Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


P. Nagy Laura: Manófalva királya_MOBI

P. Nagy Laura: Manófalva királya_MOBI
1 090 Ft1090

P. Nagy Laura ezen meséskönyve a Tölgyfamaci, Zsebgonosz és Buborék, a nagyfejű bögremacska kalandjai című mesefolyamának második darabja. Akinek tetszett az első rész, melynek címe "Az erdő könyvtára", nem fogja megbánni és örömmel olvassa ezt a kötetet is.

A kötet címlapját Rékai Lilla tervezte.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Már a fák közt jártak

    Már a fák közt jártak, amikor Zsebgonosz megszólalt. Egy idő óta figyelgette, ahogy Zsémbeske ugrándozik előtte az úton, és hirtelen azon kapta magát, hogy mindent tudni akar róla.
    - Biztos el kell mondanotok magatokról pár dolgot - mondta, és a többiekre nézett, de a mondatot valójában Zsémbeskének szánta. - Ha együtt fogunk élni, akkor ez fontos - tette még hozzá.
    - Kérdezzél - vágta rá Csalánka rögtön, mert a gondolat, hogy együtt élhet a királlyal, őt is felvillanyozta.
    - Hát például, tudni akarom, miért nem hordod a sipkádat?
    Csalánka erre nem számított. Nem akarta elárulni a titkát.
    - Azért, mert az én fejemre nem sipka való - mondta óvatosan. - Ugye nem akarod rendeletben kiadni, hogy minden manó kötelezően hordjon sipkát?
    Zsebgonosz érezte a félelmet a lány hangjában.
    - Nem hiszem - mondta elgondolkodva. - Na és miért hívják az öcséteket Komiszkának?
    - Mért ne hívhatnák? - értetlenkedett Zsémbeske.
    - Mert az lánynév - vont vállat manó. - De nekem igazán mindegy. Minden manó hordhat sipkát vagy nem, és minden manónak lehet lányneve vagy nem.
    - Nem is lánynév! - ordította el magát hirtelen Komiszka, aki nagyon megrémült e hír hallatán.
    - De bizony hogy az! Így hívták apám anyját! Komiszkának! És ez olyan igaz, hogy úgy görbüljek meg, mint a jancsiszög!
    Komiszka lábai földbe gyökereztek. Lekapta fejéről a sipkáját - mert ellentétben nővéreivel ő mindig viselte a sajátját - földhöz vágta, és ugrálni kezdett rajta, miközben azt kiabálta, hogy ez nem lehet igaz.
    - Biztos azért kapott lánynevet, mert senki se számított rá, hogy a három iker közül az egyik fiú lesz. Megvoltak a nevek, hát ráadták - okoskodott Zsémbeske.
    - Csak azért szóltam, mert ha a többi manó is tudja, hogy lánynév, akkor nevetni fognak rajta.
    - Soha többé ne szólítsatok Komiszkának! - fakadt ki Komiszka. - Különben nem vagytok a testvéreim! Megértettétek?!
    Csalánka és Zsémbeske talán még soha nem látták ilyen kétségbeesettnek és mérgesnek az öccsüket.
    - Akkor hogy a manóba szólítsunk? - érdeklődött Zsémbeske.
    - Valahogy. Akárhogy! Csak ne így!
    - Ismertem valakit, persze nem egy másik manót, akinek semmiféle neve nem volt. És aztán jött egy ember, és elnevezte - mondta Zsebgonosz, és macira gondolt.
    - Az emberek jó neveket tudnak - értett egyet Csalánka is -, de az emberek megfogják a manókat.
    - Csak úgy mondtam - vont vállat Zsebgonosz.
    Komiszka életében ez volt az a pillanat, amikor elhatározta, hogy szerez magának egy rendes, igazán fiúhoz illő nevet. Ha Zsebgonosz ismerősének sikerült, akkor bizony neki is fog! És megfogadta, hogy minden tiltás ellenére ő bizony közel merészkedik az első emberhez, aki csak az útjába kerül.
