Petőfi Sándor: Bolond Istók_EPUB

Részlet az e-Könyvből:

Én ugyan próféta nem vagyok,
Hanem annyit merek jóslani,
Hogy ma nem gyönyörködhetnek már
Bennem a város leányai.

Sajnálom szegényeket,
De hiába, nem tehetek róla...
Hogyha mégis szállni tudnék,
Mint amottan az a gólya.

Mit csináljak hát?
Ha az éjet itt kinn töltöm,
Gyönyörű mulatságocska lesz,
Nedves háttal sáros földön...

Bár Bolond Istóknak hínak,
Ily bolond csak nem leszek -
Mit tünődöm? amott egy tanya,
Bemegyek.

Zsiványfészek is lehet
Barátságos alakjára nézve,
De nincs annak félelem szivében,
Akinek még bányában a pénze.

És a kémény füstölög,
Ergo tűz van a konyhán,
Ergo megmelegszem, sőt még
Vacsorálok is talán.

Mily szerencse, mily boldogság,
Hogy tanultam logikát,
Most ezt föl sem érném ésszel...
Éljenek az iskolák!"

Ez komor tanya,
Ahová az ifju mégyen,
Mélyen benn a
Puszta közepében.

Félig ép,
Félig rom:
Ház-e vagy
Sírhalom?

Mint az árva gyermekek
Anyjok sírhalmánál,
Egy pár vad fa körülötte
Olyan szomorún áll.

Éspedig nagy épület,
Nem paraszt kőmíves rakta,
Drága mű,
Csakhogy az enyészet lába rajta.

Oldaláról hull a vakolat,
Kopott zsaluk lógnak lefelé,
Mint helyökből kifeszíté
Egyik-másik kósza szél.

Az ajtó előtt egy
Életúnt komondor,
Ellenséget s jóbarátot
Egyaránt megmormol.

Hátul a cselédház, oldalánál
Egy öreg mogorva béres lézeng;
Dolgoznék, ha dolgoznék,
Balta és járomszög a kezében.

Minden oly bús,
Oly kedvetlen,
Mintha egy világnak
Átka volna itten.

Gondolá is fiatal barátunk,
Hogy elért e tanya közelébe:
"A tatárjárásnak itt talán még
Mostanában volt csak vége.

De ha benn még mostan is Timurlán,
Dzsengizkán s az egész Tatárország,
Még ugyis belépek, lábamat
Vissza még ez urak sem riasztják."

S a küszöbre
És belépett,
S láta egy vénséges
Asszonyképet,

A parazsat túrta
Csiptető vasával...
Szólt az ifju hozzá
Elragadtatással:

"Jó estét magának,
Szerelem galambja,
Ifjuság rózsája,
Nagyanyám nagyanyja!..."

De az érdemes hölgy közbevágott,
A beszédnek végét el nem várva:
"Mit keres kend? isten hírivel
Menjen arrébb, ez nem csárda.

Majd biz itt minden sehonnait
Befogadni, hát hogy is ne!
Kivált ilyen tájban,
Mikor itt van már az este."

"Ej babám," felelt a vándor,
"Hisz nem ment el az eszem,
Hogy beüssem orrom ilyen helyre,
Ha el nem esteledem.

Ép azért, mert este van..."
De szavát el nem végezheté,
Nagy csetepatával küldte
Őt az asszony kifelé.
e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában