Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Termék részletek


P. Nagy Laura: Manófalva királya_EPUB

P. Nagy Laura: Manófalva királya_EPUB
990 Ft990

„Veled is előfordult már, hogy amikor egy izgalmas, szeretnivaló szereplőkkel teli könyv utolsó oldalait olvastad, azt kívántad, bár soha ne érne véget?
Akik már megismerkedtek Tölgyfamacival, az apró, piros masnis medvelánnyal, Buborékkal, a bögremacskával és Zsebgonosszal, a morcos manóval, Pali bácsival, az erdésszel, Pistivel, a kíváncsi kisfiúval P. Nagy Laura előző meséskönyvében, azok számára jó hírem van: a kalandok folytatódnak, sőt, most kezdődnek el csak igazán!
Zsebgonosz, az erdő könyvtárában talált rá arra az irományra, amelyből kiderült számára, hogy nem ő az egyetlen manó a világon. Volt valaha egy manóbirodalom, de népe elvándorolt, messze az emberektől…
Ebben a mesében a magányos manó elindul, hogy megkeresse népét, és új birodalmat alapítson. Zsémbeske, a manólány és az előző kötetben megismert barátai segítik őt útján, s a történet végére teljesül az álma… Sőt, még annál is több!
Jó szívvel ajánlom ezt a mesét az erdő titkait felfedezni vágyó, manó- és emberszerető olvasóknak, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt!”
Méltatja a kötetet Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    A három testvér

    A három testvér egymáson keresztülbucskázva érkezett meg a tisztásra. Lökdösődve, vihorászva álltak meg Zsebgonosz mellett. Csalánka rögtön kiszúrta a fűben kuporgó Habókot.
    - Nini, egy lidérc! - állapította meg vihogva.
    - Nem lidérc - vetett ellent Béla, akit lenyűgözött az öreg hófehér szakálla.
    - Hát akkor mi?
    - Költő! - lépett közelebb Habókhoz, és megérintette, majd kissé meg is húzgálta az öreg szakállát, hogy tényleg igazi-e, vagy csak oda van ragasztva, mint az ő bajsza.
    - Nem költő. Kancellár - vetette közbe Zsebgonosz. - És ne húzkodd a szakállát, mert biztos fáj neki. Majd ha te is ötszáz éves leszel, akkor neked is lehet ilyen. De addig hagyd békén.
    Habók megint csak elmosolyodott. Ezt Csalánka is észrevette, és gyorsan elrántotta az öreg mellől az öccsét.
    - Ne nyúlj hozzá! Biztos beteg! Rángatózik az arca! - mondta iszonyodva.
    - Szerintem nagyon vicces! - szólt közbe Zsémbeske, és óvatosan körbejárta Habókot.
    Azután elfordult, hogy a testvérei ne láthassák, és olyan széles vigyort eresztett, amennyire csak tőle telt. A két mutatóujját beakasztotta a szája szélébe, és még húzott is egyet rajta, hogy kilátszanak a fogai. Nagyon elégedett volt magával.
    - Hol a könyvtár? - kérdezte sürgetően Béla.
    - Nem itt - mondta Zsebgonosz.
    - Látni akarom a könyveket és… - Béla Habókra sandított -, ha van olyan varázslat, ami öregít, akkor azt is meg akarom tanulni. Kell egy szakáll.
    - Öregítő varázslat nincs - mondta a vénség. - Az időt még a manóknak is ki kell várni.
    Zsebgonosz összeütötte a tenyerét türelmetlenségében.
    - Akkor kezdjük! - jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
    - De mit? - kérdezték hárman egyszerre.
    - Manófalvát! Biztos, hogy én vagyok a király - nézett szúrósan Csalánka szeme közé -, működik a hívás és van koronám. De nem akarok várni addig, amíg mindenki ideér. El akarom kezdeni az építést. Most!
    - Építettél már falut? - kérdezte Habók.
    - Hogy építettem volna? Még soha nem laktam sehol - válaszolta Zsebgonosz.
    - És hogy akarsz hozzáfogni? - kérdezte ravaszkásan a vénség.
    Manó kiérezte a hangjából, hogy több ez egyszerű kérdésnél. Pali bácsi szokta ezzel a hangsúllyal kérdezni Pistit, amikor tanítani akart neki valamit. Manó komoly képet vágott, és egyenesen Habók szeme közé nézett.
    - Tudom, hogy te akarod megmondani, hogyan csináljuk - hunyorított, mintha leleplezte volna Habókot. És az öreg, Zsebgonosz meglepetésére, így válaszolt.
    - Hozzátartozik az ígéretemhez, hogy segítek neked mindenben. És mivel én már laktam egyszer Manófalván, talán érdemes lenne meghallgatnod, mielőtt hozzáfogsz.
    - A manók nem segítenek! - vetette közbe Csalánka. - Biztos, hogy senkinek sem segítenek!
    - Minden változik idővel - mondta lassan az öreg. - Ez egyszer már így volt, és ezután így lesz megint. Különben soha nem építitek fel a falut. Összefogás nélkül nem mentek semmire.
