Új jelszó kérése
Termék részletek


Potori Gréta Vándornak született fantasy MOBI e-könyv

Potori Gréta Vándornak született fantasy MOBI e-könyv
1 490 Ft

TARTALOM

Első fejezet. Meghalni
Második fejezet. A menedék
harmadik fejezet. Walter története
Negyedik fejezet. Regék és feledni valók
Ötödik fejezet. Nap és nyom
Hatodik fejezet. A bál
Hetedik fejezet. Fogságban
Nyolcadik fejezet. Nehéz döntések
Kilencedik fejezet. Az élet rendje
Tizedik fejezet. Új élet
Tizenegyedik fejezet. A tanács
Tizenkettedik fejezet. Az áruló

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Negyedik fejezet
    Regék és feledni valók

    Az ajtó nyikorogva nyílt ki. Elengedtem a pengét. Odabent könyv illat terjengett. Imádtam ezt az illatot. Melegség öntött el. A hely az álmaim tárgya volt. Halvány volt a világítás, körben polcok álltak, de középen is volt néhány. A középen lévő polcokon könyvek voltak. A gerinceiken a legkülönfélébb címek pompáztak: A virágok jelentése, Attribútumok tana, Mérgek és gyógyszerek, Szörnyetegek tanulmánya, Félvérek, és démonkórságok, Démonok, Törvénykönyv, Vándorok - és egy ütött kopott borítású Biblia. A borítójára valaki ezt írta kusza betűkkel: A legfőbb törvénykönyv. A kezembe vettem. Kinyitottam és az első oldalon egy újabb, tollal, saját kézzel befirkált üzenet rejtőzött:


    „Lásd meg nyomorúságomat, és szabadíts meg, mert nem felejtettem el törvényedet.
    Pereld peremet, és válts meg, ígéreted szerint tartsd meg életemet!
    Távol van a bűnösöktől a segítség, mert nem törődnek rendelkezéseiddel.
    Nagy a te irgalmad, Uram, döntéseiddel éltess engem!
    Sokan vannak üldözőim és ellenségeim, intelmeidtől mégsem fordultam el.
    Láttam a hűtleneket, és megundorodtam, mert nem tartották meg beszédedet.
    Lásd, mennyire szeretem utasításaidat! Uram, tartsd meg életemet kegyelmesen!
    Igéd tartalma maradandó, és minden igaz döntésed örökre szól.” Alatta pedig ez állt:
    Isten veled, Barry!

