Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Nagy Endre Udvari történet MOBI e-könyv

Nagy Endre Udvari történet MOBI e-könyv
440 Ft440
  • Részlet az e-könyvből:

     

    VIII. fejezet

    Zöld lombból hatalmas sátort vertek az udvaron, ott ebédeltek az urak. Prahovitz Szigetről cigányokat hozatott, akiket a verandán állíttatott fel.
    Az ebédelő társaság, mint valami pompás tribünről, nézhetett az asztal mellől a völgybe. Tarka karaván kanyargott onnan fölfelé lassú menetben. A ruthén falu leányai és legényei jöttek ünnepi ruhában mulatni az urak mulattatására. A leányok mind aranyhajúak és kékszeműek voltak. Fehér pendelyükön gazdag hímzés díszlett, fejükön rikítós virágkorona remegett. A menet végén a hegedűs cincogott valami egyhangú melódiát, ami ropogós táncmuzsikának készült, de voltaképpen oly szomorú volt, mint a beteg gyermek nyöszörgése. A legények, a leányok is mind sajátságosképpen szomorúak voltak, mint maga ez a mozdulatlan fenséges tájék.
    Prahovitz elébük sietett és odaállíttatta őket a sátor elé. Aztán jelt adott, a hegedűs rákezdett a nótára és a legények és a leányok táncra kerekedtek. Lassú tipegés-topogás volt ez a tánc; a leányokon halk zizegéssel rezgett a sok üveggyöngy és a máramarosi gyémánt, a legények bocskora alatt tompán nyöszörgött a finom porond.
    A társaság asztalt bontott és beleelegyedett a táncoló tömegbe. Ulrich vörös arccal járkált köztük és szakértő szemmel nézdegélte a leányokat. Elismeréssel mondotta Prahovitznak:
    - Finom rassz! Nem svindli ez? Olyanok, mint a kosztümbe öltözött színésznők!
    - Nem, fenség, mind valódi telivér paraszt.
    - Nono, én azt hittem, hogy egy kis úri vér is van bennök.
    - Hova gondol fenség!
    - Csak semmi nagyképűség, gróf úr! Például ezzel a kis molettel magam sem szégyellenék egy kis intimebb összeköttetést.
    Prahovitz bizalmasan a herceg füléhez hajlott és suttogott valamit. Ulrich jókedvűen hallgatta végig és meleg elismeréssel mondotta:
    - Gróf úr, ön nagyon buzgó, nagyon szolgálatkész ember! Valóban hálás vagyok önnek!
    Most már az urak is kedvet kaptak a tánchoz. A ruthén párokat elküldték hátra, az istálló tájára, ahol Prahovitz ételt-italt adatott nékik. Aztán a cigánybanda rágyujtott a csárdásra.
    Ulrich szilaj, mulatós kedvvel nézett körül, hogy kit szólíthatna táncra. Akkor megpillantotta Annát és felragyogott a szeme.
    Anna Leó főherceg és Győző társaságában nézte a táncolókat. Az apa és a fiú szomorúak voltak, míg a leány túlon-túl vidámságot tettetett, ami még szomorúbb volt.
    Ulrich odament hozzá és karját begörbítve meghajolt mélyen.
    - Szabad kérnem, kisasszony?
    Választ sem várva, karon ragadta és vitte a forgatagba. Sohasem táncolt még csárdást, de a bor, amit ebéden ivott, megtanította rá. Egészen magához ölelte a leányt és jobbra-balra hajladozott véle. Anna kivörösödve iparkodott, hogy távol tartsa magától, de a herceg annál hevesebben szorította át a derekát.
    Mindenkit magával ragadott ennek a rögtönzött táncmulatságnak a heve. Itt a szabad ég alatt leoldódott az urakról is a feszesség, amit a főhercegi társaság fagyasztott rájuk és bátran mulatoztak, kiki a maga módja szerint. A főszolgabíró, aki a főispánnét vitte táncba, a régimódi csárdást járta, pöndörödve, csalogatva, el-elhagyogatva a táncosnőjét, amiért egyszer a főispánné komolyan meg is sértődött. Alig lehetett megértetni véle, hogy ez a tánchoz tartozik. Altavy tanácsos keringőt táncolt a csárdás ütemére és nagyon vigyázott rá, hogy minél feszesebb, ünnepiesebb legyen. Egy fiatal szolgabíró, aki a főispán unokaöccse volt és így szintén a meghívottak közé került, betyárosan rikkantott bele a muzsikába és amikor Prahovitz szigorúan ránézett, dacosan mondta:
    - Eb ura fakó!
    Amit majd holnap ráér ezerszer megbánni.
    Senki sem törődött már a másikkal, csak ketten maradtak nézők: Leó főherceg és a fia. Titkolták egymás elől, de mindketten ugyanoda néztek, ahol Ulrich táncolt Annával.
    Egyszerre összerendült Győző és sápadtan felhörgött:
    - Ah, ez sok!... A nyomorult!
    Ulrich egy fordulónál odahajolt a leány füléhez, mintha súgni akart volna neki valamit és megcsókolta. Anna elsápadt és kiszabadította magát a karjából. Egy pillanatig, tétovázott, hogy sírjon-e, aztán halkan rebegte:
    - Köszönöm fenség... most már elég volt!
    Győző oda akart rohanni, de Leó főherceg karon ragadta és csöndesen mondta:
    - Csak semmi botrány... én is láttam mindent.
    - De hisz ez tarthatatlan!
    Az apa ironikusan mosolygott.
    - Miért? Legfeljebb a leánynak van oka a tiltakozásra. Neked semmi esetre sincs jogod a felháborodásra. Ami neked szabad, Ulrichnak is szabad. Magad mondottál le minden jogodról.
    Győző az ajkába harapott, de még mielőtt válaszolhatott volna, más valami terelte el a figyelmét. Anna sápadt arccal, sírással küzködve menekült a lombsátorba. Ulrich pedig nevetve, mentegetőzve követte, mint valami részeg faun. Mindez oly gyorsan történt, hogy más aligha vehette volna észre. De annál inkább észrevette Győző.
    e-könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633989104
Webáruház készítés