Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Oscar Wilde A gránátalmaház EPUB e-könyv

Oscar Wilde A gránátalmaház EPUB e-könyv
990 Ft

A Gránátalmaház tündérmese-gyűjtemény, amelynek első kiadása 1891-ben jelent meg. Oscar Wilde a Boldtog herceg folytatásának szánta, de ajánlása szerint sem a brit gyermekeknek, sem a brit nagyközönségnek nem szól. Hanem mindenkinek, nemzetiségre, korra való tekintet nélkül. A négy tündérmesét tartalmazó kötet magyar változatába bekerült még egy Shakespeare-tanulmány, valamint egy másik klasszikus, a Lord Arthur Savile bűne. A kötetet Mikes Lajos gyönyörű fordításában olvashatjuk.

  • Részlet az e-könyvből:

     

    És ismét álomba merült és álmodott, és ez volt az álma:
    Úgy rémlett neki, mintha sötét erdőben bolyongana, amelyben különös gyümölcsök termettek és szép, mérges virágok nyíltak. A viperák a nyelvűket öltögették utána, mikor tovahaladt köztük, s a tarka papagájok ágról-ágra röppentek rikácsolva. Óriási teknősbékák aludtak a forró iszapban, s a fákon majmok és pávák nyüzsögtek.
    Tovább ment mindaddig, amíg az erdő szélére nem ért. Ott rengeteg népsokaságot látott, amely egy kiszáradt folyam medrében robotolt. Hangyák módjára sürögtek-forogtak a sziklatömbök körül. Mély árkokat ástak a talajba és leereszkedtek. Néhányán nagy fejszékkel hasogatták a sziklatömegekét, mások a fövenyt túrták. Gyökerestől kiszaggatták a kaktuszt, és összetiporták a skarlát virágokat. Ide-oda siettek, kiabáltak egymásra, és egyikük sem járt tétlenül.
    Egy barlang homályából a Halál és a Kapzsiság leselkedett rájuk, és a Halál megszólalt:
    - Fáradt vagyok. Add nekem a harmadrészük két, hadd menjek tovább a magam útján.
    De a Kapzsiság a fejét rázta.
    - Az én szolgáim ezek, - felelt a Halálnak.
    És a Halál így szólt:
    - Mi van a kezedben?
    - Három szem gabona, - felelt a Kapzsiság; - mi közöd hozzá?
    - Adj egyet belőlük! - kiáltott a Halál. - Elvetem a kertemben. Csak egyet adj, hadd menjek tovább a magam útján.
    - Semmit sem adok neked, - szólt a Kapzsiság, s ruhája ráncai közé rejtette a kezét.
    És a Halál nevetett; elővett egy csészét, belemártotta egy pocsolyába, és a csészéből felszállt a magasba a váltóláz. Végigszállt a nagy népsokaságon, s az emberek egy harmada holtan hevert. Hideg köd szállt a nyomán, s a vízikígyó siklott mellette.
    S a Kapzsiság, mikor látta, hogy a sokaság harmadrésze halott, a mellét verte és jajveszékelt. Fonnyadt keblét verd este és így kiáltott:
    - Meggyilkoltad szolgáim harmadát, - kiáltotta, - most hordd el magad innen! Tatárország hegyeiben háború dühöng, s mindkét tábor királya téged hív segítségül. Az afgánok leölték a fekete ökröket és harcba indulnak. Dárdájukkal megdöngették pajzsukat és fejükbe vágták a vas sisakot. Mi néked ez az én völgyem, hogy itt akarsz maradni? Hordd el magad innen, és ne is térj vissza soha többé!
    - Nem én, - felelt a Halál, - nem megyek addig, amíg nekem nem adod az egyik szem gabonádat.
    De a Kapzsiság a fejét rázta és a fogát csikorgatta. - Semmit sem adok neked, - dörmögte macában.
    Es a Halál nevetett, és felvett a földről egy fekete követ és belehajította az erdőbe, és a vad bürök sűrűjéből előbújt lángruhájában a mocsárláz. Átsiklott a népsokaságon, és megérintette, és mindenki, akit megérintett, meghalt. A fű elszáradt lábai alatt, amerre haladt.
    És a Kapzsiság megborzadt és hamut szórt a fejére.
    - Kegyetlen vagy, - kiáltott, - kegyetlen vagy. India fallal övezett városaiban éhínség van, és a szamarkandi víztartók kiszáradtak. Egyiptom fallal övezett városaiban éhínség van, és kiözönlöttek a sáskák a sivatagból. A Nílus nem termékenyítette meg a partjait, és a papok átkozzák Isist és Osirist. Hordd el magad innen, eredj azokhoz, a kik szomjúhoznak utánad, és ne bántsd az én szolgáimat.
    - Nem én, - felelt a Halál, - nem megyek, amíg nekem nem adod az egyik szem gabonádat.
    - Semmit sem adok neked, - felelt a Kapzsiság.
    És a halál megint nevetett, füttyentett egyet az ujjain, s egy nő jött repülve a levegőn keresztül. Ez a szó volt a homlokára írva: Pestis, és lesoványodott keselyűk serege röpdösött körülötte. Ellepték szárnyukkal a völgyet, és halandó lény egyetlen egy sem maradt életben.
    És a Kapzsiság sivítva menekült az erdőn keresztül. A Halál pedig vörös paripájára ugrott és elvágtatott. Gyorsabban nyargalt, mint a szél.
    És a völgykatlan iszapjából sárkányok és félelmetes pikkelyes állatok másztak elő, és sakálok jöttek futvást a homoksivatagból, és sóvár orrcimpáikkal szaglásztak a levegőben.
    És az ifjú király zokogott és így szólt:
    - Kik voltak azok az emberek és mit kerestek vájjon?
    - Rubintot kerestek egy király koronájára, - felelt valaki, aki mögötte állt.
    És az ifjú király ijedten megfordult, és ekkor egy férfit pillantott meg, aki zarándoknak volt öltözve és ezüst tükröt vitt a kezében.
    És az ifjú király elsápadt és így szólt:
    - Ki az a király?
    A zarándok pedig így felelt:
    - Tekints bele ebbe a tükörbe és meglátod őt.
    És az ifjú király belenézett a tükörbe és a saját arcát látta benne. És erre hangosan felsikoltott és felébredt. Ragyogó napfény özönlött a szobájába. És a kert fáin és a bokrok között madarak énekeltek.

