Új jelszó kérése
Termék részletek


Ralph Waldo Emerson Természet, ember, társadalom MOBI e-könyv

Ralph Waldo Emerson Természet, ember, társadalom MOBI e-könyv
690 Ft

TARTALOM

A fordító előszava
Természet (Nature)
Önbizalom (Self-Reliance)
Személyiség (Character)
Életbölcsesség (Prudence)
Jó modor (Manners)
Kiegyenlítődés (Compensation)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Van-e a modern történelemnek jelentősebb ténye, mint a «gentleman» megteremtése? A lovagság (chivalry) is az, a loyalitás is az s az angoloknál a dráma- és regényirodalom fele ennek megtestesülését festi Sir Philip Sidney-től Sir Walter Scott-ig. A «gentleman» szó, amely mint a «keresztény»-nevezet, a neki tulajdonított fontosságnál fogva szükségkép jellemző szava a jelenkornak s néhány megelőző századnak: hódolat bizonyos személyes és átruházhatatlan kiváló sajátság iránt. Léha és fantasztikus tódításokat is fűztek ugyanehhez a névhez, ámde az állandó érdeklődés, amellyel az emberiség iránta viseltetik, csakis a vele megjelölt értékes tulajdonságoknak tudható be. Oly elem az, amely minden ország legerősebb egyéneit egyesíti; észrevéteti, megkedvelteti őket egymással, s oly pontos jegy, mint a szabadkőműves-jel, amelynek hiánya rögtön megérződik. így hát nem lehet valami esetleges termék, hanem csakis az emberi jellem és tehetségek egyetemes lényegének valamely átlagos eredője. Nyilván: állandó eredője, amint a levegő is állandó vegyidet, míg egyéb gázok csak azért tevődnek össze, hogy megint szétbomboljanak. A francia a jó társaságot «comme il faut»-nak mondja, «aminőnek lenni kell; lenni illik». Egy olyan osztály tehetségeinek és érzéseinek gyümölcse, amelynek legnagyobb az ereje, amely vezére a jelenkori világnak és ámbár távolról sem éri el a legtisztább és legvidámabb emberi érzés eszményi magaslatait, oly jó, aminőnek csak lenni engedi a kor egész társadalma. Nem annyira az emberi tehetség, mint közszellem alakítja, s olyan keverék, amelynek alkotó része minden nagy erő : erény, szellem, szépség, gazdagság, hatalom.
    A kiváló modor s a társadalmi kultúra megjelölésére szolgáló szavaink mindenike szinonyma, de nem egészen világos, mert a megjelölendő mennyiségek hullámzók és érzékeink az utolsó okozatot, jelenséget egynek veszik az okkal. A «gentleman» szónak a milyenség kifejezésére nincs megfelelő elvont szó-párja. «Gentility» gyönge; «gentilesse» elavult. Ámde már eleve élesen meg kell különböztetnünk a «fashions, («elegáncia», előkelő divat) szót, ezt az alacsony és sokszor baljóslatú jelentésű szót, a «gentleman» heroikus jellemétől. Mindamellett ragaszkodnunk kell a közkeletű kifejezésekhez, mert, mint látni fogjuk, bennük gyökerezik az egész théma lényege. Mindezeknek a neveknek csoportja, mint «courtesy» («udvariasság», ildom»), «chivalry» («lovagiasság»), «fashion» («elegáncia», «előkelő divat») stb., mint a fa virágja és gyümölcse, s nem mint magja jő tekintetbe. Szépség jő itt számba, nem érték; az eredmény, nem pedig az ok, ámbár szavaink eléggé kifejezik a közérzést, hogy a jelenség föltételezi a benne megnyilvánuló lényeget, tartalmat.
