Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Rákócza Richárd: Vukodlisac_EPUB

Rákócza Richárd: Vukodlisac_EPUB
1 490 Ft1490

A történet akár nevezhető misztikusnak, horrorisztikusnak, kitaláltnak - ám mégis ott motoszkál az emberben a kérdés: lehet, hogy mégis megtörtént mindez?
A történet Újvidéken indul valamikor a múlt század negyvenes éveiben, igen a világháború idején. Főhőse, a tehetséges ifjú rendőrnyomozó Újvidékre kerül, ahol rögtön egy rejtélyes bűnűgybe botlik: Vukodlisac a farkasember pusztít a környéken - súgják a helybéliek. Laci, a főhős csak egy gyilkosságot akar felderíteni, ám ahogy gyűlnek a nyomok, bizonyítékok, kezd egyre inkább összezavarodni: hátha mégis létezik az állatember?
És ezzel kezdetét veszi a hajsza a Vukodlisac után

  • Részlet az e-könyvből:

     

    „Pfuj, de büdös van itt!”, utálkozott az asszony. A konyhában valóban orrfacsaró szag terjengett. Emlékszel az állatkerti műromra?
    - Ahol a farkasok vannak meg a baglyok?
    - Meg rókák, hiénák. Utoljára ott éreztem azt a szagot. Persze nem az állat büdös, hanem a húgya - tette hozzá. - Abban a házban a tűzhely alá szénát gyömöszöltek, onnan jött a szag. Ezek a szénába hugyoztak? Benyitottam a szobába. Ócska, a Telekin vásárolt bútorok voltak a szobában. Kétajtós szekrény, az egyik akasztós, a másik polcos, de a szekrények üresek. Asztal volt még a szobában és négy szék. Az asztalon petróleumlámpa állt. Két ágy is volt a szobában és az ablak alatt három szénaágy… Pontosan olyan szénaágyak, mint amilyeneket Újvidéken láttam…
    „Alá kell írnom valami papírt?”, kérdezte Kissné, aki még mindég ott állt a konyhaajtóban, és utálkozva fintorgott.
    „Köszönöm - válaszoltam -, ma nem írunk jegyzőkönyvet. Köszönöm, hogy segített…”
    „Akkor megyek a boltba… Hátha kiválthatok valamit a jegyre…”
    „Köszönöm, hogy segített - ismételtem -, mindent megteszünk, hogy a fia… a kisfiú előkerüljön. Mindent megteszek a gyerek ügyében… - Aztán szégyelltem magam, amiért hazudtam ennek a szerencsétlen anyának. Hazudtam, mint a vörös kutya. Kissné elment. Hallottam, hogy becsukja a vaskaput. Visszamentem a konyhába. Fából készült lépcső vezetett fel a padlásra. Felmentem. Odafent nagy, kétszer két méteres asztal állt és egy méretes karosszék. A szemem lassan hozzászokott a félhomályhoz és körülnéztem. Az asztalon nagy levesestányér volt, valami beleszáradt. Legyek dongtak körülötte. Apró, fehér valamik hevertek szétszórva a tányér körül, először azt hittem, széttépett papírt látok. Tojáshéj volt. Lehajoltam az asztal alá, ott meg fekete szőrcsomókat láttam… Mintha valami fekete állat vedlett volna abban a karosszékben… Az állatember…
    „Mi ugy hivjuk vukodlisac. Nem jár egyedül. Van neki farkasnő aki felhajt neki áldozat. Ért maga engem?”
    Nem, te szegény montenegrói, téged senki se értett meg…
    Tovább kutattam és az asztal alatt fogakat találtam! Emberfogakat és állatfogakat! Nagy zápfogakat, amiknek nem volt gyökere!
    - Laci - szóltam közbe -, ennyi bizonyítékkal csak bementél a kapitányágra?
