Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Nyikolaj Gogol: Bulyba Tárász_EPUB

Nyikolaj Gogol: Bulyba Tárász_EPUB
690 Ft690

A Tarasz Bulyba című elbeszélés már majdnem regény, ritka darabja Gogol rövid életének. Méltatói ekként dicsérik:

A Mirgorod című kötetben van egy már-már regény terjedelmű elbeszélés is, a Bulyba Tárász. Egyszerre mulatságos, nagy pátoszú és tragikus hőstörténet az ukrán múltból. Romantikus hősköltemény prózában, romantika a realizmus szolgálatában. A népélet, a nép őrizte történelmi hagyományok látomása. A nagy humorista kitűnően tudott tragikus mozzanatokat is ábrázolni. De a tragédián túl még valami belopakodott ebbe a derűbe. A szorongás. (Hegedüs Géza)

Nézzünk egy másikat:

A Tarasz Bulba fordulatos cselekménye a 16-17. században, a lengyelek elleni háború idején játszódik. A legendás kozák atamán történetében a romantikus történelmi regények ismert jelenetei: hősi tettek és árulások, féktelen indulatok és nagy leszámolások elevenednek meg. Mégsem annyira regény, mint inkább a hősi énekek stílusában, bár prózában írt eposzi hatású mű; vágyakozás a nyomasztó jelenből egy letűnt, hősi világ után. Tarasz Bulba a (katolikus) lengyelek elleni harcában végül az ortodox hit védelmezőjévé magasztosul, ám máglyahalála „az ősi és tiszta, bár naiv lét széthullásának, fájdalmas pusztulásának jelképe is.” (moly.hu)
Az elbeszélést Kiss Dezső klasszikus műfordításában adjuk közre.

  • Részlet az e-Könyvből:

    Másnap már nagyban tanácskoztak, Bulyba Tárász és az új ezredes, hogyan lehetne a kozákokat valamiféle hadi vállalatba vezetni. Az ezredes okos és ravasz kozák volt, kívül-belül alaposan ismerte a maga kozákjait és először azt mondta;
    - Nem. Az esküt nem lehet megszegni. Ilyes-mit nem lehet elkövetni.
    De azután elhallgatott, gondolkodott egy kicsit és hozzátette:
    - De ez nem jelent semmit, azért meg lehet csinálni a dolgot, nem szegjük meg az esküt, de majd kitalálunk valamit. Csak gyűljön össze a nép, de nem az én parancsomra, ennek nem szabad megtörténnie, hanem egész egyszerűen saját jó-szántából. Tudod úgyis, hogy ilyenkor mit kell csinálni. De mi, meg a főtisztek, majd hirtelen odaszaladunk a térségre s úgy teszünk, mintha nem tudnánk a dologról semmit.
    Egy óra sem múlott el e beszélgetés után, már dörögtek a dobok. Hirtelen tele lett a tér részegés olyan kozákokkal, akik nem ették kanállal a bölcseséget. Annyi volt a kozáksüveg a térségen, mint őszi réten a fekete varjú. Persze mindenki kérdezte, hogy mi az, miért vertek riadót, de senki sem felelt. Végre hol egyik, hol másiksarokban morgás keletkezett és ilyeneket kezdtek mondani:
    - Lám, így pusztul el hasztalan a kozákerő, mi-kor nincsen háború. Látjátok, hogy a tisztek valamennyien álomszuszékokká lettek, a sok zsírtól bedagadt a szemük. Hiába, látnivaló már, hogy nincsen igazság a földön.
    A többi kozák komolyan végighallgatta, azután maga kezdett beszélni. Bizony úgy van, nincs több igazság a földön.
    A főtisztek csodálkozó arccal hallgatták az ilyen beszédet. Végre kilépett a térre az ezredes és így kezdett szólni:
    - Bocsássatok meg zaporogi kozák uraim, de én beszédet akarok mondani!
    - Csak rajta! Tudjátok uraim, miről is van tulajdonképpen most szó és talán magatok jobban tudjátok nálunknál, hogy sok kozák legény a zsidó korcsmárosoknál, meg a saját testvéreinél is úgy el van adósodva, hogy nincs már az az ördög, aki neki hitelt adna. Aztán meg tekintetbe kell venni azt is, van közöttünk nagyon sok fiatal legény, aki még idáig nem látta a saját szemével, hogy mi is az a háború, mikor pediglen derék fiatal embernek, hiszen ezt uraim ti tudjátok a legjobban, lehetetlenségháború nélkül megélni. Mert micsoda zaporogi kozák lesz belőle, ha soha életében nem ölt még buzurmánt?