    A «gentleman» az igazság embere, saját tettei ura, aki úr-voltát viselkedésében fejezi ki, aki semmi részt nem függő és alázatos sem személyekkel, sem véleményekkel, sem vagyonnal szemben. Az igazság és valódi erő e tényein kívül a szó kifejezi a jólelket, jóakaratot is: először a férfiasságot, azután a nemes lelket. Bizonyos, hogy a közkeletű értelmezésekhez még hozzáadja a jólét, jómód föltételét is, de az már a személyes erő és szeretet természetes eredménye, hogy ezeknek jut a világ javainak birtoka és elosztásuk joga. Viharos korszakokban minden ember számára szükségképen sok alkalom nyílik, hogy kipróbálja szilárdságát és értékét; ennélfogva minden férfi neve, amely a lovag- és hűbérúri korszak tömegéből egyáltalában fölszínre emelkedett, harsonahangként hatol fülünkbe. S a személyes erő sohasem múlja divatját. Ma is első szerepet játszik s a jó társaság sokadalmában az erő és realitás embere mindenkinek ismeretes, s elfoglalja természetes helyét. A verseny színtere ugyan most már nem a harcmező, hanem a politika és gazdasági élet, de a személyes erő elég gyorsan érvényesül ezeken az új küzdőtereken is.
    Erőhatalom! Enélkül nincs vezető osztály. A politikai és gazdasági életben az öklelőzőknek és kalózoknak több a kilátásuk, mint a jó szónokoknak és írástudóknak. Tudj’ Isten mi minden kopogtat az ajtónkon a «gentleman»-ség köntösében, de amikor csak a szó szoros értelmében s hangsúllyal használják, a szó mindig eredeti energiát fog jelölni s oly embert jelent, aki tulajdon jogán van, s tulajdon, nem tanult módszerekkel él. Egy jó, igazi «úr»-ban először is jó, egészséges «állat»-nak kell lakoznia, legalább is annyira, hogy az állati eleven erő páratlan előnyét biztosítsa neki. A vezető osztályban többnek is kell lenni, mint ennek, de ennek is meg kell lenni benne, hogy minden környezetben megadja az erő, a hatalom érzését, amely könnyűvé teszi olyan dolgok megcselekvését, miktől a filozófus visszahőköl. Az energikus, vezérlő osztály baráti összejövetelei, vigasságai a bátorság, merészség olyan teljességét mutatják, amelyek megfélemlítik a sápadt szobatudóst. A társaságbeli leányok mersze, visszavágó ereje olyan, mint az utcai verekedőké vagy a tengeren csatázóké. Az eszes ember abban bízik, hogy tudása, emlékezete segítségével száll majd szembe ezekkel a rögtönzött svadronokkal. De a tudás és emlékezet hitvány koldustarisznya a lélekjelenlét e mestereivel szemben.
    A társadalom vezéreinek a világ minden dolgára kell ráteremnie; meg kell felelniük legforgandóbb feladataiknak: valódi Caesar-szabásúaknak, a vegyrokonság nagy fokával megáldottaknak kell lenniök. Távolról sem osztom Lord Falkland félénk elvét, hogy t. i. a szertartásmesterségre két ember kell, «mert egy vakmerő fickó túlteheti magát a legkicirkalmazottabb formákon is» - sőt egyenesen azt tartom, hogy a gentleman az a vakmerő fickó, akinek formái nem törhetők át s hogy csak ez a teljes és gazdag természet lehet az igazi, jog szerinti szertartásmester, mert ő kiegészítője mindenkinek, aki vele érintkezésbe kerül. Genleman-em diktálja a szabályt, bárhol van is; túlimádkozza a kápolnában a legszentebb embert is; túlparancsnokolja a harcmező minden tábornokát; túlragyogja a terem minden udvariasságát. Jó társaság a tengeri rablóknak, jó társaság akadémikusoknak; úgyhogy hasztalan emelsz ellene védősáncokat, szabad és titkos bejárása van minden lélekhez s éppoly nehéz volna önmagam kizárnom, mint őt. Ázsia és Európa minden híres gentleman-je ebből az erős típusból való volt: Szaladin, Szapor, a Cid, Julius Caesar, Scipio, Nagy Sándor, Perikles s a többi legúrabb úr. Fölötte gondtalanul ültek trónszékeikben és sokkal kiválóbbak voltak, semhogy sokba vettek volna bármely külső körülményt.