    Shirley

    Valaki áthajolt a vállam fölött.
    - Mit nézel? – kérdezte Daisy, és a nyakát nyújtogatta, hogy eltudja olvasni. Felolvastam neki.
    - A vándorok mottója. – mondta Jason. Hozzánk lépett és a borítón lévő írásra mutatott. – A régebbi generációk mindent erre a könyvre építettek. – Látod, van vagy kétszáz éves. – az az üzenet benne később íródott. Mióta ezt a könyvet kiadták sok minden megváltozott. Persze fontos a Biblia, de sokan elavultnak tartják, mert szerintük a mai gyerekek már nem értik a sorokat.
    - Vallásosak vagytok? – lepődtem meg.
    - Nem, a legtöbben nem. – mondta – betartjuk a törvényt, amit ez alapján hoztak, de ennyi.
    - Te vallásos vagy? – kérdeztem kíváncsian. Az a vigyor még az angyalokra is szégyent hozott volna.
    - Betartom a törvényt, ennyi. Nálad van a tőr, amit adtam? – érdeklődött. Előhúztam a hüvelyéből. – Olvasd el, ami rajta van. – utasított
    - Dei et iustitiam. – olvastam hangosan. A pengébe volt bevésve – Ez mit jelent? – kérdeztem.
    - Istenért és az igazságért. – a válasz nem onnan jött, ahonnan számítottam rá. Egy ősz hajú férfi lépett be egy elfüggönyözött hátsó ajtón. Belépett egy íróasztal mögé. Az asztalt pergamenek lepték el. Régi térképek voltak rajtuk és egy nagy földgömb is. A férfi kezében egy számszeríj volt. Fel sem nézett ránk, de látszott rajta, hogy figyel minket.
    - Jó napot! – köszönt Jason, úgy tűnt, hogy mégis csak tud.
    - Csókolom! – kiáltott vidáman Daisy
    Mormogtam egy jó napot – ot és letettem a Bibliát.
    - Nem, nem! – szólt rám, én pedig összerezzentem. – Tartsd csak meg. Az téged illet.
    - De hát ez a magáé! – mondtam. Eközben Jason mohó tekintettel függött a számszeríjon. Fából volt, és teljesen középkori volt a kinézete. Fémből öntött minták díszítették.
    - Már csak néhány igazítás van hátra. – mondta a férfi – nyugodtan nézzetek addig körül.
    Daisy úgy tűnt vidáman kap a lehetőségen. A férfi felnézett és rámosolygott.
    - Daisy, elkészült az amuletted! – mondta. Daisy azonnal hozzá nyargalt. A férfi kihúzott a fiókból egy bőr szíjra kötött nyakláncot. Egy apró kereszt volt rá akasztva. Én is kihasználtam az alkalmat, és szétnéztem a szobában. Hát, csak most jöttem rá, hogy nem éppen az a tipikus antikvárium. A fal mentén nem csak könyves szekrények álltak, hanem fegyvertartók is. És igen, meg voltak rakva fegyverekkel. Mind szálfegyver volt, meg néhány íj és számszeríj, de egyik sem tűzfegyver. Ezt megkell jegyeznem, ezek szerint nincsen lövöldözés. Egy polcot külön az olyan alakú tőröknek szántak, amilyen az enyém is volt. Volt köztük azért némi különbség, például az, hogy más alakú volt a pengéjük. Az enyémnek a szélét csipkézték, talán így jobban vágott. Az egyiket a kezembe vettem, és könnyedén a tenyeremen egyensúlyoztam, aztán a kezembe fogtam. A fogója pontosan a tenyeremhez illett. Óvatosan visszahelyeztem a polcra. Dobótőrök. – villant át az agyamon. Alatta egy polcra hosszabb pengéjű fegyverek voltak fektetve. alatta egy cédula hirdette: Cinquedea tőrök. Nem tudtam mit jelent ez pontosan, de hosszúságra 30 – 40 cm között voltak. Ezeknek már volt egy parányi hárító gyűrűje is. Egy másik polcon egy rakás csatacsillag hevert. Volt, amelyiknek tényleg csillag alakja volt, de akadt köztük olyan veszedelmes is, amely egy apró körfűrészre emlékeztetett. És természetesen voltak kétkezes kardok és egykezes kardok is. Meg egy csomó olyan fegyver, amelynek nem is sejtettem a nevét. Azért a jatagánt, a csatabárdot, és egy furcsa buzogányt még megismertem. Elfordítottam a fejemet a fegyverekről, és a másik irányban egy asztalt kezdtem szemlélni. Egy hatalmas csillagtérkép volt ráterítve. Nem értettem a csillagképekhez, csak a göncölt tudtam felismerni, de azért nagyon is szerettem a csillagokat. Az asztal mögött egy akasztón rengeteg olyan pánt lógott, mint amilyet Jason adott Daisynek. Olyanok is voltak, mint amilyet én kaptam. Rájöttem, hogy a dobótőröket a csuklónkon, vagy bokánkon szokás hordani, de főleg a csuklónkon, ahonnan egy begyakorolt mozdulattal egy másodperc alatt el tudjuk hajítani. Ahogy előre hajoltam a medálom előre esett a mellkasomról, és a nap megcsillant rajta.
