Új jelszó kérése
Termék részletek


Percival Wren Szahara császára MOBI e-könyv

Percival Wren Szahara császára MOBI e-könyv
1 090 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    Ismét halvány reménysugár költözött Margaret szívébe. Saját üzenete, mely aláírás nélkül csak három szó volt: „Kérem, segítsen rajtam”, s melyet ugyanerre a koszos kis mórra bízott, nyilván eljutott a német kezeibe. Ő tehát minden bizonnyal menni fog, mert bízik Herr Schlachtban, és nem is fog félni.
    Pedig dehogynem félt! - Hiszen kiben bízhatna ezen a rettenetes helyen?... És mégis: ösztönösen érezte, hogy ebben a Schlacht nevű emberben lehet bízni - de vajon milyen ez a bandzsító mór? Honnan lehet tudni, hogy ezt az üzenetet nem magához Raszulhoz vitte-e, abban a reményben, hogy megjutalmazzák érte?...
    Ki is volt, aki azt mondta neki, hogy óvakodjon a kancsalító emberektől?... Persze, Otho volt, most már emlékszik. Fintorokat vágtak egymásnak, s a fiú azt mondta, hogy ne bandzsítson, mert hirtelen megfordul a szél, ő pedig kancsal marad. Nevetve fenyegette meg azzal, hogy ha így lenne, akkor ő soha többé nem bízna meg Margaretben. Mikor aztán a kislány megkérdezte, hogy a becstelenségtől lesznek-e az emberek kancsalok, akkor Otho azt mondta, hogy ez éppen fordítva van, s hogy a ferdén néző emberek könnyen elferdülnek az erkölcseikben is.
    Oh, Otho, Otho!...
    Merje megtenni és elmenjen a találkára?... Igen, ez az üzenet valódinak látszik. Honnan tudhatná Raszul, hogy hol találkozott és beszélt Herr Schlachttal?... Kivéve, ha Herr Schlacht is épp olyan gonosz, mint a többiek és saját érdekében segítségére van Raszulnak.
    De nem. Valahogyan biztosan érezte, hogy Herr Schlacht megbízható. Neki is lehetnek saját titkos ügyei, sőt bizonyára vannak is: de ez az ember nem lehet álnok és csaló. Bízni fog benne és megy.
    És ha mégis?...
    Nem! Ha már egyszer elhatározta, akkor ennél marad. Semmi esetre sem kerül rosszabb helyzetbe, mint most van. Valamit úgyis kell tenni, s most itt az alkalom. Margaret kérte a segítséget, s most itt a felelet. Feltétlenül el fog menni. Igen. Megkockáztatja a dolgot Inkább rossz véget, mint semmilyet, s ráadásul ezt a rettenetes bizonytalanságot és várakozást.

    *

    A kapuboltozat melletti folyosó vagy alagút koromfekete sötétjében Herr Schlacht várakozott Mikor Margaret a holdfényes kertből belépett, erős kéz ragadta meg a csuklóját
    - Habe keine Angst, Frau Maligni... - súgta a fölébe Herr Schlacht - Ne féljen... rendben van, igen?... minden igen jól megy... majd én vezetem... habe keine Angst.
    Könnyű azt mondani, hogy ne féljen... de bizony ijedt volt - Ugyan melyik nő nem félne ilyen körülmények között?... A sötétség, a komor csend - mind oly borzalmas volt - és ez az idegen, aki bár mindig selhamban, kaikban és turbánban jár és mór papucsot visel, németül és tört angolsággal beszél: - vajon nem áruló-e?...
    Margaret bizony félt, majdnem halálosan rettegett De mit is szokott Otho mondani?
    - A bátorság nincs félelem nélkül, kis Maggie. A bátorság legyőzi a meglévő félelmet Ahol nincs félelem, ott nincs bátorság.
    Otho mindig ilyen érdekes, okos és erőteljes dolgokat mondott
    Tehát le kell győznie a „meglévő félelmet”.
