Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Polgár Ernő: Az istenek szigete_MOBI

Polgár Ernő: Az istenek szigete_MOBI
1 190 Ft1190

A kötet alcímének azt választottuk, hogy: Balitól Bácsalmásig és vissza. Mert ne útleírást várjon az olvasó A szépséges és panaszmentes Baliról.
Helyette önéletrajzi ihletésű regényt kap, mely Bácsalmáson indul, ahol Polgár Ernő született és nevelkedett. Eközben meglátjuk, hogy Bácsalmásról milyen volt a nagypolitika kavarta por és annak ülepedése, miként tett tönkre sorsokat, életeket.
De azért eljutunk Balira, igen el. Ige, eljutunk "Az istenek szigeté"-re, bárhol legyen is az... (a Kiadó)
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-Könyvből:
    Dies Irae. A harag napja. Az a bizonyos nap, mely a világot hamuvá teszi; az utolsó ítéletről szóló középkori szekvencia kezdő sorai.
    A szálloda kertjében a Requiem második tétele szól. A Requiem zenei központja ez a kilencrészes, lélegzetelállító feszültségű tétel, amely mint egy hatalmas zenei freskó lenyűgöző realizmussal és drámai hevülettel ábrázolja a végítélet napját. A dramatikus Verdi szólal meg ebben a csodálatos tételben, az "együttesek mestere" lángoló fantáziával veti ki az indulatok sistergő láváját. A teljes zenekaron felcsattanó erejű G-moll hármashangzat után a zenekar viharosan száguldó futamai kíséretében szólal meg a kóruson félelmetes erejű téma, meghirdetve az ítélet napját, amely elhamvasztja a világot: Dies irae.
    A magas fafúvók sivító futamaival, a vonósok lázas száguldásával aláfestett, látomásos erejű kórustétel hirtelen összeroppan, amikor a félelem szaggatott ritmusaival a Bíró eljövetelét jeleníti meg "ama végső harag napján". Közelből, távolból trombiták szólalnak meg fokozódó erővel. Verdi nyolc trombitájának erejük teljéig felfokozódó hármashangzataival, amibe bekapcsolódnak a kürtök és a puzónok is, ábrázolja a végítéletkor a világ minden tájáról felhangzó harsonákat, amiknek hangjaira felkelnek sírjaikból a holtak. Megszólal a monotonságában félelmetes erejű téma a kar basszusán, a fagottok és a mélyvonósok lefelé rohanó kromatikus futamai felett. Csodálatos az az egyszerűség, ahogyan Verdi a rézfúvók lapidárisan tömött zengésével ezt a megrendítő élményt meg tudja teremteni. Basszus-szóló mondja el (Mors stupebit) a vonósok karakterisztikus aláfestésével a megszemélyesített Halál megrendülését az egész teremtett világ életrekeltén. Szélesen ívelő alt-áriára bízza a költő a Liber scrictus szövegét, de a melegen szárnyaló dallamot ismételten félbeszakítja a kar visszafojtott dinamikájú "Dies irae"-idézete, amely mindjobban előtérbe tolul, majd hatalmas felfokozás után (Quid sum miser) ismét zenei csúcspont a Rex tremendae a szólók és a kar együttesében. A magasból elinduló dallam fenyegetően, félelmet keltően hull alá a mélységbe.
    Hatalmasan felépített könyörgés a Salva me-rész. Meleg líraiság ömlik el a Recordare szoprán-alt kettősén, amelynek behízelgő dallama elárulja a nagy operaszerzőt. Ugyanez az operaszerű hangvétel jellemzi az Ingemisco tenor- és a Confutatis basszusáriát. Utána ismét a Dies irae félelmetes hangzatai harsannak fel, hogy lehalkulva átadják a helyet a Lacrymosa fájdalmas hangjainak. A könnyes dallam az altszólóban bontakozik ki, majd mesteri fokozással szólal meg a teljes együttesen. A tétel a Dona eis requiem sejtelmesen elhaló harmóniával fejeződik be.
    Csak a madarak dalolnak a fákon. Harsogják talán, hogy itt Óceániában az emberek öröktől fogva halhatatlanok, mint a fák, amelyek erdővágás után ismét kihajtanak.
