Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Paul Féval: Az égbolt lovagjai EPUB e-könyv

Paul Féval: Az égbolt lovagjai EPUB e-könyv
540 Ft540

Paul Féval romantikus író csaknem ötven történelmi regényt írt. Ezek egyike "Az égbolt lovagjai" című fordulatos romantikus regény, amely a XVII. századi Portugália királyi udvarába repíti az olvasót. Ekkor uralkodik a szinte kamaszként trónra kerülő VI. Afonso, aki gyengekezű és erélytelen uralkodó. Udvara melegágya az intrikáknak, a klikkeknek, amely egyetlen célra szerveződnek: befolyásolni a királyt és ezzel megkaparintani a hatalmat. Ebbe csöppen bele Izabella királyné, és a francia udvar befolyása, ami tovább bonyolítja az amúgy is sodró iramú cselekményt.A regény évtizeden ível át, mely hosszú idő csak izzítja az indulatokat az egymásra acsarkodó nemesek közt. És mi köze mindezeknek a címbeli lovagokhoz? Nos, ez egy másik izgalmas szála ennek a remek regénynek.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    X.
    A király ébredése

    Ascanio Macarone másnap reggel még egyszer átgondolta azt a pokoli ravaszsággal szőtt tervet, melyet Contival együtt eszeltek ki és melynek jutalmául siker esetén élete fogytáig tartó gazdagság várt rá.
    Sőt ezuttal arra is volt gondja, hogy megfelelő előleget kapjon. Elhagyta a királyi palotát és a városba ment.
    - Excellenciád, - mondotta, mikor bucsut vett Contitól, - hála az én ügyességemnek, ön férje lesz Donna Inésnek, elnyeri Cadaval hercegségét és mint ilyen, rokonságba lép a királyi házzal.
    Most azonban a király hálószobájába kell vezetnünk az olvasót, nézzük végig a király ébredését, aki - tudta nélkül - igen nagy szerepet volt hivatva játszani a ravasz olasz tervének keresztülvitelében.
    A portugál királyi család törvényei szerint senki sem tartózkodhatott abban a hálószobában, amelyben a király aludt. Ellenben a hálószoba egy tágas előszobára nyilt, melynek ajtaja állandóan nyitva állt és itt a királyhoz hű nemesek álltak felváltva őrt. Ezt a szokást még IV. Jean vezette be, aki állandóan attól rettegett, hogy a spanyolok meg akarják ölni. Közvetlen közelben volt egy őrszoba, ahol a király testőrgárdája teljesitette szolgálatát.
    A király még aludt, a hajnal még nem szürkült. A véletlen ugy akarta, hogy ezen az éjszakán Don Pedró lett volna a soros őrtálló, akit azonban, - amint tudjuk - a királyi szeszély számüzött és helyette Castelmelhor töltötte most be ezt a tisztet. A fiatal gróf hosszu léptekkel járt fel és alá az előszobában. Lelke tele volt nyugtalansággal, sápadt volt, mintha hosszas betegségből kelt volna fel. Az elmult nap izgalmas és váratlan eseményei lelke mélyéig felzaklatták, öröm és önvád küzködtek benne. Kétségtelen, hogy ezen az éjszakán akkor sem tudott volna aludni, ha véletlenül ágyában feküdt volna. Láza volt és félhangosan beszélt, mint akit delirium gyötör.
    - Hallgass meg, atyám, - mormogta tétova pillantásokat vetve maga körül, - és ne itélj felettem, mielőtt meg nem hallgattad védekezésemet. Esküt tettem neked és én ezt meg is fogom tartani, de a módot, amely a sikerhez vezet, magamnak kell megválasztanom. Te azt mondtad, hogy őrködjem a király felett és harcoljak a kegyenc ellen. Ime, itt állok a király hálószobája előtt és őrködöm felette, a kegyencet pedig máris markomban szorongatom. Nemcsak karddal, hanem ésszel és csellel is lehet hadakozni. Hogyan, - kiáltotta hirtelen, - Simon nevét emlited, őt kéred számon? Igaz, elvettem menyasszonyát, de helyette az életét mentettem meg. És ha célt érve, enyém lesz a király utáni legnagyobb hatalom, ugy azonnal visszahivatom számüzetéséből és azon leszek, hogy boldoggá tegyem...
    - Ki merészel beszélni a király előszobájában, - hallatszott egyszerre a felébredt és bosszus Alfonz hangja.
    Castelmelhor egyszerre magához tért, csak nagy testi és lelki fáradtságot érzett.
