Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


Percival Wren: A kék csillag_EPUB

Percival Wren: A kék csillag_EPUB
1 090 Ft1090

Percival C. Wren, miután megvált az idegenlégiótól, szolgált a brit földerítő lovasságban, mindig a gyarmatok határszélein, ahol örökös az életveszedelem, részt vett a hindu lázadások elfojtásában és a világháborút már mint őrnagy harcolta végig Kelet-Afrikában.
Amit látott, átélt és tapasztalt, a született író zsenialitásával kelti életre írásaiban. Merész fantáziáját eleven, húsból és vérből való alakok támasztják alá: - ezek hajtják végre a hajmeresztőkalandokat, ezek győzik le a legképtelenebb nehézségeket és járják, megdöbbentő hidegvérrel, a halál ösvényeit Csupa élő típus: gránitba faragott szilaj kalandorok - még a becstelen árulók és gazemberek is - akikkel az író együtt élt, küzdött és szenvedett. Ezek közt és ezek körül forog a „Kék Csillag” története, amelynek minden sorában ott lüktet az eleven, átérzett és végigélt dráma: - s ez a ragyogó fantáziával, de egyúttal páratlan realizmussal megírt könyv éppen azért tette egy csapásra világhírűvé a szerzője nevét, mert a mesének átlátszóan szőtt fátyola mögött mindenki meglátta és megérezte a valóságban is megtörtént tragédiát. És, amikor akadtak kritikusok, akik a francia embertelenségek védelmére keltek, illetőleg túlzásnak, ferdítésnek akarták bélyegezni az idegenlégió vasfegyelmével visszaélő altisztek haj-meresztő zsarnokságát: - az angol őrnagy nyugodt méltósággal felelt meg nekik, előállván a nevekkel, a hiteles adatokkal és élőegyének tanúságtételével, ami lerontott minden kritikát
A „Kék Csillag” - melynek eredeti, angol címe „Beau Geste” - páratlan szenzációja az utolsó évtized irodalmának. Kolosszális sikere viharként rohant végig a földkerekségen és megjelenésének napjától kezdve, szinte szabályos időközökben érte egyik kiadása másikat A romantikus-kalandos regényeknek ez a klasszikus remeke megrázta a Hármas Királyság világirodalmát, majd végigizgatta az európai kontinenst és Amerikát, ahol, egyetlen egy évben 19 új kiadást adtak el belőle, több, mint félmilliós példány-számban! A rádió szétvitte hírét a gyarmatokba és Londontól San-Franciscóig, Páristól Tokióig, Bombaytól New Yorkig, Berlintől Melbourne-ig épp oly izgatottan beszéltek róla, mint a Csendes-óceán legtávolabb eső szigetein. Természetesen filmre is fölvették a regényt: s a „Halállégió”-nak vászonra vetített izgalmas epizódjai szintén diadalmasan járták be az egész világot.
(Zigány Árpád)

  • Részlet az e-könyvből:

    George Lawrence-nek, mialatt bérautója az országúton a Brandon Abbas-i park kapuja felé nyargalt, úgy dobogott a szíve, minta fiatal diáknak, aki az első randevújára siet.
    Ha negyedszázaddal ezelőtt Lady Brandon, aki akkor még az egyszerű, de nagyon szép Patrícia Rivers volt, őhozzá jött volna feleségül, valószínűleg még mindig szeretné ezt az asszonyt, noha már aligha volna belé szerelmes.
    Minthogy azonban kosarat kapott, szerelme sohasem szűnt meg, s ő maga a munkába és Közép-Afrikába menekült, hogy enyhülést találjon e boldogtalan szerelem számára.
    Az autó most a park kanyargós főútján futott, amelyet hatalmas tölgyek szegélyeztek Bármily hihetetlenül hangzik is, Lawrence remegett és bronzbarna arca hol kipirult, hol elsápadt Kesztyűt húzott, aztán megint levetette, a nyakkendőjével babrált és igazgatta a bajuszát.
