Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Rabindranath Tagore Hajótöröttek EPUB e-könyv

Rabindranath Tagore Hajótöröttek EPUB e-könyv

Egy esküvőre készülő népes társaság felkerekedik, hogy a menyegzőre hajóval utazzon. A sok kis hajó viharba kerül, s a kegyetlen trópusi szélvihar szétszórja és megtizedeli a hajórajt. A vihar elvonultával a túlélők partra vergődnek, elbúcsúztatják halottaikat és megpróbálják újrarendezni életüket. Ám a vihar nemcsak megtizedelte a családokat, de teljesen át is rendezte a családi viszonyokat. Ez az új helyzet a kiindulási alapja ennek a remek, sokszor mulatságos, de mindig elgondolkoztató indiai történetnek. Mi történik akkor, ha a szülők által knézett pár nem házasítható ki, sőt, az eredeti házassági szerződést létrehozók sem duhatjáj újra össze a fejüket, hogy megoldják a felmerült problémákat. Tagore remek könyvében legalább annyi a lelki zátonyra futás, mint regénye elején a hajótörés.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    II. fejezet

    Mikor Ramesh megérkezett, arról értesült, hogy menyasszonyt választottak számára és már meg is állapították egybekelésük napját. Ifjúkorában Braja Mohan rossz útra tért és későbbi jólétét csak egy ifjúkori barátjának, egy Ishan nevű ügyvédnek köszönhette. Ishan idő előtt elhalálozott és ekkor kitűnt, hogy adósságnál egyéb nem maradt utána; özvegye és egyetlen gyermeke - egy leányka - hirtelen nyomorba került. Ez a leány, ki most már eladó sorba jutott, volt a Braja Mohan által Rameshnek kiszemelt menyasszony. Az ifjú néhány jóakarója tiltakozást jelentett be ugyan, azon az alapon, hogy a leányról az hírlik, hogy egyáltalán nem szép. Ilyen kritikára Braja Mohan csak ennyit válaszolt:
    - Ezt nem látom számottevő körülménynek - ismételte többször is. - Virágot vagy lepkét a szépsége szerint becsülik, de nem élőlényt. Ha ebből a leányból oly feleség válik, mint az anyja volt, úgy Ramesh szerencsésnek vallhatja magát.
    Míg a pletykálok a füle hallatára ekképp vitatták meg jövendő házasságát, Ramesh mélyen elszomorodott, céltalanul ide-oda bolyongott, módot igyekezett kieszelni, mellyel a kínos helyzetből kimenekülne, de egy sem látszott keresztülvihetőnek. Végül annyira felbátorodott, hogy így szóljon apjához:
    - Igazán nem vehetem el ezt a leányt, apám, ígéretem máshoz köt.
    Braja Mohan: Ne mondd! Annak rendje és módja szerint megtörtént az eljegyzés?
    Ramesh: Nem, nem éppen, de...
    Braja Mohan: Beszéltél már a leány szüleivel? Megállapodtatok?
    Ramesh: Tényleg, még nem szóltam neki, de...
    Braja Mohan: Ó, hát nem szóltál? Nos, ha eddig nem szóltál, úgy hallgathatsz még egy kis ideig.
    Rövid szünet után Ramesh kilőtte az utolsó nyilat:
    - Méltatlanul járnék el azzal a leánnyal szemben, ha más leányt vennék feleségül.
    - Még sokkal nagyobb méltatlanságot követnél el - vágta vissza Braja Mohan, - ha vonakodnál azt a leányt elvenni, kit menyasszonyodnak én szemeltem ki.
    Ramesh nem tudott erre mit mondani; már csak abban reménykedett, hogy valami véletlen, vagy valamely baleset akadályt gördít házassága elé.
    A csillagászok véleménye szerint az esztendő, mely a házasságkötés napját követte, szerencsétlennek Ígérkezett, így hát Rameshnek az ötlött eszébe, hogy a vészes nap elmúltával egy egész évi haladékot nyerhetne el.