    - Átkozott Pedró, sántitó kutya, - folytatta a király, aki azt hitte, hogy még mindig régi udvaronca teljesit szolgálatot, - álmomban majdnem megöltek a tengeri mórok és örülj, ha nem akasztatlak fel ezért, barátocskám. - Castelmelhor nem mert válaszolni. A király felült az ágyában és dühöngve igy szólt:
    - Mi az? Talán elárultak? Vagy nem vagyok a palotámban, hanem álruhában bujdosok valamerre és idegen helyre vetődtem? Hollá, Pedró, beszélj, vagy ráduszitom egyetlen hüséges szolgámat, Rodrigót, aki majd átharapja a torkodat.
    Rodrigó, nevét hallván emlegetni, fenyegető morgásba tört ki. Castelmelhor belépett a király szobájába.
    - No végre, - mondotta a király. - Ugyancsak félhettél, öreg Pedro. De mi ez? Braganza keresztjére és minden szentjére, hiszen te nem vagy Pedro! Árulás!
    Castelmelhor mélyen meghajolt:
    - Őfelsége elfelejti, hogy tegnap délután belső udvari szolgálatra rendelt be engem.
    - Ki vagy te?
    - Louis de Souza, Castelmelhor grófja.
    Odakint pirkadni kezdett. Alfons szemét dörzsölte, nézte Don Louist, azután hatalmas hahotába tört ki.
    - Csakugyan, no nézd, ez a grófi kölyök, akit Vintimille barátom elfelejtett megölni és akiről én már egészen megfeledkeztem. Hány éves is vagy?
    - Tizenkilenc, sir!
    - Eggyel több, mint én. Mondd, meg tudsz ölni egy bikát?
    - Még nem próbáltam, de megtanulhatom.
    - Én Lissabon legkiválóbb bikaölője vagyok! - dicsekedett a király. - Hát vivni tudsz?
    - Hogyne... nemes ember vagyok.
    - Remek... akkor majd megverekszünk. Ez nagyon mulatságos lesz.
    És mielőtt Castelmelhor magához térhetett volna meglepetéséből, már fel is ugrott ágyából, magára huzta nadrágját és egy pár kardot akasztott le a falról.
    - Vigyázz... gyerünk! - kiáltott lelkesen a király. - Támadj!
    És Alfons, miután három lapos ütést mért Castelmelhorra, a támadásból védekező helyzetbe vonult. Castelmelhor heves támadást szinlelt, de természetesen gondja volt arra, hogy ne sebesitse meg a királyt.
    - Hm, - mondotta a király, - ugy látszik, hogy kimélsz... csak bátran, ne merj komédiázni, ugy... fejet... oldalt... kart támadni... óh, most a kardod érintette a lábamat... no várj... brávó, mit szólsz ehhez?
    - Ha az utolsó pillanatban kardom markolatával nem fogom fel a csapást, ugy őfelsége kettéhasitott volna! - válaszolta hizelegve Castelmelhor.
    Alfons elégedetten visszament ágyába. A nap már felkelt és Alfons megparancsolta Castelmelhornak, hogy szólitsa be a nemeseket, akik a király felkelésénél segédkeztek.
    Az udvaroncok - Contival az élükön - beléptek. Mindenki tiszteletteljes távolságban állt meg, kivéve a kegyencet, aki az ágyhoz lépett és megcsókolta a király kezét.
    Téved azonban, aki azt hiszi, hogy a jelenlévők között Portugália főnemesei foglaltak helyet. Nem, ezek a fényes nevek viselői, akik semmiben sem maradtak Európa legismertebb arisztokratái mögött, már régen távol tartották magukat az udvartól, ahol Conti az elszegényedett, mindenre kapható, kalandor hajlandóságu lovagokat gyüjtötte maga köré. Valósággal paródiája volt ez a valódi nemességnek, ujonnan felkapaszkodott polgárok, akiket a királyi szeszély nemesitett meg egyik napról a másikra. Alfons ezt érezte is, hiszen őrültségében voltak józan percei is, amikor mindezt felismerte. Hogy önmagát áltassa, drága bársony és selyem köntösbe öltöztette ezt a kétes hadat és hangzatos cimeket osztogatott nekik.
    Conti a király ágya mellé telepedett és halk hangon kezdett vele tárgyalni. Közben a többiek, akik megszimatolták, hogy Castelmelhor szintén beférkőzött a király kegyébe, hizelgő bókokkal vették körül az uj udvaroncot.