    - Itt vagyunk - mondta végül Herr Schlacht megállva. Kettőt, egyet, majd ismét kettőt kopogott valamin, ami valószínűleg ajtó lehetett Margaret szerette volna tudni, hogy nem pisztoly agyával kopogtat-e s rá lehet-e beszélni, hogy odaadja, vagy odakölcsönözze a fegyvert, ha már azt állítja, hogy jó barát?... Az ajtót a kis kancsi mór nyitotta ki, ahogyan Margaret az argan-lámpa gyér világánál láthatta, mert ez a világítás csak olajban pislákoló kanóc volt A móron, mint rendesen, koszos és rongyos dzsellaba és turbánt helyettesítő, átizzadt kendő volt
    Herr Schlacht arabul beszélt vele, s az ember kiment, miután meggyújtotta a csúf kicsi kézilámpást, melynek négy oldala négy különböző színű üvegből volt Nagyon alkalmas ez a lámpás jelzések leadására, gondolta Margaret akinek agya igen gyorsan működött.
    - Szíveskedjék leülni a párnákra, Fráulein... azaz Frau Maligni. Tudja: maga olyan fiatal és szép, hogy kisasszonynak nézem... Kíván valamit inni? Vindrisi-teát és hozzá kis quarmaí-süteményt?
    - Nem, köszönöm... ön pár sort küldött nekem... én...
    - Igen és ön is írt nekem, három szót: „Kérem, segítsen rajtam”. Segíteni akarok és azt kívánom, hogy ön is segítsen nekem.
    - El akarok menni innen, jobban mondva el akarok szökni - mondta Margaret - Már nem bízom és nem reménykedem féljem anyjában, Lady El Isa Beth el Ainben sem... ha lehetséges lenne, hogy egyedül eljussak innen... úgy értem, hogy...
    - Du lieber, allmáchtiger Gott! Nem! - kiáltotta Herr Schlacht - Nő létére, egyedül. Még férfi sem, legyen akármilyen bátor és edzett, nem tudna innen egyedül elkerülni, hacsak nem ismeri az egyetlen biztos utat, az országok az embereket, a nyelvet..
    - De hiszen idáig is eljutottam - kezdte Margaret
    - Herr Je! - szakította félbe Herr Schlacht -, igen, de hogyan? Népes karavánnal, vízhordó tevékkel, vezetőkkel, kísérettel az egyik Kaid határától, a másikig, mindazzal a segítséggel és támogatással, ami a nagy Kaid atyafiságának kijár, hiszen ő a hegyek ura és korlátlan fejedelme a déli Marokkónak és a Szahara egész nyugati részének. Ön kényelmesen utazott a civilizált északi vidéken, egyik fondakótól a másikig: a sivatag déli részén pedig minden éjjel sátor várta. így ment tovább kézről kézre a „Lándzsa védelme” alatt, ősi arab szokás szerint Bármilyen törzsnek a területén ment is át, valaki mindig viselte a felelősséget és vigyázott önre, akár tudta ön, akár nem.
    Milyen bőbeszédű lett Herr Schlacht - gondolta Margaret -, és milyen pompásan beszélt angolul.
    - De visszamenni?! - rázta a fejét Herr Schlacht - Mint szökevény, aki a Kaid „igazságszolgáltatása” elől menekül... még ha sikerülne is a várból és a városból kijutnia... könyörgöm, asszonyom, verje ki a fejéből ezt a gondolatot Van ennél szebb halál is... de egyáltalán nem szükséges meghalni - tette hozzá.
    - Vannak a halálnál rosszabb dolgok is - felelte Margaret, de gyorsan hozzátette, mert úgy érezte, hogy ez a megjegyzés nagyképűen hangzott -, azt akarom mondani, hogy inkább meghalok, mint hogy tovább éljek ebben a rettegésben... veszélyben... tehetetlenségben.
    - Raszul? - kérdezte Herr Schlacht.
    - Igen. Aztán a környezet.. az idegeimre megy... minden, mindenki. Nem tudok aludni... oh, én... kiben bízzam?
    - Bennem - válaszolta Herr Schlacht gyorsan -, bennem. Úgy bízhat bennem, mint saját apuskájában.