    - Odanézzetek! Megvan a reggelink! - szökkent előre Zsémbeske, és az előttük pirosodó szamócák közé vetette magát.
    A többiek követték. Komiszka igyekezett Zsebgonosz közelében maradni, és, hogy ne keltsen feltűnést, szorgalmasan elhalászta a legérettebb szamócákat az orra elöl, és úgy tett, mint aki éppen csak unalomból beszélget.
    - Fogadjunk, hogy még sose láttál embert a saját szemeddel! - szólalt meg egy idő után.
    - Láttam. Többet is.
    - Biztos megfogtak - tömte magát tovább Komiszka.
    - Nem minden ember akarja megfogni a manókat - válaszolt kitérően Zsebgonosz.
    - Nem? - csodálkozott Komiszka.
    - Nem. A nagyok, ezeket egyébként felnőttnek hívják, sokkal kevésbé akarnak megfogni, mint a kicsik.
    - Az meg hogy lehet?
    - Úgy, hogy lassabban mozognak, meg azért, mert egyszerűen nem hisznek a saját szemüknek.
    - Vagyis, ha ott állok az orruk előtt, akkor sem hisznek el… engem? - álmélkodott Komiszka, és nagyon mókásnak találta a gondolatot. Még teli volt a szája szamócával, de ez nem akadályozhatta meg abban, hogy tapsikolni és szavalni kezdjen. - Emberek, emberek, közel menni nem merek! Lát engem a szemetek, nem hisz el a fejetek!
    Nagyon elégedett volt azzal, amit hallott. Ha a felnőttek nem hiszik el őt, akkor biztonságosan a közelükbe férkőzhet, és kifigyelhet magának valami igazán komoly nevet. Amint ezen tűnődött, egyszer csak hangok ütötték meg a fülét. Egy kirándulócsoport jelent meg a tisztás túloldalán. A manók összeszaladtak, és meglapultak a fűben. Riadt szemekkel néztek fel Zsebgonoszra. Ez volt a pillanat, amikor Zsebgonosz először érezte, hogy ő a vezető. A társai tőle várták a döntést. Lassan felállt, a fülét hegyezte.
    - Ez egy csapat felnőtt - mondta egy idő után. - Valami írók. Azokkal vigyázni kell, mert azt hallottam, hogy tudnak varázsolni!
    - Mi is tudunk! - vágta rá Csalánka.
    - Az írók hisz a szemének? - tudakolta azonnal Komiszka.
    - Nem írók, hanem író. Csak most épp több van belőle. És az attól függ, hogy mit lát.
    - Ha manót lát, akkor hisz?
    - Lehet, hogy hisz, de az is lehet, hogy nem hisz. Féltek? - kérdezte szinte kárörvendőn Zsebgonosz.
    - Nem félek! - vágta rá Komiszka. - És… a punktum sem fél!
    A két nővér nem szólt semmit, csak egymás kezét szorongatva kuporogtak a fűben.
    - Akkor tréfáljuk meg őket! - indítványozta Zsebgonosz, és arra gondolt, hogy minél később ér az Öreg Tölgyhöz, annál több ideje marad kitalálni, hogyan is működik a hívásvarázs.
    - Mi még sose csintalankodtunk az emberekkel - kezdte Zsémbeske.
    - Mert az nagyon veszélyes - tette hozzá Csalánka.
    - Akkor magam megyek - mondta Zsebgonosz, és előreindult. Komiszka utánairamodott.
    - Én is jövök. Meg a punktum is! - lapogatta meg a kabátzsebét, inkább csak bátorságot merítve belőle, mert a punktum soha nem vett részt a csínytevésekben.
    A nővérek vonakodva felálltak. Az ismeretlentől való félelem visszatartotta őket, de hát, ők is csak manók voltak. Eltelt pár perc, és a két lány egyre szélesebben vigyorgott. Azután már semmi sem számított, csak az, hogy végre borsot törhetnek mások orra alá.

