Új jelszó kérése
Új jelszó kérése
Összehasonlítás
E-könyv és e-book
Toplista

Fizetési megoldás
Házhozszállítás

Termék részletek


Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor a lovát ugratja_EPUB

Móricz Zsigmond: Rózsa Sándor a lovát ugratja_EPUB
640 Ft640

A trilógiának szánt Rózsa Sándor-regényből csak az első két kötet készült el. Móricz Zsigmond egész életében készült rá, hogy bemutassa a híres betyárt, "a népdalok gavallérját", s kifejtse az éppen szociális hullámai miatt költészetté magasodott szegénylegény-romantikát.
Huszonnégy éves korában ismerjük meg Rózsa Sándort, aki kényszerűségből csap fel betyárnak. Körülötte megelevenednek a korabeli parasztság olyan tipikus képviselői, mint a Veszelkák, Pisze Matyi, Maradék Pál, Rózsa Bandi, Sándor öccse. A regény szerelmi szála Sándor és Veszelka Juliska, "a csúnya lány" gyönyörűen motivált egymásra találását ábrázolja. A történet során Sándor a betyárcsapat vezérévé válik, de mihelyst lehetséges, vissza akar térni a polgári életbe. A regény első kötete optimista újrakezdéssel zárul: Sándor viszi Juliskát és álnéven elszegődik csikós számadónak. (Legeza Ilona)

  • Részlet az e-könyvből:

     