    Verdi Requiemje a születése óta eltelt közel száz év óta a legismertebb és legnépszerűbb alkotások egyike. Népszerűségének okait vizsgálva, mindenekelőtt Verdi drámai erejére kell utalnunk. A gyászmise liturgikus szövegét, s ezen belül főleg a Dies irae pátoszát vizionárius erővel öntötte zenébe. A monumentális mű nem felel meg a liturgikus követelményeknek; szétrobbantaná a szertartás kereteit, s ezért szinte kezdettől fogva a koncertpódiumon otthonos. Ezzel kapcsolatos a valamikor gyakran hangoztatott vélemény, miszerint Verdi Requiemje tulajdonképpen liturgikus szövegre írt opera, s ez a muzsika nem egyházi zene. Mindenekelőtt: a zene szempontjából alig van különbség a két műfaj, az opera és az oratórium között. Mindkét műfajban arra törekszik a zeneszerző, hogy a szöveg gondolati tartalmát, mondanivalóját, sőt: egyes mondatait vagy szavait a zenei eszközök segítségével kifejezze, ábrázolja. A műfaji különbségek inkább csak külsőségekben nyilvánulnak meg, például az operakomponistának - az adott stiláris határokon belül - módot kell adnia az énekes virtuozitásra, hangi bravúrra, ez a stílus azonban teljesen idegen az oratóriumtól és főleg a templomi zenétől (bár számos példa akad erre is) vagy abban, hogy az oratorikus kartételek nagy része ellenpontos szerkesztésű vagy legalábbis szigorúan formált, ami viszont az operában, ha nem is elképzelhetetlen, ritkaságszámba megy.
    Mintha Bali összes madara itt a kertben adott volna randevút egymásnak!
    Annyian vannak, és olyan vidámak! A madarak a vallási rendszerekben lehetnek istenek, kultúrhősök, átváltozott emberek, istenek, sámánok, hősök hátasállatai.
    De jelképei lehetnek az isten istenség voltának, a szabadságnak, a költői ihletnek, a látnoki tudásnak, a léleknek, az élet szellemének... melyeket itt most vendégül is látjuk Bali szigetén, a Ganungan napján.
    Eszembe jut Baáhl Ferenc, Tili néni, a zongoraórák helyszíne, és a sok-sok tengelice.
    Tiszavirág életű gyermekkorunk felnőttei, mint a mitológiai aranykor szereplői, újra és újra életre kelnek bennünk?


    18.

    1966-ban világsikert aratott Jancsó Miklós filmje, a Szegénylegények.
    Még az iskolában is hangsúlyozták, hogy a jó hírnév második örökségnek számít.
    A biológiatanár a koponyacsontok a koponyacsontok illeszkedésének magyarázatába kezdett, amikor Ringo az ablakon kinézve csettintett a nyelvével:
    - Micsoda formák, anyám! - De óvatos volt, tudta, hogy minden pillanatban leleplezhetik.
    - A homlokcsontokra gondolsz? - kérdezte Caruso, aki otthon, a fürdőszobában operaáriákat énekelt, a bulikon pedig Beatles-t, Animals-t, Bee Gees-t. Életének csillapíthatatlan vágya volt, hogy Demis Roussos legalább egyik dalát elő tudja adni.
    - Persze - vigyorgott Ringo, valamennyiünk keresztapja. A suliban ő találta ki a legjobb beceneveket. Nekünk és a tanároknak. Az orosz nyelv tanárát Ringo Bunkónak anyakönyvezte, s mint mindegyik névadás esetében: ennek is megvolt a magyarázata. Bunkó tanár úr kántortanító - kántorként is működő egyházi iskolai tanár - volt, amikor még nem Lenin és Marx képei dekorálták a tantermeket. Iskolánk zárda volt, a rend és a fegyelem fellegvára. Ebből nekünk a gyönyörű színházterem maradt, a színpad, ahol reflektorfényben fürdeni zenélés közben volt a legélvezetesebb. És még Bunkó tanár úr is maradt, a bunyevác származású kántor, aki délszláv nyelvismeretével képes volt arra is, hogy oroszul megtanuljon, a cirillbetűs hieroglifákat hibátlanul írja és Tolsztoj, Csehov világnyelvét folyékonyan beszélje. Kezeit, ujjait pedig oly keményre edzeni, hogy aki tőle a fejére híres bunkójából egyet is kapott: az orosz nyelvtől elment a kedve. Óra előtt sokunkat felsorakoztatott a katedra előtt, és azt mondta:
    - A nagy vacsorát a gyomor sínyli meg! A csínytevést pedig a fejetek!
    És megkaptuk a bunkót, mindig egyet, nem túl nagyot, hogy azért ne fájjon túlságosan, s Bunkó tanár úr megjegyezte: "Az órát nem akarom ezzel félbeszakítani. Kiadom előre a jussotokat!"