    A kocsi szép és hatalmas úrilak előtt állt meg, amelynek kapu-ját nyitva tartotta a vendégszeretet Lawrence innen szemlélte a faburkolatos előcsarnokot, amelyet oly jól megőrzött emlékezetében, és végigpillantott a ragyogó padlón és a falakon. Barátságosan intett a két ősi lovagpáncélnak, amely mint két fegyveres és üres szobor, a bejárattól jobbra és balra őrt állt
    Látszólag semmi sem változott itt azóta a huszonöt év óta, hogy Patrícia mint fiatal asszony ide bevonult és ő, hétesztendei önkéntes száműzetés után, újból meglátogatta a szép asszonyt Akkor az a bizonytalan remény hozta ide, hogy ha Patríciát az otthonában meglátja, mint másnak a feleségét, kigyógyul bolond szerelméből, amely már oly régóta ítéli magányos agglegényéletre. Más-részt titokban mégis azt remélte, hogy a szerelme kétszeres erővel fog fellángolni.
    Örömmel vette észre, hogy az asszonyt még bensőségesebben szerette, mint valaha a lányt; szerelme szótlan hódolattá változott e csodálatos nő iránt Úgy szerette, ahogyan Dante szerethette Beatricét.
    Hosszú évek szünetei után újra meg újra fölkereste Patríciát, és az a tény, hogy az asszony számára meghitt barátnál többet sohasem jelenthetett, semmiképpen sem érinthette változhatatlan és hiábavaló szerelmét
    Harminc, harmincöt, negyven és negyvenöt éves korában folyton úgy érezte, hogy szerelme nem csökkent Patrícia az maradt, ami számára legelső találkozásuk óta volt: életének középpontja. És valahányszor viszontlátta, a nő mindannyiszor még kívánatosabbnak, szebbnek és nagyszerűbbnek tűnt föl a férfi elfogultszeme előtt, mint előzően.
    George Lawrence meghúzta egy lánc régimódi fogantyúját és messze valahol megszólalt a csengő.
    Lakáj közeledett Új ember, Lawrence legalábbis nem ismerte.
    Meg fogja nézni, hogy a Lady otthon van-e - s ezzel a lakáj megfordult Ebben a pillanatban a belső hallból kilépett Burdon, az öreg komornyik.
    - Halló, Burdon! - szólt rá George Lawrence.
    - Mr. George! - lepődött meg a derék öreg, aki már negyven éve ismerte Lawrence-t, és előre jött
    - Sir, mily öröm és meglepetés! A nagyságos asszony a kertben van, méltóztassék talán rögtön velem jönni - folytatta szemmel látható örömmel, mert emlékezett rá, hogy Lawrence-től mindig egy ötfontos bankjegyet szokott kapni búcsúzóul.
    - Azonnal bejelentem...
    - Hogy érzi magát Lady Brandon? - érdeklődött Lawrence, akit idegessége késztetett erre a szokatlan bizalmasságra.
    - Igen jól... egészség tekintetében - felelt a komornyik.
    - És más tekintetben? - kérdezte Lawrence.
    - Minden tekintetben, Sir - hangzott az óvatos válasz és Lawrence úgy érezte, hogy az öreg elhallgat valamit Mosolygott magában: derék, hűséges szolga ez a Burdon.
    - És hogy érzi magát a főtisztelendő úr? - kérdezte aztán.
    - Nagyon furcsa és mindennap egyre furcsább lesz a szegényöregúr - mondta a komornyik.
    Lawrence sajnálkozva vette tudomásul, hogy a káplán, ahogyan Maurice Folliot főtisztelendőt a házban nevezték, betegeskedik.
    - Mr. Michael itthon van? - kérdezte tovább.
    - Nem, Sir. Sem ö, sem a másik két fiatal úr nincs itthon - hangzott a válasz. Volt valami szokatlan az öregember hangjában...
    Keresztülmentek a rózsakerten, elhaladtak néhány teniszpálya mellett, aztán, óriási szilfák és bükkök során túl barátságos tisztásra érkeztek. Itt állt a vén nyári lak, amelynek ablakaiból gyönyörű dombvidéket lehetett áttekinteni.
    Kis kerti asztal mellett, chaise longue-ján pihenve egy hölgyfeküdt. Olvasott, háttal Lawrence felé, akinek a szíve egy pillanatra megállt, hogy rögtön azután kétszeres gyorsasággal kezdjen kalapálni.
    A komornyik diszkréten köhintett, s amikor Lady Brandon megfordult, bejelentette a látogatót, hozott egy nádszéket és el-ment
    - George! - szólt Lady Brandon lágy, zengő hangon, mialatt nagy, szürke szemében öröm csillant meg és elővillantak nagyszerű, fehér fogai. De sem el nem pirult, sem el nem sápadt, sem a lélegzete nem akadt el. Effajta áruló tünetek inkább a férfinál jelentkeztek, megmutatván érzelmeit, noha a találkozás az asszonyt érte váratlanul.