    Lókötés

    A közbiztonság: a polgárosult élet.
    Szinte nem is lehetne megérteni, ha nem emberek volnának az emberek. Hogy lehet az, hogy Szeged határában, a várostól - már a vártól, ahonnan a biztonságot számítani kell, mert ott van a katonai és csendbiztosi parancsnokság - hogy innen légvonalban pontosan harmincöt kilométerre fekvő tanyán Gárgyán Mihály estéről estére a legnagyobb megnyugvással fekszik le a feleségével egy ágyba, tudván, hogy nem történik velük semmi más, csak az, hogy rájuk borul az isten sötét éjszakája, és az a jó isten holnap reggelre meghozza a fényességes nappalt. Odáig alhatnak, vagy azt teszik, ami jólesik. Senkire nem tartozik semmi, mert a suhanc fiuk kint hál az ólban s éppen azon gondolkodik, hogy már ő is elég hajlandóságot érez magában, hogy valahonnan egy éccakai társat szerezzen magának... persze a szebbik nembül...
    Ha annyi s annyi éjszaka elfolyt, és soha még nem történt semmi.
    Ha sohase verték meg még az ablakot rossz emberek. Még soha nem támadták meg őket vagyonért, javakért. Amiket oly nehéz becsületes kemény munkával megszerezni s olyan könnyű éccaka setétje alatt egyszerűen zsákba szedni...
    Szegény Gárgyán Mihály.
    Milyen édesdeden szunnyad már elfele. Mellette a jó kis kövér felesége is, olyan igen megnyugodva s kielégítve. Lehet mondani, hogy nagyon meg vannak egymással elégedve, még félálomban is megsimogatják egymást, amitől az asszony szíve úgy meg tud melegedni. Hogy az ember nemcsak akarja, de szereti is.
    Belesimul azért az ura karjai közé, s hajtja fejét nagy szerelmetes álomra.
    De mi az? Kutyaugatás!
    Mit akar az a kutya?
    Nyúl szaladt el erre?
    Itt nincs szomszéd. A legközelebbi szomszéd majd csak egy órára van. Dél felé is majdnem annyira; a mérgesi pusztán nem lakik senki. Azért is lehet itt bátorságban élni. Ki venné magának a fáradságot, hogy ezt a rozzant kis házat oly nagy fáradsággal megkeresse a halasi határban.
    De a kutya nem hagyja, s egyre jobban vonít. Csahol, vonít.
    Pedig ő nem is hallotta, amit Gárgyán Mihály a feleségének mesélt, hogy valami betyárok milyen bosszút állottak a pandúron, aki a menyecskét megtámadta.
    Tegnap hallotta vásárosoktól, akikkel találkozott az átokházi úton, s nagyon furcsának és különösnek s mulatságosnak találta a hírt, s azt a feleségének este elmesélte, lefekvés után, s attól lett nekik olyan jó békességük.
    Egész fiatalok lettek.
    Mert mint a futótűz hatotta át az egész szegedi határt, s azóta a vásárosok biztosra már még távolabbra is elhordták a hírt, hogy miféle betyár támadt az alsóhatáron. Hogy az megfenyegeti még a perzekútorokat is, és meg is bosszulja, ha túllépnek a hatalmukon.
    Nem is tudni, hogy vót-e már valaki, aki ilyet elrendelt volna, a papokon kívül, de hát a papok nem szokták a vétkest késsel beretválni, legfeljebb kiátkozzák őket a templomból.
    Hát ez nagyon felbirizgálta az egész határbeli népet, aki csak hallotta, mindenki nevetett, mindenki csóválta a fejét, s egyszerre sokkal szebbnek találta a feleségét, mint előtte való időkben. Mert az a jeles, hogy a házastársak közt micsoda nagy összebúvást hozott. Valósággal megújította a szent házasságot. Akik szerették egymást, most még jobban szerették, akik már elhidegültek, most egyszerre visszaéreztek fiatalkoruknak szerelmes ideire.
    Annál jobban átengedték magukat a közbiztonságnak.
    Még otthonabb érezte magát ki-ki a maga kis házában. Még jobban magáénak érezte azt, ami az övé. Még azt is, ami nem az övé. Gárgyán Mihálynak is eszébe se jut, hogy most is micsoda nagy gazságért járt ő az átokházi ménesben. Mert az a pejkó, akit kivitt a ménesre, rettenetes nagy kegyetlenségnek és igazságtalanságnak a történetére emlékezteti.