    A menyasszony onnan távol eső vidéken lakott, mellyel csakis hajón lehetett közlekedni. Még ha a keskeny mellékfolyócskákat felhasználva, melyek a nagy csatornát összekapcsolják, a legrövidebb utat választják is, háromnégy napi utazás volt odáig. Braja Mohan egy esetleges baleset ellen idővel bőven ellátta magát és a lakodalmas társasággal, kerek egy héttel az esküvőre meghatározott idő előtt, olyan napon, melyet hivatalosan szerencsésnek minősítettek, útra kelt. Kedvező széllel három napig sem tartott, míg Simulghata-ba megérkezett, úgyhogy a szertartás végbemenéséig még négy nap idejük maradt. De az öreg úrnak még egyéb oka is volt, hogy pontos időre odaérjen. A menyasszony anyja igen szűkös körülmények közt tengődött, Braja Mohan tehát már régóta arra vágyott, hogy hagyja el otthonát és költözzék át a saját falujába, ahol ő kényelmes megélhetéséről gondoskodhatna, hogy ezzel azt a tartozást lerója, mellyel elhunyt ifjúkori barátjának adósa volt. De addig, amíg rokoni kötelék hozzá nem fűzi, az illendőség tiltotta, hogy ilyen ajánlattal lépjen a hölgy elé, most azonban a megkötendő házasságra való tekintettel, szorgalmazta és el is nyerte beleegyezését. Miután egyetlen leányán kívül más hozzátartozója nem volt, az anya készséggel vállalta az ajánlatot, hogy anyátlan veje mellett ő töltse be az anya szerepét. Ezzel intézte el az ügyet:
    - Csak hadd fecsegjenek a pletykázók, leányom és annak férje mellett van az én helyem.
    Így tehát Braja Mohan a közbeeső napokat azzal töltötte, hogy a hölgy lakberendezésének új otthonába való átszállítása előkészítésével foglalkozott.
    Az esküvő annak rendje és módja szerint megtörtént, de Ramesh vonakodott a szent szavakat helyesen ismételni és mikor a „szembesítés“ pillanata (ama kiváltságos perc, mikor vőlegény és menyasszony először pillantja meg egymást) elérkezett, lehunyta szemét, arca kelletlen kifejezéstt öltött.
    Mikor a szertartások lezajlottak, a lakodalmas társaság útra kelt.
    Egész nap tűrhetetlen meleg volt. Az ég felhőtlen ugyan, de a látóhatáron sötét köd terült el. A partmenti fák furcsa fakó színt öltöttek, egyetlen levél sem mozdult. Az evezősöket elöntötte a verejték, az égbolton a nap még látható volt, mikor a hajósok már jelezték Braja Mohannak:
    - Most már ki kell kötnünk a csónakokat, uraim; mérföldnyi útra innen nincs olyan pont, ahol horgonyt vethetnénk.
    Ám Braja Mohan minél gyorsabban be akarta fejezni az utazást.
    - Itt nem maradhatunk - jelentette ki, - az éjszaka első fele holdvilágos lesz, felmegyünk hát Baluhatáig és ott kötünk ki. Fáradságtokért nem sajnálom a jutalmat.
    A hajósok az evezőkhöz láttak. Egyfelől homokzátony csillogott a forróságban, a másik parton magas, szakadozott dombtető emelkedett. A párás ködön keresztül a hold kisütött, de olyan homályos fénnyel, mint az ittas ember szeme. Az ég még felhőtlen volt, mikor hirtelen, minden előjel nélkül mennydörgésszerű tompa robaj törte meg a csendet. Hátrapillantva, az utasok oszlopalakban nagy tömeg letört gallyat, fűszálakat és szalmacsomókat láttak porfelhőben és felkavart homok közt feléjük száguldani, mely mint óriás seprőtől űzetve, csapott le reájuk.
    Rémült kiabálás hangzott:
    - Csöndesen! Csöndesen! Kapaszkodjál! Kapaszkodjál! Irgalom! Segítség!
    Hogy mi történt ezután, az sohasem derült ki.
    Szokás szerint, forgószél követte a pusztulás keskeny útját, lecsapott a csónakokra, mindent széttépett, felfordított, ami útjába került és a szerencsétlen kis hajóraj perc alatt megszűnt létezni.