    Németek, magyarok, délszlávok jártak az iskolába, a vasárnapi nagymiséken magyar, német és bunyevác nyelven imádkoztunk, hallgattuk a prédikációkat: ministrálni viszont latin nyelven kellett. Szüleink, nagyszüleink otthon is használták anyanyelveiket: még a gyengébb nyelvérzékűek is magukba szívták az idegen szavakat, a német és bunyevác identitást, s az orosszal azért csak megbirkóztunk Bunkó tanár úr örömére.
    Osztályfőnökünket Ringo Embernek nevezte el. Ember tanár úr Dávodon született, családjának mozgófilmszínháza volt. A némafilmek vetítésekor zongoristát alkalmaztak. Ember tanár úr is megtanult zongorázni, s amikor a színpadon leült a zongora mellé és játszani kezdett: mi mindent abbahagytunk és szájtátva hallgattuk.
    Később gondoltam arra, hogy Ringo csak azért nem hívta őt Claydermannak, mert Claydermann akkor még az iskolapadokat koptatta, mint mi.
    Ember tanár úr pedig csak játszott, virtuóz improvizálásai közben peregtek előtte gyermekkorának némafilmjei: szerelmes jelenetek, majd drámai fordulatok, és felzaklató háborús képek.
    A mozikat, és mindent, ami magántulajdon volt: államosítottak. Ember tanár úr nem lett zongorista, de tanár sem. Érte meghaltunk volna.
    Pengető tanár úr fizikát tanított, édesapja Baján volt főorvos, jól kereshetett, mert fiának a legdrágább gitárt, erősítőket és hangfalakat vette meg. Amiket nekünk aztán mindig kölcsön is adott. Ember tanár úrral zenéltek együtt azon alkalmakkor, amikor a tanárok tánc közben egymáshoz simulhattak, felfedezhették egymás rejtett testrészeit, s feledhették foglalkozásuk miatt kialakuló vagy eredendően létező idegbajukat. Ringonak vagy nekem szóltak e jeles összejövetelek előtt, hogy üljünk már a dobhoz: úgyis állandóan a színpadon szédelgünk.
    Találkozóik számunkra erotikaórák voltak, melyeken mindig figyeltünk. Naplófőkönyv tanár úr, ki nézte volna ki belőle, volt a legjobb táncos. Pörgette úgy a tanárnőket, ahogy a naplót, szokása szerint, s névsorolvasást tartott.
    - Akit az istenek meggyűlöltek, azt pedagógussá tették - súgta Ringo.
    Csak nekünk, bácskai születésűeknek volt természetes a nevek változatossága. Aradi, Letenovich, Jellasich, Marx - szódát árultak s nem olvasták a Kommunista Kiáltványt -, Oswald nem álltak rokonságban Kennedy elnök későbbi gyilkosával -, Prikidanovich, Schweibert - vitézi rangjukat Horthytól kapták - ... s a névsorból most csak szemelgettem. Naplófőkönyv tanár úr nem. Ő mindig kedvét lelte a teljességben. A kitelepítettek, kutyabőrösök pontos előneveit is tudta, Czuczor Gergely egyenesági leszármazottainak, akik kertészkedéssel foglalkoztak, anyámnak is csak tőlük lehetett kitavaszodás táján palántát hozatni, a tudós Czuczor megszólítás dukált Naplófőkönyv tanár úr névsorolvasásain. Jellasich: áruló volt. Egyszer hozzám fordult és szomorúan kérdezte: "Ugye te nem tartasz engem árulónak?" Naplófőkönyv tanár úr velem kapcsolatban azt a megoldást alkalmazta, hogy egyszer anyai, máskor apai ágon adta közre családfakutatási ismereteit.
    Bárót, grófot, vagyontalant számon tartott. Herceg nem volt.
    Elment a plébánia irattárába, s képes volt utánanézni, hogy a Czeglédi csak Cegléd.
    A fiút pedig minden matematikaóra előtt lefokozta. Aztán Naplófőkönyv tanár úr ott ütötte fel a naplót, ahol kinyílt, s a táblához hívta áldozatát, aki akkor úgy vergődött a feladat megoldása közepette, mint a szabad szárnyaláshoz szokott rovar a pók hálójában. Karinthy ismerte ezt az érzést.
    Lélek tanár úr irodalomóráján kérdezte Ringótól: "Olvastad-e édes fiam a Tanár úr, kéremet?" "Nem, tanár úr! Én matematikaórákra járok." Boncmester tanár úr, aki az emberi test apollói tökéletességét másodpercek alatt szedte darabokra, s azt várta tőlünk, hogy megnevezve, részenként össze is rakjuk. Most is állt Miska mellett, s a csontváz koponyacsontjait sorolta. Legutóbb is úgy átélte mindezt, hogy Miska recsegve rádőlt. Ringo ébredt fel az első sorból a zajokra, leemelte Miskát Boncmester tanár úrról és megszólalt: "Csak óvatosan a Miskával, tanár úr!"