    - Patrícia! - kiáltott föl Lawrence és mindkét kezét előrenyújtotta.
    A nő meghitt nyugodtsággal fogta meg barátja kezét, és a férfiajkához emelte a rég nem látott fehér ujjakat, oly gyöngéd hódolattal, amilyet George Lawrence-ről egyetlen ismerőse sem tételezett volna föl.
    - Úgy van! - mondotta aztán és sokáig nézte a szabályos, még mindig szép, negyvenéves arcot, amelynek vonásai szigorú jellemről és arisztokrata eredetéről tanúskodtak.
    - Úgy van - mondta megint.
    - Mi van úgy, George? - kérdezte Lady Brandon.
    - Maga ma is oly fiatal és szép és csodálatos, mint mindig - felelt a férfi.
    És maga is a régi maradt, George. Üljön le és mesélje el, miért jött el ígérete ellenére megint csak feleség nélkül... Vagy... vagy talán már megnősült, George? - hangzott a mosolygó válasz.
    - Nem, Patrícia, nem nősültem meg - felelt Lawrence szelíden, elengedve az asszony kezét - Nem tartottam meg ígéretemet és eljöttem magához, mert azt gondoltam, talán szüksége lehet rám. Ugyanis... azaz hogy... féltem, nem érheti-e valami kellemetlenség... és reméltem, hogy segítségére lehetek...
    Lady Brandon áthatóan nézett meghitt barátjára, de pillantásában sem csodálkozás, sem megrettenés nem tükröződött.
    - Kellemetlenség? És segítségemre lehetne, George? Mire gondol? - kérdezte aztán és arca szelíden mosolygó álarc lett, amelyből semmit sem lehetett kiolvasni.
    - Hosszú történet, nem akarom untatni vele - mondta Lawrence. - De azt az egyet, kérem, mondja meg, hogy Beau Geste jól van-e és hogy történt-e valami a Kék Csillaggal.
    - Mit? Miről beszél? - kiáltott föl Lady Brandon és Lawrence úgy látta, hogy egy kissé elsápadt.
    - Beau Geste-ről és a Kék Csillagról, Patrícia - válaszolt Lawrence. - Ha érthetetlennek találja is a kérdéseimet, ne gondolja, hogy teljesen alaptalanok.
    - Látta Michaelt?... Mire gondol? Beszéljen!
    - Nem, nem láttam... Azonban...
    - Hát akkor miről beszél? Mit tud? - szakította félbe barátja szavait Lady Brandon.
    - Semmit sem tudok, Patrícia és csak azért kérdezem magát, mert rendkívüli úton egy dokumentumnak kerültem a birtokába... Ez a dokumentum állítólag Beau vallomása... s az van benne, hogy ő lopta el a Kék Csillagot..
    - Tehát mégis... - suttogta Lady Brandon. - Hogy jutott és hol jutott ehhez a vallomáshoz? - kérdezte sürgetően.
    - Mint mondtam, hosszú történet ez... - válaszolt Lawrence.
    - A vallomást Beaujolais találta Zinderneufben, a francia Szudán egyik erődjében, egy halott kezében...
    - Csak nem Michael volt a halott?! - szólt közbe ijedten a nő.
    - Nem. Francia ember volt Helyettes parancsnoka az erődnek, amelyet megtámadtak az arabok.
    - Ez a mi Henry de Beaujolais-nk? - kérdezte Lady Brandon.
    - Akivel maga együtt járt iskolába? Rose Caiy fia?
    Igen, ő találta azt a papírdarabot a halott kezében és - hm - mondja, Patrícia, ellopták a zafírt és - hm - bocsássa meg ezt a buta kérdést: Beau keze írása ez? - válaszolt akadozva Lawrence és kabátja belső zsebéből levélborítékot, abból pedig egy foltos éspiszkos papírdarabot húzott ki.
    - Én nem bírom elhinni, hogy Michael írta - szólt és átnyújtotta az írást a Ladynek
    Lady Brandon átvette és mozdulatlan arccal vizsgálgatta apapírt Mindössze egyetlen, gondterhelt ránc szántott barázdát sima homlokába és szép vonalú, energikus szája látszott rendkívül keménynek. Elolvasta az írást és révedezve nézett szét a mosolygó, zöld réten, mintha töprengene, hogy mit válaszoljon.