    Continak ezen a napon sok mindent kellett elintéznie. Különösen egy gondolat nem hagyta nyugodni egész éjszaka. Szüntelenül kisértette Castelmelhor azon megjegyzése, hogy mindazt, amit a király kegye megad, visszaveheti a királynő parancsa, aki még teljesjogu uralkodó. Ez a gondolat rémülettel és idegességgel töltötte el Contit.
    - Mit fogunk ma csinálni, mi a napi terv? - kérdezte a király.
    - Ma királyt fogunk avatni! - mondotta mosolyogva Conti.
    - Királyt? Mit akarsz ezzel mondani? - csodálkozott Alfons.
    - Felséged már nagykoru és mégis az ország jogarát más kéz tartja és más fejen van a korona. Mi, akik hüséges szolgáid vagyunk, szomoru szivvel nézzük a dolgok ilyetén állását.
    Alfons nagyot ásitott és hallgatott.
    - Ki tudja, hogy mindez mire vezethet még? A királynő tulságosan komor és talán nem tudja eléggé méltányolni felséged fiatalos szórakozásait. És Pierre herceg, aki egyre férfiasabb lesz, már igen behizelegte magát a tömeg szeretetébe.
    - Senor de Vintimille, mi szeretjük kedves fivérünket és tiszteljük anyánkat, a királynőt. Légy szives hát és beszélj másról.
    Conti alázatosan mosolygott:
    - Legyen felséged kivánsága szerint. Nem beszélek többé erről, hiszen most is csak alattvalói kötelességemnek akartam eleget tenni. Igy legalább nyugodt a lelkiismeretem, hogy a magam részéről mindent elkövettem ama veszélyek elháritására, melyek elleni védelemben szivesen áldozom fel életemet is felségedért.
    - Hogyan, csakugyan veszélyt sejtesz? - kérdezte most már nyugtalanul a király.
    - Igen, attól tartok, sir!
    Alfons kinzott arcot vágott és hátradőlt ágyában.
    - Hallgass ide, Conti. Hozass ide egy üres pergamentlapot, pecsétet és tollat. Én ráütöm a lap aljára a pecsétet és aláirom, te pedig irj fölébe bármit, amit jónak tartasz. Irtózom a vészmadarak rikácsolásától. Ne mondj nekem semmit, csak intézkedj. De figyelmeztetlek, ha olyasmit iratsz velem alá, ami a királynő haragját vonná maga után, ugy azonnal felköttetlek.
    Conti kissé meghökkenve nézett a királyra. Első esetben történt, hogy a király igy megfenyegette és még hozzá olyan közönyös, unott hangon, mintha valamelyik szürke szolgájához szólott volna.
    - Szóval - felakasztatlak, - ismételte a király. - De mi lesz ma?
    - Négy pompás bika érkezett Spanyolországból, sir! - válaszolta Conti.
    - Kitünő! - kiáltott fel a király. - Ezzel hát eltöltjük a napot. De mi lesz este?
    - Felséged már régen nem rendezett egy kis vadászatot...
    - Ma sziporkázol a szellemtől, Conti, - örvendezett Alfons. - Hallottátok urak? Ma este nagy vadászatot rendezek Lissabon őserdejében, ahol a házak sürüjében fogjuk meghajtani a kitünő polgárokat és polgárnőket. Adjátok hát a ruháimat. Néked pedig, Conti, megigérem, hogy bármit is tennél, nem köttetlek fel. De hol van a grófocska?
    Castelmelhor egy lépést tett a király ágya felé.
    - Ma éjszaka te leszel a fővadászmesterünk, kis gróf! - nevetett a király.
    Conti arcán alig észrevehető mosoly suhant át.
    - Ez a derék gróf sem sejti még, hogy miféle vadászatnak lett a mestere! - gondolta Conti magában és fennhangon igy szólt:
    - Castelmelhor gróf még nem tisztje az Égbolt lovagjainak, szabályaink értelmében pedig csakis azok vehetnek részt vadászatainkon.
    - Ez a legkisebb baj! - mondotta a király. - Még ma este azzá avatjuk. Legalább ezzel a mulatsággal is többünk lesz.
    Alfons öltözködni kezdett. Conti pedig közben eltávozott és kisvártatva egy pergamentlappal és pecsétnyomóval tért vissza. A király a lap aljára kanyaritotta nevét anélkül, hogy egy pillanatig is gondolkozott volna azon, hogy mit cselekszik? A négy spanyol bika megérkezésének hire és az estére kilátásba helyezett durva mulatságok éppen elegendők voltak ahhoz, hogy megzavarják azt a kis józanságát is, melyet olyan szük marokkal mért neki a természet.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633988404
Webáruház készítés