    Pár perc múlva már egy fáról tanulmányozták az embereket és azok tárgyait. A csoport félkörben üldögélt. Középen egy testesebb férfi állt valamiféle állványzat előtt, és magyarázott a felhőkről. Néha belemártott egy botot egy bödönbe, és színes csíkokat húzgált az állványzaton álló hatalmas fehér papírra. Zsebgonosz kajánul elvigyorodott.
    A többi embernél papír volt és toll. Kockás plédeken ücsörögtek táskáik és uzsonnás szatyraik társaságában. Mikor a középen álló férfi befejezte a felhők lerajzolását, egy kalapos nő állt fel, és így szólt:
    - Javaslom, hogy menjük le a folyóhoz, és mindenki keressen magának egy aprócska tárgyat, amiről verset írhat a holnapi szonettversenyre.
    - Béla még mondani szeretne egy verset - szólt közbe valaki.
    A társaság bólogatott, és egy bajuszos férfi, éppen az, aki a legközelebb volt a manók rejtekéhez, felállt, és komoly arccal szavalni kezdett. Minden sor összecsengett egy másikkal, és manófülnek kellemes ritmus ringatózott a sorokban. Komiszka ámulva hallgatta. Amikor a férfi befejezte, már tudta, ha törik, ha szakad, ő bizony ezzel az emberrel beszélni fog.
    Mire magához tért a vers okozta kábulatból, az írók már szállingóztak lefelé a folyóhoz. Hárman maradtak a plédeken. A Béla nevű férfi, aki a jegyzeteit rendezgette, és odébb egy pár, akik az uzsonnájukat bontogatták. A pár férfi tagja erős szemüveget hordott, amit most meggondolatlanul lerakott maga mellé a plédre, hogy jobban tessék a szőke hölgynek, aki épp a papucsától igyekezett megszabadulni.
    A négy kis rosszcsont épp eleget látott. Lehuppantak a fűre, és Zsebgonosz indulást vezényelt. Csalánka elkapta a karját.
    - Előbb a láthatatlanságpor! - húzott elő a zsebéből egy kis bőrzacskót, és már szórta is Zsémbeskére, aztán saját magára.
    - Biztos nem! - tiltakozott manó. - Ha nem leszek elég ügyes, és elkapnak, akkor úgy kell nekem - mondta, bár az igazság az volt, hogy még sosem hallott a láthatatlanságporról, és nem tudta, hogyan működik.
    - Nekem se! - hátrált Komiszka, amikor a nővére megindult feléje.
    Komiszkának is jó oka volt arra, hogy látható maradjon, de esze ágában nem volt megosztani ezt az okot a többiekkel. Csalánka vállat vont. A két lány hamarosan halványulni látszott, majd eltűnt a szemük elől. Azért egy manószemnek látható, halvány körvonal jelezte, hogy a lányok mégis ott vannak mellettük.
    - Gyerünk! - lódult meg előre Zsebgonosz, és a többiek követték.
    A négy manó szétszéledt a tisztáson. Olyan összeszokottan dolgoztak, mintha világéletükben ezt csinálták volna. Zsémbeske felkapta a szőke nő papucsát, és már szaladt is vele a mocsárhoz. Csalánka lecsapott a gazdátlanul maradt szemüvegekre, és feldíszített velük egy tüskés galagonyabokrot, gondosan ügyelve arra, hogy a szemüvegek lehetőleg magasabban legyenek, mint egy átlagember. Zsebgonosz beletenyerelt a narancssárga festékbe, aztán felmászott a festőállványra, és apró kezével körbetapicskolta a félig kész képet. A végén még egy gonoszul vigyorgó fejecskét is rajzolt, és aláírta, hogy: „szia”. Komiszka összecserélte az uzsonnákat, és néhány szendvicsbe csalánlevelet rakott. Ahol hangyafészket talált, ott a plédre morzsákat szórt, hogy a hangyák felmenjenek rá. A sörös dobozokat, amiknek a felnyitásával nem boldogult, egyszerűen begurította egy közeli bokor alá. Mikor mindezzel végzett, és a többiek még munkában voltak, elérkezettnek látta az időt, hogy beszéljen azzal az emberrel, aki olyan hosszú verset tudott. Óvatosan megközelítette, és megállt a pléden a háta mögött. A férfi mit sem sejtve írogatott valamit, amikor egyszer csak…
    - Béla! - hallatszott a háta mögül egy vékony hangocska. A férfi meg akarta nézni, ki szólongatja, de akkor a hangocska ráripakodott. - Ne fordulj meg!
    Komiszka igyekezett nagyon határozottnak és bátornak tűnni, de a szíve a torkában dobogott. A férfi nem fordult meg. Komiszkát ez meglepte, és fel is bátorította.
    - Hiszel a manókban? - kérdezte sürgetően.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633981009
Webáruház készítés