    III. fejezet

    A ködpára eloszlott, a fényes holdsütés ragyogó fehér köntöst terített a széles, homokos térség fölé, amilyent özvegyeink viselnek. A folyón egyetlen csónak sem látszott, vizén egyetlen fodrocska sem; parton és vízen békesség terült el, hasonló ahhoz, amelyet a halál ajándékoz a meggyötört szenvedőnek.
    Mikor Ramesh eszméletre tért, egy homokos sziget szélén találta magát. Némi idő telt belé, mielőtt a történtek tudatára ébredt, de akkor, mint valami lázálom, az egész katasztrófa feltámadt előtte. Hirtelen talpra ugrott, ösztöne sugallta, hogy felfedezze, mi történt apjával és ismerőseivel. Körültekintett, de emberi halandónak sehol semmi nyoma. A víz szélén kutató útnak eredt, de eredménytelenül. A hófehér sziget, mint anya karjában a csecsemő, a hatalmas Padmának, a Ganges egy mellékfolyójának két ága közt feküdt. Ramesh áthaladt a sziget egyik oldalán és ép a másik oldalára készült átkerülni, mikor szeme olyasmin akadt meg, ami piros köntöshöz volt hasonló. Gyorsan arrafelé közeledett, mire egy fiatal leányt pillantott meg élettelenül elterülve a homokban, rajta a menyasszony bíborpiros köntöse.
    Ramesh megtanulta, hogyan kell a színleg vízbefúltakat életre kelteni.
    Hosszú ideig kitartóan folytatta erőfeszítését, hogy a leány két karját a feje fölött lóbálja, majd oldalához szorítsa le és így eszméletre térítse őt. Végül a leány nagyot lélegzett és kinyitotta szemét.
    Ramesht teljesen kimerítette az erőlködés, néhány percig annyi lélegzethez sem tudott jutni, hogy megszólítsa a leányt. De úgy látszott, hogy az sem nyerte még vissza teljesen öntudatát, mert alighogy szemét felnyitotta, már fáradtan le is hunyta ismét. Hosszas vizsgálat után azonban Ramesh meggyőződött róla, hogy lélegzetvétele rendes. Leült hát melléje és a halvány holdfényben hosszasan elnézte őt. Tényleges első találkozásukhoz különös keretet adott ez az elhagyatott hely föld és víz között, szinte mintegy élet-halál között.
    Ki mondta volt, hogy Susila nem szép? A holdfény dicső ragyogással árasztotta el a tájat és a felettük elterülő égbolt végtelen kiterjedésűnek látszott, ám Ramesh előtt a Természet e pompázatossága csak foglalatnak tetszett egy kicsiny alvó lányka arca körül.
    Minden mást elfelejtett.
    - Örvendek most már - elmélkedett magában Ramesh, - hogy a lakodalmas sürgés-forgásban reá sem néztem. Soha sem lett volna alkalmam őt így szemlélni, ahogy most szemlélem. Azáltal, hogy eszméletre térítettem, sokkal inkább a magamévá tettem őt, mintha híven elismétlem a házassági szertartás szent szavait, mert azzal, hogy a szertartás szent igéit elismétlem, pusztán az emberek előtt tettem volna őt magamévá, míg most mint a jóságos Gondviselés különös adományát, birtokomba veszem!
    A leány eszméletre tért és felült. Rendbe szedte ruházatát és arcára húzta a fátyolt.
    - Vajon sejted-e, a többiekkel a csónakban mi történt?
    A leány némán csak a fejét rázta.
    - Nem bánod, ha néhány percre magadra hagylak, hogy keresni menjek őket? - folytatta Ramesh.
    A leány nem felelt, ám a teste riadása minden szónál világosabban ezt mondta: ne hagyj itt magamra!
    Ramesh megértette néma fohászát. Felkelt és körülnézett, de a csillogó homokpusztaságon nyoma sem látszott élőlénynek. Egyenkint néven szólította barátait, tőle telhető hangos kiáltással, ám válasz nem jött rá.
    Miután erőlködését eredménytelennek látta, Ramesh újra leült a földre. A leány most kezébe temette arcát, könnyeit igyekezett elfojtani, de keble izgatottan hullámzott. Ramesh. ösztönszerűen megérezte, hogy itt hasztalan a puszta vigasztaló szó, közelebb húzódott hát a leányhoz és gyengéden a lehajtott fejét és a nyakát simogatta. Amaz most már nem tudta könnyeit elfojtani, bánata a tagolatlan kifejezések zuhatagában tört elő. Ramesh szeméből könnyeket sajtolt a részvét.
    Mialatt így agyonsírták magukat, a hold leáldozott, a sötétségben borzalmas álomképnek festett a sivár pusztaság, kísérteties színezetet adott a fehér homoksivatagnak a félhomály. A halvány csillagragyogásban a folyó itt-ott megcsillant, mint valami óriáskígyó fényes pikkelye.
    Ramesh a magáéba fogta a leány kezét - a gyöngéd, kicsiny, félelemtől jéghideg kezecskét - és lágyan a keblére vonta a leányt. A leány pedig nem ellenkezett, mert hiszen a félelem az emberi közeliét megkívánásán kívül minden más ösztöntől megfosztotta. A mérhetetlen sötétségben Ramesh melegen lüktető keblén lelte meg a menedéket, melyre vágyott. Letett hát a szégyellőségről és bízón a férfi ölelő karjába simult.
    Feljött a hajnali csillag és a folyó szürke felülete felett kelet felől elhalványult, maid vörösre vált az ég. Ramesh mély álomban a homokon feküdt, míg ifjú hitvese ott szendergett mellette és a karján nyugtatta fejét. A reggeli napsugár könnyedén a szemükre lebbent, mindketten egyszerre riadtak fel álmukból. Egy pillanatig döbbenten szerte bámultak, majd ráeszméltek, hogy hajótöröttek és az otthonuk távol van innen.
    e-könyv Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741664
Webáruház készítés