Új jelszó kérése
Termék részletek


Percival Wren: Spanyol vér_MOBI

Percival Wren: Spanyol vér_MOBI
1 090 Ft
  • Részlet az e-könyvből:

     

    IX. fejezet

    - Nem tudom, anyám, hol olvastam egyszer, - szólt néhány nap múlva anyjához Sir Harry, - hogy a legeszesebb nő is milyen gyakran téved az emberek megítélésében.
    - Igazán, drágám? Talán arra gondolsz, hogy Consuela helytelenül ítél meg téged?
    - Nem, anyám, én erre az olasz vagy spanyol fagylaltkereskedőre gondolok.
    - Senor Maine talán fagylaltárus? Milyen gyanakodó vagy.
    - Mit szeretsz rajta, anyám?
    - Igen kellemes, szórakoztató embernek tartom. Megnevettet.
    - Talán tetszik neked, hogy folyton fésülködik?
    - Nem sokat törődtem ezzel. Különben... udvariasságból meghívtam Vane Courtba.
    - Mi jutott eszedbe, anyám?
    - Miért ne, fiacskám? Elvégre úriember és...
    - Úriember?
    - Ne légy olyan türelmetlen, Harry. Mit zavar az téged, ha fésűt hord a zsebében? Elvégre külföldi. Sok idegen gondolja, hogy mi vagyunk a legbarbárabb népfajzat Európában.
    - A forma és a jó modor azért...
    - Fiam, Európa egyik legelőkelőbb családjából származó uralkodó, a világ első úriemberei közül való, nadrágjába törli a kezét, ha valami ragadósat evett. Néha nyíltan, néha titokban, de mindig megteszi.
    - Lehet, hogy így van - egyezett bele kényszeredve az ifjú lord. - De Consuela egyáltalában nem szereti ezt a spanyolt.
    - Akkor átengedheti nekem, legalább nem leszünk féltékenyek egymásra. Senkivel sem szórakozom jobban a hajón, mint Senor Maine-vel. Jól ismeri szeretett Spanyolországomat, ami természetes, - de éppúgy megfordult Német- és Franciaországban, Afrikában is - csupa olyan hely, amelyre én is mindig szívesen gondolok vissza. Lehet, hogy nem mintaember, de ismeri a világot.
    - Tégy a kedved szerint, anyám. Nem mondhatod, hogy én nem figyelmeztettelek. Ha kíváncsi vagy a véleményemre...
    - Hogyne, drágám. Halljuk.
    - Igen boldog vagyok, hogy eljegyezted magad Lord Athelneyvel, mielőtt megismerted ezt a csirkefogót.
    Lehet, hogy igazad van. Tudod, egy önfejűasszony szíve vad és ingatag valami, de én biztonságban érzem magam; nyugodtan szórakozom a Bermudai Fényes Fiúval. Miért nem szereted tulajdonképpen?
    - Részben azért, mert Consuela még a látásától is undorodik.
    - Nyugodt lehetsz, én se szeretném, ha sírjaink egymás mellett volnának, de nem értem, hogy miért kell undorodni tőle, - mondta elgondolkozva Lady Drusilla. - Vanbrugh úr is osztja Consuela érzését Senor Maine irányában?
    - Biztosan nem kedveli, mindig piszkos alaknak csúfolja.
    - Nem mindig, drágám. Többször hallottam, hogy átkozott kutyának nevezi... Különös.
    - Sokkal különösebb, hogy te mégis olyan jóban vagy vele!
    - Nem vagyok jóban. Egyszerűen jól elszórakoztat.
    - Te pedig meghívtad Vane Courtba!
    - Hogyne. Remélem, egyszer viszonozza a meghívást spanyolországi lakóhelyén.
    - Talán az ottani kastélyában?
    - Nem nevezte kastélynak. Igen szórakoztató lesz. Van egy kis szőlője Santander környékén, villája San Sebastianban, háza Madridban és az arosai öbölben horgonyoz a yachtja. Láthatod, hogy változatosságban nem lesz hiány. Talán a nászutunkon...
    - Közös nászúira gondolsz, anyám?
    - Nem, fiacskám. Azt hiszem, Athelney és én indiai letelepedésünk előtt egy kis európai kör-utazást fogunk csinálni, közben kellemes lesz a spanyolországi kitérő. Mondtam neked, hogy Hamiltonban levelet kaptam Athelneytől? Azt írja, hogy körülbelül biztosra vehető az indiai alkirályság. Csak Lancaster jött még számításba, de a felesége oly kellemetlenül kövér...
    - Tudtommal a keletiek a kövér nőket szeretik. Súly szerint adják és veszik őket.
    - Ez igaz, de én inkább a hőségre gondoltam.
    Szegény, nagyon nehézkesen mozgott volna... mindig vörös, átizzadt... levegő után kapkod...
    - Örülök, hogy ilyen szépen megoldódott minden. Remélem, most már biztosra vehető? Hátad mögött fogok állni Kalkuttában a király születésnapján és egy tollal fogom csiklandozni a nyakadat, - nevetett jókedvűen Sir Harry.
    - Nem, drágám, te Athelney mögött fog szállni és eszedbe ne jusson csiklandozni őt, ami-kor maharadzsákat és más nagy urakat fogad. Igen könnyen fölmérgesedik, ha csiklandozzák. Viszont, ha elveszed Vanbrugh Consuelát, akkor nem hiszen, hogy egyáltalán jelen lehetnél az ünnepségeken Kalkuttában. Az indiai nők haragudnának Athelneyre, ha nős fiatalembereket cipelne magával.
    - Akármint lesz, anyám, azért elmehetünk majd látogatóba hozzátok.
    - Már előre örülök, Harry.
    - Remélem, nem hívtad meg Senor Manuel Mainet is az alkirály palotájába?
    - Csalódást kell okoznom neked. Megígértem neki, hogy tiszteletére vadászatot fogunk rendezni.
    - Egyre kevésbé értelek, anyám.
    - Elbájoló spanyol lovag. Fiatalságomat varázsolja elém. Holdfény, halk gitárpengetés, éjféli szerenád, erkélyjelenet...
    - És fagylalt! - fejezte be a mondatot anyja helyett Harry.

