Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Peter Nansen: Szent békesség_MOBI

Peter Nansen: Szent békesség_MOBI
990 Ft990
  • Részlet az e-könyvből:

    XIX.

    Szeptember végén

    Itt a gyümölcsszedés ideje.
    A molnár kertjében vígan és fürgén járja a munka.
    A kis gyepes helyen, a dústerhű fák közepett ül a molnár a karosszékében s vak létére is bizton intézi a munkát.
    Ismeri kertjének minden egyes fáját s meghatározza, mily sorrendben haladjon a szedés. Parancsokat osztogat, megmondja, melyik fáról hogyan kell szedni a gyümölcsöt, s mihelyt egy-egy kosár megtelik, hozzá viszik s ő nagy hozzáértéssel vizsgálgatja, bírálgatja termését.
    Margit ügyel a szedésre, amit néhány e célra fogadott leány meg legény végez; ő maga is részt vesz a munkában s még engem is belevon.
    Ő meg én szedjük a finomabb gyümölcsöt, mely üveggel födött dúcok oltalmában terem s amelyet különös gondossággal kell levenni.
    En létrán állok s szedem a termést, lenn ő áll s elém terjeszti kötényét.
    De gyakran rám kell szólnia lomhaságomért mert valahányszor egy-egy példányt leadok, hosszasan rajtafelejtem szememet munkakedvtől égő arcán, amely szebb a leghamvasabb gyümölcsnél.
    S mit ér, ha rám szól is?
    Színlelt türelmetlensége csak még bájosabbá szépíti.
    …Mikor a harmathullás kezdődik, abbahagyjuk a szedést; a megrakott kosarakat bevisszük a gyümölcsös kamrába, amely padlójától mennyezetéig állványokkal van tele és amelyben Margitra most már az osztályozás fontos és nehéz föladata vár: mit szabad a fővárosba, a válogatós, de jól fizető gyümölcskereskedőknek küldeni, mit lehet olcsó áron az összevásárlónak eladni, mi való befőzésre és mit kell megóvni télire.
    Mily csupa illat ez a gyümölcsös kamra! Mindaz a savanykásan édes párázat, amely a polcokról szétárad, szinte megsűrűsödik a zárt helyiségben s kábító illatszerként járja át az ember ruháját,' melyen aztán még sokáig érezhető.
    És mily pompás jelenség Margit, amint erős, fehér karján feltűrt ujjal tesz-vesz ott, egyik gyümölcsöt a másik után kapva föl napbarnította kezébe s mindegyiket gyors szakértő pillantással helyezve el a maga polcán.
    Legkedvesebb azonban úgy képzelnem el őt, ahogy a létra aljában állt a dúc mellett.
    Ha verset írnék, azt a képet a költészetszíneivel így festeném:
    Itt a gyümölcsszedés ideje. Sehol az egész országban oly szép gyümölcs nem érlelődött, mint a molnár kertjében, odafönn a zord Malomhegyen. A molnár kertjében ott álla molnár lánya, a hullámos mellű és gyönyörűkarja duzzadó szőlőfürtök terhét emeli…

    XX.