    - Jó beszél, - mondotta Bulyba.
    - De különben ne gondoljátok uraim, hogy ezt én azért mondom, hogy a békét megzavarjam. Isten őrizzen, ezt csak azért mondom, mert hát ezt így gondolom. De azonkívül itt áll előttünk a mi Istenházunk és bizony bűnös dolog bevallani, hogyan is áll ennek a templomnak a dolga. Annyi esztendő múlott el, hogy Isten kegyelméből áll már ez a tábor, de idáig a mi templomunkat csak kívülről építettük fel, a belső falak csupaszok, még a szentképeknek sincsen semmi ékességük. Ha még valakinek eszébe jutott volna, hogy ezüstkeretet verjen rájuk, de bizony nem jutott nekik egyéb, mint amit egynémely kozák a végrendeletében rájuk testált. De az ilyen kozák-örökség bizony nagyon sovány, mert már életükben elitták mindenüket. Azért nem is mondom ezt a beszédet úgy, hogy háborút kezdjünk a buzurmánokkal, békét ígértünk a szultánnak és nagybűn volna, mert hiszen igaz hitünkre megesküdtünk.
    - Mit beszél ez össze-vissza? - szólott magában Bulyba.
    Hát így is van uram, háborút nem kezdhetünk, nem engedi ezt lovagi becsületünk. De gyenge értelmem szerint így gondolom. Engedjük le a csónakokon a fiatal legényeket, piszkálják meg egy kicsit Anatolia partjait. Mi a véleményetek uraim?
    - Vezess valamennyiünket s induljunk meg, - hangzott mindenfelől a tömegből a kiáltás. - Igaz hitünkért kész vagyunk bármikor vérünket ontani.
    A hetman megijedt, egyáltalában nem voltínyére, hogy az egész kozákság fegyverbe szálljon, mert igazságtalannak tartotta, hogy nyíltan megszegjék a békét.
    - Uraim megengedik, hogy még egy pár szót szóljak?
    - Elég, - felelték a kozákok. - Okosabbat úgy sem tudsz mondani.
    - Hát ha így akarjátok, legyen akaratotok szerint. Én, a ti alázatos szolgátok vagyok. Ismeretes dolog és már a szentírásban meg vagyon írva a Nép szava Isten szava. Annál okosabbat, mint amit az egész egybegyült nép kigondol, nem lehet kitalálni úgysem. De egy, az bizonyos. Tudjátok, hogy a szultán nem hagyja büntetlenül azt a mulatságot, amiben a fiatal legényeknek most részük lesz. Addigra azonban készüljünk fel, szedjük össze minden erőnket, hogy ne kelljen senkitől sem félnünk. Amíg mi messze járunk, a tatárok is betörhetnek, mert ezek az alattomos kutyák soha szemtől-szembe nem támadják meg az embert és nem keresik a gazdát a kapun keresztül, hanem hátul harapnak a sarkába, ami bizony gyakran rettentően fáj. De ha már ott tartunk, hogy megmondjam az igazat, csónakunk sincs annyi, de meg puskaport sem őröltek eleget ahhoz, hogy valamennyien hadba szálljunk. Ami engem illet, én kész volnék. Nem vagyok egyéb, csak a ti alázatos szolgátok.
    A ravasz atamán elhallgatott. A kozákok cső-portokba verődve kezdték megtárgyalni a kérdést és az egyes szakaszok atamánjai összeálltak tanácskozni. Részeg, szerencsére nagyon kevés volt közöttük és ezért elhatározták, hogy megfogadják a józan tanácsot.
    Még ebben az órában egynéhány ember átevezett a Dnyeper túlsó oldalára a hadikincset kiszedni, amely hozzáférhetetlen búvóhelyeken, a víz alatt és a sás közepette nagy vasládákban volt elrejtve és hogy elhozzák az ellenségtől zsákmányolt fegyvereket. A többiek valamennyien a csónakokhoz rohantak, hogy alaposan megvizsgálják őket és felszereljék. Egy pillanat alatt elöntötte a nép sűrű tömegben a partot. Az ácsok szekercével a kezükben jelentek meg, öreg napsütöttearcú, széles vállú, izmos combú kozákok, őszbe csavarodott már a bajszuk, de fekete volt még a szakálluk, feltűrt nadrággal térdig állottak a vízben és szívós kötéllel húzták a csónakokat a partra. Mások előre megácsolt száraz gerendákat cipeltek és mindenféle fa alkatrészeket. Az egyik csoport deszkával borította a csónakot, a másik felfordította a ladikját, betömte réseit és kátránnyal bekente, másutt pedig a csónak két oldalára régi szokás szerint hosszú sáskévéket kötöztek, hogy a tenger hullámai föl ne fordítsák a csónakokat. Lejjebb, végig a part mentén nagy tüzeket gyújtottak és rézkondérokban főzték a szurkot, amivel a csónakokat bemázolták. Tapasztalt öreg kozákok oktatták a fiatal legényeket, nagy kopácsolás és lárma töltötte be az egész környéket és az élő folyó-part rengett és hullámzott.