    Azt a csikót egy igen szegény-szegény ember nevelte. Úgy nevelte azt a Rozgonyi uram kis tanyása, mint a gyermekét, a szeme világát és a mennybeli üdvösségét. De Rozgonyi uram egyszer kimegy arra a távoli tanyájára, s meglátja a lovat, megszereti, elrendeli, hogy azonnal be kell szállítani az ő udvarába. Igen, de Bátori Bálint ellenszegül. Erre Rozgonyi uram megharagszik, a jobbágyot kiveti a hajlékából, a tanyai putrit felgyújtja, a lovat elviszi, Bátorit gyerekeivel együtt kizavarja az ég alá.
    Övé a ló, azt csinál vele, amit akar.
    Ezt a lovat kellett Gárgyán Mihálynak a kígyósi tanyáról a mérgesire hajtani, s innen szegedi határba, az átokházi ménesbe szállítani, ami hála istennek szerencsésen meg is történt, neki a többihez semmi köze. Nem is lehet többet köze, mert a ló már el is van adva, úgy hallotta a szegedi főkapitány vette meg, Müller főkapitány, osztán úgy rendelte el, hogy az átokházi ménesbe adassék, Majsa számadóhoz.
    Ő most már nyugalommal hajthatja nyugovóra a fejét.
    Abban a bizodalomban, hogy ha eddig megőrizte az Isten kegyelme, ezután is csak megőrzi.
    Mér is lenne változás e világ rendjében.
    Valaki jön.
    Felemeli a fejét az asszony, s az urára támaszkodva figyel.
    Ijedten fülel a távolba. Csak nem lódobogás?
    Jóságos isten, ki jön erre lovon? Eltévedt valaki biztosan. Tán Halasra akar menni s nem tudja az utat. De ki lehet?
    Nem akar nyugodni az a gyalázatos kutya se, már az öreget is felköltötte, a Marost, pedig az már nagyon öreg, csupa fogatlan s még ugatni se szeret.
    - Apjuk. Hallod?... Embör!
    Ébren van már az apjuk is, de szeretne úgy tenni, hogy nincs semmi baj. Nem jön ide senki, csak a kutya álmodik.
    Milyen ijedten ugat a kutya - gondolja az asszony. Éccaka megijed az ember. Még a kutya is. Ez az ember meg nem akar mozdulni. Ez is figyeli, mit beszél a kutya.
    A kutya azt mondja, hogy valaki jön... Lehet róka is vagy valamilyen állat... De nem: ember. Itt ember jön!
    Úristen, minek jön ide ember?
    - Hallod, apjuk?
    - Ne zsinyegj mán, hogy dögöjj mög! - röffent rá az ember a feleségére, elfeledkezve a nagy szerelemről.
    Az asszony elhallgatott. Még meg is nyugodott. Már az urára eresztette át a felelősséget. Ha ébren van, már jó.
    - Három! - mormogta Gárgyán Mihály. - Három! Lovasok!
    - Uram irgalmazz, szűzanyám segíts! - vetette a keresztet az asszony.
    Gárgyán Mihály leugrott az ágyról. Hosszú gatyájában csaslatott a setétben az ajtó felé. A gatyája suhogott, ahogy a lába szárát verte. Mezítlába azonban óvatosan leselkedett és semmi neszt nem ejtett.
    - Vigyázzon kend magára. Ott a balta.
    - Á - mondta Gárgyán Mihály nagy magabíztában. Mire az a balta... A még ráér... Puska ha volna. De puska nincs... Holnap bemegy Halasra, s mögmondja Rozgonyi uramnak, hogy neki puskát adjon ki...
    Ahogy kilép az udvarra, hát három ismeretlen lovas áll meg a ház előtt. Magasabbak voltak, mint a házacska. Éppen most állottak meg. Kerítés a pusztán nem lévén, kapu semmi, úgy állottak elébe, mint az isten tenyerén. Látja Gárgyán Mihály, hogy a fia is kidugja a fejét az ól ajtaján, szeretné neki kiáltani, hogy húzódjon be, ne mutassa magát... legalább ü...
    - Miska bácsi - szólalt meg egy ismeretlen hang, de oly éles, csengő hang, hogy azt soha el nem felejti. Olyan, mint az ítélet trombitája, élesen és rémisztően sikít rá: - Vezesse ki kend a pejkót!
    Csak most ijedt meg Miska bácsi. A pejkó az! az! Mi lesz most. Most mi lesz, úristen. Mit csinálnak most ezek vele... Kik ezek? Betyárok! Ezek őt most dühökben agyonverik?
    De ijedtében megindult, mintha a pejkó az ólba volna, s már mikor szaladt, eszébe jutott, hogy ezt nagyon bolondul cselekszi, hiszen nem fogják elhinni, hogy nincs itthon... De már addig nem állhat meg, míg oda nem ér... Az egyik lovas úgy faroltatta a lovát, hogy majdnem legázolta őtet. A fia már elbújt, megijedt szegény gyerek.
    A lovasok még nem tudják mire vélni, hogy nem szól, csak dűlnek rá a lóval, s látja ám, hogy balták meg pisztolyok vannak a nyeregkápába.
    - Nincsen az ólba! - mondta ijedten.
    Hogy csönd lett, felvont szemöldökkel, kitárogatott kézzel mondta:
    - Nincsen az ólba sömmi, csak a két kis rossz meddő tehenem. Pejkó nincs itthon.
    - Hát hun van?
    - Kéröm alássan, kint van a ménösbe. Mán egy hete kint van.
    - Hüj, az ántiját - mondta egy vastag hang.
    - Még hogy nincs-e! - szólt egy fiatal nyers hang is...
    Gárgyán Mihály egyre nagyobb félelemmel mondta:
    - Ha tudtam vóna.
    Majdnem azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy szükségük lesz rá, dehogy vitte volna ki, még érte is ment volna, nagyon sajnálja, hogy nem értesítették... De azért nem vesztette el az eszit, abbul is látni lehet, hogy azt mondta már egy hete kint van a ménesben, pedig csak tegnap vitte ki.
    Mindenesetre nagyot csökkent benne a félsz, mert a betyárok nem látszottak olyan veszedelmeseknek. Ezeknek a pejkó kell, nem ő, nem a felesége, nem a gyereke, nem a meddő tehenei. Urak ezek, a pejkó kell ezeknek! Höhö... még nevetett is már magában: a pejkó... annak nagy foga van... már az nem is a gazdáé, hanem Müller főkapitányé. De honnan tudnak róla, hogy itt vót egy kis ideig?
    Az is nagyon megnyugtatta, hogy a betyárok közül kivált kettő nagyon szólogatott, s nem is fenyegető hangon, csak úgy csudálkozással, hogy ejnye, ezt nem is gondoltuk vóna, hogy nincs itthon...
    Ő is aztán mind szaporábban beszélgetett s egész kedvesen, kedveskedve; mintha adós volna és a veszedelmes hitelezőt csillapítaná. Még nevetgélt is már hozzá, a hangja muzsikált, mintha valami hízelgő dologról lenne szó. Mer így kell ám ezekkel beszélni. Emberek ezek, fiatalok! Ha arra kerül, odaütnek, de ha nem ütnek, akkor meg simogatni kell őket. Fokos van a nyeregbe, fejsze, pisztoly. Hogy csak lovat keresnek, megnyugodott. A ló a gazdáé, de a két kis tehén ha rossz is, ha meddő is, az az övé. Így egy kicsit bátorságra kapott, beszélgetni kezdett:
    - Mer a gazda azt parancsolta, Rozgonyi uram, Halason, hogy vidd ki Mihály a lovat, azt mondja, a ménösbe. Mög ne lássam, hogy egy éccakát itt töltsön. Nincs bátorságba. Aszongya... Igaz is, szép a csikó... nagyon szép, harmadfű az egész, de lehet mondani, hogy igen jó ló lösz belüle. Jó futós ló. Így osztán kivittem. Magam vittem ki, mert beszélni is akartam rulla a számadóval, hogy különös gondja lögyön rá... mer azér, hogy...
    - Hogy a hótt ötte vóna le a körmit - dörmögte az egyik betyár, akinek olyan vastag volt a hangja, mint a kolomp kondulása.
    De már látszott, annyira meg vannak zavarodva ettül a váratlanságtúl, hogy nem is tudják, mit csináljanak. Mintha meg is szűntek volna betyárok lenni, csak éppen csikósok voltak, pusztaiak, emberek.
    Még a gyerek is kidugta az orrát az istállóbúl. Valami úgy megbékült az éccakában, hogy ki mert jönni, s az óriás betyár, aki nagy lovon ült, szinte az égbe nőtt, rá is köhintett:
    - Énnye öcsém, Miska, be megnőttél - mondta -, mióta nem láttalak.
    Ki lehet ez a rettentő égimeszelő betyár? A Miska fiú bámészkodva nézte a sötétben.
    A vastag hangú is újra szólt:
    - Énnye ugyan régön láttam kendöt, Miska bácsi.
    Gárgyán Mihály már felülkerekedett. Mitül féljen. Ezeknek ló kell, ló nincs. Egész abbahatta az elébbi kedveskedést, hiszen szinte káröröm volt már benne, hogy így pórul jártak.
    - Én pedig kendet nem is ösméröm - válaszolt fel a lovasnak, de csak mikor mondta, vette észre maga is, hogy mennyivel szelídebb a szava, mint ahogy gondolta volna. Azér nem megy olyan gyorsan a megbátorodás.
    - Ösmér, nem ösmér, van-é abrak - így a vastag hangú a sötétben.
    - Abrak? Abrakot montál, öcsém? Hm.
    Nem volt semmi abrak, csak amit a pejkó elől ellopott. Azért is vitte ki már tegnap, hogy megmaradjon az abrak.