    *

    S beléptek a kamarás és az állami méltóságok, és hódoltak neki. És az apródok behozták az aranya szőttes ruháját és letették eléje a koronát és a jogart.
    És az ifjú király ránézett a holmira, és gyönyörűség volt, amit látott. Szebb volt mindennél, amit életében valaha látott. De eszébe jutottak álmai, és így szólt nagyjaihoz:
    - Vigyétek el ezt a holmit, mert nem akarom hordani.
    És az udvaroncok elképedtek, és néhányan elnevették magukat, mert azt hitték, hogy a király tréfál.
    - De nagyon komolyan még egyszer szólott és ezt mondá nekik:
    - Vigyétek és rejtsétek el előlem. Ha mindjárt koronázásom napja is van ma, mégsem akarom viselni ezt. Mert a gond szövőszékén és az Ínség sápadt kezeivel szőtték ezt az én ruhámat. Vér tapad a rubintok szívéhez és halál van a gyöngyök szívében.
    És elmesélte nekik három álmát.
    És az udvaroncok, mikor hallották szavait, egymásra néztek és sugdosódva így szóltak:
    - Valóban megőrült! Mert mi más az álom, mint álom, s a látomás, mint látomás? Nem valóságok, amikre ügyet kellene vetnünk. Mi dolgunk különben is azoknak az életével, akik érettünk robotolnak? Hát tán már kenyeret se együnk, amíg a szántóvetőt nem láttuk, és bort se igyunk, amíg a vincellérrel nem beszéltünk?
    És a kancellár az ifjú királyhoz fordult és így szólt:
    - Uram, kérve kérlek, űzd el ezeket a komor gondolatokat és oltsd fel ezt a szép ruhát, és tedd fel ezt a koronát a fejedre. Mert hogyan tudja meg majd a nép, hogy te vagy a királya, ha nem hordasz királyi ruhát?
    És az ifjú király rátekintett:
    - Való igaz ez? - kérdezte. - Nem fognak bennem királyukra ismerni, amíg királyi ruhát nem hordok?
    - Nem fognak rád ismerni, óh uram! - kiáltott a kancellár.
    - Azt hittem, voltak férfiak, akiknek királyi volt a tekintetük, - felelt az ifjú király. - De talán úgy van, ahogy te mondod. Mindazáltal én még sem akarom ezt a ruhát viselni, sem megkoronáztatni nem óhajtom magamat ezzel a koronával. Nem, úgy, ahogy' bevonultam ebbe a várkastélyba, úgy akarok kivonulni is belőle.
    És rájuk parancsolt, hogy hagyják magára, egy apródon kívül, akivel úgy bánt, mint pajtásával, egy gyermeken, aki még őnála is fiatalabb volt egy esztendővel. Ezt a gyermekifjút ott tartotta magánál, hogy legyen, aki kiszolgálja. S miután megfürdött a tiszta vízben, kinyitott egy nagy festett ládát, és kivette belőle a bőrujjast és a durva juhászbundát, amelyet akkor viselt, mikor a domb lankáján a pásztor bozontos kecskéit őrizte. Ebbe öltözött, és kezébe vette cifrátlan pásztorbotját.
    És a kis apród ámulatában tágra nyitotta nagy kék szemét, és mosolyogva így szólt a királyhoz:
    - Uram és parancsolom, a ruhádat és a jogarodat látom immár, de hol a koronád?
    És az ifjú király letört egy ágat a vadrózsáról, amely körülfolyta az erkélyt, karikába hajlította és a fejére nyomta.
    - Ez legyen a koronám, - felelte.
    És ekképp felkészülve kilépett termeiből a nyílt csarnokba, ahol a nemesek várakoztak rá.
    És a nemesek gúnyolódtak, és némelyek így kiáltottak fel:
    - Uram, a nép királyt vár, s te koldust küldesz neki!
    Kiások pedig szörnyen méltatlankodtak és így szóltak:
    - Szégyenbe borítja országunkat, és nem méltó rá, hogy urunk legyen.
    Ő azonban egyetlen szóval sem válaszolt, hanem elhaladt mellettük, lement a ragyogó porphyr lépcsőn, kiment az érckapun, lovára ült és a székesegyház felé vágtatott, a kis apród pedig a ló mellett szaladt.
    És a nép nevetett és így kiáltott:
    - Itt nyargal a király bohóca! - és gúnyolták őt.
    És a király megrántotta a kantárszárat és szólott:
    - Nem bizony, én vagyok az, a királyotok! - és elmondta nekik a három álmát.
    Egy ember pedig kivált a tömegből és keserűséggel tele így szólott:
    - Uram, hát nem tudod, hogy a szegények élete a gazdagok fölöslegéből táplálkozik? A ti pompás tokból élünk, és a ti vétkeitek adnak nekünk kényérét. Kemény urat keserves szolgálni; de még keservesebb, ha nincs urunk, akiért robotolhatnánk. Hát azt hiszed, talán, hogy a hollók fognak táplálni bennünket? És mi módon akarsz segíteni e dolgokon? Rá akarsz parancsolni a vevőre: «Ennyiért vásárolj!» és az eladóra: «Ennyiért add el»? Azt hiszem, nem. Eredj hát vissza a palotádba, és öltözz megint bíborba és patyolatba. Mi dolgod tenéked mivélünk, akik szenvedünk?
    - Hát nem testvére vájjon a szegény a gazdagnak? - kérdé az ifjú király.
    - Öröktől fogva testvére, - felelt az ember. - És a gazdag testvérnek Káin a neve.
    S az ifjú király szeme erre könnybe lábadt; és tovább lovagolt, míg nyomában zúgolódott a nép. És a kis apród félni kezdett, és elmaradt a király mellől.