    Ugyanabban az időben nagy komp közeledett a parthoz. Már messziről integettek, akik rajtaálltak. Kozákok voltak, nagyon tépett mundérban. Rendetlen ruházatuk, - sokukon egyáltalában nem volt egyéb, mint egy ing s rövidszárú fapipa a foguk között, - azt bizonyította, hogy vagy nem-régiben menekültek meg nagy veszedelemtől, vagy pedig elitták mindenüket, amit a testükön hordtak. Az embercsoport közepéből egy alacsony termetű, széles vállú kozák, ötven esztendő körülilépett előre a komp orrára. Kiabált és integetett, úgy hogy észre kellett őt venni, de a nagy munkában a sok kiáltozás és kalapálás miatt nem értette meg senki sem a szavát.
    - Mi az újság, - kérdezte az atamán, amikor a komp partot ért. - Mindannyian abbahagyták a munkájukat, fölemelték a szekercét és a vésőt s úgy várták az újonnan érkezetteket.
    - Rossz hírt hozunk, - kiáltotta a komp orráról egy széles vállú kozák.
    - Na, hadd halljuk.
    - Megengeditek kozák uraim, hogy egy beszédet mondjak?
    - Beszélj.
    - Vagy pedig helyesebb volna, ha egybehívnék a gyülekezetei.
    - Beszélj, valamennyien itt vagyunk.
    Az egész kozák népség pillanatok alatt sűrűtömegbe verődött össze.
    - Hát nem hallottátok, hogy mi történt a hetman kerületében?
    - Micsoda? - kérdezte az egyik ataman.
    - Ugyan hagyjad, hiszen meglátszik rajtatok, hogy a tatárok enyvvel tömték el a fületeket, hogy hírét sem hallottátok az esetnek.
    - Szólj már no, hogy mi történt!
    - Hogy mi történt? Olyasvalami, aminek hírét sem hallottuk, amióta a világra születtünk és megkereszteltek bennünket.
    - Ejnye ebadta kozákja, hát talán már elkezdenéd a mondókádat? - kiáltotta valaki a tömegből, aki nyilván már elvesztette a türelmét.
    - Olyan idők szakadtak ránk, hogy már a szentegyház sem a mi tulajdonunk.
    - Ugyan, már miért nem? Hogy lehet ilyet mondani.
    - A zsidó kibérelte valamennyit. Ha nem fizet az ember előre a zsidónak, nem lehet benne misét sem mondani.
    - Ugyan ne mondj már ilyeneket.
    - És ha az ebadta zsidaja tisztátalan kezével nem üti rá a billogát a húsvéti kalácsra, akkor a kalácsot sem szabad a papnak beszentelni.
    - Hazudik testvéreim, arról szó sem lehet, hogy a tisztátalan zsidó üsse rá a billogát a szent húsvéti kalácsra.
    - Ide hallgassatok, még ennél is különbeket tudok. Most már a papok újfajta szekéren járják be egész Ukrajnát. Nem is az a szerencsétlenség, hogy szekéren járnak, hanem az a baj, hogy most már nem lovakat fognak a szekérbe, hanem egészegyszerűen igazhitű keresztény embereket. Ide hallgassatok. Még ennél is különbet tudok. Azt mondják, hogy a zsidóasszonyok misemondó ruhából varrnak maguknak szoknyát. Hát látjátok uraim, ilyen dolgok történnek manapság Ukrajnában. Ti meg itt ültök a táborban és vedelitek az italt, látni is rajtatok. Nyilván úgy féltek a tatártól, hogy se a szemetek, se a fületek nincsen nyitva, nem látjátok és nem halljátok, hogy mi megy végbe a világban -
    - Megállj, megállj, - vágott szavába az ezre-des, aki idáig földre szegezte a szemét és mozdulatlanul állott, mint valamennyi kozákja, akik komoly esetben soha sem engedtek az első neki-buzdulásnak, sőt inkább hallgatni szoktak, hogy ezalatt némán és szótlanul fokozzák fel magukban haragjuk rettentő erejét.