    Október

    A Forrás-ligetben, amely a város és a Malomhegy között terül, van a kisgyermekek parkja.
    Ha jó az idő, anyák, dajkák, pesztonkák idehozzák őket, itt pihennek tolókocsikájukban, vagy sétálnak tipegve-topogva. Magas fák oltalmában terülő és hosszúpadokkal körített nagy kerek tér a gyülekezőhelyük. Itt egy fabódé áll, amelyben tej és kalács, édesgyökér, szentjánoskenyér és csábítóan kínálkozó, piroscsíkos cukorrudacskák kaphatók.
    A tér közepén pedig egy honi hős bronz-szobra áll és zavartalanul harcias arckifejezéssel nézi a kicsinyek játszadozását, Margit meg én, ha a városba megyünk, legszívesebben a Forrás-ligeten keresztülvesszük utunkat.
    Nekem ez a hely legrégibb emlékeim újjáéledését jelenti, abból az időből való emlékeimét, amikor még annyira élénktermészetű voltam, hogy a szélre haragomban kiöltöttem a nyelvemet és ríttam félelmemben, ha pesztonkám a forrásligetbeli tiszteletlen, de általános szokásnak hódolva, szükség parancsolta kis ügyeimet a szigorú generális úr lába előtt Végeztette el velem. De mindenekfölött azt az elragadtatást élvezem, amellyel Margit a kicsinyekben gyönyörködik.
    Sugárzó tekintettel követi bájosan ügyet-len támolygásukat s egyformán igézőknek látja őket, akár nevetnek és csevegnek, akár szilaj üvöltözésbe kezdenek hirtelen. De legjobban szereti az egészen kicsinyeket, akik a kis kocsijukban fekszenek és nagy, csodálkozó szemmel néznek ki a világba.
    Ma történt, hogy egy fiatal anyát láttunk, aki a kicsikéjét kiemelte a vánkosból és nagy fehér emlőjére tette, amelyhez a csöppség a maga mohó szájacskájával mindjárt hozzátapadt és amelyet serény kis kacsójával körüldagasztott.
    Gyöngéd, áhítatos imádattal felejtkezett rajta Margit pillantása ezen a képen; ahogy pedig végre elszakadt tőle és odább mentünk, láttam, hogy könnyes a szeme.
    …Később beszélgettünk a gyermekek iránt való szeretetéről. Ő ezt mondta:
    Legfőbb vágyam, hogy sok gyermekédesanyja legyek és ott lakhassam a Malom-hegyen, ahol elég a hely, hogy egymás körülsürgölődjünk. Elképzelni sem bírnám, hogy még ha akármennyire szeretném is a férjemet, olyan asszony legyek, akinek nincs gyermeke. Lehet-e asszonynak szebb sorsa annál, hogy a férfit, akit szeret, gyermekekkel ajándékozza meg? Gondolható-e az édesanya megszólításnál szebb valami? Boldogíthat-e bármi is úgy, mint tudni, érezni, oh igen, már a hangnak abból a csengéséből is, amellyel ezt a két szót kimondják, megbizonyosodni, hogy az ember nem él hiába, hogy van valakije, akinek teljesen nélkülözhetetlen? Férjemnek dehogyis kellene rövidséget szenvednie a miatt a gyöngédség miatt, amelyet gyermekeinknek áldoznék. Mint apjukat, kétszeresen szeretném. De mivel így érzem ezt, sehogy sem bírom megérteni azokat a fiatalasszonyokat, akikről a mai divatos könyvekben olvasok, sőt valósággal iszonyodom tőlük. Hiszen szinte úgy rémlik, mintha a gyermektől, mint valami veszedelemtől félnének, amely a boldogságukat fenyegeti. S nemcsak hogy ettől félnek, hanem ráadásul még amiatt is se jajgatnak s panaszkodnak, mily kegyetlen a természet, hogy fájdalmas szülésre kárhoztatja őket. Mintha a legkínosabb fájdalomért is nem kárpótolná ezerszeresen az anyát az az érzés, amellyel gyermekét karjába zárhatja. Mintha egyáltalában lehetne becse az anyaságnak, ha nem kellene fájdalommal fizetni érte. Eleinte azt gondoltam: hiszen csak férfiak írnak így nőies részvéttel erről, amihez nem értenek. De aztán ugyanazt és még erősebben kifejezett meggyőződésül olvastam oly könyvekben, melyeket nők írtak és melyek a nő érdekében kívántak síkra szállni. Ezek a nőírók, akik többnyire maguk is anyák és hitvesek, szinte személyes sérelmüknek érzik, hogy csupán a nőnek kell viselnie az anyaságterheit s teljesítenie az anyai kötelességeket, amelyek megakadályozzák, hogy fontosabb, közérdekű feladatok megoldásában részt vegyen. Nem értem ezeket az asszonyokat, irtózom tőlük. Ahogy szemem elé rémlenek, látom, hogy a természet ellen lázadó felháborodásuk mint torzítja el arcukat. Belebetegszem, ha könyveiket olvasom. Olyan érzés fog el, mintha kis gyermekeket gyilkolnának meg bennem.
    Majd némi szünet után így folytatta Margit:
    - Lássa, azt hiszem, annak a körülménynek, hogy édesanyámat oly korán elvesz-tettem, jelentős része van ebben. Mind az a kielégítetlen vágyódás, mellyel anyai szeretet után epedeztem, nagyra növelte anyaságért sóvárgó vágyamat. Én, aki nem tudom, milyen is az, megsimulni édesanyánk ölében, már kisleánykoromban sem bírtam elnézni gyermeket anélkül, hogy karomon végig ne futott volna a vágy, megölelnem, magamhoz szorítanom a kicsikét.
    Így beszélt az anyátlan leány az anyátlan férfihoz.
    S míg néztem üde testét, mily büszkén s tisztán halad őszinte vallomásában mellettem ez a fiatal leány, úgy éreztem, fiamnak nem ajándékozhatnék nagyobb szerencsét, mint hogyha kivívnám, hogy ez a nő szülje világra őt.

    XXI.