    - Mi van? – hallottam a hátam mögül. Megfordultam, és láttam, hogy Barry engem bámul. Aztán pislogott egyet.
    - Az a medál is egy különleges darab. – mondta és nyelt egyet. – különleges képességekkel bír.
    - Honnan tudod? – vonta fel a szemöldökét Jason. Azonnal átváltott hivatalos, kikérdező üzemmódba.
    - Onnan, hogy én készítettem. – felelte. – hihetetlen, hogy mennyire hasonlítasz édesanyádra. – csóválta meg a fejét. Elképedve meredtem rá.
    - Nem is hasonlítok rá. – ráztam a fejem – anyának kék szeme volt, és szőke haja.
    - Ne beszélj szamárságokat! – szólt rám – Anyádnak barna haja és szeme volt, mint neked. – megráztam a fejem. Ha valami belém égett egy életre, hát az anyám csodaszép, törékeny arca volt. Jason érdeklődve figyelte a fejleményeket.
    - Már pedig Shirley – nek barna volt a haja – jelentette ki.
    - Anya neve nem Shirley volt, hanem Helen. – feleltem halkan. Nyilván összekever valakivel.
    - De te Hayden vagy, nem? – kérdezte, és mikor bólintottam elégedettnek tűnt magával. De aztán lefagyott a mosolya és a homlokára csapott. – hát persze, a csata után nyilván örökbe fogadtak. Összeráncoltam a szemöldökömet. A szívem a torkomba szökött, és a gyomromra mintha csomót kötöttek volna. Mit beszél ez az ember? Három évet lehettem a szüleimmel, és most ezt is el akarják venni tőlem? Hol igazságos ez. Daisy átkarolt.
    - Nem beszélne világosabban? - kérte helyettem.
    A férfi sóhajtott.
    - Hosszú történet. – mondta védekezőleg. Meglepetésemre még Jason is mellém állt, ezek szerint nagyon nyomorult helyzetben lehettem. Az órájára nézett.
    - Van időnk, és amúgy is maga hozta fel! – mondta.
    - Hát rendben, ti akartátok. – sóhajtott újból – Réges – régen volt egy lány és egy fiú. Ők voltak a legjobb barátok a világon, de csak barátok, és egyik sem akart többet a másiktól ennél. Aztán a lány beleszeretett egy fiúba, aki szintén oda volt érte. Ez a férfi ugyanolyan harcos volt, mint mi, de féltékeny lett a lány legjobb barátjára, és döntés elé állította a lányt, aki addigra már a menyasszonya volt. Akkoriban hadjáratot indítottak egy démonfészek ellen. Nehezen, de ráakadtak, és ki akarták irtani onnan az összeset. A fiú úgy tervezte, hogy a hadjáratba lép be. Ahhoz pedig el kellett költözzön, és a feleségét is magával akarta vinni. Megkérte rá, hogy döntsön, vele marad, vagy a legjobb barátjával. A fiú nem kérte tőle, hogy maradjon. Ehelyett készített neki egy medált. Éjt nappallá téve dolgozott a medálpáron, egy hónapig. Mikor végre készen lett képesek voltak összekötni a viselőiket. Bár beszélni nem tudtak egymással azon keresztül, legalább érezték egymás szívdobogását, és osztoztak a fájdalmon és örömön. Azt a medált, ami most a nyakadban lóg huszonöt éve adtam oda annak az embernek, aki még a családomnál is fontosabb volt nekem. Sokáig működött. Bár az ifjú házasok maradtak a hadjáratban, én mindig tudtam, hogy mi van Shirley – el. Kaptam egy levelet Shirley - től, hogy terhes lett, és hogy fog születni egy gyereke. Addigra viszont Shirley megváltozott, megkomolyodott, és megváltozott a szemlélete… De