    - Megállj, nekem is van valami mondani valóm. Ami azonban titeket illet, az ördög páholja el a nagyapátokat! Hát ti mit csináltok otthon? Nektek nincs kard az oldalatokon? Miért tűrtetek ilyen törvénytelenséget?
    - Hogy miért törtük ezt a törvénytelenséget? Próbáltátok volna ti magatok, amikor a lengyelegymagában volt ötvenezer ellenünk s aztán be kell bizony vallanunk azt is, hogy saját testvéreink között akadtak hitetlen kutyák, akik felvették az ellenség vallását.
    - Hát a hetman, hát az atamánok, mit csináltak?
    - Olyan dolgokat, hogy valamennyi kozákot óvja meg az Isten tőle!
    - Hadd halljuk, mégis.
    - Olyan dolgokat, hogy a hetman halálra forrázva fekszik Varsóban egy rézüst fenekén, az ezredeseknek meg a vásárokon mutogatják a fejét meg a karjait, hogy az egész nép meglássa. Ezt csinálták a főtiszt urak.
    Remegő hullám futott végig az egész tömegen. Először mély csönd állott be, olyan csönd, amely vad vihar kirobbanását szoktak megelőzni s aztán hirtelen megszólaltak az emberek s végig a parton össze-vissza kezdtek ordítozni.
    - Micsoda? Hogy a zsidók béreljék ki eztán a keresztény egyházakat, meg hogy a katholikus papok igazhitű keresztényeket fogjanak a rudjuk mellé? Micsoda? Hogy ilyen emberkínzást tűrjünk meg orosz földön, így gyötörjék testvéreinket ez átkozott félhitűek, így bánjanak el a hetmannal és az atamánokkal, ezt nem tűrjük, ezt nem engedjük.
    Ilyen szavak repkedtek a tömeg egyik végétől a másikig. A zaporogi kozákok fölbuzdultak és megérezték saját erejüket. Ez már nem a könnyű-vérű ifjúság felhevülése volt, öreg, nehéz és erő-teljes jellemű emberek elvesztették a fejüket és olyanok is, akik nem gyúlnak hirtelen lángra, de ha egyszer fellobbantak, akkor szívósan és sokáig ápolják belső tüzüket.
    - Minden zsidót fel kell akasztani, - ordították a tömegből. - A zsidó asszonyok nem fognak több ruhát varrni a misemondó köntösből,nem fogják többé a billogukat a húsvéti kalácsra nyomni, vízbe kell fullásztani valamennyit. A Dnyeperbe a sok pogánnyal. - E szavakat valaki a tömeg közepéből ordította, s úgy villant meg valamennyiök feje fölött, mint a villám s a tömeg a külvárosok felé rohant, hogy minden zsidót megöljön.
    Izrael szerencsétlen fiai egyébként sem híres bátorságukat teljesen elvesztették. Üres pálinkáshordókba bújtak, kemence mélyébe, sőt még a feleségük szoknyája alá is, de a kozákok mindenütt megtalálták őket.
    - Kegyelmes és nagyságos urak, - kiáltotta egy hosszúra nyúlt zsidó, olyan ösztövér, mintegy szőlőkaró és az ijedtségtől eltorzult képét hitsorsosai közül előre dugta. - Nagyságos uraim, csak egy szót hadd szóljak, egyetlen szócskát. Olyasvalamit mondunk el nektek, amiről még soha nem hallottatok, olyan fontos dolgot, amiről el sem lehet mondani, hogy milyen nagyon fontos.
    - Hát akkor csak mondjad el, - szólott Bulyba, aki szerette, ha a vádlottat is meghallgatják.
    - Fényes uraságok, - szólott a zsidó, - ilyen urakat én még sohasem láttam, Istenemre mondom sohasem. Ilyen derék, szép vitéz lovagok még soha sem éltek a földön. - A hangja elcsuklott és remegett a rémülettől. - Hogyan lehetséges föltenni rólunk azt, hogy mi rosszat gondoljunk a zaporogiakról. Nem a mi testvéreink azok a gazemberek, akik Ukrajnában kibérlik a templomokat, Isten látja a lelkemet, hogy nem a mi testvéreink. Nem is zsidók azok, az ördög tudja, hogy micsodák, olyasvalamik, amikre az ember nagyot köp aztán vigye fene! Látod, ezek a többi zsidók is ugyanazt fogják mondani!