     

    X. fejezet

    - Hát ez meg kicsoda? - kérdezte Alexander Angus Browne kapitány a hajóorvost és rámutatott egy mankón bicegő emberre, aki nehézkesen haladt előre a kikötőhíd irányába.
    - Fogalmam sincs róla, - válaszolt a sebész.
    - Semmi közöm sincs hozzá. Egész úton nem volt egy lábtörés sem.
    A nyomorékot mindenki előre engedte, úgyhogy kényelmesen elhelyezkedhetett a plymouthi kikötő felé tartó bárkában.
    - Mankós embert nem is láttam a hajón, - folytatta az orvos.
    - Úgy látszik, előre fölkészült a balesetre. Látom, mindkét lábát bebugyolálta valamivel és két remek mankója elvinné a világ körül is.
    - Talán nem is volt baleset, - jegyezte meg elgondolkozva a másik, - lehet, hogy időnkint köszvényes rohamai vannak, könnyen elképzelhető, hogy járni sem tud ilyenkor.
    Otis Vanbrugh azonban sokkal kétkedőbb természetű volt, mint a hajóorvos vagy Browne kapitány. Elővette zsebkését és Senor Maine közelébe furakodva, a kés hátával finoman megütötte a mankót. Nem csalódott a várakozásában, a mankó vasból készült.
    - Szabad tudnom, mi az ördögöt művel itt! - kérdezte szelíden Maine.
    - Remek ötlet, - állapította meg Vanbrugh.
    - Elsőrendű ötlet. Kíváncsi vagyok, hány kilókokain rejtőzik a mankó mélyén és mennyit csomagolt be a lábán levő kötés alá. Ez annyira tetszik, hogy félig-meddig hajlandó volnék magát elengedni.
    - Ebben egy percig sem kételkedtem, - válaszolt a spanyol. - Még azt is közölhetem, hogy a golfütők itt mellettem sem üresek, nem is szólva a labdákról. Természetesen hőpalackomban sem tea van, hanem valami finom fehér por.
    - Egyik ötlet életrevalóbb, mint a másik, - ismerte el készségesen az amerikai.
    - Nem csapom én be a fináncokat. Bevallom, hogy két üveg konyakot és ötszáz cigarettát viszek magammal. Kifizetem a díjat és megyek tovább a magam útján.
    - Föltéve, hogy én beleegyezem. Érezze magát a rendőrség foglyának.
    - Nem félek én attól! - nevetett Maine.
    - Tegyük föl, hogy én nem árulom el. Mit tesz akkor, ha a rendőrség az én segítségem nélkül is elcsípi? Tovább fonogatja hálóját Consuela feje körül?
    - Nem. Figyeljen rám, Vanbrugh úr. Én sportember vagyok. Fogadok önnel - egy a száz ellen! - hogy a vámőrök minden további nélkül átengednek, de ha mégis elfognának, megígérem, hogy az életben nem hallanak felőlem többet.
    - Rendben van, - egyezett bele Vanbrugh.
    - Ha elfogják, egy szót sem szól Vanbrugh kisasszonyról, ha átengedik, fizetek önnek száz fontot. Remélem, megbízhatom önben.
    - Kedves Vanbrugh úr, úriemberek közt szükségtelen az ilyesmi.
    A vámhivatal előszobájában Senor Maine szenvedő arckifejezéssel fogadta útitársai résztvevő érdeklődését. Különösen Lady Drusilla forgolódott sokat körülötte.
    - Mi történt Senor Maine? A sörivó apák bűne sújtja az ártatlan utódokat? Furcsák az Isten útjai. A nagypapa iszik és mi leszünk köszvényesek.
    - Semmi az egész. Két-három nap alatt elmúlik.
    Úgy van, biztosan csak valami semmiség, - avatkozott bele a társaságba Vanbrugh.
    - Hogyan érti ezt Vanbrugh úr? - fordult feléje Lady Drusilla.
    - Biztosan kis dolog az ilyesmi... egy olyan derék ember számára, mint Senor Maine.