    Ringo ezek után a kivételezettek közé tartozott, hozhatta, vihette Miskát. A szertár felelőse lett. Biológiából más teendője már nem volt. Miskára vigyázott, Boncmester tanár úr fel sem szólította.
    - Nézd, Lennon! - fordult felém Ringo.
    - Aha - makogtam -, csakis őt nézem.
    Zsuzsi éppen bemelegített az ablak előtt, s mi szájtátva néztük alma keménységű, vénuszi melleit.
    - A bimbócskái úgy dagadnak a tornadressz alatt, mint a keltbukta - mondta Ringo nagyokat sóhajtva.
    Zsuzsi mindkettőnket megbabonázott. Tündöklő szépségű Psyché volt számunkra, s a szerelembeesés gyötrelmei, mint Cupidót kínozták, sebeztek bennünket is a nap minden lassan mozduló percében. Bármire képesek lettünk volna érte. Ötletemre, hogy a lányok tornaóráján szabadon kukkolhassunk, Ringo az ablak melletti padba kérte átültetésünket azzal az indoklással, hogy Miskát jobban szemmel tarthassa. Boncmester tanár úr a megindokolt kérelmet azonnal támogatta.
    A határszéli kisvárosban akkoriban a koedukált nevelés még korszerűtlennek bizonyult: így fordulhatott elő az a sajnálatos helyzet, hogy amíg a lányok tornaórán viháncoltak, gyönyörű testecskéikkel tündököltek, nekünk biológiát kellett tanulni. Ringo beadványban tiltakozott érdekképviseleti szervünknél, az úttörőszövetségnél, ahonnan postafordultával érkezett a válasz: "Pajtás, neked most az a feladatod, hogy tanulj!"
    Így csak bámulhattuk a lányokat, a legutóbbi időben csakis Zsuzsit.
    Szerencsések voltunk, mert Zsuzsi gimnazista bátyám iskolatársának húga volt, így a gimnazista úrfik társaságához csapódva néha együtt lehettünk imádott istennőnkkel.
    Tanultuk is, hogy Zeusz igyekezett békességet teremteni a titánok között.
    Este éppen moziban voltunk, Ringo szorongatta Zsuzsi bal kezét, én a jobbot.
    - Lehetetlen... - fortyant fel Ringo -, ...hogy ne tudjon dönteni!
    - Képzeld, ha mellettem döntene!
    - Akkor inkább ne döntsön! - válaszolta salamoni bölcsességgel, és ebben maradtunk. Ebéd után, szokásunk szerint, felmentünk a színpadra. Ringo fergeteges dobszólóval indított. Caruso torkát köszörülte, én bekapcsoltam az erősítőket és az orgonához ültem. Lassú számot kezdtünk játszani, úgy emlékszem Bee Gees lehetett. Észre se vettük, hogy összegyűltek a tinik. Zsuzsi feljött a színpadra, állt ott egy ideig, aztán homlokon csókolta Ringot, majd engem, és szó nélkül elment. Ringo olyan izgalomba jött, hogy szakadni kezdett róla veríték. Még az is megfordult a fejemben, hogy lemondok Zsuzsiról a javára, de rögtön el is vetettem az ötletet, mert megvilágosodott bennem, hogy itt csakis Zsuzsi dönthet.
    Nem játszottunk sokáig, mert kiégett az egyik biztosíték. Elindultunk a boltba. Ringo végig csendben volt, egy szót sem lehetett kihúzni belőle. Caruso sokáig válogatott az üzletben, Ringo meg csak állt bambán a pult előtt, mint a hóember az iskolaudvaron. Kint az utcán végre megszólalt:
    - Elloptam egy trafót - vette elő a transzformátort a zsebéből. - Jó lesz az erősítőhöz.
    Caruso elsápadt, majdnem összeesett. Rémülete nem is volt megalapozatlan: a kisvárosban ugyanis mindenkit ismertek. Ha kitudódik ez az egész, nekünk befellegzett. Egy kisvárosban ha valami történik, már nem titok. Mindenki szemében és szájában van már.
    A Vízözön iszonyata következhet. Caruso már látta maga előtt a menekülő Noét akinek bárkájára felkapaszkodunk.
    - Miért csináltad?! - kérdeztem.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633648612
Webáruház készítés