    - Abrak, abrak! De szaporán! mert oda tanálok köpni!
    Fogta a pisztolyt, megcsillogtatta.
    - Jó van no - motyogott az öreg s bement az ólba.
    Nem sokáig volt bent, már hozott ki egy zsajtárt; ócska fazsajtár volt, elég jól tele volt árpával.
    - Itt az egész. Több nincs az összesbe.
    Csönd volt. A betyárok gondolkodtak, kevesellték.
    - Szájjatok le, fijaim, ötessetök - mondta.
    De a vastag hangú oda tartotta elé az abrakostarisznyát, s bele kellett önteni az árpát. Jó nagy tarisznya volt, éppen belement. Akkor az bekötötte a száját a kantárral, s maga elé tette keresztbe a nyeregbe.
    - Hun a pej? - kérdezte az a legény, aki elsőnek szólalt meg, az éleshangú.
    - Átokházán.
    - No!
    - Majsa számadó.
    Hozzátette:
    - Ha ösmerik kentök.
    S odasandított a középső legényre, ennek van a legijesztőbb szava.
    Az óriás rámordult:
    - Ne ugass! - felemelte az öklét az öregre, aki azonnal kicsire húzódott, mint egy sün, de azért csak a középső legény felé ügyelt.
    Ez szólalt most meg:
    - Most bemögyünk a városba! - szólt szigorúan. - Hanem hónap estére együvünk, akkor majd mögvilágosítjuk kendnek, hogy kik vagyunk s mit akarunk!
    Evvel megfordította a lovát s nagyon büszkén elugratott.
    Gárgyán Mihálynak megfagyott a lelke. Minek jönnek ezek vissza? Még az izzadság is kiütött a homlokán. Pedig azt hitte, már meg is szabadult tőlük. Annyira meg volt rezzenve, hogy arra se ügyelt, hogy az óriás ráröffent:
    - Mögértötte kend?
    A vastag hangú is oktatta:
    - De hónap este itthon lögyenek, erre mög amarra - s kikerekítette betyárosan.
    - Hová mönnénk - morogta Gárgyán Mihály, akinek már nagyon elment a kedve, ezektől a kettőtől nem is félne, csak az az első, az igen kemény, igen elszánt, attól félni kell.
    Még akkor is ott állott, nézett a messzibe, a sömmibe, mikor már a lovasok régen eltűntek az éjszakában.
    - Ezek nemügön mönnek a városba... éppen, hogy visszafelé mönnek...
    - Átokházának - suttogta a fiú.
    - Inkább a kígyósi pusztának. Úgy vélöm.
    Becammogott a házba. Minek akarnak ezek holnap este újra visszajönni. Hászen ő akkor idehíjja a komiszárust. Perzekútorokkal. A vármegyét. Hónapig a szegedi katonaságot is ki lehet híjni.
    De ez nem volna jó, gondolta hozzá, mert azok most éppen verbuválnak. Nem volna jó, mivelhogy a Miska fiát is elvinnék.
    Minden lépésen úgy nyögött át, mintha mázsás zsák volna a vállán.
    A testes kis felesége a pitvarajtóban ácsorgott, egy ingben, mezítláb, csak a fejére kapott fel egy ócska vászonkötényt, avval takarta azt a kíváncsi fejét.
    - Emöntek?
    De Gárgyán Mihály nem felelt. Ment befelé a vaksötétbe. Nyomódott be, odatalált az ágya szélére, leült és búnak eresztette a fejét. Az asszony suttogva ismételte.
    - Eemöntek?
    - Né ugass mán annyit, mögsüketül a fejem tülle.
    Az asszony érezte, hogy még mindig ijedtség van az urában, pedig ő még meg is könnyebbült, hogy semmi se volt, csak egy kis beköszönés.
    Igen soká állott az ajtó mellett a sötétben. Végre azt kérdezte, most már ő is félt.
    - Minek gyünnek ezek vissza?
    - Miattad - rikkantott rá az ura. - Nem csókoltak mög. Azér.
    Később azt morogta nyersen:
    - Addig nem hagynak itt, ne féjj, míg sorra nem csókolgatnak...
    Még később:
    - No mán hogy öszi a nyavaja, hogy itt hatták, csókolatlan.
    Aztán megbánta. Hiszen ez is meg van ijedve, ez a sömmi asszony.
    - No, gyeride - mondta. Az asszony lassan oda cammogott hozzá, bebújt, az egész teste vacogott a hidegtől meg a félelemtől.
    Az ura rátette a tenyerét, érezte, hogy az asszonynak rázódik a teste. Megsajnálta. Azt mondta vigasztalva:
    - Inkább tégöd vinnének el, mint a pejkót.
    Egy kis kedveskedéssel tapogatta meg: hisz az övé. Neki szabad.
    e-Könyv a Digi-Book Kiadó gondozásában

  • Cikkszám
    9789633983638
Webáruház készítés