mindez nem számított, mert a medálom már duplán lüktetett. Éreztem Shirley és a gyereke minden szívdobbanását. Szentül megfogadta, hogy ha fiú lesz Barry – nek fogja hívni. Aztán megszületett a gyerek, és ő nem írt többet. Az utolsó levelében beszámolt rólad, és azt is elárulta, hogy hogy hívnak. Egy napon azonban megszűnt dobogni a szíve. Tudtam, hogy nem a medál a hibás. Tudtam, éreztem, hogy meghalt. Éreztem, ahogy megöli a démon. A legnagyobb gyötrelem, ha tudod, hogy elfogod őt veszíteni, de semmit nem tehetsz. Mire a hadjárt állomáshelyére értem már mind halottak voltak. Téged egy árvaházba adtak be a menedék helyett és én nem tehettem semmit. A medált odaadtam Shirley apjának. Már tudtam, hogy nem volt ostobaság, hogy visszavonult a vándor léttől, és felvette a felesége nevét. Ezek szerint ő pedig neked adta. – fejezte be. – de mikor találkoztatok?
    - Magához vett, mikor meghaltak a szüleim. – mondtam. Fojtogatott a fájdalom.
    - A nevelőszüleid. – javított ki.
    - A szüleim – erősködtem, mire megcsóválta a fejét, de rám hagyta.
    - Hogyan haltak meg? – kérdezte. És erre én aznap másodszor is elmondtam a történetet.
    - Ez logikus – hümmögött – te pedig túlélted, hiszen vándor vagy. Mit mondtatok az embereknek?
    - Mindenki azt hitte, hogy a kertben voltam. – suttogtam.
    - Aha, logikus, nagyon logikus…
    - Mit jelent a nevem és kinél van a medál párja? – kérdeztem – és hogy lehet levenni?
    - A neved jelentése azért különös, mert…
    Hirtelen félbeszakította egy zaj. Berobbant a kirakat üveg. Ekkor sok minden történt egyszerre. Daisy, aki eddig mellettem állt belökött a térképes asztal mögé. Jason felemelt egy kardot a polcról, Daisy pedig a két cinquedea tőrt kapott fel és azzal esett neki az érkező démonoknak. Berry felemelte a számszeríjat, de elkésett, mert az egyik démon már ráugrott. Borzalmas látvány volt. Az íj kiesett a kezéből. Az emberi alakban lévő démonok szent fémből készült kardokkal érkeztek. Az egyik démon átszúrta Barry mellkasát. Barry vörös vér kibuggyant és eláztatta a démon- fiú kezét. Jason mellé pördült és leszúrta a démont. Az ugyanúgy kezdett el rángatózni a földön, mint a srác a vonaton. Daisyt egyszerre kettő démon támadta meg, de amikor látták, hogy Barryt sikerült leszúrni el akartak menni. Azonban Daisy -nek ezt nem állt szándékában tétlenül nézni. Nagyon gyorsan mozgott, de láttam, hogy milyen erősek a démonok. Nem ülhetek itt ölbe tett kézzel. Aztán láttam, hogy az egyik démon felém törekszik. Ösztönösen cselekedtem. Kihúztam a kis tőrt a hüvelyéből. A kezemet a pengéjére tettem. Megszorítottam, és egy gyors csukló mozdulattal hajítottam el. Még sosem csináltam ilyet, de ment magától. A kis tőr könnyen repült át az asztal fölött a démon felé. A vállába fúródott, és fekete démonvér kezdett spriccelni mindenfelé. Elvétettem. A polc felé gurultam a földön, úgy döntöttem, hogy inkább ne nyújtok még nagyobb találati felületet. Helyes döntés volt. A démon ugyanis egy kést dobott ara, ami így jobb híján a falba állt bele. A polchoz érve felpattantam és lerántottam róla egy másik dobótőrt, és célzás nélkül, vakon az ösztöneimre bízva magam. A fiúvá vált démon azonban nem velem volt elfoglalva. Lekötötte a karján felizzó bullog. Ezt a dobást teljesen elvétettem. Ezt nem engedhettem meg magamnak. Felvettem egy másik tőrt. Most már céloztam. Az égő karját szorongató démon szívét. Egy percre megszorítottam a pengét, a vér kiserkent az ujjaimból, de nem érdekelt. Lazán dobtam el a tőrt, de az egész karommal vettem a lendületet. És most talált. A démon a földre hullt. A hátam mögé nyúltam, és megfogtam az első fegyvert, ami