    - Mesélje el az egész történetet, elejétől végig, George - mondta végül. - Biztosan egyebet is tud Michaelről és a Kék Csillagról.
    - Nem tudok többet, csak amit már mondtam - felelte Lawrence és úgy látta, hogy a Lady vonásaiban egy árnyalattal megenyhült a feszültség. Föltűnt neki, hogy Lady Brandon se nem tagadta, se el nem ismerte a zafír ellopását., és arról sem nyilatkozott,hogy a dokumentumban unokaöccse keze írására ismer-e vagy sem. Kétségtelenül volt itt valami Beau Geste-tel kapcsolatban, ami nem volt egészen rendjén. De ha Lady Brandon nem avatta be bizalmas titkaiba a barátját, bizonyára okai voltak rá, amelyeket Lawrence-nak tisztelnie kellett
    - A teát majd a szalonba vitetem - szólalt meg könnyedén a Lady. - Senkit sem fogadok, és maga mindent elmondhat részletesen.
    Mikor visszafelé indultak a házba, Lawrence karon fogta barát-nőjét, akinek kezét szelíden magához szorította.
    Mennyire örült volna, ha - miután elmondotta az egész történetet - az asszony így szólt volna hozzá: - Óh, legyen segítségemre, George, senkim sincs magán kívül, maga az egyetlen, akire építhetek! Ehelyett azonban Lady Brandon, mialatt a fák között áthaladtak, ezt mondta: - Nincs egész jó színben, George. Beteg volt?
    - Az utóbbi időben sokszor volt lázam - felelt a férfi -, de most teljesen jól érzem magamat - tette hozzá és megszorította a Lady kezét.
    - Hagyja ott a gyarmati szolgálatot és térjen vissza hozzánk, édes barátom - mondta kedvesen a nő, de amikor a férfi várakozásteljesen fölvillanó szemmel feléje fordult így folytatta a szavait: - és engedje meg, hogy keressek magának egy jó kis feleséget.
    Lawrence sóhajtott és úgy tett, mintha nem hallotta volna az ajánlatot?
    - Hogy van Folliot? - kérdezte, hogy témát változtassanak.
    - Köszönöm, jól. Miért volna rosszul? - hangzott a zárkózott válasz.
    Lawrence kissé zavarodottan Lady Brandon férje után érdeklődött:
    - Hol van Sir Hector Brandon?
    - Óh, Tibetben kószál, talán Párizsban, Kelet-Afrikában vagy Monte-Carlóban, vagy valahol a Déli-tengeren. E pillanatban tulajdonképpen Kasmírban kellene lennie... Magával hozta a poggyászát, vagy most kell majd érte telefonálnunk?
    - Hm... a Brandon Arrns Hotelban szálltam meg, ott van a poggyászom - vallotta meg Lawrence.
    - Mennyi ideig tartózkodott a hotelben?
    - Öt percig - válaszolt Lawrence.
    - Akkor már bizonyára megelégelte a hoteléletet - vélte Lady Brandon és hozzátette: - szólok Robertnek, hozassa át a dolgait
    Este aztán George Lawrence elejétől a végéig mindent elmondott, amit csak megtudott Beaujolais őrnagytól, s az elbeszéléshez hozzáfűzte a saját nézeteit is. Elbeszélése alatt Lady Brandon teljesen szótlan maradt, de tekintete mohón csüggött a férfi ajkán. Midőn a történet végéhez értek, kérdezett ugyan egyet-mást, de ő semmiféle nyilatkozatot nem tett az eseményekre vonatkozóan.
    - Vacsora után majd tovább beszélgetünk minderről George - ajánlotta.
    A kellemesen eltöltött diner á deux után Maurice Folliot főtisztelendő fejfájására hivatkozva kimentette magát és szobájában vacsorázott George Lawrence úgy találta, hogy ismét őrá hárult a társalgás egész terhe; Lady Brandon részt vett ugyan a beszélgetésben egy-két kérdéssel, azonban semmiről sem nyilatkozott. Lawrence nem tudott eligazodni rajta...