    Csalánka nagy levegőt vett, hogy közbeszóljon, de Zsebgonosz egyszerűen rátapasztotta a tenyerét a lány szájára, és szigorúan a szeme közé nézett.
    - Csönd, vagy máris mehetsz megint vándorolni!
    Csalánka megszeppent, és csendben maradt. A többiek közelebb húzódtak Habókhoz, és ő legjobb tudása szerint mondta el, hogy milyen házikókban laktak régen. Mindenről mesélt, ami hirtelen eszébe jutott, és még a királyi tisztségekről is szó került.
    - A király mellett mindig volt egy kancellár, akit a király választott - mondta. - És ott volt a Csínytevésügyi Tanács. Ezeket a nép választotta. Ennek a feje a Főkolompos, akit maga a tanács választ. Volt még egy nagykövet, aki a tündérekhez járt hivatalos ügyben, és volt még egy tisztség, a hadvezér, de ez már nagyon régen megszűnt, mivel a manók emberemlékezet óta nem viseltek háborút.
    - És mit csináltak a manók egész nap, amikor még nem volt szakállad? - tudakolta Béla.
    Úgy tűnt, a testvérek közül őt érdekli legjobban a múlt, és egy könyvtárosnál ez így is van rendjén.
    - Gyűjtögettünk az erdőn. A varázslatokhoz sok minden kell. Azután kiterveltük a csínytevéseket. Bejártunk a faluba, hogy bosszantsuk az embereket, és élelmet szerezzünk magunknak. Rémisztgettük az erdőbe betévedő vándorokat, hogy mielőbb menjenek el. Vigyáztuk a fákat a magunk módján.
    - Olvastatok verseket?
    - Azt nem - ingatta a fejét Habók -, de minden este összegyűltünk, és a legöregebbek meséltek a fiataloknak. Vagy táncoltunk! Néha a tündéreket is meghívtuk a mulatságra, vagy éppen mi mentünk el hozzájuk. Tudtok táncolni?
    - Biztos tudunk - vágta rá Zsémbeske gondolkodás nélkül.
    Zsebgonosz elképzelte, ahogy Zsémbeske kacarászva táncol a holdfényben, és egészen ellágyult. Elhatározta, hogy meg fogja kérdezni tőle ezt a feleségdolgot, amint felépítették a falut.
    - Hogy fogjuk felvinni a házainkat a fákra? - kérdezte azután.
    - Hát varázslattal - vigyorodott el a kancellár. - Csak rámutattok arra, amire szükségetek van, és felemelitek a levegőbe. Miből akarsz házat, ifjú király?
    Zsebgonoszt váratlanul érte a kérdés.
    - Ez egy tölgyfaliget - vakargatta az állát tanácstalanul, és körbe-körbe pislogott.
    Egy szemtelen makkocska már régóta nyomta a fenekét, és Zsebgonosz hiába rúgta odébb, az mindig visszagurult hozzá, és addig ficorgott, amíg manó újra rá nem ült. Hirtelen, mintha minden megvilágosodott volna előtte.
    - Makkból! Makkból akarok házat magamnak!
    - Akkor keress egy makkot - utasította Habók.
    - Nem kell keresni. Itt ülök rajta - vette fel a földről a pimasz makkocskát Zsebgonosz, és Habóknak nyújtotta.
    Az öreg letette maga elé, belenyúlt az egyik zsebébe, és zöldes port szórt rá. Még a punktum is kikukucskált Béla zsebéből, és nagy szemekkel figyelte a varázslatot. Egy pillanat múlva a makk nőni kezdett.
    - Ha már eléggé megnőtt, csak rá kell szólni, hogy elég - magyarázta Habók.
    Zsebgonosz és a testvérek ámulva nézték. A lányok még a szájukat is nyitva felejtették a nagy csodálkozásban. Aztán Zsebgonosz egyszer csak rászólt a makkra:
    - Elég!
    A makk megállt a növésben. Épp akkora volt, amekkorának manó elképzelte.
    - Na és most? - nézett Habókra, miközben megkopogtatta a hatalmasra nőtt makkot. - Nem tudok belemenni, mert tömör a belseje.
    - Kezdjük az ablakokkal és az ajtóval - javasolta Habók. - Rajzold fel őket az ujjaddal!
    - Hová? - nézett tanácstalanul manó az öregre.
    - Ahová csak el tudod képzelni - biztatta Habók.
    Manó elszántan felemelte az ujját, és maci odújára emlékezve berajzolta az ajtót és két kis ablakot.
    - Most hajtsd ki a kérgét! - utasította Habók, és manó megtette ezt is.
    A makk fehér belseje láthatóvá vált.
    - A makkot nem nehéz faragni. Ha tudod, milyen házikót szeretnél, akkor az ágyat, az asztalt, a székeket és minden bútorodat kifaraghatod a belsejéből. Csinálhatod egy éles kővel vagy varázslattal. A varázslathoz lehunyod a szemed, és elképzeled, amit szeretnél. Kell hozzá egy bizonyos varázspor. Éppen van nálam egy kevéske - nyúlt az egyik tasakja után Habók.