    A közkeletű fölfogás szerint e világfi kiegészítéséhez derekas vagyon, tehetősség is szükséges, mint anyagi kísérője pályájának. A pénz nem lényeges, ellenben igenis az a tágkörű vegyrokonság, amely túllépi a klikkek és kasztok szokásait és érezteti a hatását mindenfajta osztállyal. Ha az arisztokrata csak előkelő körökben érvényesül, zsákhordó munkások közt pedig nem, sohasem lesz az előkelőség vezére. S ha a nép embere nem tud egyenrangúan beszélni a gentleman-nel, úgy hogy ez ne érezze, hogy az már az ő tulajdon rendjéhez tartozik, akkor nincs is tőle mit tartania. Diogenes, Sokrates, Epaninondas valóságos kékvérű gentleman-ek, akik azonban a szegénységet választották, holott a vagyon útja is nyitva volt számukra. A hajdankor neveit használom, jóllehet az emberek, akikről tulajdonképp beszélek, kortársaim.
    A jó szerencse nem minden nemzedék közt támaszt ilyen tizenhárompróbás lovagokat, ámde az emberek minden nagyobb közülete szolgál ez osztály példáival, s országunk politikáját, minden város gazdaságát ezek a markos és felelőtlen tett-emberek irányítják, akiknek van elég leleményességük a vezetésre s akiket széleskörű rokonszenv fűz bajtársi viszonyba a nagy tömegekkel s ez teszi cselekedeteiket is népszerűekké.
    Ennek az osztálynak modorát, szokásait az ízléses emberek áhítatosan figyelik és veszik föl. Ezeknek a mestereknek társas érintkezése egymás között és az érdemeiket megbecsülő emberekkel, kölcsönösen kellemes és ösztönző. Jó formáikat, legszerencsésebb kifejezéseiket megismétlik, elsajátítják. Gyors megegyezéssel minden fölöslegest elejtenek, minden bájost és kellemest felújítanak. A finom modor magában véve rettenetes a műveletlen embernek. A kivédés és megfélemlítés finomabb tudományának eszköze; de mihelyt az ellenfél ugyanolyan ügyesnek bizonyul, a küzdő lefelé fordítja a kardja hegyét, a mérkőzés megszűnik s az emberek tisztább levegőben találják magukat, amelyben az élet kevésbé zűrzavaros játék, s a játékosok közt nem keletkezik félreértés.
    A jó modor célja az élet megkönnyítése, akadályok elgördítése, hogy az ember képes legyen energiáját szabadon érvényesíteni. Elősegítik érintkezésünket és társalgásunkat, amint a vasút elősegíti az utazást, amidőn elhárítja az út minden elhárítható akadályát, úgy hogy csak a merő távolságot kell leküzdeni. Ezek a formák hamar állandósulnak s a tisztaság, tisztesség iránti finom érzék annál gondosabb ápolásra talál, mert a társadalmi és polgári előkelőség jelévé válik. Ez divattá nő, hasonhangzású látszattá, a leghatalmasabb, legszeszélyesebb, legléhább, legféltettebb, legtöbb követőre találó látszattá, amely ellen az erkölcs éppúgy hiába küzd, mint az erőszak.
    Mindig szoros viszony van az uralkodó osztály és az exkluzív, kipallérozott körök közt. Az utóbbiak mindig az előbbiből telnek meg. S a legerősebb emberek is rendesen engedményeket tesznek az elegancia, az előkelő divat követeléseinek, mert vegyrokonságot éreznek vele.