    - Tessék bemenni! - kiáltotta egy hatalmas rendőr. - Tizenketten. Elég. Vigyázzunk ennek az úrnak a lábára.
    Mérges mosollyal figyelte Vanbrugh a spanyol diadalmas bevonulását a belső szobába.
    Ebben a kevésbé látogatott kikötőben a vámhivatalnok könnyen vette a munkáját és igyekezett lehetőleg leegyszerűsíteni, annál is inkább, mert közben a vasútállomáson is szolgálatot kellett teljesítenie. Elővett egy nyomtatott kártyát és a vámköteles cikkek egész sorát fölolvasta. Először Senor Mainehez fordult.
    - Van valami elvámolni valója, uram!
    - Igen, van néhány cigarettám, igaz hogy megkezdtem a dobozt.
    - Sajnálom uram, - felelt udvariasan a tiszt, - cigaretta az cigaretta és mindenképp fizetni kell érte.
    - Értem, értem, de én nem vagyok cigarettaszállító. Saját szükségletem van nálam, amit Jamaicában vettem.
    A tisztviselő átvette a látszólag magával te-hetetlen embertől a kis útitáskát és kinyitotta helyette. Megmérte a súlyukat, majd ismét visszatette a helyére.
    - Egyéb semmi?
    - Semmi több. Azaz...
    Maine kinyitotta a kabátját.
    - Egy darab van még a tárcámban. Várjon egy percig.
    - Az már nem fontos, - udvariaskodott a vámtiszt.
    - Most jut eszembe. Konyak van még az üvegemben.
    - Mennyi van még benne, uram?
    - Talán az üveg negyedrésze. Tudja, inkább orvosi előírásra...
    - Ennyit nem vámolunk meg.
    Két perc múlva Senor Manuel Maine minden csomagján rajta volt a vámhivatal pecsétje. Büszkén bicegett a hajóállomás közelében levő pályaudvar felé. Kényelmesen beült a várakozó vonat egyik első osztályú fülkéjébe és barátságosan mosolygott a vonatablakból a vámhivatal felől siető társaira.
    - Ez száz font, - nevetett Vanbrughra.
    - Tudom. Kérdés, lesz-e ideje elkölteni. Hova küldjem a csekket?
    A spanyol fehér foga kivillant szélesen mosolygó szájából.
    - Küldje talán Vane Courtba. Ott megvár engem a pénz.
    - Vane Courtba? - kérdezte hihetetlenül az amerikai.
    - Igen. Lady Drusilla volt olyan kedves és meghívott. Remélem, viszontlátjuk egymást.
    - Vanbrugh kisasszony és én ugyan ellátogatunk Vane Courtba, de nem hiszem, hogy a két időpont egybeesnék.
    - Istenem, ezt igazán könnyen megbeszélhetjük, - udvariaskodott a spanyol. - Hol találhatom meg önt?
    - Erre nem lesz semmi szükség.
    - Úgy gondolom, hol érhetem el önt, esetleg levél útján, hogy nyugtázni tudjam a csekk átvételét.
    - Nem kell ezzel fáradnia.
    - Ne féltsen. Szeretném azonban tudni, hogy hol találhatom meg önt és a kedves Zazát. Ne értsük félre egymást. Én meghívott vendég vagyok Vane Courtban. Beszélgetésközben sok érdekeset mesélhetnék. Nem szeretnék túl közlékeny lenni, ez azonban nem rajtam múlik.
    Maine gúnyos, fekete szeme belemélyedt Vanbrugh kemény, szürke szemébe.
    - Brandon Abbasból minden levelet továbbítanak nekem.
    Maine elővett egy kis noteszt és ceruzát.
    - Brandon Abbas, Devonshire, - írta. - Közel van Exterhez?
    - Eléggé.
    - Jegyezze meg magának, hogy velem nem lehet tréfálni. Ne legyen zavar a cím körül. Kinek a címére írhatok?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983201
Webáruház készítés