    - Dehogy mentem… nekem a kutya kellett! Körüljártam a házat. Három oldalról övezte a magas kőkerítés, a negyedik oldalon egy használaton kívüli terményraktár nyílt. Jobb tanyát nem is választhatott volna a vukodlisac. De hol lehet a kutya? Az a szegény Bogrács, aki halálfélelmében végigfosta az utat az óljától gazdasszonya konyhájáig? A rendőr azt mondta, elvitték a cigányok. Erre mutatott, erre hozták. A ház mögött üres nyúlketreceket találtam és egy boglya szénát. Aztán megláttam a kutat. Csak a legfelső kútgyűrű teteje állt ki a földből, oldalt két elrothadt gerenda állt. Odamentem és belenéztem. Nem láttam semmit, mert iszonyú mély volt. Hideget lehelt a kút. Az a szegény kutya nem most került bele. Hanem egy felkészült boncolóorvos talán még kimutatja, benne van-e Irma néni öt liter vére… Elindultam a Hangyadomb felé. Delet harangoztak, mire odaértem. Deszkabódék, homokba ásott odúk. Sehol egy lélek. Zsebre vágott kézzel, ráérősen sétáltam fel-alá. Egy nő bújt ki először. Jobban megnéztem, egy olyan tizenkét-tizenhárom éves leányka volt. Soha se volt gyerek, egyszeriben nő lett. A nyomor és a kiszolgáltatottság virága. Ez a kis szerencsétlen bújt ki először valamelyik nyomorult odúból. Megriszálta magát s rekedt hangján mondta:
    „Gyűjjön, kúrecoljunk egyet!”
    Elnéztem a feje fölött.
    „Melót adok - kiáltottam -, csak ide, a templomkert mellé kell jönni.” Öt-hat borzas férfi tűnt fel. Iszonyú kalapok, szörnyű condrák, irtózatos, torz arcok. Mire észhezkaptam, már körül is vettek. Gyűlölködő pillantások kereszttüzébe kerültem.
    „Aztán mér' nem kúrecolja meg ezt a gyönyörű szűzlányt?” Ezt egy hetven év körüli kísértet sivította.
    „Van lóvém! Egy kutat kell kipucolni! Megfizetem!” Egy harcsabajszú férfi lehajolt, homokot markolt - már a kezemben volt a pisztolyom -, de aztán oldalt fordult és a vénasszony képébe vágta a homokot:
    „Hogy a rák essen beléd! Hát nem látod, hogy pénz áll a házhoz? Tessék, nagyságos úr - folytatta aztán alázatosan -, parancsoljon velünk! Mi akármilyen szart elvállalunk, csak lássunk pénzt!”
    Mondtam, melyik utcába kell menni. Aggodalmasan villant a szemük, ahogy összenéztek.
    „Azt a kutyát kell kivenni a kútból! Azt maguk törvényellenesen vitték oda Pásztor Irma házának a kertjéből! Tudom, hogy maguk nem tehetnek róla, úgyhogy én megfizetem maguknak azt a pénzt, amit attól a nőtől kaptak!” Ezt már vaktában mondtam, csak feltételeztem, hogy a délvidéki nő bérelte fel őket.
    „Jaaaj! Rettenetes mély ám az a kút, nagyságos úr! Beledobni könnyű volt, de hát ki tudja azt onnan kivenni?”
    „Mennyit kaptak maguk attól a nőtől?”
    „Hat pengőt, nagyságos úr!”
    „No, akkor én tíz pengőt adok!”
    „Nagyságos úr! Hárman leszünk! Legyen tizenöt pengő! Nem pénz az az öt pengő fejenként! Mindnyájunknak gyereke van! Miből tartsuk el azt a sok rajkót?”
    „Jó, legyen tizenöt pengő. De csak akkor kapják meg, ha a kutya kikerül abból a kútból.”
    No, erre felbolydultak. Vödrök kerültek elő hosszú póznákra erősítve, láncokra szerelt vasmacskák, sohase hittem volna, hogy ennyi minden elfér azokban a putrikban. Pár perc múlva a Kurjakicsék lakásánál voltunk. Egyenesen a kúthoz mentünk.
    Dióverő póznákat állítottak össze rézgyűrűkkel, fontoskodtak, jajgattak, egymást szidták, aztán előkerült az első valami a szörnyű kútból. Egy bárány teteme volt, felhasítva. Azt a kútkáva mögé dobták. Hányingert keltő bűz böffent fel abból az átkozott lyukból. A cigányok átkozódtak: „Tört volna el kezem-lábam, mikor elvállaltam!” De azért dolgoztak tovább.
    Egymás után húzták fel őket: báránytetemeket, nyúldögöket, fejetlen, felhasított tyúkokat okádott ez az elborzasztó mélység. Vártam a kutyát - meg annak a szerencsétlen anyának a halottját. Hogyan mondjam meg neki? -, de csak tyúkok, bárányok, nyulak jöttek. Végre az egyik emberem felkiáltott:
    „Valami nagyon nehéz van a horgon!” Közben fekete lett az ég és Pest felől villámok cikáztak. Dörgést még nem hallottam. Visszatartottam a lélegzetem és a förtelmes kloáka fölé hajoltam. Megint villámlott, s megvilágosodott az a szörnyű mélység. A pózna végén, a vasmacskába akadva egy súlyos, fekete láda és egy világos, alaktalan valami himbálódzott.
    „Jááj, nagyságos úr! Nem bírjuk!” Aztán az a fekete láda - vagy doboz - leszakadt a horogról és visszazuhant a mélybe.
    A felpüffedt dög odahengeredett a kútkáva mellé a fűre.
    „Na, itt van a kutya, nagyságos uram! Lássunk pénzt!”
    „Azt a nagy ládát is húzzák ki!”
    „A kutyát mondta! A kutyáért kapjuk a pénzt! A többihez semmi közünk!”
    „Kapnak még két pengőt!”
    „Fejenként két pengőt!”
    „Rendben van”, mondtam dühös-fáradtan. Villám cikázott, fénye újra bevilágította a sötétség hatalmának ezt a mocskos bugyrát. Háromszor vagy négyszer tapogattak embereim a csáklyával, mikor az újra megakadt. Felhúzták. Nem láda volt, nem is valami nagy doboz, hanem kosár. Egy utazókosár. Sár borította a kosarat. Elővettem a pénztárcámat és kiszámoltam a pénzüket.
    „Tizenöt meg hat pengő, összesen huszonegy pengő.”
    „Hát azért a sok bárányért, meg a nyulakért is adjon valamit! Azoknak is ér valamit a bőre!”
    „Na, itt van még egy liter borra, igyák meg az egészségemre.” Alig vártam, hogy eltakarodjanak. Töprengtem. Mit tegyek? Tanúkat kellene hívni, tanúk jelenlétében kellene kinyitni ezt az utazókosarat. Fel kellene boncoltatni a kutyát… És ha abban az utazókosárban valami kacat van? És ha a kutya gyomrában semmi olyan nincs, ami megcáfolhatná a feltételezést… Az udvaron találtam egy vödröt. Bementem a konyhába, és a csapról teletöltöttem vízzel. Kicipeltem a vödröt és a mocsoktól fekete kosárra öntöttem a vizet. Azt hiszem, hogy ott volt a kisfiú a kosárban, hétrét görnyedten, felpuffadva. Azt hiszem, hogy láttam az arcát és a felhasított hasát. De ha tévedtem, visznek a bolondok házába…
    - Záróra van, tessék fizetni! - kiáltotta a főpincér. Ránéztem az órámra: tíz óra lesz tíz perc múlva. Fizettünk. Laci arca, járása öregemberes lett… - Majd holnap… holnap találkozunk… akkor elmesélem…
    - Nem holnap! Most folytasd!
    - Képes vagy kihívni a mentőket!
    Nekem nem ártott meg az a három féldeci. Karon fogtam Lacit és sétálni vittem.
    Az Erzsébet körútról bekanyarodtunk a Rákóczi útra és a Kossuth Lajos utcán át kimentünk a Duna partjára. Kék fények csillogtak a Dunán, az elsötétített lámpák kék fényei. A Duna ott folyt valahol előttünk, láthatatlanul. Halk csobbanással enyészett el egy-egy hullám a lépcsők alatt. Rágyújtottunk. Hiába takartam el tenyeremmel a lángot - hiszen elsötétítés volt -, egy rendőr meglátott minket. Kék fényű zseblámpájával ránk világított:
    - Igazolják magukat! - Laci elővette rendőrigazolványát, a rendőr egy pillantást vetett rá és vigyázzállásba vágta magát.
    - Bocsánatért esedezem, felügyelő úr!
    - Nem kell a bocsánatomért esedeznie, csak a kötelességét teljesíti! - mondta Laci. A rendőr odébbállt.
    - Végre a kezedben volt a bizonyíték. Ott volt a gyerek és a kutya! Mesélj tovább!
    - Jól van, elmondom. Te vagy az első, aki hallja ezt a történetet…
    - Ott tartottál, hogy elmentek a cigányok.
    - Igen, elmentem a cigányok és zivatar készülődött. Ott álltam, kezemben a vödörrel, indultam volna vízért, hogy még egyszer leöntsem azt az utazókosarat.

    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963398016R
Webáruház készítés