    - Még nem tudom pontosan - füllentette manó, mert nem akarta elkérni Habók utolsó adag varázsporát. - Majd gondolkodom, és keresek egy éles követ.
    - Na biztos, hogy én nem makkból csinálok magamnak házat - szólalt meg Csalánka. - Inkább keresek valamit, ami csillog!
    - Füzetekből is lehet házat építeni, Habók? - villanyozódott fel Béla. Azután, még mielőtt az öreg bármit mondhatott volna, hozzátette. - Amúgy mindegy, mert én úgyis a könyvtárban fogok lakni.
    - Nekem jó a makk - töprengett félhangosan Zsémbeske -, hiszen úgyis feltesszük őket a tölgyfákra. De ha már fent lesznek a házak, hogy jutunk át egyikből a másikba?
    - Biztos repülni is megtanít minket - vihogott fel Csalánka.
    - Hidakat építünk - felelte Zsebgonosz.
    - Úgy van - helyeselt Habók. - Van egyfajta pók, amelyik erős, ragacsos fonalat készít, ami a szélben azután megszárad, és soha nem szakad el. Azzal rögzíthetitek majd a hidakat. Csomót kötni pedig így kell.
    Felemelte a kezét, rámutatott Csalánka copfjára, és csinált egy kacskaringós mozdulatot a levegőbe. A lány hajfonata összetekeredett, Csalánka pedig, hogy kifejezze nemtetszését, azonnal visítani kezdett. Habók egy másik mozdulattal kibogozta a hajfonatot. Zsémbeske vihogott. Még Béla is elfelejtette a versírást egy kis időre. Jó mókának találta, hogy messziről is összecsomózhatja a nővérei haját. Fel is emelte a kezét, és azonmód frissiben rábökött a két hajfonatra, megtekerte őket a levegőben, majd diadalittasan nézett fel Habókra.
    - Ügyes - bólintott Habók.
    Béla elégedetten kihúzta magát.
    - Én is tudom! - morrantotta Zsebgonosz, és kötél híján az öreg szakállára bökött. Egy mozdulat, és a szakáll már tekeredett is össze a levegőben.
    Zsémbeske gyorsan az öccse sipkájára mutatott, azt csomózta össze. Az egész nagyon mulatságos volt. Pár perc múlva a kis társaság hangosan nevetve, a hasát fogva hengergőzött a földön. Habók ültében az ég felé emelte arcát, úgy hahotázott. A nagy hancúrozásban még a korona is legurult Zsebgonosz fejéről, és meg sem állt egy galagonyabokor tövéig. Csalánka észrevette, és egy szempillantás alatt mellette termett. Mohón rákulcsolta az ujjait. Zsebgonosz egy pillanattal később maga is észrevette mi történt, és Csalánka után ugrott. Kirántotta kezéből a koronát, és visszanyomta a sipkája tetejére.
    - Kösz - morrantotta sietve.
    Ekkor két manó lépett ki a bokrok takarásából. Egy magas és egy alacsony. Az újonnan érkezők közelebb jöttek, és a magasabb bizalmatlanul végigmérte Zsebgonoszt, majd pillantása megpihent a koronán.
    - Megkaptuk a hívást - mondta.
    - Sipka! - recsegte Habók, és feltápászkodott, hogy az újak elé menjen. - Ezer éve nem láttalak!
    - Háromszázhuszonöt éve, nyolc hónapja, két hete és három napja - igazította ki Sipka hivatalosan. Habók ügyet sem vetett rá. Zsebgonosznak magyarázott.
    - Ez itt a nagykövetünk - bökött görbe ujjával a magasabbik manóra.
    - Az, amelyik a tündérekhez járkál hivatalos ügyekben? - tippelt manó.
    - Az. Hacsak másképp nem döntesz.
    A testvérek összesúgtak.
    - A Sipka is lánynév! - vihogott Csalánka, és jelentőségteljesen az öccsére nézett.
    - Ez biztos? - súgta vissza Zsémbeske, és ő is vihogott. Csalánka bólintott.
    Sipka szigorúan rájuk nézett. Béla egy mozdulattal a kabátkájához kapott, rátenyerelt a punktum puha fejecskéjére, és betuszkolta a zsebébe.
    - Maradj nyugton! - utasította. - Még csak az kéne, hogy felfedezzen valaki! Biztos el akarnak majd csenni tőlem!
    Egy újabb alak tűnt fel a tisztás távolabbi végében. Egy manólány volt, aki kis batyut szorongatott a kezében. Egyenest a csoportosulás felé vette útját.
    - Ez a kis töpörtyű a fiad? - nézett a manógyerekre Habók.
    Sipka megrázta a fejét, és válaszra nyitotta a száját, de a gyerek megelőzte.
    - Nem vagyok töpörtyű! Bikfic a nevem! - húzta ki magát. - És bármit meg tudok csinálni, amit ti!
    Bikfic tett egy mozdulatot a kezével, és Zsebgonosz álomházikója emelkedni kezdett.
    - Teszed le rögtön a házamat! - mordult rá Zsebgonosz.
    Bikfic gonoszul elvigyorodott.
    - Biztos leteszem. De nem vagyok töpörtyű! Világos?
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980996
Webáruház készítés