    Napóleon, a forradalom gyermeke s a régi nemesség elpusztítója, sohasem szűnt meg a Faubourg Saint Germain-nek udvarolni, mert bizonyosan úgy érezte, hogy ez az előkelőség hódolat az olyan vezető férfiaknak, mint ő. Az előkelő divat, bár kerülő úton, mégis a férfias erények képviselője. A derekasság kikelt vetése, olyas posthumus megtisztelés. Sokszor nem is hízeleg a nagy embernek, hanem csak a nagy ember fiának: a múltak Pantheonja. Sőt rendesen egyenesen a nap nagy embere ellen fordul. A nagy emberek nem rendes vendégei csarnokának: távol vannak a csata és munka mezején ; dolgoznak, nem ünnepelnek. Az előkelő divatot gyermekeik vezetik be, akiknek nevét apáik értéke és derekassága aranyozta be, akik a megkülönböztető jegyeket, az ész és érzés kiművelésének eszközeit, s testi szervezetükben jókora adag egészséget és kiválóságot örököltek tőlük, amely biztosítja nekik, ha nem is a legmagasabb munkaerőt, mindenesetre a legmagasabb élvezőképességet. A hatalmasok, a dolgozó hősök, a Cortezek, Nelsonok, Napóleonok látják, hogy mint ünnepük állandóan a hozzájuk hasonlókat ; hogy az előkelőség tulajdonképp tőkésített tehetség; hogy az vékony éremmé vert Mexikó, Marengo, Trafalgar; hogy az előkelő divat bearanyozta nevek ugyanolyan dolgos emberekéi, aminők ok, csak ötven-hatvan évvel élőbbről keltezve. Ok a magvetők, fiaik lesznek az érlelők s azok fiai, a dolgok rendes folyása mellett, kénytelenek lesznek az aratást megint új versenyzőknek átengedni, akiknek élesebb a szeme és erősebb a karja. A város a vidékből rekrutálódik. Úgy mondják, 1805-ben Európa minden legitim uralkodója gyengeelméjű volt. A város bizonyára elhalt, elrohadt, pöfeteg módjára szétpuffant volna már, ha nem adott volna neki folyvást új erőt a vidék, a falu. A mai város nem egyéb, mint tegnapelőtt bevándorolt falu.
    Az arisztokrácia s az előkelő divat kikerülhetetlen termékei a társadalomnak. Kölcsönös kiválasztódásuk elpusztíthatatlan. Ha fölingerlik a kevésbé kiváltságos osztályokat és a kizárt többség nyers erejével megbosszúlja magát az őt kizáró kisebbségen, s kiirtja, tüstént felszínre bukkan egy új osztály, éppoly bizonyossággal, amint föle támad a tejnek: s még ha a tömeg osztályt osztály után irtana ki, s gyilkos harcából végezetre csak két ember maradna meg, akkor is ezek egyike lenne a vezér, g a másik önkéntelenül is szolgálná és másolná őt, Bárhogy hánynak is szemet e kisebbség léte előtt, bárhogy veszik is semmibe: nagyon szívós az élete s mindenkor tartományt fog képezni az államban. Ez a szívósság annál nagyobb csodálattal tölt el, mennél jobban ügyelem a munkáját. Gondoskodása olyan lényegtelen dolgokra terjed ki, hogy azt hinnők, semmi tartós szerepet nem játszhat.
    Sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek erős erkölcsi befolyások alatt állnak, mint hazafias, vallásos, irodalmi mozgalmakban s úgy érezzük, hogy az erkölcsi érzés irányítja az embert és a természetet. Azt hisszük, hogy ezzel szemben minden más megkülönböztetés és kötelék laza és múló, mint például a kaszté vagy divaté: s íme, nézd mily állandó az évről-évre Boston vagy New-York életében, pedig itt a legkevesebb támasztéka sincs törvényeinkben. Még Egyptomban s Indiában sem voltak élesebb határvonalak! Vannak itt egyesületek, amelyek szálai fölülről-lefelé, keresztül-kasul szövődnek; egy-egy kereskedői gyűlésben, katonai testületben, egyetemi vagy önkéntes tűzoltóklubban, szakegyletben, politikai vagy vallásos összejövetelen: mintha a résztvevők elválhatatlan szoros kapcsolatba jöttek volna; pedig, ha vége a gyülekezetnek, a szétszóródó résztvevők akár egyszer sem találkoznak többé az évben. Minde-nikük visszatér a maga rendes társadalmi fokára; a porcelán porcelán marad, a kőedény kőedény.
    Lehet, hogy az elegancia tárgyai léhák, vagy hogy az eleganciának nincs is tárgya, azonban ez az egyesülés és kiválasztódás mindig természetes, sohasem frivol vagy esetleges.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989517
Webáruház készítés