a kezembe került. Balszerencsémre egy kétkezes kard volt az. Nagyon nehéz volt, de nem érdekelt. Megragadtam és a Daisy –t támadó démonok után vetettem magamat. Az egyik éppen fellökte a lányt. Zöld nyál csorgott a szájából, és éppen el akart rugaszkodni a földről, hogy Daisy – re ugorjon, amikor nekivetődtem hátulról. Minden erőmet összeszedve emeltem fel a kardot. A démon feje a földre esett. Messzire gurult megcsonkított testétől. Undorodtam, de nem volt időm gondolkozni. Aztán hirtelen erős lökést éreztem. Valami megragadta a vállamat és eldobott. Még láttam egy percre Jason –t aki éppen két démonnal küzdött, és Daisy –t is, aki idő közben felállt és nekiesett egy másik démonnak. A súlyos kard kiesett a kezemből. Elmosódtak a képek és már csak az ütközést éreztem. A fájdalom belehasított a fejembe. Aztán minden elsötétült.
    A fény áttört a szemhéjamon. Amikor vakítóvá erősödött óvatosan kinyitottam. Nehéz volt, mintha összevarrták volna. Először csak foltokat láttam. Színes foltokat. Az egyik fekete és majdnem fehér volt a másik pedig piros és fehér.
    - Magához tért. – a hangok mintha egy kút mélyéről jöttek volna fel, egyenként, fülsértő hangerővel törekedtek át a dobhártyámon. – maradj itt vele. – a hang egy fiúé volt. Bele telt egy pár percbe mire eszembe jutott, hogy Jasonnal jöttünk. Hallottam, ahogy feláll mellőlem és ellépked. Én tágra nyílt szemmel bámultam a beazonosíthatatlan foltot, ami azért valószínűleg Daisy volt.
    - Daisy? – kérdeztem bizonytalanul.
    - Hogy vagy? érdeklődött. Azonnal átváltott anyáskodóra. Én nem tudom, de ha az ellenségre is olyan hatással vannak a hangulatváltoztatásai, mint rám, akkor egy egész hadsereggel is simán elbánik egymaga. Az előbb még egy emberszabású démont cincált szét, most meg engem pátyolgat, mintha mi sem történt volna.
    - Háát nem látok túl jól. Lehet, hogy amnéziás lettem, és valójában szemüveges vagyok? – érdeklődtem.
    - Nem, te nem vagy szemüveges, csak eléggé beverted a fejedet. – mondta. A hangvitele azért is volt kicsit idegesítő, mert mintha egy ötéveshez beszélt volna. Jason ekkor visszatért, bár ezt csak a halk neszből tudtam megállapítani, amelyet lábai dobogásának vettem, mert látni továbbra sem láttam jól. Valami nedves érintette meg a fejemet. Talán valamit köré csavartak.
    - Ettől mindjárt jobban leszel. – nyugtatott meg – nemsokára a látásod is a régi lesz. Nem nagyon komoly, de a fejsérülésekkel jobb vigyázni, úgyhogy maradj egy kicsit egy helyben. - Kétségbe esetten kutattam az emlékeim közt. Mi is Jason képessége? Hát persze ő a gyógyító! Ebben a feltevésemben az is megerősített, hogy Daisy megszorította a kezemet.
    - Ha Jason azt mondja, akkor hihetsz neki. – bizonygatta, bár nem mintha egy szóval is tiltakoztam volna, vagy kétségbe vontam volna a diagnózisát.
    - Nem arról volt szó, hogy tízszer gyorsabban gyógyulunk? – érdeklődtem és halkan felnyögtem.
    - Mivel egy ember a helyedben szilánkosra törte volna a koponyáját, szerintem most inkább legyél boldog ezzel a gyorsasággal. – oktatott ki. – különben is mi ütött beléd, hogy csak úgy nekiestél a démonoknak? Te nem vagy kiképezve, mögöttünk kellett volna maradj. – már sajnáltam, hogy egyáltalán megszólaltam. De azért azt észre vettem, hogy a saját képessége területén minden vándor máshogy viselkedik. Felnőttesebb és komolyabb lesz. Felelősségteljesebb. Ez alól persze Daisy kivétel volt, de a kivétel erősíti a szabályt, szóval... na mind egy a lényeg az, hogy amíg agyrázkódásom van, addig nyoma sem lesz a hangjában a nyers gyűlöletnek.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988510
Webáruház készítés