    - Jól van, tehát kezdetnek: kölcsönadhatja a revolverét?... Nagyon sokat változtatna a helyzetemen, azt hiszem. Bár rettenetesen félnék ettől a holmitól, de más sokkal rosszabb rettegéstől mentene meg. Tehát adhat Herr... apuska? - és Margaret megpróbált mosolyogni.
    - Hát... igen, talán. Talán igen. Aztán adhatok háremöltözéket, olyan ruhát, amelyben csak a szemek számára van két nyílás, a legtökéletesebb álöltözék. így aztán ebben meglátogathat, vagy hozzám menekülhet.. Igen. De, ha ezt megteszem önért s ráadásul odaadom kitűnő revolveremet, amelytől talán az én életem is függ: ön mit hajlandó értem tenni?
    - Mindent - felelte Margaret -, majdnem mindent., mindent ami tisztességes...
    - Jól van! Most hallgasson ide. Fog arra figyelni, amire megkérem, s aztán elmondja nekem, hogy mit látott?
    - Igen - válaszolta Margaret
    ...Miért ne tenné? Hiszen ez önvédelem. Senki sem barátja, senki sem segít rajta, csak ez a férfi. Még tulajdon félje sem. Úgy érezte, hogy az - legkevésbé. Jules is megcsalná... nem is érdemes törődni vele... Igen. Ellenségek között van. Megragadja tehát ezt az alkalmat hogy barátot szerezzen - és olyan fegyvert, amely többet ér egész tucat késnél.
    - Jól van. És mindent el fog mondani, amit hall, mindent ami készülőben van ? Pletykákat a háremből, közléseket a férjétől, bármit amit Raszul mond, minden érdekes megjegyzést kijelentést és tervezgetést, melyet Lady El Isa Beth el Ain-től hall?... Mindent és mindenfélét Én aztán majd szét tudom választani az igazságtól a hazug fecsegést Hajlandó ezt megtenni?
    - Igen - felelte Margaret -, kivéve, ha valamit bizalmasan közölnek velem... úgy értem, ha a férjem például ezt mondaná: „ígérd meg, hogy ezt nem mondod el senkinek...”
    - De önnek nem szükséges semmit sem megígérni - szakította félbe Herr Schlacht -, nem kell a szavát adnia.
    - Ez igaz - bólintott Margaret -, majd visszautasítom.
    - Úgy! Jól van... de most még más is van. Csekélység, de fontos. Nem arra kérem, hogy a csábító szerepét játssza. Azt sem akarom, hogy mint „vamp” működjék... ugye, így mondják a démont?... Ön nem való erre... de azért valami hasonlóra kérem. Ha ezt is megígéri, úgy odaadom a pisztolyt Hallgasson rám. Nemsokára katonai küldöttség jön ide. Francia tiszt és európai katonák kísérik. Ismerem ezt a tisztet és azt akarom, hogy ön is ismerkedjék meg vele. Ezt rendezze el a félje. Azt akarom, hogy beszélgessen ezzel az emberrel. Ő nagyon barátságos lesz és hamarosan sokat fecseg. Bátorítsa tehát...
    - Bátorítsam? Mire? - kérdezte Margaret.
    - Hogy beszéljen. Aztán nekem majd elmondja, hogy mit mondott a francia, miket beszélt. Tudni akarok mindent, amit önnek ajánlani fog.
    - Ajánlani? De miért tenné ezt az a tiszt?
    - Mert ő az a fajta. Udvarolni fog önnek...
    Margaret felugrott.
    - Az Isten szerelméért! Mit mond... hogy én?...
    - Nem, nem, hallgasson csak rám. Minden jóra fordul. Mindenképpen nagyon jó önnek, hogy ez a tiszt megérkezik. Ez adja vissza a szabadságát segíti a szökését visszatérését Angliába... nézze csak, ön senkiben sem bízik, bízzék meg hát bennem, úgy mint a kedves apjában. Én szavamra ígérem, hogy ha bízik bennem és megteszi, amit mondok...
    - Rendben van. Bízom és engedelmeskedni fogok. De adja ide a revolvert most mindjárt.. bizonyítéknak és ajándéknak.
    - Itt van - Herr Schlacht ruhái alól előhúzta a kis revolvert és átadta Margaretnek.
    - Tud vele bánni? - kérdezte.