    Október

    Csöndesen álldogálunk egy hosszú, alacsony, fakósárga ház előtt az egyik keresztutcában.
    A mélyen, az utca szintjéhez közel nyílóablakok mindegyikében gerániumok és muskátlik mögött egy-egy öregasszony ül, tarka, horgolt kendő a vállukon,
    - Ebben a házban, - mesélem Margitnak - elszegényedett öregasszonyok és vénleányok laknak, olyanok, akik nem eléggé előkelőek, hogy az Otthonba kerülhetnének. A ház egyetlen hosszú szobából áll, amelyet kartonfüggönyök mindkét oldalt húsz kis fülkeszerű helyiségre osztanak. Mindegyik fülkében lakik egy-egy öreg nő. Gyermekkoromban volt itt egy, Anna-Mária nevezetű. Ő volt az egyetlen lény a világon, akitől valaha valamit örököltem, Anna-Mária mellbajos varrónő volt. Mily idős lehetett, nem tudom; bizonyos azonban, hogy jó sok év nyomhatta vállát, mert máskülönben e csöndes házban nem kapott volna helyet. Arca mindazonáltal, amennyire csak emlékszem, megmaradt igazi gyermekarcnak, síma és finom volt s hűségesen néző, mindig mosolygó barna szempárcsillogott belőle. Ami az alakját illeti, a lég-parányibb teremtés volt, akit valaha láttam.
    Mindig mint valami árnyék osont lefelé az utcán, parasztsapka a fején s zöld gyapjúkendő átvetve vézna vállán.
    Itt ebben a házban ingyen lakása volt, egyébként az ellátásáról magának kellett gondoskodnia.
    Annak úgy ejtette módját, hogy varrni járt városszerte; hétről-hétre hat családnál varrogatott, mindegyiknél más meghatározott napon.
    A varrás művészetében Anna-Máriának magasabb rendű készsége nem igen volt. De foltozni, harisnyát javítani úgy tudott, mint senki más; lehetett fehérnemű vagy ágyhuzat még oly lyukas, ő sohasem ítélte annyira rossznak, hogy már eldobni kelljen
    A sokgyermekes családok, akiknél kenyerét kereste, nem jártak tehát rosszul vele, már csak azért sem, mert egyikük sem mondhatta, hogy drágán dolgozik. Bére, melynek-emelése ellen mindig a leghatározottabban tiltakozott, - teljesen elegendőnek mondta - hat shilling volt egy-egy napra. Azonfelül persze csaknem egész heti élelmezése is kijutott. Ami pedig ezt az élelmezést illeti, Anna-Máriának mindenütt kedvében jártak, ahol csak megfordult. Gondosan ügyelt minden egyes család arra, hogy mindig az ő legkedvesebb ételeinek valamelyike kerüljön az asztalra, ami egyébként a háziasszonynak semmi esetre sem okozott nehézséget, nekünk, gyermekeknek pedig a vénkisasszony látogatását kétszeresen kedvessé avatta, mert Anna-Mária még evésbeli ízlése dolgában is határozottan gyermekies maradt.
    Ha neki kellett volna megmondania, mi legyen az ebéd, mily fogások csiklandják legcsábítóbban ínyét, minden gondolkozás nélkül rámondta volna, hogy gyümölcsleves meg palacsinta.
    Kisgyerekkorom óta egészen elköltözésünkig Anna-Mária minden csütörtökön nálunk volt.
    Ha az utcán még árnyékhoz hasonlónak látszott, a szobában már enyhe kis napsugárrá változott.
    Mindig csupa megelégedettség volt, mindig azt hajtogatta, mennyire jó dolga Van, az emberek mily jóságosak iránta; barna gyermekszeméből örökös hála mosolya ragyogott,
    De közlékennyé csak akkor beszédesedett, mikor velünk gyermekekkel maradt egyedül. A felnőttek félénkké riasztották eszükkel s komolyságukkal,
    Gyermekek társaságában aztán mindjárt megtalálta a maga igazi világát.
    A kicsinyek minden gondját s örömét úgy megértette, mintha csak a magáéi lettek volna. Minden érdeküknek s gondolatuknak osztályosa volt; egész délután, mihelyt haza-jöttünk az iskolából, ott tanyáztunk körülötte a kis vasalószobában s nagy vígan csevegtünk vele mint valami egyidős cimboránkkal.
    Amikor elérkezett a bű csukás órája és a városból útra keltünk, ott állt a hajóhídon s úgy zokogott, mintha a szíve megszakadni'készült volna.
    Kis barátairól nem feledkezett meg.
    Évek teltek-múltak, máj nagy legényvoltam s épp az érettségi vizsgámmal végeztem, midőn levelet kaptam, amely azt a hírt hozta, hogy Anna-Mária, akit én bizony nem valami gyakran ajándékoztam volt meg az emlékezés gondolataival, meghalt és engem meg öcsémet, valamint még egy család két gyermekét örökösévé tett meg,A hagyatéki tőke ötven birodalmi tallér volt s négy egyenlő részre osztva esett reánk, úgyhogy mindegyik örökös tizenharmadfél tallért kapott.
    Ötven birodalmi tallér, - Anna-Máriának ez az összeg nyolcszáz napi munkabérét jelentette, amit úgy takarított meg napról-napra, hat shillingről hat shillingre, szegény örökségemet utazásra költöttem.
    Anna-Mária hat shillingjein felséges, kétheti gyalogutazást élveztem sikeres vizsgám után.
    - És azért szökken, lásd, könny szemembe, Margit, valahányszor ezt a szegényes házat látom, ahol öreg nők ülnek az ablakokban gerániumaik és muskátlijaik mögött.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633985595
Webáruház készítés