megbánta, hogy beszennyezte hatalmas karjait egy pap meggyilkolásával; de látván, hogy a késő bánat nem használ semmit, tekintettel becsületére, meg a király haragjától is tartva, jónak látta, ha eltávolítja innen a holttestet és visszaviszi a klastromába.
    A szolga hátára vette a halottat, így értek el vele a papok kertjébe, könnyen bejutottak és lerakták azon a helyen, ahol a barátok bizonyos szükségüket szokták elvégezni. Véletlenül csak egyetlen ülőke volt jó karban, a többi mind el volt rontva, mint ahogy az a klastromok lakosztályaiban szokás, amik is inkább rablóbarlangoknak, mint Isten szolgái lakóhelyének látszanak. Rátették az ülőkére, leültették, mintha végezné dolgát és hazamentek. Magister uram olyan jól el volt helyezve, hogy tényleg úgy tűnt, azért ült ott, hogy megszabadítsa testét a fölöslegtől.
    Történt, hogy egy másik fiatal és vidám barát, az éccaka dereka táján, szükségét érezte, hogy fölkeresse ezt a helyet és fogva egy gyertyavéget, odatartott, ahol a halott Diego mester üldögélt. Amaz megismerte és élőnek híve, szó nélkül visszavonult, mert kettejük között némi klastrombeli összeveszések és féltékenykedések miatt erős gyűlölség uralkodott. Ezért félrement, hogy megvárja, amíg a mester elvégzi, amit neki is kedve lett volna elintézni; de mivel sokáig várt és nem hallotta moccanni, szüksége mind sürgősebbé válván, azt mondta magában:
    - Istenemre, rám se hederít, meg se mozdul és nem akarja átadni a helyét, mert evvel is ki akarja mutatni ellenséges érzését és irántam való rosszindulatát. Hanem téved; várok, amíg bírok, és ha látom, hogy megbicsakolja magát, bár mehetnék más helyre is, de fölkeltem onnan, ha még úgy nem akarja is.«
    A magister, aki olyan kemény sziklára vetette ki a horgonyát, már régen egyet se mozdult. A fráter ki nem állotta már és rákiáltott:
    - Ne engedje Isten, hogy ekkora sérelmet bosszú nélkül hagyjak!
    Aztán fogott egy nagy darab követ, odament és olyan erővel sújtotta mellbe Diegót, hogy az hátraesett és persze egy tagjával se moccant. A barát jól látta micsoda hatalmas csapást adott, megijedt, hogy a nagy kő megölte társát; várt egy kicsit, mert eleinte nem tudta mire vélje a dolgot, odament, odavilágított és amikor látta, hogy halott, szentül hitte, hogy ő gyilkolta meg. Nem is győzte szánni-bánni, amit tett. Attól való félelmében, hogy régi ellenségeskedésük miatt majd őt gyanúsítják és az élete is veszélyben forog, először arra gondolt, hogy fölköti magát; de fontolóra véve a dolgot, jobbnak látta, ha kiviszi a kolostorból a holt embert és leteszi az utcán, hogy így minden gyanút elhárítson magáról. Amint ezt a tervét végre akarta hajtani, eszébe ötlött az a nyilvános és tisztességtelen udvarlás, amivel a doktor szüntelenül környékezte Monna Caterinát és azt mondta magában:
    - Hova is vihetném jobb helyre hogy magamról a gyanút elhárítsam, mint messer Roderico házának ajtaja elé? A közelben lakik és bizonyára mindenki azt fogja gondolni, hogy a lovag megcsípte a feleségénél és meggyilkolta.
    Evvel, nem törte tovább a fejét, vette vállára a halottat és vitte az elé a kapu elé, ahonnan a holttest, pár órával ezelőtt, kikerült. Lerakta észrevétlenül és visszament a klastromba. Úgy érezte, hogy evvel a tettével mindent elkövetett a maga biztosítására. Mindazonáltal okosnak vélte, ha valami kifogással odébb áll és azonmód a gvárdián cellájába tartva, így szólt ehhez:
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634742227
Webáruház készítés