    - Nem, még sohasem volt ilyesmi a kezemben. De azt hiszem, tudom majd tartani, tudok vele célozni és lőni is, ha meghúzom a ravaszt.
    - Majd később kiveszem a töltényeket és megmutatom, hogyan kell kezelni. Gyors egymásutánban hat lövést lehet leadni, vagy ha akarja, csak egyet. Most aztán bízzék bennem és hallgasson ide. Ha majd bemutatták ezt a tisztet és kint ülnek a kertben és beszélgetnek, kérdezze meg tőle, hogy hallott-e már Aureille de Tounens-ról. Jól jegyezze meg ezt a nevet és ne felejtse el. A lehető legtermészetesebben említse meg. Ha majd ez a tiszt, akit Riccolinak hívnak… Napoleon Riccoli őrnagynak... megkérdezi, hogy miért említi ezt az Aureille de Tounens-t: felelje azt, hogy nem régen beszéltek róla, ami igaz is. Vagy mondja azt, hogy olvasott Aureille de Tounens-ról és hallotta, hogy Riccoli őrnagy is Bordeaux-ból jön, ami amannak is az otthona. Riccoli ugyan nem jön Bordeaux-ból, de az nem baj.
    - Jól van, de én szeretnék valami bővebbet tudni erről az Aureille de Tounens-ról, ha állítólag hallottam, vagy olvastam róla, nem? - kérdezte Margaret
    - Igen, de majd beszél róla Riccoli eleget Úgy képzelem, hogy teljesen elegendő egy név említése. Riccoli azonnal fecsegni fog, csodálatos dolgokat hallhat majd tőle, s ezt nekem ön elmondja. Ha az a név nem jó robbanószer, akkor csalódnám.
    - Aureille de Tounens? - tűnődött Margaret.
    - Hogy ki volt ez az ember? - felelt meg neki Herr Schlacht - Magánzó, vagyis bizonytalan foglalkozású bordeaux-i polgár, aki 1876-ban királyt csinált magából... Dél-Amerikában... Teljesen annak az időnek megfelelő király, pofaszakállal, fővárossal, bírósággal, palotával, hadsereggel, s a többivel. Igazi király volt Dél-Amerikában, „I. Aurelio, Arauco királya”. Volt királyi pénzverdéje, arcképével ellátott ércpénze és bélyege. Volt királyi zászlaja és nemzeti lobogója. Új araucói nemességet alapított és követeket nevezett ki külföldre. Azt hiszem, hogy Riccoli őrnagy sokkal többet tud róla, mint én, s ezt szeretném megtudni. Önnek nincs egyéb dolga, mint megjegyezni ezt a nevet, megemlíteni Riccoli előtt és bevárni, hogy mi történik.
    - És mi fog történni? - kérdezte az ijedt, remegő és boldogtalan Margaret
    - Meghallhatja, hogy ez az Aureille de Tounens őrült volt és nagyzási hóbortban szenvedett, s ez okozta vesztét Aztán azt is meghallhatja, hogy ennél sokkal nagyobb ország alapítása van készülőben nem is messze attól a helytől, ahol ülnek... Aztán még az is megeshet, hogy királynője legyen az új királyságnak... egyelőre azonban közös háztartásban kellene élnie Riccoli őrnaggyal, amíg az új királyság kialakul.
    Margaret erőltetetten nevetett.
    - Őrült ez az ember?
    Herr Schlacht megveregette Margaret kezét.
    - Nem tudom egész bizonyosan, hogy megígéri-e ezeket a nagy dolgokat - mosolygott -, én csak képzelem, hogy így történik.
    - Oh - felelte Margaret -, kaptam én már ilyen ajánlatot, nem ez lesz az első...
    - Raszul, mi?
    - Igen. Majd ennek az úrnak is azt fogom mondani, amit Raszulnak, hogy már van féljem.
    - Azt hiszem, hogy ezzel nem sokat törődött a derék Raszul, amint hogy Riccoli sem fog törődni vele. Az ilyen nagy emberek előtt az akadályok csak azért vannak, hogy félretegyék az útból.
    - Őrült ez az ember? - kérdezte Margaret ismét.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634740865
Webáruház készítés