    - Isten bizony így van, - válaszolta a mellette kuporgó, tépett ruhájú, krétafehér arcú két zsidó.
    - Soha életünkben nem szűrtük össze a levet a ti ellenségeitekkel, - folytatta a hosszú zsidó, - a katholikusokról pedig már éppen nem akarunk semmit sem tudni, nyomja meg őket álmukban az ördög. Nekünk olyan a zaporogi kozák, mintha édes testvérünk volna.
    - Micsoda? A zaporogi kozák volna a te testvéred? - kiáltotta valaki a tömegből. - Ilyesmit mertek mondani rólunk, átkozott zsidók! A Dnyeperbe veletek! Rajta urak, hajigáljuk őket a vízbe!
    Ez a szó volt a jeladás, megragadták a zsidókat frakkjuknál fogva és a folyó hullámaiba vetették őket. Nagy jajgatás töltötte be a levegőt, de a keményszívű kozákok csak nevettek, amikor lát-ták, mint kalimpál a levegőben a zsidók harisnyás és papucsos lába.
    A szegény szónok, aki maga idézte fel beszédjével a veszedelmet, amikor elkapták a kaftánját, ügyesen kibújt belőle, meztelen lábszárral állotta kozákok előtt és nem volt rajta egyéb, mint tarkakockás inge, odaborult Bulyba lábaihoz és zokogó hangon könyörgött:
    - Méltóságos nagy uram, nemzetes uram! Ismertem a testvéredet is, az elhúnyt Dorozsát. Olyan lovag volt ez, hogy díszére vált az egész lovagságnak. Én adtam neki nyolcszáz aranyat, ami azért kellett neki, hogy kiváltsák a török fogságból…
    - Hát ismerted a testvéremet? - kérdezte Tárász.
    - Istenem, hát hogyne ismertem volna? Nagy-lelkű uraság volt.
    - Hát téged hogyan hívnak?
    - Jankelnak.
    - No jó, - szólt Tárász, egy kicsit gondolkodott, aztán e szavakkal fordult a kozákokhoz:
    - Még mindig ráérünk ezt a zsidót felakasztani, ha szükség lesz rá. De mára adjátok át nekem.
    Miután ezt mondotta, Tárász odavezette a tá-borához, ahol a kozákjai állottak.
    - Bújj most a kocsi alá, feküdj ott le és meg ne moccanj. Ti meg testvéreim, ki ne engedjétek innen.
    E szavak után a gyülekező hely felé indult, ahova már az egész kozákság régen összeverődött. Valamennyien otthagyták a folyó partját és abbahagyták a csónakok felszerelését, mert most már szárazföldi és nem vízi hadjáratot kellett indítani, nem hajóra és nem kozák sirályokra volt szükség, hanem lóra és kocsira. Most már valamennyien hadba szállottak, fiatalok és öregek egyaránt. A főtisztek, a szakaszparancsnokok, az atamánok tanácsára az egész zaporogi hadsereg beleegyezésével elhatározták, hogy egyenesen Lengyelországnak indulnak, bosszút állnak minden elkövetett bűnért, igaz hitük meggyalázásáért, a kozák dicsőség beszennyezéseért, sarcot vesznek a városokon, tűzbe borítják a falvakat és a kazlakat és végig az egész steppén messzire terjesztik a maguk dicsőségét. Máris kardot kötött és fegyvert ragadott valamennyi.
    Az atamán szinte egy fejjel megnőtt. Most már nem a szabad nép szeszélyes ötleteinek szerényvégrehajtója állt előttük, hanem a korlátlan hatalmú főparancsnok. Zsarnoki despota volt, aki értett a parancsoláshoz. A sok henye és akaratos lovag hosszú sorban állott előtte, tisztelettudón meghajtotta a fejét és a szemét sem merte felütni, ha az ezredes kiadta a parancsot. Az atamán hal-kan beszélt, nem kiabált és nem kapkodott, közbe-közbe szünetet tartott, mint az igazi, öreg, tapasztalatokban gazdag kozák, aki nem egyszer hajtott végre józanul meghányt-vetett vállalkozásokat.
