Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Oscar Wilde: A canterville-i kísértet_EPUB

Oscar Wilde: A canterville-i kísértet_EPUB
340 Ft

Szerb Antal szerint ez a világ legszórakoztatóbb kísértethistóriája. lehet benne valami. Oscar Wilde sokoldalú tehetségét a kísértethistóriák írásában is kipróbálta - teljes sikerrel. Humor, izgalmas cselekményvezetés és a Wilde-i sziporkák egyaránt megtalálhatók ebben a kedves kis történetben.
A canterville-i kísértet című Wilde kötetet Király György klasszikus fordításában adjuk közre.
e-Könyv a Digi-book Kiadó gondozásában

  • Részlet az e-könyvből:

    Mikor Mr. Hiram B. Otis, az amerikai nagykövet megvásárolta a canterville-i kastélyt, mindenki azt mondta, hogy bolondot cselekszik, hiszen köztudomású, hogy ezen a helyen kísértet jár. Maga Lord Canterville is, aki rendkívül kényes volt becsültére, kötelességének tartotta, hogy a dolgot megemlítse Mr. Otisnak, mikor a szerződés megkötésére került sor.
    - Nekünk azóta ment el a kedvünk az ottlakástól - mondotta Canterville -, amióta szegény nagynéném, a boltoni özvegy hercegasszony, egyszer vacsorához való öltözködés közben két jéghideg csontkezet érzett vállára nehezedni; természetesen idegrohamot kapott, amiből mai napig se tudott fölépülni. Éppen ezért kötelességemnek vélem önt figyelmeztetni, Mr. Otis, hogy a kísértetet családom több életben levő tagja saját szemével látta, úgyszintén a község lelkésze, nagytiszteletű Augustus Dampier úr, aki a cambridge-i King’s College tagja. A hercegasszonyt ért szerencsétlenség után az összes fiatalabb cselédek föl akartak mondani, és a feleségem, Lady Canterville, néha egész éjszakán át nem tudott aludni a sok titokzatos nesztől, amelyek a folyosó és a könyvtárszoba felől hallatszottak.
    - Milord - felelte a nagykövet -, én a bútorzattal együtt a kísértetet is megveszem. Modern országból jövök, ahol pénzért mindent meg lehet szerezni. Ha meggondolom, hogy a mi tüzes vérű fiatalságunk lángba tudta borítani az egész óvilágot, és elhódította az önök legjobb színésznőit és primadonnáit, akkor azt kell hinnem, hogy ha lenne is Európában olyasmi, amit kísértetnek hívnak, akkor az már régen látható volna a mi múzeumaink üvegszekrényeiben, vagy pedig pénzért mutogatnák a vásári bódékban.
    - Attól félek, hogy a kísértet mégis létezik - mondotta Lord Canterville mosolyogva -, ha eddig el is kerülte az önök vállalkozó szellemű impresszárióinak figyelmét. Három évszázad, vagy pontosabban 1584 óta tudnak róla, és főleg akkor mutatkozik, ha családunkban valakit a halálozás fenyeget.
    - Hát hiszen ezt a háziorvos is megteszi, Lord Canterville. De még sincsenek kísértetek, uram, mert úgy tudom, a természet törvényei alól még a brit arisztokrácia kedvéért sem történik kivétel.
    - Önök bizonyára nagyon természetes életet élnek Amerikában - felelte Lord Canterville, aki nem egészen értette Mr. Otis utolsó megjegyzését -, és ha önt nem bántja a kísértetjárás, akkor minden rendben van. Csak el ne felejtse, hogy én megtettem a kötelességemet, amikor önt a dologra figyelmeztettem.
    Néhány héttel azután, hogy a vétel megtörtént, és a londoni évad véget ért, a nagykövet családjával együtt leutazott Canterville-be.
    A nagykövet felesége, Mrs. Otis, aki leánykorában mint Miss Lucrétia R. Tappan (a Westend 53. utcájából) egyike volt a legünnepeltebb New York-i szépségeknek - még most is nagyon csinos, középkorú hölgy volt, finom metszésű szemével és előkelő profillal. Sok amerikai nőnek az a szokása, hogy Európába érve valami érdekes, beteges sápadtságot affektál, abban a hiszemben, hogy ez az angol kifinomultság egyik ismérve: de Otisné kegyelmes asszony sohasem esett ebbe a tévedésbe. Pompás egészségnek örvendett, és valóban csodálatra méltó épségben voltak az idegei. Minden tekintetben hasonlított az igazi angol asszonyhoz, és kitűnő példáját