    Másnap, mikor elköszönt a ház úrnőjétől, így szólt:
    - Valaha azt mondta nekem: annyira barátomnak érzi magát, hogy emiatt nem szerethet belém. Akkor nagyon boldoggá tett kijelentésével. De most még boldogabb lennék, ha megmondaná, mit tehetek ebben az ügyben magáért?
    Arra kérem, kedves George, ne tegyen semmit. A Kék Csillag nincs sem Zinderneufben, sem másutt Afrikában. Hogy Michael hol van, nem tudom. Hogy ez a papír mit jelent, nem tudnám megmondani. Mindenesetre nagyon kedves magától, hogy segítségemre akar lenni és azt is köszönöm, hogy nem próbált kikérdezni. És most Isten vele, kedves, kedves barátom...
    - Isten vele, Patrícia - búcsúzott zavartan Lawrence és nyomottabb hangulatban hagyta el a házat, mint legutóbb. Nem tudott meg semmit
    Mikor az autó elrobogott, Lady Brandon mély gondolatokba merülve állt a ház kapujánál és az ajkát harapdálta.
    - Nagyon furcsa - mormogta. Minden bűn megbosszulja magát!... És milyen kicsiny a világ!...
    És indult, hogy fölkeresse Maurice Folliot főtisztelendőt.
    Ezzel az úrral szemben George Lawrence igen vegyes érzelmekkel viseltetett Mint igazságos és becsületes ember, kénytelenvolt elismerni, hogy Folliot nemes lelkű, jóságos és szeretetreméltó személyiség, tudós és tökéletes gentleman egyszerre, aki a légynek sem vétett életében. Mint Lady Brandonnak féltékeny és élete fogytáig tisztelője, a kikosarazott szerelmes nagyon jól tudta, hogy nem annyira Folliot-t magát, mint inkább a főtisztelendő létezésének puszta tényét gyűlölte.
    Lawrence érezte valahogy, hogy Lady Brandon a férjét, aki,mint azt mindenki tudta, menthetetlenül kicsapongó életet folytatott, sok évvel túl fogja élni. Ha Folliot nem volna, töprengett sokszor Lawrence, talán jutalmat nyerne a változatlan hűség és hódolat S ö kétségtelenül alkalmasabb volna arra a szerepre, hogy Lady Branndonnak élettársa legyen, mint ez a szegény, beteges könyvmoly.
    Folliot jó házból származott, de szegény volt, mint a templomegere; Lady Brandon atyja hozta a kerületbe lelkipásztornak. A fiatal pap boldogtalanul és reménytelenül beleszeretett a páratlanul szép Patricia Riversbe. A Lady is kedvelte őt, vonzalma inkább szánalom volt, mint szeretet. A szülők erkölcsi nyomása következtében, amelyet társadalmi előítéleteken kívül a család aránylagos szegénysége is támogatott, a hajlam fölött győzött benne a becs-vágy, és a szép fiatal leány némi tiltakozás után Sir Hector Brandonnak adta a kezét. Később, s már túl későn vette észre azt az áthidalhatatlan ellentétet, amely egy önző, szívtelen és durva férfivel folytatott együttlét és gyöngéd, tudós és önzetlen, leánykori barátjának élete között volt.
    Lawrence tudta: Lady Brandon teljesen tisztában van azzal, hogy a pap idegéletének végzetes megromlása mennyire közvetlen következménye e házasságnak: az ártatlan, fiatal leány és a romlott, gazdag úr egybekelésének. A Ladyt ez a meggyőződés ösztökélte arra, hogy a szegény beteget, aki élet és halál között lebegett, és akinek a szelleme megzavarodott, Brandon Abbasban magához vegye, mihelyt annyira fölépült, hogy szállítani lehetett. A káplán, mióta kissé összeszedte magát, a házban látta el a papi teendőket, s többé nem is hagyta el Brandon Abbast Lawrence csaknem bosszankodva volt kénytelen megvallani, hogy majdnem mindenhelyes és okos cselekedet, amely környezetében történt, e valóban jóságos pap hatása alatt született meg. És, amikor George Lawrence a kis állomásom föl s alá sétált, bizonytalanul olyasmit érzett, hogy barátjának, Beaujolais őrnagynak valószínűen több újsággal szolgálhatna, ha Brandon Abbas-i látogatása idején alkalma lett volna Maurice Folliot főtisztelendő úrral elbeszélgetni...
    e-Book a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980552
Webáruház készítés