    Jól vegyetek mindent szemügyre, - kötötte a lelkűkre, - rendbe kell hozni a szekereket és a lajtokat, próbáljátok ki a fegyvereket. Sok ruhát ne vigyetek magatokkal, minden kozák egy inget, két nadrágot, azonkívül fejenkint egy fazék darát és egy fazék őrölt köleskását, semmi egyebet. Az élelmiszereket, amire szükség van, szekerekre rakjátok. Minden kozáknak két lova legyen. Azon-kívül kétszáz pár ökröt kell elvinni, mert a gázlókon és a mocsaras utakon szükség lesz rájuk. A fődolog uraim az, hogy mindenki tartson rendet. Tudom, hogy van köztünk elég ember, aki, mi-helyt Isten zsákmányt juttat a kezünkbe, darabokra szaggat selymet és drága bársonyt, hogy kapcát készítsen belőlük. Ennek a pokoli szokásnak vége legyen. Ha zsákmány esik a kezünkbe, akkor dobáljátok el az asszonyi köntöst, csak fegyvert vigyetek magatokkal, aranyat meg ezüst tallért, mert könnyen hordható és mindent lehet szerezni rajta. De azt meg előre megmondom uraim, ha valaki útközben leissza magát, nem ülünk az olyan ember fölött törvényt, hanem rögtön kiadom a parancsot, hogy mind a kutyát úgy kössék nyakánál fogva az egyik szekérhez, nem bánom akárkicsoda, még ha a legvitézebb kozák is az egész seregben, mint az útszéli ebet úgy lelövetem, ott a helyszínén és temetlenül hagyom, hadd pusztítsák el az ég madarai, mert az, aki hadban leissza magát, az nem érdemel keresztény emberhez illő temetést. A fiatalok meg mindenben hallgassanak az öregekre, ha golyó vakar meg, vagy végigvágna kardél a koponyátokon, vagy akármilyen más testrészeteken, nem kell a dolognak nagy feneket keríteni, egy marék puskaport keverjetek egy kupa pálinkába, egy hajtásra igyátok meg és minden elmúlik - még a láz is elkerül benneteket. A sebre pedig, ha nem túlságosan nagy, egyszerűen földet rakjatok, de előbb markotokban nyállal keverjétek meg s akkor a seb is beszárad. Most pedig munkára gyerekek, egymásután, sietség nélkül.
    így beszélt az atamán és alighogy szavait befejezte, valamennyi kozák munkának látott. Az egész tábor egyszerre kijózanodott és lámpással se lehetett volna részeg embert találni köztük. Olyan látszata volt, mintha soha italos ember nem lett volna a kozákok között. Egyesek a kocsi-kerekek pántját szedték rendbe és kicserélték a szekerek tengelyét, mások zsákszámra hordták az élelmiszereket a kocsikra s fölibük a fegyvereket, mások lovakat és ökröket tereltek a táborba. Mindenfelől lovak patkóinak dübörgése hallatszott, próbalövések durranása, kardok köszörülése, ökörbőgés, a forduló szekerek csikorgása, ordítozás és kiáltozás.
    Nem tartott sokáig és a kozákok serege messze járt már a síkon. És nagyon össze kellett volna szednie az erejét annak, aki egyhuzamban akart volna a menet elejétől a végéig szaladni. Az alacsony fatemplomban a pap könyörgő istentiszteletet mondott, valamennyit meghintette szenteltvízzel, valamennyien megcsókolták a keresztet.
    Mikor a sereg megindult és kígyózó menetben hagyta el a tábort, mindegyik kozák hátrafordult nyergében.
    - Isten veled édes anyám, - mondták szinte egyszerre. - Az Isten óvjon meg minden bajtól.
    Amint végigmentek a külvároson, látja Tárász hogy a Jankel zsidó már megint felütötte a sátrát, tűzkövet árul, vésőt, puskaport és egyéb katonának való dolgot, amire menetközben szükség lehet, perecet meg kenyeret.
    - Ördöge van ennek a zsidónak, - gondolta Tárász, odalovagolt hozzá és így szólt:
    - Úgy látszik elment az eszed, hogy még mindig itt ülsz. Azt várod, hogy lelőjjenek, mint verebet a fáról.
    Válasz helyett Jankel odament mellé, mindkét kezével integetett, hogy most valami nagy titkot bíz rá s így szólt:
    - Nagyságos uram, ne beszéljen egy szót sem, ne mondja meg senkinek, a szekerek között van az enyém is, mindenféle szükséges holmit viszek magammal és olyan olcsón fogok a kozák uraknak árulni, amilyen olcsón zsidó még soha nem árult. Isten engem úgy segéljen.
    Bulyba vállat vont, csodálkozott a zsidó természet talpraesett ügyességén és a menet után lovagolt.

    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    978963398015P
Webáruház készítés