    *

    És mikor elérkezett a székesegyház széles ajtaja elé, a katonák kinyújtották alabárdjukat és így szóltak:
    - Mi dolgod itt? Ezen az ajtón senki se léphet be, csak a király.
    És az ifjú király arca kipirult haragjában, és a király, így szólt hozzájuk:
    - Én vagyok a király! - és félrelökte az alabárdokat és belépett.
    És az öreg püspök, mikor meglátta őt pásztorruhájában, ámulva felállott trónusáról, elébe ment és így szólott hozzá:
    - Fiam, hát királyi öltözet ez? Hol a korona, amellyel megkoronázzalak, és a jogar, amelyet a kezedbe kell adnom? Valóban, úgy kellene, hogy ez a nap az örömnek napja legyen rád nézve, nem pedig a megalázkodásé.
    - Azt akarod-e, hogy az öröm a fájdalom szőttjét öltse magára? - kérdé az ifjú király. És elmesélte a püspöknek három álmát.
    S a püspök, mikor végighallgatta, összeráncolta a homlokát és így szólt:
    - Fiam, én öreg ember vagyok, napjaim telében járok, és tudom, hogy a nagy világban sok gonoszság megesik. A vad rablók leszállnak a hegyekről és elviszik a kis gyermekeket és eladják a móroknak. Az oroszlánok lekushadnak és lesik a karavánokat, és rárontanak a tevékre. A vaddisznók gyökerestül kitúrják a gabonát a völgyben, és a rókák összerágják a szőlőtőkét a dombokon. A kalózok pusztítják a partvidéket, felégetik a halász hajóit és elrabolják a hálóit. A sós mocsarakban tengenek a bélpoklosok; a házuk nádfonatos, és halandónak nem szabad hozzájuk közelíteni. A koldusok keresztül lopóznak a városon és a kutyákkal marakodnak a kenyerükért. Bírod-e vajon mindezt megakadályozni? Akarod-e a bélpoklost ágyastársaddá választani és a koldust asztalodhoz ültetni? Azt tegye-e az oroszlán, amit te parancsolsz neki, és a vaddisznók tenéked engedelmeskedjenek-e? Hát vajon az, aki a nyomort teremte, nem bölcsebb-e nálad? Ne dicsekedjél tehát azzal, amit tettél. Nem; azt parancsolom neked, nyargalj vissza a palotába, öltöztesd arcodat örömbe, a testedet pedig királyhoz illő ruhába. És az aranykoronával akarlak téged megkoronázni, és a gyöngyös jogart akarom a kezedbe adni. Az álmaidra pedig ne gondolj többet. E világnak sokkal nagyobb a nyomora, semhogy egyetlen ember elbírhassa, és sokkal nagyobb a szomorúsága, semhogy egyetlen szív viselhesse.
    - Ebben a házban beszélsz így? - kérdezte az ifjú király s elhaladt a püspök mellett, felment az oltár lépcsőjén és megállt Krisztusnak a képe előtt.
    Megállt Krisztusnak a képe előtt, és jobbja felől és balja felől is ott voltak a pompás aranyedények, a sárga borral teli kelyhek és a szentelt olajjal teli üvegcsék. Térdre borult Krisztus képe előtt és a nagy szál gyertyák ragyogva égtek a drágaköves oltár előtt, és a tömjénfüst felhői vékony kék gyűrűkben gomolyogtak a székesegyházban. Lehajtotta a fejét, imádkozván, és a merev aranyruhás papok lopva távoztak az oltár mellől.
    És egyszerre csak vad lárma hangzott az utcáról, és berontottak a nemesek kivont karddal és lengő tollbokrétával és csillogó acélpajzzsal.
    - Hol az az álmok álmodója? - kiáltoztak. - Hol az a király, aki úgy jár-kel, mint a koldus? Az a gyermek, aki szégyenbe borítja az országunkat? Hadd öljük meg! Mert valóban nem méltó rá, hogy mi rajtunk uralkodjék.
    És a király megint lehajtotta a fejét és imádkozott. És miután elvégezte az imáját, felállt és megfordult és szomorúan nézett rájuk.
    És íme! a színes ablakon keresztül beáradt rá a napfény, és a napsugarak pompás szövetet szőttek köréje, amely gyönyörűségesebb volt, mint a ruha, amelyet az ő kedvére készítettek, és az élettelen bot kivirágzott és liliomok nyíltak rajta, fehérebbek a gyöngyszemeknél. A száraz tövis kivirágzott és rózsákat termett, pirosabbakat a rubintoknál. Igazgyöngynél fehérebbek voltak a liliomok, és a száruk fénylő ezüstből volt. Vérvörös rubintnál pirosabbak voltak a rózsák, és leveleik vert aranyból voltak. Ott állott királyi öltözetben, és a drágaköves oltár szárnyai felpattantak, s a fénylő szentségtartó kristályából misztikus világosság áradt. Ott állott királyi öltözetben, s úgy tetszett, hogy isten dicsőségével volt teljes a hely. És a szentek mintha mozogtak volna a faragott fülkékben. Királyi pompában állott előttük, s az orgonából dallamok áradoztak, és a kürtösök harsonájukat harsogtatták, és az énekes gyermekek énekeltek.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789634741763
Webáruház készítés