szolgáltatta annak, hogy a valóságban semmi különbség nincs Anglia és Amerika között, kivéve természetesen a nyelvet. Az Otis fiút szülei, hazafias lelkesedésből, Washingtonnak keresztelték, bár ez neki sohasem volt ínyére; szőke hajú, helyes képű fiatalember volt, aki azzal szerzett magának érdemeket a diplomáciai pályán, hogy három egymás után következő szezonban ő vezette a francia négyest a newporti kaszinóban, sőt Londonban is híre ment, hogy milyen jó táncos. Egyetlen gyöngéje a krizantém és a Gótai Almanach volt. Máskülönben nagyon értelmes fiúnak bizonyult. A húga, Miss Virginia E. Otis, bájos tizenöt éves fruska, karcsú, hajlékony teremtés volt, mint az őzike, és ártatlansággal vegyes kacérság ragyogott nagy kék szemében. Csodálatos biztonsággal ülte meg a lovat, és egy ízben póniján kétszer körüllovagolta a parkot versenyt futtatva az öreg Lord Biltonnal, és másfél hosszal előbb érkezett be, éppen az Achilles-szobor előtt. Itt a fiatal cheshire-i herceg kitörő ujjongással fogadta, és rögtön megkérte a kezét. Ennek a következményeképpen gyámja még aznap este visszaküldte a fiút az etoni iskolába, bár a szemét majd kisírta, csak úgy omlottak a könnyei. Virginia után következtek az ikrek, akiket rendesen ezzel a közös névvel tiszteltek meg: “csillagos-sávos lobogó”, mert folyton magukon viselték a fenyítés nyomait. Nagyszerű fiúk voltak, és a családban egyedül hű republikánusok, nem szólva természetesen magáról a derék nagykövetről.
    Minthogy a canterville-i kastély hét mérföldre van Ascot-tól, az utolsó vasúti állomástól, Mr. Otis hintót rendelt ki a család számára; ragyogó jókedvben indultak meg az új nyaralóhely felé. Kellemes júliusi este volt, a fenyőerdő balzsamos illattal árasztotta el a levegőt. Olykor-olykor hallották turbékolni a saját hangjának édességétől ittasult gerlicét, és meglátták a fácánt, amint az erdő mélyén, a zörgő harasztok között rozsdavörös begyét illegette. Apró mókusok kandikáltak feléjük a bükkfák lombjai mögül, és amint elhaladtak arra, a nyulacskák hanyatt-homlok menekültek vissza a cserjébe és a mohos buckák közé, magasra emelt farkocskával és fehéren villogó lámpásukkal.
    Mikor befordultak a canterville-i fasorba, az ég hirtelen elsötétült, fekete felhők alatt különös, nyomasztó szélcsönd támadt, egy hatalmas csapat varjú némán elsuhant a fejük fölött, és még mielőtt elérték volna a kastélyt, néhány kövér esőcsepp hullott alá.
    A kastély lépcsőjén egy öregasszony fogadta őket, takaros fekete selyemrokolyában, fehér főkötővel és köténnyel. Umney asszonyság volt, a házvezetőnő, akit Otisné, a kegyelmes asszony, Lady Canterville nyomatékos kérésére megtartott régi állásában. Amint egyenként kiszálltak a hintóból, valamennyiüket öreges térdbókolással és fura, régimódi köszöntéssel üdvözölte:
    - Isten hozta mindnyájukat Canterville kastélyában!
    Aztán valamennyien bevonultak mögötte a szép, Tudor-stílusban épült előcsarnokon át a könyvtárszobába, egy hosszú alacsony terembe, melynek falait fekete tölgyfa burkolta, s a végén egy nagy színes üvegablakon keresztül szűrődött be a világosság. Meleg tea várta őket, és miután lerakták felöltőjüket, leültek és kezdtek körülnézni, mialatt Umney asszonyság kiszolgálta őket.
    Egyszerre csak Otisné kegyelmes asszony észrevett egy sötét, vörös foltot a padlón, közvetlenül a kandalló előtt, és mivel nem is sejtette annak igazi jelentőségét, azt mondta Umney asszonyságnak:
    - Félek, hogy ezen a helyen valami kiömlött.
    - Úgy van, asszonyom - felelte az öreg házvezetőnő halkan -, ezen a helyen vér ömlött ki.
    - Szörnyűség! - kiáltott föl Mrs. Otis -, én nem tűrök meg semmiféle vérfoltot a nappaliban. Tüstént el kell tűnnie onnan.
    Az öregasszony mosolygott, és ugyanazon a halk, titokzatos hangon válaszolt:
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633980132
Webáruház készítés